Városlőd története. / A lövöldi kolostori ásatások tárgyi emlékei. / Objektrelikte der Klosterausgrabungen.

    Az 1962-es leletmentés feladata 30x15 m-es területen 1018hrsz. egy részén kideríteni, hogy a középkori kolostor kiterjedt-e a kérdéses helyre, ahol még abban az évben kultúrházat akarnak építeni. Az ásatás során a felső kolostor egy részén állott épületekből sikerült néhánynak a részét megtalálni.

   A kolostorra vonatkozó tárgyi anyagok ismertetése, összefüggéseinek vizsgálata. Az un. Nürnbergi kép. A Nürnbergische Nationalmuseum 1893-as katalógusában sorszám: GM580 1500 – 1520 körül. Fa 0,68m magas, 1,09m széles._{001(Koppintás bal egér)} Magunk csak a lövöldi kolostort ábrázoló részletét vizsgáljuk.

   A domboldalon álló, erdővel körülvett kolostorépületet sövényből font kerítés övezi. A sövénykerítés mögötti kolostorfalat két helyen töri meg ajtónyílás. Az egyik, a sövénykerítés kapujával szembeni nyílás fölött Kaputorony. Mellette csúcsos tetejű két padlásablakos épület. Az első kaputorony után újabb kaputornyos bejárat következik, majd a központi téren épült lépcsős homlokzatú színes mázas tetőcserepű központi rendházépület, a refektórium. Közvetlen mellette a huszártornyos támpilléres kettős osztású ablakokkal ellátott szentélyű templom.

   A kolostor D.-i oldalán a szerzetesek cellái húzódnak. A képen négy látható. A Ny.-i oldalt hosszúkás kettős ablakú nyeregtetős épület zárja le. Amíg a kolostor É.-i oldalán, DK.-i sarkán hasonló, de kisebb épületek láthatók. A kolostort a kép felső részén olvasható felirat ”Vallis Sancti Michaelis in Lewl in Ungaria” alapján azonosíthattuk.

   Már a kép is tükrözi, hogy a kolostort bizonyos szabályok szerint építették. A karthauziak egyházi szabályzata Szent Brúnó, Szent Jeromos és Szent Benedek rendszabályaiból tevődik össze, az építkezésnél pedig az 1018-ban alapított Kamalduliak szokásait követték.

   „A” épület 8,8x9,4m. Majdnem négyzet alakú helység tájolása kb. 10 fokkal tér el az égtájak irányától. Az „A” épületet cellának határozhatjuk meg. Elképzelésünket még megerősítené a kettős bejárat. Az egyik a cellához tartozó kertre nyílhatott, míg a másik a kerengőre, közös udvarra, melyen a templom is állt. A cellától NY.-i irányba 13m-re előkerült kőfal pedig a cellákat elválasztó kerítés szerepét tölthette be.₀₀₂

   „B” épület, az „A” épületre É.-ról merőlegesen húzott kutatóárokban került elő. Csak egy derékszögű falszakaszt ismerünk belőle. Hossza 4,4 méter, belső oldalán vakolva volt. A lehullott vakolatdarabokon sárgásbarna színű egyszerű, geometrikus díszítés található. Elhelyezkedése az „A” épülettel egyező.

   „C” épület Nem ásatás alkalmával került elő, hanem a kultúrház alapozás árkának ásásakor bukkantak rá. Három oldalfala egysoros, hosszában rakott téglákból áll. Egyik oldala 2,5 méter, a másik három oldal hossza ismeretlen. 100 ill 60 cm hosszú szakaszt ismerünk csak. A szembe ötlően gyenge minőségű és kivitelű fallal rendelkező helység padlózata annál meglepőbb. Rombusz és háromszög alakú padlótéglákkal burkolt, melyek egy része sárga, zöld, fehér, rózsaszín és vörös mázzal volt egyik oldalán díszítve. A téglák mérete 18x18 cm.

   Az ásatási munka alkalmával folytatott egyéb vizsgálataink eredményét az alábbiakban foglalhatjuk össze:

   Sikerült megtalálni a plébániatemplom barokk kori kupolás boltozata felett a középkori kolostor templomának diadalív indítását és két helyen a középkori szentély boltozatát tartó bordák pillérfejezetét._002/1 Ezek felmérése, dokumentálása objektív okok miatt elmaradt elvégzése azonban a boltozati rendszer kiszerkesztése miatt szükséges. Jelentősége felbecsülhetetlen, ugyanis ez az eredményünk bizonyítja, hogy a barokk kori építkezés idején még a középkori templom felerészben majdnem a falkorona magasságáig állott.

   Ez azt is jelenti, hogy egy általános falkutatás esetleges műemléki helyreállítás során számolhatunk eredeti építészeti részletekre, mint ajtó és ablaknyílások előkerülésével is. Az 1990-től kezdődött ásatások alapján a templom külső vakolatának teljes leverése után Német Péter várakozásai beigazolódtak. Előkerült a templom mellé épített kerengő lenyomata, középkori ajtó és ablaknyílások, eredeti vakolatrészek. A felfedezést sajnos már nem érhette meg.(A szerk.)₀₀₃

   A kolostor tárgyi emlékei: A kőemlékeket két csoportba oszthatjuk. Az első csoportba azok a kövek tartoznak, melyek a múlt században még láthatók voltak, s azóta elpusztultak vagy elkallódtak. Míg a második csoportban lévők jelenleg is látható darabokból állnak. Mindkét csoport egységesen a kolostor építészeti emlékeit alkotja, azonban mivel nagyobbrészt nem ismerjük eredeti előkerülési helyüket, csak másodlagos felhasználásukat, nem minden esetben tudjuk épülettípushoz kötni őket.

• Templom mellett fekvő és összetört ”vízmedence”
• „vörös márványmedence” melyen két szárnyas angyalfőt láthatni.
• „nyolcszögletű oszlopdarab” melynek váltogató lapjain négy pajzson15Z2 évszám, Magyarország hármas dombon álló kettős keresztjét, négy folyójú címerét, és koronás fejű kiterjesztett szárnyú sast láttam.                        

     Fenti kövekről nincs tudomásunk, azonban ehhez az együtteshez tartozik

     egy ma is meglévő darab.

• Hasáb alakú kváder négy oldalán reneszánsz tükörrel. Egyik tükör alján MD felirat. Közepén henger alakú vájat húzódik végig melybe korábban az országzászló rudja lehetet/volt belecementezve.

A fenti négy darab faragvány -úgy gondoljuk-, összetartozik és egy dísz kutat alkotott. Az 1990-től indult ásatások alkalmával, kb. a templom oldalajtaja előtt 4m-re 110cm mélyen előkerült a valószínűleg fent említett dísz kút lábazata.(A szerk.)

A fenti első három követ Rómer Flóris leírásából ismerjük,₀₀₄ míg a negyedik darab a Tihanyi apátság kőtárában látható.

• Falpillér köteg fejezete
• Címerpajzs Petőfi utca 12. kerítés kőlábazatában találták. LDM-ben.₀₀₅
• Falpillér fejezet₀₀₆
• Falpillér darabok
• Kapubéllet lábazati darabja
• Vakmérműves faragvány a Veszprémi Bakony Múzeum raktáraiban.
• Halakkal díszített ablaknyílás. A barokk korban a plébánia építése alkalmával kerülhetett a jelenlegi helyére, a plébánia lépcsőfeljárójának belső oldalába. A két egymással szemben ábrázolt hal egy téglalap alakú nyílásszerkezet – talán ételbeadó adlak, esetleg kapusfülke beszélő rése- alsó részét díszítette.
• Gyámkő. Három emberi fejet ábrázoló fél nyolcszögű erősen kiugró gyám.
• Nyolcszögletű pillér lábazat. Az építkezések során előkerült darabok a veszprémi Bakony múzeum raktáraiban.
• Ásatás során előkerült padlótégla, kályhacsempék, kályhaszemek. Veszprémi Bakony Múzeum raktáraiban._{007 007/1}

Előszó az 1994-től kezdődő feltárási munkálatokhoz:

Csengel Péter - Gere László:

A városlődi karthauzi kolostor régészeti feltárása

1994-től.

   Az 1990-as évek elején Frey Mátyás plébános-esperes úgy gondolta, nyugdíjba vonulása előtt rendbe teteti az oltárt és a templom külsőt. Az oltár restaurálása során is felmerült annak igénye, hogy megelőzendő a berendezés további károsodását, meg kell szüntetni a templomfalak további nedvesedését. Nagy feladat volt a falak vizesedésének megoldása, és a templom külső homlokzatának rendbetétele.

   A szakemberek/régészek több pontba szedett utasításokkal láttak el bennünket a vizesedést megoldandó. Első pontban a lábazati vakolat eltávolítását tűzték ki. A társadalmi munkában elvégzett vakolatleverés folyamán, a déli oldalon a szentély ívétől kb. 2-3 méterre (ma is látható) 25cm mély falnyílás kőkerete került elő, melyben ajtópántok vasalatának helye is látható.₀₀₈

   További előírás a templom körül három helyen a fal mellett, szondázó gödör ásása a talajvízszint meghatározásához. Ismerve a terület múltját, a munkát magam végeztem. Természetesen az első (és egyben az utolsó is) kutató gödröt a falon megtalált kőkeretnél kezdtem. 20-30 cm fedőréteg után előkerült a hajdan a templom mellett álló épület beomlott kőanyaga.

   Lejjebb előkerültek a boltívet tartó pillérek maradványai vakolat és mész is. Úgy 120cm-nél előkerült a (mint utólag kiderült a valószínűleg a perjel kápolnájának) helység még mindig hibátlan 20x20-as 3cm vastag diagonálba rakott kerámia padlóburkolata.₀₀₉ A munkáról Plébános Úr tájékoztatta a műemlékeseket. Rajner Pál területi felelős a Veszprém Megyei múzeumból felmérte és elszállította az általam kiválogatott, és félretett faragott maradványokat.(Szerk.)

   A tervbe vett templom külső falának újravakolásához/festéséhez Plébános Úr beállványoztatta a déli homlokzatot. Erre a szakemberek falkutatást végeztek, ahol természetesen, (az eddigi ismereteink alapján) láthatóvá vált az 1300-as évek közepén készült templom külső homlokzata. Természetesen a tervezett helyreállítás ezzel, akkor meghiúsult.₀₁₀

   A feltárásokat Németh Katalin területi felügyelő kérésére 1994 nyarán kezdték el. A munka során a faragott kövek kivételével minden kiásott követ/anyagot elszállítottak, a falu végén az utolsó három ház, és a vasút által körbezárt területre.(Szerk.)

   További ásatások során kiderült, a szentély külső felén, a mai talajszinttől több mint 2m-rel lejjebb még nem találták meg a templom alapozásának alját. Ettől függetlenül, mivel a templombelső vakolatán több (már nagyon rég óta meglévő) repedést láttak, a műemlékvédelem „szakmérnökei” a templom aláinjektálásáról döntöttek. A sok száz éve álló, és az építészeti stílusából kifolyólag anno 3-4 méterrel magasabb templomot, úgy döntöttek, sok tonna cementel, nagy nyomással aláinjektálják.

   Ezzel szerintem tönkretéve minden további kutatás lehetőségét, mivel a beinjektált anyag szétterült a templom alatt és körül található üregekbe, vakond járatokba, templombelsőben. (A jobb első padsor hátulja azért áll feljebb, mint kellene.) Ezt természetesen ők is észrevették, az elkövetett baklövésről azonban mélyen hallgattak. A munkát ráadásul kontár módon a torony templom felöli oldalán kezdték. A nagy nyomás hatására a torony elvált a templomtól, 4-5cm-es rést képezve az orgona feletti mennyezet boltívén. A károkat helyreállították, és a torony tatarozását is vállalták, elvégezték.

   További hozzá nem értésükről tanúskodik a falszárítás címszóval, a templom belsejében kiásatott un. angolakna is. Kiszellőztetéséről az óta sem gondoskodtak, így az ott képződő víz, a következő télen a frissen festett templombelső mennyezetéről (Azt maradandóan elcsúfítva.) esőként hullott alá. Fóliával, szőnyeggel önhatalmúlag letakartuk a perforált saválló lemezzel fedett árkot, így a talajvíz, mivel nincs, hol távozzon, továbbra is ott marad.(Szerk.)

Csengel Péter - Gere László:

A városlődi karthauzi kolostor régészeti feltárása 1994-től.

   A városlődi kolostor nemcsak régészeti, hanem kultúrtörténeti szempontból is kiemelkedő jelentőségű, mert az egyetlen magyarországi karthauzi kolostor, amely kiterjedésével is a legjelentősebb közép-európai kolostorok között állt. Pusztulását követően a közös német-magyar történelmi múlt jegyében épült ujjá temploma és működik jelenleg is. Régészeti feltárását öt ütemre osztottuk. A templom déli oldala előtt, a járdáig elterjedő terület feltárása, az É.-i oldalon tájékozódó jellegű szondázó kutatás. A kerengő és a hozzá közvetlen csatlakozó épületek maradványainak teljes régészeti feltárása.

A templom külső homlokzati kutatása.

Az egyház 1995-ben a templom újravakolását, festését vette tervbe. Ezért a homlokzatok tervezett helyreállítását megelőzően, módunk nyílt a templom külső homlokzati kutatására. A kutatás korlátozott volta miatt igyekeztünk célirányosan vizsgálni a homlokzatot, ezért elsősorban a déli homlokzatra irányítottuk a figyelmet.

   Ezen az oldalon ugyanis a templom fedélszékében „in situ" gótikus részletelemek, nevezetesen a diadalív hevederindítása és a szentély egyik boltindítása is megmaradt.₀₁₂ Már az itt látható maradványok is azt a benyomást keltették bennünk, hogy a barokk átépítésben a karthauzi kolostortemplom magasan felmenő falai maradtak meg. A homlokzaton szabálytalanul, egymástól különböző tengelytávolságban elhelyezkedő 18. századi ablakok azt sugallják, hogy kialakításukkor esetleg a középkori nyílásrendszer kiosztásához igazodtak.

   A homlokzat egyes részein a vakolat alatti falazat korántsem volt egységes. Míg a lábazati rész fölött tört kövekből rakott falazatot találtunk jellegzetesen középkori habarccsal,₀₁₃ addig a homlokzat középső és felső, főpárkány alatti szakaszai merőben más falazatúak voltak. Többségüket lapjában faragták meg, majd élükre állítva falazták fel őket. Ez a falazat a lábazati párkány magasságától tulajdonképpen beborította a teljes homlokzat felületét. Megbontva a köpenyfalat kiderült, hogy az többféle, középkori és barokk eredetű falazatot takart el.

   A középkorinak tartott törtköves falazat nagyjából a barokk ablakok párkányáig tartott, majd kő és tégla vegyes falazattal folytatódott. Ez a falazat rendkívül szilárd megtartással készült, másodlagosan elhelyezett kváderekkel. A tagozott oldalukkal befelé forgatott faragványokat egymástól elszórtan falazták be, közéjük téglákat helyeztek el.₀₁₄

   Az említett váltás elsősorban a barokk ablakok környékén és a főpárkány magasságában mutatkozott. Ugyanakkor a középkori falazat több helyen, a mai főpárkány magasságában is jelentkezett. A szentély déli falánál - leszámítva a gótikus ablak befalazását és helyén a barokk nyílás kialakítását - a törtköves, középkori falazat egészen a főpárkányig tart. Nem tudtunk különbséget tenni a vegyes falazat és a köpenyfal falazóanyaga között, ezért úgy véljük, hogy azok egy építési periódusban ugyan, de két munkafázisban készültek.

   A déli homlokzaton négy gótikus ablak maradványait bontottuk ki. Szabálytalanul, egymástól különböző távolságra helyezkednek el, a homlokzat nyugati sarka felé eső két ablak szorosan egymás mellett, míg a további kettő egymástól nagyobb távolságra van. Káváik a barokk ablakok sávjában, közvetlenül a téglaköpeny takarása alatt kerültek elő. Sajnálatos módon ezeket a barokk ablakok kialakításakor részben elpusztították, meglévő szakaszaik pedig a befalazás téglabekötései miatt több helyen sérülten maradtak meg. Mivel a barokk ablakok a gótikusak helyére épültek, ezen a részen a gótikus ablakkávák is erősen megrongálódtak.

   A barokk nyílások fölött pedig a kiromlásokat korrigáló falazat pusztította el többé-kevésbé a gótikus ablakkávákat. Az ablakok rézsűs káváit szabálytalanul, vegyesen, mészkő és tégla, helyenként bazalttufa felhasználásával építették. Az ablakok kőkeretesek voltak, de a keretek 60 cm mélyen a falmagban helyezkednek el, ezért csak nagy nehezen, és mindössze két helyen, igen kis részletében fértünk hozzá azokhoz. A kávák vakoltak és fehérre meszeltek voltak.₀₁₅ A második gótikus ablak maradt meg a legépebben, mert itt a barokk ablakkiosztás a két egymás melletti gótikus ablak közül csak az egyiket tudta felhasználni.₀₁₆ Itt részben kiszabadítottuk a magasan felmetszett könyöklőpárkányt is.

   Az ablakok teljes magasságméretét nem tudtuk meghatározni - ehhez későbbi rekonstrukcióra lesz szükség -, mert azok eredetileg túlnyúltak a jelenlegi barokk párkányon is. Ezek közül a szentélybe nyíló - sorban a negyedik - ablak esetében már csak átfalazásuk alig követhető nyomait sikerült megfigyelni.₀₁₇ A gótikus ablakok kávái mellett nagyobb felületeken megmaradt középkori vakolatot találtunk. Az egyenetlen felületű, kanálháttal simított vakolat megszakítás nélkül kapcsolódott az ablakok kereteléséhez.

   Ez alatt mindenhol közvetlenül a törtköves, középkori falazatot tártuk fel.   A lábazati szakaszon a falazat alaposabb megtisztítása után - a barokk oldalbejárattól nyugatra eső részen - napvilágra került a hajóhoz kapcsolódó kerengő boltozatának rajzolata, amelyet a kőszerkezet kiomlását követően, a fészkek barokk visszafalazása őrzött meg. A homlokzat további szakaszán ez a 18. századi javítások miatt már kevésbé látható, de a boltvállak indítása és a boltszakaszok aránya, szélessége itt is jól követhető. Ezen a szakaszon kapunk magyarázatot az ablakok aránytalan elhelyezkedésének okára.

   A fentebb már említett, két egymás mellett elhelyezkedő gótikus ajtó fölött nincsenek ablakok, mivel a kapuk között - a karthauzi előírások szerint - magas lettner választotta ketté a templom terét. Feltételezzük, hogy a lettnerfal nyugati oldalához az egymással szemben lévő északi és (egyik) déli kapu között - esetleg zárt és boltozott felépítménnyel - folyosószakasz húzódott, amely átjárást biztosított a két kerengő között.₀₁₈

   Hasonlóan a hajó homlokzatához, a szentély falazata is változatos képet mutatott. A szentély déli homlokzatán egészen a főpárkányig törtköves középkori falazatot találtunk, ez alól mindössze az egykori gótikus ablak vegyes anyagú elfalazása jelentett kivételt. Ezzel azonban, mint már írtuk, csaknem teljesen eltüntették a gótikus nyílás nyomait. Egészen más képet mutatott a szentélyzáródás többi homlokzata. Itt, a legalsó falszakaszokat leszámítva, tulajdonképpen nem találtuk meg a 14. századi középkori falazatot. Apró, vegyes, törtköves, téglás falazatot figyelhettünk meg, számos, másodlagosan elhelyezett gótikus faragvánnyal.₀₁₉

   A homlokzat felső harmadában a falazat átvált a korábban ismertetett vegyes falazatra, amelyet a 18. századhoz kötöttünk. A szentély déli homlokzata ugyanakkor a sárga, mészhabarcsos kötőanyagba rakott törtköves falazat volt, amely a szentélysaroknál átfordul, majd hirtelen véget ér. A szentélyzáródás délkeleti oldalán, kevéssel a főpárkány alatt, a hajó déli homlokzatán feltárttól eltérő típusú, késő gótikus ablak egyetlen, kissé kifelé dőlő rétegkövét sikerült kibontanunk a vakolat alól.₀₂₀

   Az ablak többi részén és a másik két szentélyoldalnál, akárcsak a déli homlokzat szentélyablakánál, az átfalazás vizsgálatakor csupán egy korábbi ablak bizonytalan körvonalát sikerült meghatároznunk. Az északi homlokzat szondázása nem hozta meg a várt eredményt. A vakolat alatt mindenhol a 18. századhoz köthető vegyes falazatra bukkantunk, mi több, a támpillérek falazata is egyezett azzal.

   A régészeti feltárás, mint fentebb írtuk, igazolta a fal és a támpillér alsó részének középkori voltát, így el kell fogadnunk azt az elképzelést, hogy a 18. században a - feltehetően rossz állapotban lévő - pilléreket lebontották, majd eredeti, középkori alapozásukra visszaépítették azokat. Nem tudjuk, hogy az északi oldalon teljes magasságig számolhatunk-e középkori falmaggal, vagy csak az alsó szakaszokon van meg, erősen elpusztult állapotban.₀₂₁

   A 2. és 3. támpillér között, a kutatóárok kijelölésekor megfigyelt ajtónyílás körvonalaira rábontva, egy elfalazott barokk oldalajtó és kőkeret fészkei kerültek elő. Szárkő elemeit a befalazásban helyezték el. Nyugati kávája mellett, másodlagosan befalazva, reneszánsz párkánytöredéket is találtunk.

   A 18. századi plébániatemplomnak tehát a hajó mindkét oldalán volt egy-egy kőkeretes bejárata. A szentély északi falában, a sekrestye tetőgerince fölött, a padlástérbe nyíló szegmensíves ajtónyílást bontottunk ki, amit egyidősnek tartunk a barokk átépítéssel. Feltehetően külső fa lépcsővel lehetett megközelíteni, szerepét a torony megépülésével veszíthette el. Összefoglalásunkban a szokásostól eltérően távolról sem kívánunk pontos építéstörténeti összefoglalót adni. Nem is igen tehetnénk ezt, hiszen kutatásainkat csak korlátozott körben végezhettük.

   Az épület fontos területei még feltáratlanok, a templomban sehol sem végeztünk kutatásokat, így ismeretlenek annak belső homlokzatai, és váratlan meglepetésekkel szolgálhat a padlózat felbontása után a felszín alatti terület feltárása is. Egy-egy újabb részlet felbukkanása akár jelentős mértékben is módosíthatja eddig kialakított véleményünket, ezért csakis megfigyeléseink összegzését vállalhatjuk. A történeti adatok ismeretében és a homlokzatkutatás eredményeit tekintve nincs okunk kételkedni abban, hogy a 14. században alapított kolostor templomával állunk szemben. Ennek az egykori épületnek az alaprajza - a torony kivételével megegyezett a mai templom alaprajzával és méreteivel.

   Északi oldalán - feltehetően emeletes - sekrestye állt, az itteni homlokzat előtt és a szentély sarkainál támpillérek helyezkedtek el. Ezzel szemben a déli oldalon sem támpillérek, sem támívek nem épültek. A templom nyugati zárófalában impozáns méretű, festett kapuzat nyílhatott, a szerzetesek a mindennapi élet során azonban az alsó kolostor kerengője felől nyíló két ajtót használhatták. Az északi oldalon, a felső kolostor kerengőbekötése felől is nyílt ajtó - amelyet a szemben lévővel - talán a lettnerhez támaszkodó folyosó kötött össze. így a templomon keresztül is átjárást biztosítottak a két kerengő között. Az északi oldalon további ajtó is lehetett, amely közvetlenül a laikusok épületeiből nyílt a templom számukra fenntartott részébe. káptalantermet megtoldva, magas, késő gótikus, feltehetően hálóboltozatos kápolnát építettek.

   A templom 15. század végi - 16. század eleji átépítése azonban annak csak liturgikus terét, a szentélyt érintette, a hajó homlokzataira már nem vonatkozott. Az átépítéshez köthető ablakok bizonyosan mérművesek voltak. Nincs adatunk arra, hogy a hódoltság után visszaszivárgó magyar lakosság, amely néhány református családot jelentett, végzett-e javításokat a templomon. Ezt a kérdést, véleményünk szerint már csak a templom belső kutatása válaszolhatja meg.

     Úgy véljük azonban, erre anyagi erejükből aligha futotta, hiszen a később betelepülő sváb lakosság kezdetben inkább új templomot épített magának a falu határában. Elképzelhető azonban, hogy korábban az itt lakók - más templom hiányában - a kolostortemplom épebb részeit használhatták. Bél Mátyás ugyanis még csekély munkával helyreállíthatónak látta az épületet.₀₂₂

   Mindemellett a homlokzatok külső vizsgálata csak az egész épületet átfogalmazó, nagyléptékű barokk építési koncepcióval végrehajtott átalakítást tudott megállapítani. A templom 18. századi megújítása Padányi Bíró Márton, veszprémi püspök nevéhez fűződik. A minden bizonnyal tető nélkül álló, ám a források szerint még mindig imponáló méretű templom pusztulásáról nincs pontos képünk. Átépítése során a hajó erősen sérült falkoronáját jelentősen visszabontották, és az eredeti párkánymagassághoz képest jóval alacsonyabban új barokk főpárkányt alakítottak ki.

   A gótikus részletek megszüntetése (ablakok elfalazása, a szentély támpilléreinek visszabontása, a sekrestye átépítése, szentélyének lebontása) mellett, a falakat ért sérülések eltakarására építhettek köpenyfalat a középkori homlokzat elé. A középkori emeletes sekrestye falait visszabontva földszintes sekrestyét építettek, eltüntetve a korábbi épület szentélybővítését is. Több mint egy évtizeddel később épült meg a torony, erre az időre tehető a templom első tatarozása is. A templomot övező területen az épületmaradványok lerombolása, illetve a törmelék elterítése ekkortájt történhetett. A templomtól kissé távolabb azonban ( az ún. Papkertben is) a romok még sokáig láthatóak voltak a felszín fölött, amint arról forrásaink is tudósítanak.₀₂₃

     A templomtér - sajnos máig tartó folyamatként - lassan beépülő környezetének épületeihez folyamatosan használták fel a kolostor kibontott köveit. A kolostor maradványainak feltárását 1996-ban elsősorban a templom déli oldala előtt húzódó területen, a falkutatás és az eddig feltárt részletek további bővítése érdekében szeretnénk folytatni. E terület feltárásának azért lenne jelentősége, mert így ismertté válna a kolostor legfontosabb, központi része, annak a kerengőhöz csatlakozó épületeivel. A városlődi karthauzi kolostor középkori emlékanyagunk jelentős részét képezi, feltárása számos újabb adattal bővíthetné a középkori kolostori életről és építészetről, nem utolsósorban pedig a karthauziakról szerzett eddigi ismereteinket is.

   Kutatásaink, bár a feladat nagyságához képest eddig elenyésző időt fordíthattunk erre, az elmúlt két évben is meglehetősen nehéz anyagi körülmények között folyt. Mára még a feltárások leállítása is reális veszéllyel fenyeget. Egyre inkább szembe kell néznünk azzal a lehetetlen helyzettel, hogy a munkát esetleg bizonytalan anyagi hátteret nyújtó pályázati vagy alapítványi támogatással kell folytatnunk, vagy éppenséggel újabb hosszú időre be kell fejeznünk azt.

Jelen munkánk az AMRK 1995 - 1996. évi tudományos beszámoló ülésszakán elhangzott előadás bővített változata.

   Elvégeztük a jelenlegi templom un. épületgépészeti kutatását. Megállapítást nyert, hogy a 14. sz.-i gótikus templom falainak felhasználásával építették a mai templomot. Részben előkerültek annak nagyméretű gótikus ablaki is. A déli oldalon végig megtalálható a templomnak nekiépített kerengő boltozatának mintázata, a kiszakadt középkori boltvállak fészkét visszafalazó barokk javítás.₀₂₄ A keleti oldalon, a hajdan volt oldalbejárat nyomait, amit később belül a „un. Lurdy-oltárral építettek be.₀₂₅

     A templom keleti oldala előtti terület feltárása, a lábazat kiszabadítása a feltöltés alól. A sekrestye bejárata előtt, a kerítésig, és a torony keleti oldaláig terjedő területen. A sekrestye bejárata előtti területen kb. 1 méter mélyen, megtaláltuk a Nürnbergi képen látható színes tetőcserepek maradványait, ami a kép hitelességét/pontosságát bizonyítja.

A többi tervezett feltárás és helyreállítás, úgy, mint:

• A templom környékén még megkutatható/szabad területek feltárása.
• A feltárt területeken a romok bemutatásával kulturcentrum kialakítását terveztük.₀₂₆

Az elmaradt feltárási munkálatok valószínűleg anyagi okok (mint az ismert injektálás nem várt költségei, és annak károkozása) miatt eddig nem valósultak meg. Folytatásáról már az ásatások befejezése után, és az óta sem történt említés.(Szerk.)

Die Geschichte von Városlőd. / Objektrelikte der Klosterausgrabungen in Lövöld.

   Die Aufgabe der Ausgrabung im Jahr 1962 bestand darin, herauszufinden, ob sich das mittelalterliche Kloster auf die betreffende Stelle ausgedehnt hatte, wo im selben Jahr der Bau eines Kulturhauses geplant war. Bei der Ausgrabung konnten Teile einiger Gebäude gefunden werden, die auf einem Teil des oberen Klosters standen.

   Beschreibung der Artefakte des Klosters und seines Umfelds. Das un. Nürnberger Bild. Im Katalog des Nürnbergischen Nationalmuseums von 1893, Seriennummer GM580 um 1500 - um 1520. Holz 0,68m hoch, 1,09m breit._{001(linker Mausklick)} Wir untersuchen nur den Ausschnitt des Klosters in Lövöld.

   Das Klostergebäude steht auf einem von Wald umgebenen Hügel und ist von einer Hecke umgeben. Die Klostermauer hinter der Hecke wird von zwei Türöffnungen durchbrochen. Die eine, oberhalb der Öffnung gegenüber dem Tor der Heckenumzäunung, ist eine Pforte. Daneben befinden sich zwei Dachfenster mit Spitzdächern. Nach dem ersten Portal befindet sich ein weiteres Portal mit einer Türöffnung, gefolgt vom Refektorium, einem zentralen Klostergebäude mit einer Stufenfassade und farbig glasierten Dachziegeln, das auf dem zentralen Platz errichtet wurde. Unmittelbar daneben befindet sich die Kirche mit ihrem walmdachigen Strebepfeiler-Heiligtum mit doppelflügeligen Fenstern.

   An der D.-Seite des Klosters befinden sich die Zellen der Mönche. Vier davon sind auf dem Bild zu sehen. Die Westseite wird von einem langgestreckten Giebelgebäude mit Doppelfenstern umschlossen. Auf der N-Seite des Klosters, an der DK-Ecke, sind ähnliche, aber kleinere Gebäude zu sehen. Das Kloster kann durch die Inschrift "Vallis Sancti Michaelis in Lewl in Ungaria" am oberen Bildrand identifiziert werden.

   Das Bild selbst zeigt, dass das Kloster nach bestimmten Regeln gebaut wurde. Die kirchlichen Regeln der Kartäuser basierten auf den Regeln des Heiligen Bruno, des Heiligen Hieronymus und des Heiligen Benedikt, und der Bau wurde nach den Regeln der 1018 gegründeten Kamaldulenser durchgeführt.

   Gebäude "A" 8,8x9,4m. Die Ausrichtung des fast quadratischen Raumes ist etwa 10 Grad von den Himmelsrichtungen entfernt. Gebäude A kann als eine Zelle definiert werden. Unsere Idee würde durch den doppelten Eingang noch verstärkt. Einer öffnete sich zum Garten der Zelle, der andere zum Kreuzgang, einem gemeinsamen Hof, auf dem die Kirche stand. Die Steinmauer, die 13 m nordöstlich der Zelle gefunden wurde, könnte als Zaun gedient haben, der die Zellen trennte.₀₀₂

   Gebäude "B" wurde in einem Graben ausgegraben, der senkrecht zu Gebäude A von Norden her verlief. Es ist nur ein rechteckiger Abschnitt der Mauer bekannt. Er ist 4,4 m lang und war auf der Innenseite verputzt. Die abgefallenen Putzstücke weisen ein einfaches geometrisches Dekor in gelblich-brauner Farbe auf. Seine Lage ist die gleiche wie die von Gebäude "A".

   Gebäude "C" Es wurde nicht bei einer Ausgrabung gefunden, sondern beim Ausheben des Fundamentgrabens des Kulturhauses. Seine drei Seitenwände bestehen aus einer einzigen Reihe von längs gestapelten Ziegeln. Eine Seite ist 2,5 m lang, die Länge der anderen drei Seiten ist unbekannt. Die einzigen bekannten Abschnitte sind 100 und 60 cm lang. Umso überraschender ist der Fußboden des Raums, dessen Qualität und Ausführung der Wände auffallend schlecht ist. Er war mit rautenförmigen und dreieckigen Bodenfliesen bedeckt, von denen einige auf einer Seite mit gelber, grüner, weißer, rosa und roter Glasur verziert waren. Die Ziegel messen 18x18 cm.

   Die Ergebnisse unserer weiteren Untersuchungen während der Grabungsarbeiten sind im Folgenden zusammengefasst:

   Es ist uns gelungen, den Beginn des Triumphbogens der mittelalterlichen Klosterkirche über dem barocken Kuppelgewölbe der Pfarrkirche und an zwei Stellen die Pfeilerköpfe der das mittelalterliche Sanktuargewölbe stützenden Rippen zu finden._002/1 Die Vermessung und Dokumentation dieser wurde nicht aus sachlichen Gründen durchgeführt, sondern ist wegen der Notwendigkeit der Ausrichtung des Gewölbesystems notwendig. Ihre Bedeutung ist unschätzbar, da dieses Ergebnis beweist, dass die mittelalterliche Kirche zur Zeit des Barockbaus noch fast bis zur halben Höhe des Mauerwerks stand.

   Das bedeutet auch, dass wir bei einer allgemeinen Wanduntersuchung für eine mögliche Restaurierung eines denkmalgeschützten Gebäudes erwarten können, dass wir originale architektonische Details wie Tür- und Fensteröffnungen finden. Die 1990 nach dem vollständigen Abriss des Außenputzes der Kirche begonnenen Ausgrabungen bestätigten die Erwartungen von Peter German. Man fand einen Abdruck des neben der Kirche errichteten Klosters, mittelalterliche Tür- und Fensteröffnungen und originale Putzteile. Leider blieb es nicht bei dieser Entdeckung.(Hrsg.)₀₀₃

   Die materiellen Denkmäler des Klosters: Die steinernen Denkmäler lassen sich in zwei Gruppen unterteilen. Die erste Gruppe besteht aus Steinen, die im letzten Jahrhundert sichtbar waren und seitdem zerstört wurden oder verloren gegangen sind. Die zweite Gruppe besteht aus Steinen, die heute noch sichtbar sind. Beide Gruppen bilden ein einheitliches architektonisches Erbe des Klosters, aber da wir nicht wissen, wo sie ursprünglich gefunden wurden, und nur ihre sekundäre Verwendung kennen, können wir sie nicht immer einem bestimmten Gebäudetyp zuordnen.

   - ein "Wasserbecken" neben der Kirche,

   - aufgebrochen "rotes Marmorbecken" mit zwei geflügelten Engelsköpfen.
   - ein "achteckiges Säulenstück" mit vier Schilden auf seinen abwechselnden Platten, der Jahreszahl 15Z2, dem Doppelkreuz von Ungarn auf einem dreifachen Hügel, den Wappen von vier Flüssen und einem Adler mit gekröntem Kopf und ausgebreiteten Flügeln.
   Wir haben keine Kenntnis von den oben genannten Steinen, aber zu diesem Ensemble gehört ein Stück, das heute noch existiert: ein rautenförmiger Anhänger mit Renaissance-Spiegel auf vier Seiten. MD-Inschrift auf der Unterseite eines der Spiegel. In der Mitte befindet sich eine zylindrische Rille, in der möglicherweise der Balken der Nationalflagge eingeklebt war.

   Die vier obigen Schnitzereien sind vermutlich zu einem Zierbrunnen zusammengefügt. Bei den 1990 begonnenen Ausgrabungen wurde etwa 4 m vor der Seite der Kirche in einer Tiefe von 110 cm der Sockel des wahrscheinlich oben erwähnten Zierbrunnens gefunden.

   Die ersten drei Steine kennen wir aus der Beschreibung von Rómer Flóris,₀₀₄ während sich der vierte im Steingewölbe der Abtei von Tihany befindet.

   - Kapitel eines Bündels von Holzsäulen,
 - Das Schild wurde im Steinsockel des Zauns in der Petőfi-Straße 12 gefunden. LDM.₀₀₅
   - Mauerpfeiler Kapitel₀₀₆
   - Mauerpfeiler-Stücke
   - Sockelstück einer Torbrüstung
   - Blinde Schnitzerei im Lager des Bakony-Museums in Veszprém.
   - Mit Fischen verzierte Fensteröffnung. Es könnte während des Baus der Pfarrei in der         Barockzeit an seinem heutigen Platz an der Innenseite der Pfarrtreppe angebracht               worden sein. Die beiden gegenüberliegenden Fische zierten den unteren Teil einer             rechteckigen Öffnung, vielleicht eine Durchreiche oder eine Tür zu einem Torhaus.
  - Stein der Pforte. Halbachteckiger, stark vorspringender Kragstein, der drei                           menschliche  Köpfe darstellt.
  - Achteckiger Pfeilersockel. Bei den Bauarbeiten in den Lagerräumen des Bakony-               Museums in Veszprém geborgene Stücke.
  - Bei den Ausgrabungen gefundene Ziegel, Ofenkacheln und Ofenkörner. In den Lager-       räumen des Bakony-Museums in Veszprém._{007 007/1}

   Vorwort zu den 1994 begonnenen Ausgrabungsarbeiten:

Péter Csengel - László Gere: 

   Die archäologische Ausgrabung des Kartäuserklosters von Városlőd ab 1994.

   Anfang der 1990er Jahre beschloss der Pfarrer und Diakon Mátyás Frey, den Altar und die Außenfassade der Kirche zu renovieren, bevor er in den Ruhestand ging. Mit der Restaurierung des Altars entstand auch die Notwendigkeit, weitere Schäden am Mobiliar zu verhindern und die Kirchenwände vor weiterer Feuchtigkeit zu schützen. Eine wichtige Aufgabe bestand darin, die Staunässe an den Wänden zu beseitigen und die Außenfassade der Kirche zu reparieren.

   Die Techniker/Maurer gaben uns eine Reihe von Punkt-für-Punkt-Anweisungen, um die Staunässe zu beseitigen. Der erste Punkt war die Entfernung des Putzes vom Sockel. Im Zuge der von den Sozialarbeitern durchgeführten Putzentfernung wurde auf der Südseite, etwa 2-3 Meter vom Gewölbe des Altarraums entfernt, ein 25 cm tiefer Steinrahmen einer (heute noch sichtbaren) Wandöffnung gefunden, in dem auch die Stelle der Beschläge der Türscharniere sichtbar war.₀₀₈

   Eine weitere Vorschrift rund um die Kirche war die Aushebung einer Sondierungsgrube an drei Stellen entlang der Mauer, um den Grundwasserspiegel zu bestimmen. Da ich die Geschichte der Gegend kannte, führte ich die Arbeiten selbst aus. Natürlich begann ich die erste (und letzte) Sondierungsgrube an dem an der Mauer gefundenen Steinrahmen. Nach 20-30 cm Überdeckung kam das eingestürzte Steinmaterial des Gebäudes, das einst neben der Kirche stand, zum Vorschein.

 Weiter unten fand man auch die Überreste der Säulen, die das Gewölbe stützten - Gips und Kalk. Auf einer Höhe von etwa 120 cm fand man die noch tadellosen 20x20 Keramikfliesen (wie sich später herausstellte, wahrscheinlich die Kapelle des Priors) des Raumes, die in einer 3 cm dicken Diagonale verlegt waren.₀₀₉ Der Pfarrer meldete die Arbeiten dem Presbyterium. Pál Rajner, der Regionalbeauftragte des Komitatsmuseums Veszprém, begutachtete und transportierte die von ihm ausgewählten und beiseite gelegten Schnitzreste.

   Um die Außenwand der geplanten Kirche auszubessern/zu streichen, ließ der Pfarrer die Südfassade neu streichen. Es wurde eine Wandvermessung durchgeführt, bei der natürlich (nach dem, was wir bisher wissen) die Außenfassade der Mitte des 13. Jahrhunderts erbauten Kirche sichtbar war. Die geplante Restaurierung wurde dann natürlich vereitelt.₀₁₀

   Die Ausgrabungen wurden im Sommer 1994 auf Ersuchen von Katalin Németh, der regionalen Inspektorin, begonnen. Während der Arbeiten wurden alle ausgegrabenen Steine/Materialien, mit Ausnahme der behauenen Steine, in den Bereich um die letzten drei Häuser am Ende des Dorfes und die Bahnlinie entfernt.

Weitere Ausgrabungen ergaben, dass der Boden des Kirchenfundaments an der Außenseite des Heiligtums, mehr als 2 m unter dem heutigen Bodenniveau, noch nicht gefunden worden war. Da jedoch mehrere (sehr alte) Risse im Innenputz des Gotteshauses festgestellt wurden, beschlossen die "Fachingenieure" der Denkmalpflege, das Gotteshaus zu verputzen. Die Kirche, die seit Hunderten von Jahren stand und aufgrund ihres Baustils 3-4 Meter höher war als früher, sollte mit vielen Tonnen Zement und unter hohem Druck verpresst werden.

   Dies hat meines Erachtens jede weitere Forschung zunichte gemacht, da das injizierte Material in die Hohlräume unter und um die Kirche sowie in die Maulwurfslöcher im Inneren der Kirche (die Rückseite der vorderen rechten Kirchenbank ist höher als sie sein sollte) verteilt wurde. Außerdem wurden die Arbeiten auf der Kirchenseite des Turms begonnen, und zwar auf umstrittene Weise. Der hohe Druck führte dazu, dass sich der Turm von der Kirche löste und eine 4-5 cm große Löche im Deckengewölbe über der Orgel entstand. Der Schaden wurde behoben und die Restaurierung des Turms wurde in Angriff genommen und durchgeführt.

   Ein weiterer Beweis für ihre Inkompetenz ist die so genannte "Aalgrube", die im Inneren der Kirche unter dem Stichwort "Mauertrockenlegung" ausgehoben wurde. Für dessen Belüftung wurde seither nicht gesorgt, so dass das Wasser, das sich dort bildete, im folgenden Winter von der frisch gestrichenen Decke des Kircheninneren herabfiel (sie wurde dauerhaft verunstaltet). Der mit perforiertem, säurefestem Blech abgedeckte Graben wurde mit Folie und Teppich bedeckt, so dass das Grundwasser, das nirgendwo entweichen konnte, dort blieb.

Péter Csengel - László Gere:

   Die archäologische Ausgrabung des Kartäuserklosters von Stadtlőd aus dem Jahr 1994.

   Das Kloster von Városlőd ist nicht nur aus archäologischer, sondern auch aus kulturhistorischer Sicht von herausragender Bedeutung, denn es ist das einzige Kartäuserkloster in Ungarn, das zu den bedeutendsten Klöstern Mitteleuropas gehörte. Nach seiner Zerstörung wurde seine Kirche wieder aufgebaut und ist noch heute im Sinne der gemeinsamen deutsch-ungarischen Geschichte in Betrieb. Die archäologische Ausgrabung wurde in fünf Phasen unterteilt. Ausgrabung des Geländes vor der Kirche auf der Südseite bis zum Pflaster und Sondierungssondierungen auf der Nordseite. Vollständige archäologische Ausgrabung des Kreuzgangs und der Reste der unmittelbar angrenzenden Gebäude.

   Untersuchungen an der Außenfassade der Kirche.

   Im Jahr 1995 plante die Kirche eine Renovierung und einen neuen Anstrich der Kirche. Daher hatten wir vor der geplanten Restaurierung der Fassaden die Gelegenheit, eine Untersuchung der Außenfassade der Kirche durchzuführen. Aufgrund des begrenzten Umfangs der Untersuchung haben wir versucht, unsere Aufmerksamkeit auf die Südfassade zu richten.

   An dieser Seite haben sich nämlich "in situ" gotische Details erhalten, nämlich das Gurtwerk des Triumphbogens und einer der Fensterstürze des Sanktuariums.₀₁₂ Allein die hier sichtbaren Reste vermittelten uns den Eindruck, dass der barocke Umbau die hohen Mauern der Kartäuserklosterkirche bewahrt hat. Die unregelmäßig angeordneten Fenster aus dem 18. Jahrhundert an der Fassade, die unterschiedliche Achsabstände zueinander haben, lassen vermuten, dass sie dem mittelalterlichen Öffnungssystem nachempfunden worden sein könnten.

   In einigen Teilen der Fassade war das Mauerwerk unter dem Putz alles andere als einheitlich. Während oberhalb des Sockels ein Mauerwerk aus Bruchsteinen mit einem typischen mittelalterlichen Mörtel vorhanden war,₀₁₃ wiesen die mittleren und oberen Abschnitte der Fassade unterhalb der Hauptbrüstung ein völlig anderes Mauerwerk auf. Die meisten Steine wurden in Platten gehauen und dann mit ihren Rändern in Ziegelmauerwerk aufgemauert. Dieses Mauerwerk bedeckte praktisch die gesamte Oberfläche der Fassade ab der Höhe des Sockels. Beim Öffnen des Kamins kam zum Vorschein, dass er eine Vielzahl von Mauerwerken mittelalterlichen und barocken Ursprungs enthielt.

   Das Ziegelmauerwerk, das als mittelalterlich gilt, setzte sich ungefähr bis zur Brüstung der Barockfenster fort und wurde dann mit gemischtem Stein- und Ziegelmauerwerk fortgesetzt. Dieses Mauerwerk war sehr solide mit sekundären Pflastersteinen gebaut. Die Schnitzereien, deren gegliederte Seiten nach innen gerichtet sind, wurden mit Ziegeln durchsetzt.₀₁₄

   Diese Veränderung war vor allem im Bereich der Barockfenster und auf der Höhe der Hauptbrüstung sichtbar. Aber auch auf der Höhe der heutigen Hauptbrüstung war an mehreren Stellen mittelalterliches Mauerwerk vorhanden. An der Südwand des Sanktuariums setzt sich das mittelalterliche Mauerwerk in Form von Bruchsteinmauerwerk bis zur Hauptbrüstung fort, abgesehen vom Mauerwerk des gotischen Fensters und der barocken Öffnung an seiner Stelle. Es ist uns nicht gelungen, das Mischmauerwerk von der Mantelmauer zu unterscheiden, so dass wir davon ausgehen, dass sie in zwei Phasen errichtet wurden, obwohl sie in dieselbe Zeit fallen.

   An der Südfassade wurden die Reste von vier gotischen Fenstern freigelegt. Sie sind unregelmäßig verteilt, wobei die beiden Fenster in der westlichen Ecke der Fassade dicht beieinander liegen und die beiden anderen weiter auseinander. Ihre Hohlräume wurden im barocken Fensterband, direkt unter dem Ziegelmantel, gefunden. Leider wurden diese beim Bau der Barockfenster teilweise zerstört, und ihre noch vorhandenen Abschnitte sind an mehreren Stellen durch das Mauerwerk des Backsteinmantels beschädigt worden. Da die Barockfenster an der Stelle der gotischen Fenster eingebaut wurden, sind auch die gotischen Fenstersprossen in diesem Teil des Gebäudes stark beschädigt.

   Über den barocken Öffnungen hat das Mauerwerk, das die Hohlräume korrigierte, die gotischen Fenstergitter mehr oder weniger zerstört. Die Zinnen der Fenster sind unregelmäßig aus einer Mischung aus Kalkstein und Ziegeln sowie stellenweise aus Basalttuff gemauert. Die Fenster waren steingerahmt, aber die Rahmen waren 60 cm tief in die Wand eingelassen, so dass wir nur sehr wenig Zugang zu ihnen hatten, und das auch nur an zwei Stellen und in sehr kleinen Details. Die Cafés waren verputzt und weiß getüncht.₀₁₅ Das zweite gotische Fenster ist am besten erhalten, da die barocke Fensteraufteilung hier nur eines der beiden benachbarten gotischen Fenster nutzen konnte.₀₁₆ Hier haben wir auch die stark kannelierte Ellbogenschwelle teilweise freigelegt.

   Die volle Höhe der Fenster konnte nicht ermittelt werden - eine Rekonstruktion wird später erforderlich sein -, da sie ursprünglich über das heutige Barockgesims hinausragten. Bei dem Fenster zum Altarraum, dem vierten in der Reihe, konnten wir nur Spuren seiner Ummauerung feststellen.₀₁₇ Neben den gotischen Fensterkästen fanden wir auf größeren Flächen mittelalterlichen Putz. Die unebene Oberfläche des löffelglatten Putzes war ununterbrochen mit der Rahmung der Fenster verbunden.

   Darunter haben wir das mittelalterliche Mauerwerk freigelegt, das direkt sichtbar ist. Im Sockelbereich wurde nach einer gründlicheren Reinigung des Mauerwerks - im Teil westlich des barocken Seiteneingangs - die Zeichnung des Gewölbes des an das Kirchenschiff angebauten Kreuzgangs freigelegt, die durch die barocke Verfüllung der Nester nach der Erosion der Steinstruktur erhalten blieb. Auf dem Rest der Fassade ist dies aufgrund von Reparaturen aus dem 18. Jahrhundert weniger sichtbar, aber der Beginn der Ladenschultern sowie die Proportionen und die Breite der Ladenjoche sind hier noch deutlich zu erkennen. In diesem Abschnitt wird auch der Grund für die unproportionale Anordnung der Fenster erklärt.

   Über den beiden erwähnten, nebeneinander liegenden gotischen Türen befinden sich keine Fenster, da der Kirchenraum nach Kartäusermaßstab durch einen hohen Lettner zwischen den Türen geteilt war. Es wird angenommen, dass ein Gangabschnitt, möglicherweise mit einem geschlossenen und gewölbten Überbau, entlang der westlichen Seite der Spitzbogenwand zwischen dem Nord- und (einem der) Südtore, die sich gegenüberstanden, verlief und einen Durchgang zwischen den beiden Kreuzgängen bildete.₀₁₈

   Wie die Fassade des Kirchenschiffs war auch das Mauerwerk des Sanktuariums unterschiedlich. Die Südfassade des Sanktuariums wies bis zur Hauptbrüstung mittelalterliches Mauerwerk aus Bruchsteinen auf, mit Ausnahme des Mischmauerwerks des ehemaligen gotischen Fensters. Dieses hat jedoch, wie bereits beschrieben, die Spuren der gotischen Öffnung fast vollständig verwischt. Ein ganz anderes Bild boten die anderen Fassaden des Altarraumes. Hier gibt es, abgesehen von den untersten Mauerabschnitten, kein mittelalterliches Mauerwerk aus dem 14. Jahrhundert. Wir haben ein kleines, gemischtes Mauerwerk aus Block- und Ziegelsteinen mit zahlreichen gotischen Schnitzereien an sekundären Stellen festgestellt.₀₁₉

   Im oberen Drittel der Fassade geht das Mauerwerk in das bereits beschriebene Mischmauerwerk über, das wir dem 18. Jahrhundert zuordnen. Die südliche Fassade des Heiligtums hingegen besteht aus gelbem Blockmauerwerk im Kalkmörtelverband, das an der Ecke des Heiligtums eine Kurve macht und dann abrupt endet. An der Südostseite des Sanktuariums, direkt unter der Hauptbrüstung, wurde unter dem Putz ein einzelnes spätgotisches Fenster ausgegraben, das sich von dem an der Südfassade des Kirchenschiffs ausgegrabenen Fenster unterscheidet und eine einzige Lage leicht nach außen geneigter Pflastersteine aufweist.₀₂₀

   In den anderen Teilen des Fensters und an den beiden anderen Seiten des Sanktuariums, wie im Fall des Sanktuariumsfensters an der Südfassade, konnten wir bei der Untersuchung des Mauerwerks nur die vagen Umrisse eines früheren Fensters erkennen. Die Sondierung der Nordfassade erbrachte nicht die erwarteten Ergebnisse. Unter dem Putz fanden wir überall Mischmauerwerk aus dem 18. Jahrhundert, und auch das Mauerwerk der Strebepfeiler stimmte mit diesem überein.

   Die oben beschriebenen archäologischen Ausgrabungen bestätigten den mittelalterlichen Charakter der Mauer und des unteren Teils des Strebepfeilers, so dass man davon ausgehen muss, dass die Pfeiler, die sich wahrscheinlich in einem schlechten Zustand befanden, im 18. Jahrhundert abgerissen und auf ihren ursprünglichen mittelalterlichen Fundamenten wieder aufgebaut wurden. Es ist nicht bekannt, ob die mittelalterliche Mauer auf der Nordseite in voller Höhe vorhanden ist oder ob sie nur in den unteren Abschnitten in einem stark verfallenen Zustand vorhanden ist.₀₂₁

   Zwischen den Strebepfeilern 2 und 3 zeigten die beim Abstecken der Gräben festgestellten Umrisse des Portals die Nester einer gemauerten barocken Seitentür mit Steinrahmen. Die Elemente aus Lehmstein wurden in das Mauerwerk eingelassen. Neben dem westlichen Café wurde auch ein Fragment eines Renaissance-Gesimses gefunden, das sekundär eingemauert war.

   Wichtige Bereiche des Gebäudes sind noch unerforscht, die Innenfassaden der Kirche sind unbekannt, und die Ausgrabung des Untergrunds nach der Öffnung des Fußbodens könnte ebenfalls unerwartete Überraschungen zutage fördern. Die Entdeckung eines neuen Details könnte unsere derzeitige Meinung erheblich ändern, so dass wir uns nur zu einer Zusammenfassung unserer Beobachtungen verpflichten können. Angesichts der historischen Daten und der Ergebnisse der Fassadenuntersuchung gibt es keinen Grund, daran zu zweifeln, dass es sich um die Kirche eines Klosters aus dem 14. Der Grundriss dieses Gebäudes war mit Ausnahme des Turms identisch mit dem Grundriss und den Abmessungen der heutigen Kirche.

   Die Pfarrkirche aus dem 18. Jahrhundert hatte also auf jeder Seite des Kirchenschiffs einen steingerahmten Eingang. In der Nordwand des Altarraums, über dem First der Sakristei, wurde ein segmentbogiges Tor zum Dachboden freigelegt, das vermutlich aus der Zeit des barocken Umbaus stammt. Der Zugang erfolgte vermutlich über eine hölzerne Außentreppe, die beim Bau des Turms verloren gegangen sein könnte. In unserer Zusammenfassung haben wir nicht die Absicht, eine exakte Zusammenfassung der Geschichte des Gebäudes zu geben, was nicht der üblichen Praxis entspricht. Dies war auch nicht möglich, da unsere Recherchen nur einen begrenzten Umfang hatten.

   Auf der Nordseite gab es eine Sakristei - wahrscheinlich mit einem Stockwerk - und Strebepfeiler vor der Fassade und an den Ecken des Heiligtums. Auf der Südseite hingegen gab es keine Strebepfeiler oder Bögen. Die westliche Stirnwand der Kirche hätte ein imposantes gemaltes Portal gehabt, aber die Mönche nutzten die beiden Türen, die sich vom Kreuzgang des unteren Klosters aus öffneten, für ihr tägliches Leben. Auf der Nordseite hatte der obere Kreuzgang ebenfalls eine Tür, die vom Kreuzgang in das obere Kloster führte und mit der gegenüberliegenden Tür durch einen Gang verbunden war, der möglicherweise an das Taufbecken angelehnt war. Möglicherweise gab es auf der Nordseite auch ein weiteres Tor, das direkt von den Gebäuden der Laien in den ihnen vorbehaltenen Teil der Kirche führte. Eine hohe, spätgotische Kapelle, vermutlich mit Netzgewölbe, wurde als Ergänzung zum Kapellenraum errichtet.

   Der Umbau der Kirche im späten 15. und frühen 16. Jahrhundert betraf jedoch nur den liturgischen Raum, den Altarraum, und nicht die Fassaden des Kirchenschiffs. Bei den mit dem Umbau verbundenen Fenstern handelt es sich mit Sicherheit um gemauerte Fenster. Wir haben keine Informationen darüber, ob die ungarische Bevölkerung, die nach der Eroberung in die Kirche zurückkehrte und aus einigen reformierten Familien bestand, irgendwelche Reparaturen durchführte. Wir glauben, dass nur eine Untersuchung im Inneren der Kirche diese Frage beantworten kann.

   Es wird jedoch vermutet, dass sie kaum die finanziellen Mittel dazu hatten, da die später ansässige schwäbische Bevölkerung es zunächst vorzog, eine neue Kirche am Rande des Dorfes zu bauen. Es ist jedoch möglich, dass die Einwohner in Ermangelung anderer Kirchen die eleganteren Teile der Klosterkirche genutzt haben. Mátyás Bél sah, dass das Gebäude mit wenig Aufwand restauriert werden konnte.₀₂₂

   Die äußere Betrachtung der Fassaden konnte jedoch nur einen groß angelegten barocken Umbau des gesamten Gebäudes erkennen lassen. Die Erneuerung der Kirche im 18. Jahrhundert wird Márton Bíró Padányi, dem Bischof von Veszprém, zugeschrieben. Wir haben kein klares Bild von der Zerstörung der Kirche, die zwar dachlos ist, aber den Quellen zufolge immer noch eine beeindruckende Größe aufweist. Beim Wiederaufbau wurde der stark beschädigte hölzerne Chor des Kirchenschiffs weitgehend abgebaut und eine neue barocke Hauptbrüstung errichtet, die viel niedriger als die ursprüngliche war.

   Neben der Beseitigung der gotischen Details (Verschließen der Fenster, Abbruch der Strebepfeiler des Sanktuariums, Wiederaufbau der Sakristei und Abbruch des Sanktuariums) konnte vor der mittelalterlichen Fassade eine Mantelwand errichtet werden, um die Schäden an den Wänden zu verdecken. Die Mauern der mittelalterlichen einstöckigen Sakristei wurden abgerissen und eine erdgeschossige Sakristei gebaut, wobei der Anbau des Heiligtums des früheren Gebäudes entfernt wurde. Der Turm wurde mehr als ein Jahrzehnt später hinzugefügt, und die erste Renovierung der Kirche stammt aus dieser Zeit. Der Abriss der Gebäudereste und die Verteilung des Schutts in der Umgebung der Kirche könnten zu dieser Zeit stattgefunden haben. Etwas weiter von der Kirche entfernt waren die Ruinen jedoch noch lange Zeit oberhalb der Oberfläche sichtbar, wie unsere Quellen berichten.₀₂₃

   Leider haben sich die Gebäude in dem langsam bebauten Gebiet um den Kirchhof bis heute kontinuierlich der ausgegrabenen Steine des Klosters bedient. Die Ausgrabungen der Überreste des Klosters sollen 1996 fortgesetzt werden, vor allem im Bereich vor der Südseite der Kirche, um die Mauern weiter zu erforschen und die bisher entdeckten Details zu ergänzen. Die Ausgrabung dieses Bereichs wäre von großer Bedeutung, da sie den wichtigsten, zentralen Teil des Klosters mit seinen an den Kreuzgang angeschlossenen Gebäuden bekannt machen würde. Das Kartäuserkloster in Stadtlőd stellt einen bedeutenden Teil unseres mittelalterlichen Erbes dar, und seine Ausgrabung könnte unserem Wissen über das mittelalterliche Klosterleben und die Architektur, nicht zuletzt über die Kartäuser, viele neue Informationen hinzufügen.

   Unsere Forschungen, für die wir im Verhältnis zum Umfang der Aufgabe nur wenig Zeit aufwenden konnten, wurden in den letzten zwei Jahren unter recht schwierigen finanziellen Bedingungen durchgeführt. Heute besteht sogar die reale Gefahr, dass die Ausgrabungen gestoppt werden. Wir sehen uns zunehmend mit der unmöglichen Situation konfrontiert, die Arbeiten auf der Grundlage von Zuschüssen oder Stiftungen mit unsicherer finanzieller Unterstützung fortsetzen oder sogar für einen weiteren langen Zeitraum beenden zu müssen.

   Die vorliegende Arbeit ist eine erweiterte Fassung eines Vortrags, der auf der "AMRK"-Sitzung 1995-1996 gehalten wurde.

   Wir haben eine sogenannte bautechnische Untersuchung der heutigen Kirche durchgeführt. Es wurde festgestellt, dass die heutige Kirche unter Verwendung der Mauern der gotischen Kirche aus dem 14. Jahrhundert errichtet wurde. Einige der großen gotischen Fenster wurden ebenfalls gefunden. Auf der Südseite findet sich durchgehend das Muster des in die Kirche eingebauten Kreuzganggewölbes mit barocken Reparaturen, die die Nester der abgerissenen mittelalterlichen Ladenschultern wieder aufbauen.₀₂₄ Auf der Ostseite finden sich Spuren des ehemaligen Seiteneingangs, der später im Inneren durch den "un. Lurdy-Altar" ersetzt wurde.₀₂₅

   Ausgrabung des Bereichs vor der Ostseite der Kirche, um den Sockel von der Aufschüttung zu befreien. Der Bereich vor dem Sakristeieingang, bis zum Zaun und der Ostseite des Turms. Im Bereich vor dem Sakristeieingang fanden wir in etwa 1 m Tiefe die Reste der farbigen Dachziegel, die auf dem Nürnberger Bild zu sehen sind, was die Echtheit/Genauigkeit des Bildes belegt.

   Die weiteren geplanten Ausgrabungen und Restaurierungen, wie z.B.:

   - Erkundung der unerforschten/freien Bereiche um die Kirche.
  - Es ist geplant, in den ausgegrabenen Bereichen ein Kulturzentrum einzurichten, in dem die Ruinen ausgestellt werden sollen.₀₂₆

 Die bisher nicht durchgeführten Ausgrabungsarbeiten wurden wahrscheinlich aus finanziellen Gründen nicht durchgeführt (z. B. wegen der unerwarteten Kosten der bekannten Injektionsarbeiten und der damit verbundenen Schäden). Weder nach Abschluss der Ausgrabungen noch danach wurde ihre Fortsetzung erwähnt.

Városlőd története. / Az Érdy-kódex. / Der Érdy-Codex.

Részlet Vida Beáta: A karthauzi rend története a középkori Magyar Királyság területén

A néma barátok megtelepedése és berendezkedése

Doktori értekezés

     A magyar karthauziak irodalmi tevékenységének kétségkívül legjelentősebb alkotása a Karthauzi Névtelen kézirata. Neve ismeretlen, csak annyit tudunk róla, hogy a dúsgazdag lövöldi karthauzi kolostor prokurátora (sáfárja) s délvidéki származású volt. (?)_{00 (Koppintás bal egér)} 

   A művet az Érdy-kódex néven ismerjük, amely 1814-ig a nagyszombati érseki papnevelő intézet könyvtáráé volt, ugyanis ide hozták a törökök elől menekülő apácák. Ma az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattárának gyűjteményében található. Nevét (Luczenbacher) Érdy János után kapta, aki a Tudománytár 1834./1. kötet 216. oldalon elsőként mutatta be akkor még Nagyszombati kódexként a szélesebb közönségnek._000/1

    E fólió alakú papiroskódexünk, a legterjedelmesebb XVI. Századi magyar kéziratos könyv a legnagyobb magyar legendagyűjteményt tartalmazza. Könyve 104 prédikációt tartalmaz, az egyházi év ünnepeinek sorrendjében. A prédikációkhoz 90 legenda és egy István királyról szóló ének is csatlakozik, s így kötete egyúttal a magyar nyelvű legendáknak is a leggazdagabb gyűjteménye. Ez a kódexünk a mintegy félszáz magyar nyelvű kézírásos könyv között a legimpozánsabb, nemcsak azért, mert a legterjedelmesebb, hanem azért, mert írója már igazi szépíró, aki a fordítás görcseitől mentesen, ízes magyar nyelven, sok esetben a korabeli beszélt nyelv kitapintható − szinte hallható − elemeivel adja vissza a mondanivalóját, ezzel hat az olvasóra, a hallgatóra. Jelenleg barna félbőr kötéssel rendelkezik, rajta arany színű felirat: N. Szombati carthausi kézirat, alatta Codex hung. evang. sermonum de ann. 1527.₀₀₁ (Koppintás vagy bal egér)

   A kötésből hiányzik pár oldal, ám mivel a szöveg nem hiányos, valószínűleg a fel nem használt lapokat távolították el – összesen mintegy 660 kézzel írt oldalról beszélhetünk. A szerző két oszlopban jegyezte le mondandóját és csak az egyes fejezetek címét és a perikopákat jegyezte fel eltérő, piros színnel, valamint írásképpel.₀₀₂ Kétségkívül a hazai karthauziak legismertebb műve a lövöldi néma barát kézirata. Eddigi ismereteink szerint ez a legnagyobb terjedelmű, magyar nyelven írt kódex. A mű bizonyos részei latinul íródtak, ami főként a kompilációs jellegének köszönhető.₀₀₃

   Úgy tűnik, hogy a szerző olykor eltévesztette szerepét, hiszen művét nem másolta, hanem fordította.₀₀₄ Régi azóta elveszett krónikákat is idéz a magyar szentek életével kapcsolatban. S mindezt úgy, hogy közben magyarul magyar történelmet ír. Az Érdy-kódex főbb forrásai között két olyan mű van, amely szerepel az adatbázisokban is: az egyik a Legenda aurea, melynek egy karthauziakhoz kötődő példányát ma Kalocsán őrizik, a másik pedig Vincentius Bellovacensis Speculum historialéja, amely a seitzi és a magyar adatbázisban is szerepel. Bellovacensis műve Seitzben egy 1473 körüli, Lehnicen pedig egy 1474-es nyomtatványban volt meg a karthauziak könyvtárban. Az Érdy-kódex forrásai közül szerepel ugyan Antoninus Florentinus, Robertus Caracciolus és Temesvári Pelbárt neve a ma is meglevő karthauzi könyvek szerzőinek sorában, ám nem azzal a művükkel, amely az Érdy-kódex forrása volt.₀₀₅

   Az összefüggő magyar szövegben latinul írt szavak, néhol egész bekezdések szerepelnek. Ebből a kutatók arra következtetnek, hogy az Érdy-kódex a szerző eredeti műve, aki latin nyelvű irodalommal dolgozott. Ha másolt kéziratról lenne szó, a scriptor lefordította volna a latin részeket. Volf György már 1876-ban konstatálta,₀₀₆ hogy valamikor 1526–1527 között készült. Hasonló véleményen van Dienes Erzsébet is,₀₀₇ aki azzal is alátámasztotta érvelését, hogy ezek az évszámok felbukkannak a kéziratban is.₀₀₈ 1526-tal a Szeplőtelen fogantatás ünnepére írt prédikációban találkozunk.

   Ezen a helyen a Karthauzi Névtelen megjegyezte, hogy IV. Sixtus pápa ezt a napot ötven évvel ezelőtt konfirmálta₀₀₉ – a vonatkozó bullát 1476-ban adták ki. A másik évre vonatkozó adatot pedig az Exemplum mirabile végén találjuk: „Amen 1527“.₀₁₀ vagyon Szent Sztaniszló krakkói püspöknek életének azon esztendőben, mikoron Magyar országnak nagyobb része el veszé mind Lajos királlyal és az urakkal ezer ötszáz huszonhét esztendőben.“₀₁₁

   A szerző az összes évszámot arab számokkal jegyezte fel, kivételt csak a mohácsi csatát említő megjegyzés képezi, valószínűleg annak fontosságát kifejezve. Az irodalomtörténészek szerint a rejtély megoldása nagyon egyszerű, a kézirat szerzője a stilus annuntiationis-t használta, tehát az év kezdetét március 25. napja jelentette.₀₁₂

   A szerzetes azonban tisztában volt az ún. világi naptárral, stilus communis-szal,₀₁₃ amire munkájában is tett utalást: a Circumcisio Domini₀₁₄ napjára írt prédikációban. Megjegyezte, hogy ez a szokás – ti. az év kezdetének ettől a naptól való számítása – fontos a királyságban élő hívek számára.₀₁₅ A Karthauzi Névtelen megállapítása a kutatás szempontjából azért fontos, mert ezzel olvasói tudtára hozta: rendje számára nem ezen a napon kezdődik az új év. Az Érdy-kódexet a szakirodalom prédikációk gyűjteményeként tartja számon._015/1

   A De Tempore rész advent első vasárnapjával kezdődik és a farsangi időszakig tart – az evangéliumok alapján az utolsó prédikáció a hamvazó szerda utáni péntekre íródott. A perikópa és az epistola fordítása után hosszú prédikáció következik, az evangélium után pedig postilla található, vagyis a biblikus szöveggel kapcsolatos magyarázat.

   A kézirat másik része, a De Sanctis, Szent András ünnepével kezdődik (november 30.) és Szent Katalinnal ér véget (november 25.)₀₁₆ összesen mintegy 103 ünnepről olvashatunk. A szentek kiválasztása arra enged következtetni, hogy a szerző nem hagyta figyelmen kívül a karthauzi szokásokat sem, de nagy figyelmet fordított a különböző szerzetesrendek által preferált ünnepekre. A kézirat célközönsége a női rendek tagjai voltak, így a karthauzi fordító által összeállított liturgikus naptár kissé kaotikus összképet kelt.₀₁₇

   Munkájára a skolasztika gyakorolt nagy hatást, ami főleg a felhasznált forrásoknak, tehát a latin nyelvű könyveknek köszönhető. A szerző nem kritizál, csak figyelmeztet a közelgő veszélyre. Úgy véli, a társadalom megérett a kárhozatra és csak az egyén menekülhet meg. Azzal, hogy csak a közvetlen környezetében zajló változásokat figyelheti meg, észrevételei és megjegyzései korhűek.₀₁₈ A kézirat egy latin nyelvű prológussal kezdődik, ahol a szerző azonnal elárulja, hogy a karthauzi rend tagja.₀₁₉

   Nevét természetesen a szabályoknak megfelelően nem írta le – a rendbe való belépéssel a szerzetes magára ölti a csendet és az anonimitást. Ezért is nevezték el az Érdy-kódex íróját Karthauzi Névtelennek. A kézirat esetében a szakemberek nem tudják minden kétséget kizáróan megállapítani azt sem, melyik monostor tagja volt a szerző, ám a legnagyobb valószínűséggel a lövöldi ház volt az otthona.₀₂₀ A néma barát arra is magyarázatot ad, miért vállalkozott arra, hogy anyanyelvén készítse el művét: a latinul nem tudó laikus testvérek és különböző rendű apácák számára kívánt lelki eleséggel szolgálni.₀₂₁

   Ez a motiváció lehet a hátterében annak is, hogy az egész kézirat a szerzetesi élet idealizásálása mellett az aszkézist és a szüzességet tekinti a legfőbb erénynek. A Karthauzi Névtelen hangsúlyozta azt is, hogy rendjében még senki nem vállalkozott hasonló mű elkészítésére, de abban bízott, hogy munkája hasznára lesz a szélesebb közönségnek.

   Fordítóként nem tartotta magát jó szakembernek, bár a hasonló megnyilvánulások a kötelező formulák közé tartoznak: a Karthauzi Névtelen miután ismertette olvasóival szerzői programját, gondolatait azzal zárta, hogy műve tökéletlen, és kéri a hozzáértőket, hogy bátran javítsák ki tévedéseit. Fájlalta, hogy a Szentírást még nem fordították le magyar nyelvre, mivel ezzel is nehézségei voltak a kevésbé művelt testvéreknek és nővéreknek. Ez természetesen nem teljesen helytálló megállapítás, mivel a XVI. század első harmadában már léteztek bizonyos fordítások, amelyeket főleg tehetősebb hölgyek számára készítettek.₀₂₂

   A kódex bevezető részeiben történelmi eseményekre való utalást is találunk: a szerző figyelmeztette közönségét a török fenyegetés mellett a lutheri gondolatok terjedésének veszélyére.₀₂₃ Az eretnekség kritikáját a mű további részeiben sem hanyagolta el. Erős ellenszenvet érezhetett a husziták iránt, több helyen ugyanis husztként emlegette az összes eretneket.₀₂₄

   Mind ezek ellenére csak az általa ismert irodalmi műveken keresztül mutatja be a világ működését, amiért Róma felel. A karthauzi névtelen munkássága nem példanélküli a rend keretein belül. Dennis Martin egyenesen a női vallásosság ügyvédjeinek nevezi a barátokat.₀₂₅ A szerzetesek ugyanis híresek voltak arról, hogy könyveik és műveltségük részét szigorúan ellenőrzött és felügyelt olvasmányok képezték. Tehát a karthauziak által másolt, illetve az Érdy-kódex esetében fordított könyvek nem tartalmaznak protestáns tanokat. Így a hölgyek számára biztonságos olvasmányokat jelentettek._{026 027}

Die Geschichte von Városlőd. / Der Érdy-Codex.

Teil von Beáta Vida: Die Geschichte des Kartäuserordens im mittelalterlichen Königreich Ungarn
Ansiedlung und Gründung der Stillen Mönche.

Dissertation

   Das bedeutendste Werk der literarischen Tätigkeit der ungarischen Kartäuser ist zweifellos das Manuskript des Anonymen Kartäusers. Sein Name ist unbekannt, wir wissen nur, dass er der Prokurator (shafar) des wohlhabenden Kartäuserklosters von Lövöld war und aus dem südlichen Vidzeme stammte. (?)_{00 (linker Mausklick)}

   Das Werk ist als Érdy-Codex bekannt und befand sich bis 1814 in der Bibliothek des erzbischöflichen Priesterseminars in Nagyszombat, wohin es von Nonnen auf der Flucht vor den Türken gebracht wurde. Heute befindet er sich in der Sammlung des Manuskriptarchivs der Széchényi-Nationalbibliothek. Er ist nach János Érdy (Luczenbacher) benannt, der ihn als erster als Kodex von Nagyszombat im Tudománytár 1834, Band 1, Seite 216, der Öffentlichkeit vorstellte._000/1

   Dieser Papyruscodex im Folioformat, das umfangreichste ungarische Manuskriptbuch des 16. Jahrhunderts, enthält die größte Sammlung ungarischer Legenden. Das Buch enthält 104 Predigten in der Reihenfolge der Feste des Kirchenjahres. Die Predigten werden von 90 Legenden und einer Hymne über König Stephan begleitet, was diesen Band zur reichsten Sammlung von Legenden in ungarischer Sprache macht. Unser Kodex ist der eindrucksvollste unter den rund einem halben Hundert handschriftlichen Büchern in ungarischer Sprache, nicht nur, weil er der umfangreichste ist, sondern weil sein Verfasser ein wahrer Kalligraph ist, der seine Botschaft in einer geschmackvollen ungarischen Sprache, frei von den Krämpfen der Übersetzung, und in vielen Fällen mit spürbaren - fast hörbaren - Elementen der gesprochenen Sprache der Zeit wiedergibt und so den Leser und Zuhörer beeinflusst. Derzeit in braunes Halbleder gebunden, mit einer goldenen Inschrift N. Szombat Carthaus Manuskript, unter Codex hung. evang. sermonum de ann. 1527.₀₀₁

   Im Einband fehlen einige Seiten, aber da der Text nicht unvollständig ist, wurden die unbenutzten Seiten wahrscheinlich entfernt - insgesamt etwa 660 handschriftliche Seiten. Der Autor hat in zwei Spalten geschrieben, und nur die Titel der Kapitel und die Perikopen sind in einer anderen Farbe, nämlich rot, und mit einer anderen Schriftart geschrieben.₀₀₂ Das bekannteste Werk der Kartäuser in seiner Heimat ist zweifellos die Handschrift des Stillen Freundes vom Schießen. Soweit wir wissen, handelt es sich dabei um den größten in ungarischer Sprache verfassten Kodex. Einige Teile des Werks sind in lateinischer Sprache verfasst, was vor allem auf seinen kompilatorischen Charakter zurückzuführen ist.₀₀₃

   Es scheint, dass der Autor seine Rolle manchmal falsch eingeschätzt hat, da er sein Werk eher übersetzt als abgeschrieben hat.₀₀₄ Er zitiert auch alte, inzwischen verlorene Chroniken über das Leben ungarischer Heiliger. Und das alles, während er die ungarische Geschichte auf Ungarisch schreibt. Zu den wichtigsten Quellen des Érdy-Codex gehören zwei Werke, die in die Datenbanken aufgenommen wurden: die Legenda aurea, von der heute eine Kopie in Kalocsa aufbewahrt wird, und das Speculum historiale des Vincentius Bellovacensis, das in die Datenbanken von Seitz und Ungarn aufgenommen wurde. Das Werk von Bellovacensis wurde in der Kartäuserbibliothek in Seitz in einem Druck aus der Zeit um 1473 und in Lehnice in einem Druck aus dem Jahr 1474 gefunden. Unter den Quellen des Codex von Érdy werden unter den noch existierenden Kartäuserbüchern die Namen von Antoninus Florentinus, Robertus Caracciolus und Pelbár von Temesvár genannt, nicht aber das Werk, das die Quelle des Codex von Érdy war.₀₀₅ 

   Der kohärente ungarische Text enthält auf Latein geschriebene Wörter, manchmal ganze Absätze. Daraus schließen die Forscher, dass der Érdy-Codex das Originalwerk des Autors ist, der sich mit lateinischer Literatur beschäftigt hat. Wäre es eine kopierte Handschrift, hätte der Schreiber die lateinischen Passagen übersetzt. György Volf stellte bereits 1876,₀₀₆ fest, dass er irgendwann zwischen 1526 und 1527 geschrieben wurde. Erzsébet Dienes ist ähnlicher Meinung,₀₀₇ und hat ihr Argument auch durch die Tatsache gestützt, dass diese Daten in der Handschrift erscheinen.₀₀₈ Wir finden 1526 in der Predigt für das Fest der Unbefleckten Empfängnis.

   An dieser Stelle vermerkte der Anonyme Kartäuser, dass Papst Sixtus IV. diesen Tag vor fünfzig Jahren bestätigt hatte₀₀₉ - die entsprechende Bulle wurde 1476 erlassen. Und die andere Jahreszahl wird am Ende des Exemplum mirabile angegeben: "Amen 1527".₀₁₀ oder das Lebensjahr des heiligen Stanislaus, Bischof von Krakau, in dem Jahr, in dem der größte Teil des Königreichs Ungarn mit König Ludwig und den Herren verloren ging, in 1527 Jahren."₀₁₁

   Der Autor hat alle Daten in arabischen Ziffern geschrieben, mit Ausnahme der Schlacht von Mohacs, wahrscheinlich um auf deren Bedeutung hinzuweisen. Nach Ansicht von Literaturhistorikern ist die Lösung des Rätsels sehr einfach: Der Verfasser des Manuskripts hat den stilus annuntiationis, d. h. den 25. März, für den Jahresanfang verwendet.₀₁₂

   Der Mönch war sich jedoch des sogenannten weltlichen Kalenders, stilus communis,₀₁₃ bewusst, auf den er in seinem Werk, einer für den Tag der Circumcisio Domini₀₁₄ geschriebenen Predigt, Bezug nahm. Er stellte fest, dass dieser Brauch, d. h. die Zählung des Jahresbeginns von diesem Tag an, für die Gläubigen im Königreich wichtig war.₀₁₅ Die Aussage des Anonymen Kartäusers ist für diese Forschung wichtig, weil sie seine Leser darauf aufmerksam macht, dass für seinen Orden das neue Jahr nicht an diesem Tag beginnt. Der Codex von Érdy wird in der Literatur als eine Predigtsammlung angesehen._015/1

   Der Abschnitt De Tempore beginnt am ersten Adventssonntag und läuft bis zur Karnevalszeit - die letzte Predigt in den Evangelien ist für den Freitag nach Aschermittwoch geschrieben. Nach der Perikope und der Epistelübersetzung folgt eine lange Predigt, gefolgt von einer Postilla, einer Erklärung des biblischen Textes.

   Der zweite Teil des Manuskripts, De Sanctis, beginnt mit dem Fest des heiligen Andreas (30. November) und endet mit dem der heiligen Katharina (25. November)₀₁₆, insgesamt also 103 Feste. Die Auswahl der Heiligen lässt darauf schließen, dass der Autor die Bräuche der Kartäuser nicht ignorierte, sondern den von den verschiedenen Mönchsorden bevorzugten Festen große Aufmerksamkeit widmete. Das Zielpublikum des Manuskripts waren die Mitglieder der Frauenorden, so dass der vom Kartäuser-Übersetzer zusammengestellte liturgische Kalender ein etwas chaotisches Gesamtbild ergibt.₀₁₇

   Sein Werk ist stark von der Scholastik beeinflusst, vor allem aufgrund der von ihm verwendeten Quellen, d. h. der lateinischen Bücher. Der Autor kritisiert nicht, sondern warnt nur vor der drohenden Gefahr. Er ist der Meinung, dass die Gesellschaft reif für die Verdammnis ist und dass nur der Einzelne ihr entkommen kann. Da er nur die Veränderungen in seiner unmittelbaren Umgebung beobachtet, sind seine Beobachtungen und Kommentare zeitgemäß.₀₁₈ Das Manuskript beginnt mit einem Prolog in lateinischer Sprache, in dem der Autor sofort verrät, dass er Mitglied des Kartäuserordens ist.₀₁₉

   Natürlich hat er seinen Namen nicht gemäß den Regeln aufgeschrieben - mit dem Eintritt in den Orden verpflichtet sich der Mönch zu Schweigen und Anonymität. Daher der Name des Verfassers des Codex von Érdy als Anonymer Kartäuser. Im Falle der Handschrift können die Experten nicht zweifelsfrei feststellen, welchem Kloster der Verfasser angehörte, aber der wahrscheinlichste Aufenthaltsort ist das Haus in Lövöld.₀₂₀ Der Stumme Freund erklärt auch, warum er sich verpflichtete, sein Werk in seiner Muttersprache zu verfassen: Er wollte Laienbrüdern und -schwestern verschiedener Orden, die kein Latein sprechen, geistige Nahrung bieten.₀₂₁

   Dies mag der Grund dafür sein, dass das gesamte Manuskript nicht nur das klösterliche Leben idealisiert, sondern auch Askese und Keuschheit als die höchsten Tugenden betrachtet. Der anonyme Kartäuser betonte auch, dass niemand in seinem Orden jemals ein ähnliches Werk in Angriff genommen hatte, aber er hoffte, dass sein Werk für ein breiteres Publikum von Nutzen sein würde.

   Als Übersetzer hielt er sich nicht für einen guten Übersetzer, obwohl solche Aussagen zu den obligatorischen Formeln gehören: Nachdem der Anonyme Kartäuser seinen Lesern sein schriftstellerisches Programm erläutert hatte, schloss er mit der Feststellung, dass sein Werk unvollkommen sei, und bat diejenigen, die es kennen, sich frei zu fühlen, seine Fehler zu korrigieren. Er bedauerte, dass die Heilige Schrift noch nicht ins Ungarische übersetzt worden sei, da dies eine weitere Schwierigkeit für die weniger gebildeten Brüder und Schwestern darstelle. Dies ist natürlich nicht ganz richtig, denn im ersten Drittel des 16. Jahrhunderts gab es bereits einige Übersetzungen, hauptsächlich für wohlhabendere Damen.₀₂₂

   In den einleitenden Teilen des Codex finden wir auch Hinweise auf historische Ereignisse: Der Autor warnte seine Zuhörer vor der Gefahr der Ausbreitung lutherischer Ideen, zusätzlich zur türkischen Bedrohung.₀₂₃ Die Kritik an der Häresie wurde im Rest des Werks nicht vernachlässigt. Er muss eine starke Abneigung gegen die Hussiten gehabt haben, denn an mehreren Stellen bezeichnete er alle Ketzer als Hussiten.₀₂₄

   Dennoch ist Rom nur durch die literarischen Werke, die es kennt, für die Art und Weise verantwortlich, wie die Welt funktioniert. Das anonyme Werk der Kartäuser ist innerhalb des Ordens nicht ohne Beispiel. Dennis Martin bezeichnet die Brüder sogar als Verfechter der weiblichen Frömmigkeit.₀₂₅ Tatsächlich waren die Mönche dafür bekannt, dass sie über Bücher und Lesestoff verfügten, der im Rahmen ihrer Ausbildung streng kontrolliert und überwacht wurde. So enthalten die von den Kartäusern kopierten oder im Fall des Codex von Érdy übersetzten Bücher keine protestantischen Lehren. Sie waren also ein sicherer Lesestoff für die Damen._{026 027}

Városlőd története. / A karthauziak és az orvoslás.

/ Die Kartäuser und die Medizin.

Részlet Vida Beáta: A karthauzi rend története a középkori Magyar Királyság területén

A néma barátok megtelepedése és berendezkedése

Doktori értekezés

    A középkorban a monostorok, kolostorok is a szellemi és kulturális élet központjai voltak, amelyekben az egyes szerzetesrendek tudományos, művészeti és gyógyászati tevékenységet is folytattak. A gyógyításnak és az orvoslásnak a szerzetesrendeken belül hosszú története van. Már a bencések számára sem volt idegen a súlyos beteg szerzetesek ellátására szolgáló különálló épületrész sem. A monostori krónikák szerint a beteg atyákhoz gyakran kívülről hívtak jeles orvosokat._{001(Koppintás bal egér)}  A szerzetesek nagy figyelmet fordítottak közösségük gyengélkedő tagjainak ápolására, egyre több infirmariumot építettek a saját betegeiknek, valamint hospiciumot, vendégházat, azaz ispotályt is a zarándokok és a szegények számára. A középkori utazók többsége zarándok volt, akik útjuk során különböző monostorokban szálltak meg. A karthauziak telepei a lakott vidéktől távol estek, így csak ritkán keresték fel azokat a vándorok. Vendégeik főleg olyan urakból álltak, akik a világtól távol egy ideig erőt és vigaszt szerettek volna gyűjteni a további megpróbáltatásokhoz.

   A karthauziak szívesen fogadták őket, mindennel el is látták a vendégeket, de szigorúan kíséret nélkül, mivel szűkös költségvetésük nem engedhette meg az úri pompát.₀₀₂ Nőket nem fogadtak a falak között, sőt a karthauzi birtokokról is ki voltak tiltva.₀₀₃ Kivételt csak a templomünnep első napja jelentett, de azzal a feltétellel, hogy nem keltenek feltűnést. A szerzetesség kialakulásával és elterjedésével szinte intézményes keretet nyert a betegápolás, mivel a rendalapítók előírták a szegényekről való gondoskodást.₀₀₄

   Az egyházi iskolák híresek voltak arról, hogy falaikon belül oktatták az orvoslást is.₀₀₅ Az egyetemeken való megjelenése görög és arab hatásra történt a XII. század során.₀₀₆ Ugyanakkor nem mondható el, hogy nagyszámú diák végzett volna orvosi tanulmányokat. A doktori fokozat megszerzéséhez ugyanis 9–10 évnyi egyetemi tanulásra volt szükség, ahol a diákok főleg elméleti oktatásban részesültek.₀₀₇ Az orvosokat a bölcsészettudományok keretein belül képezték, több középkori egyetemen is elsajátíthatták ezt a mesterséget.

   Természetesen nem csak a szerzetesi közösségekben működtek gyógyítani tudó tudósok, hanem a világi egyház berkein belül is. Ám az egyház ellenezte a természettudományokat és gyakran igyekezett elvonni a papokat a gyógyítástól, bár a XII-XIII. század során szerzetesek is tanultak orvostudományokat az egyetemeken.₀₀₈ Eltiltották őket a vándor orvosi gyakorlattól, a püspököket, apátokat, perjeleket pedig megfoszthatták széküktől, ha engedélyezték a gyógyítást. Az 1279. évi budai zsinat viszont csak attól tiltotta a papokat, hogy égetéssel és vérzéssel járó beavatkozásokat végezzenek.₀₀₉

   Egyre szaporodtak az orvoslással foglalkozó könyvek. Először a klasszikus szerzők fordításai terjedtek el. Majd egyre több tudós medicus írta meg saját gondolatait a gyógyászatról és gyógyfüvekről. Ám nem hiányozhattak a népi orvoslás hagyományai sem.₀₁₀ Az egyre nagyobb számban megjelenő írások viszont csak jóval később kerültek be az apátságok és monostorok könyvtáraiba.₀₁₁ Az egyik első ismert hazai oklevél, amelyben a karthauzi szerzeteseket említik, szintén erre utal: 1259-ben V. István király ajándékozta nekik azt az ispotályt, amelyet Ottokár stájer őrgróf alapított a betegek és utazók ápolására Zerewaldban.₀₁₂

   A népesség növekedése, a keresztes hadak, a szegénység és a járványok olyan tényezők voltak, melyek a gyógyítás terén is változásokat hoztak Európában. Ettől az időtől a monasztikusok körében kialakult orvoslás már nem szolgált modellként: új rendek és testvérületek léptek színre.₀₁₃ A nem megfelelő orvosi ismereteknek köszönhetően nem a népi gyógyítóktól kértek segítséget, hanem az egyháztól: soha nem kaptak annyi adományt, mint járványok idején. A papok és a szerzetesek voltak azok, akik lelki támaszt nyújtottak a szenvedőknek, imákra buzdították őket, ételt adtak a szegényeknek és a tudásuknak megfelelően ápolták őket.

   Ezekből az időkből ered bizonyos kutak és források csodatévő híre is. Úgy vélték, hogy az imák, a zarándoklat és az adományok hozták meg a gyógyírt a súlyos betegségekre.₀₁₄ A középkor új orvosa maga Krisztus volt: a Christus medicus még az újkorban is felfedezhető.₀₁₅ Az orvoslás problematikájával bőven foglalkozott a Statuta Antiqua,₀₁₆ bár tartalmi szempontból a szabályozás nem tért el Guigo perjel gondolataitól, aki a szegényekről való gondoskodást hangoztatta: az alultápláltság és a rossz életkörülmények okozták a legtöbb egészségügyi problémát.₀₁₇ Guigo pontosan megszabta a halálozás esetén szükséges szertartásokat, melyek a rend későbbi szokásaiba is bekerültek.₀₁₈

   Az élet velejárója volt a vég, mely elkerülhetetlen és a karthauziaknak a mindennapokat úgy kellett megélniük, mintha az lenne utolsó napjuk ezen a földön.₀₁₉ Középkori források is utalnak arra, hogy a karthauziak nemcsak a halál misztikumával, hanem a betegségek gyógyításával is foglalkoztak. A Generális Káptalan aktáiban ezzel kapcsolatban csak olyan feljegyzésekkel találkozunk, melyek a kirívó esetekre hívják fel a figyelmet.

   1420-ban egy szerzetesnek megtiltották perjele háborgatását, mivel folyamatosan arra kapacitálta őt, hogy adjon engedélyt egy olyan útra, amelyen orvosi tanácsokat szerezhet.₀₂₀ A tiltások nem hozhatták meg a kívánt eredményt, mivel a XV. század második felében az ilyen szabályok tovább szigorodtak.

   A káptalani feljegyzésekből tudjuk, hogy 1514-ben a lövöldi perjel azt az utasítást kapta, hogy inkább kéressen doktorokat a konventbe, mintsem hogy hagyja a szerzeteseket orvoshoz utazni.₀₂₁ Egy 1539-es bejegyzés szerint a vizitátorok döntöttek arról, hogy sürgős esetekben adjanak-e engedélyt a doktorok látogatására.₀₂₂ További példákkal is szolgálhatunk a hazai orvoslás gyakorlására, illetve annak elméletére. Július Sopko a szepességi karthauzi könyvtárak állományát vizsgálva felfedezte, hogy egy XV. századi kódexbe az egyik lechnici szerzetes belemásolta Johannes Gerson Scientia mortis című 1450 körül írt művét.

   Ám ez nemcsak ezért említésre méltó, hanem azért is mert ugyanez a kéz a kötet utolsó lapjain felsorolt több orvosságot is különböző betegségekre.₀₂₃ A beteg ember portréja a Generális Káptalan szerint az elhivatottságot jelképezi: ennek ellenére 1415-ben mindenben mértékletességet javasoltak, hiszen a szerzetes számára a túlzásba vitt önsanyargatás is bűnnek számít.

   1445-ben ugyanakkor a káptalannak arra kellett utasítania az egyik perjelt, hogy háza lakói mutassanak nagyobb buzgalmat e téren, igaz, a betegeket nem kellett bevenni a szigorú koplalásba. A szerzetesek, akik már képtelenek voltak egészségi állapotuk miatt részt venni az ünnepi böjtökön, felmentést kaptak. A káptalani jegyzőkönyvekben is feltüntettek néhány esetet: 1451-ben emberségesen kellett bánni azzal a lechnici szerzetessel, aki láthatóan megőrült.

   1451-ben emberségesen kellett bánni azzal a lechnici szerzetessel, aki láthatóan megőrült. Szintén ekkor a menedékszirti monostorban az újfalusi család egyik tagja, Huffnagel Kristóf gyengeelméjűsége miatt 18 évig élt elzárva.₀₂₄ Ám a leprás gütersteini szerzetesnek megparancsolták, hogy ne írjon többé a káptalannak. 1495-ben gondban voltak egy beteg francia szerzetes további egyházi tagsága miatt Val Sainte Marie-ben. 1511-ben Beaune perjelét emlékeztették, hogy monostorában gondoskodjanak beteg hittársaikról, hogy azoknak ne legyen oka panaszra. A következő évben egy szerzetest Parmába küldtek, egyértelműen abban a reményben, hogy a környezetváltozás jó hatással lesz az egészségére. 1523-ban egy la rose-i szerzetest győztek meg arról, hogy rengeteg doktort találhat a közeli Rouen-ben. 1547-ben egy delfti szerzetest saját kérésére felmentették szolgálata alól, mégpedig elmezavar miatt.₀₂₅

   Ismerünk olyan gyógyászati eljárásokat, melyeket előszeretettel alkalmaztak az egész középkor során. A karthauzi szerzetesek körében is gyakorolt módszer volt az érvágás.⁰²⁶ Guigo perjel a rend szokásaiban megszabta ennek menetét: évente hat alkalommal került sor erre a beavatkozásra, méghozzá a rend szokásainak megfelelően. Ezt a monostorban az előírt szertartás szerint végezték el, bár az érvágást nem tartották orvosi beavatkozásnak. A gyakorlatot kitartóan követték a középkor folyamán, de 1581-re már ritkán alkalmazzák. Egy évszázaddal később már a legszorgalmasabb szerzeteseknél is csak évente egyszer engedélyezték. Valószínűleg nem vették elég komolyan a szabályt, mivel az érvágás elmulasztása miatt többször is figyelmeztette a szerzeteseket a káptalan: Castille tartomány házait megdorgálták az érvágások napján tartott ünnepi jellegű tevékenységek miatt.₀₂₇ A gyógyfüvek ismerete és azok alkalmazása is meghatározó volt. Demkó Kálmán szavaival: „a füvészetet a rengetegirtó s vad természetet szabályozó szerzetesek űzték, de kezdetben ez alig volt több kuruzslásnál.”₀₂₈

   A rend történetével foglalkozó szerzők több helyen is megemlítik, hogy a szerzetesek birtokain olyan gyógynövényekkel találkozhatunk, melyeket hiába keresnénk máshol.₀₂₉ Jól mutatja ezt a kamalduli Ciprián testvér kéziratos füveskönyve is, aki a lechnici monostor környékén gyűjtötte össze a gyógynövényeket.₀₃₀ A műveltségükről méltán híres néma barátok olvasmányaiknak és a természethez közeli életüknek is köszönhetően értettek a növényekhez és azok gyógyító erejét az emberek hasznára bocsátották. A monostorok, apátságok, kolostorok infirmariuma mellett rendszerint volt gyógynövénytelep is, ahonnan begyűjtötték a szükséges füveket a különböző szerek előállítására.₀₃₁

   Miután az egyetemek átvették az orvosképzést, a szerzetesek tudománya főként a tapasztalatokon alapuló istápolásra szűkült, a természetben található növényekből készítettek gyógyírt: a népi gyógyászat mestereivé váltak. A tudós szerzetesek vezetése alatt valóságos laboratóriumok keletkeztek, ezért nem csodálkozhatunk azon sem, hogy hosszú utat megtéve emberek sokasága vándorolt el a lakhelyükre a gyógyulás reményében.₀₃₂

   A monostorok gyakran rendelkeztek önálló „patikával” is. Hazánkban a XIII. századtól találkozhatunk ilyen létesítménnyel, főleg a bencés apátságok mellett, de a későbbiek során más szerzetesrendek, illetve világiak is rendelkeztek gyógyszertárral.₀₃₃ A jelenséggel szinte kéz a kézben jár a füveskönyvek írása és terjedése is: a reneszánsz korában már több mint 1200 gyógynövénynek létezett magyar megnevezése is.₀₃₄ A kolostori birtokok mintagazdaságként működtek, jelentősen befolyásolták a gyógyhatású növények ismeretének elterjedését.₀₃₅

   A szerzetesek a gyógyítás során nem hanyagolták el a megfelelő étrendet sem. A diéta is bevett szokás volt,₀₃₆ ám jellemzőbb, hogy a gyengélkedő szerzeteseknek megengedték a hús és a hígítatlan bor fogyasztását.₀₃₇ Az egészséges táplálék és a fürdők használata valóságos csodával ért fel, nem mellesleg a betegek lelkét is ápolták.₀₃₈ Gondoskodtak a megfelelő higiéniáról: a betegek gyakrabban fürödhettek.₀₃₉ Hazánkban már a kereszténység korai évtizedeiben megjelentek a fürdők a bencés szerzetesek birtokain. Az sem volt példátlan, hogy apátságot hoztak létre gyógyító hatású források közelében: elég megemlíteni Bélháromkút és Toplica ciszterci alapítványait.₀₄₀

   Gyógyfürdők és hévizek látogatása a rend szabályzata alapján nem volt engedélyezett, bár az irányelvek megfogalmazása nem is zárta ki teljesen. Gyakori módszer volt, hogy az orvost, vagy fürdőt látogatni kívánó szerzetest meghatalmazottnak nevezték ki, aki aztán hivatalosan a ház ügyeit intézve utazhatott a gyógyulása érdekében. A káptalan azonban idővel rájött erre a szokásra és korlátozta a szerzetesek szabad mozgását.₀₄₁

   Tárkány esetében is forrásokkal tudjuk alátámasztani a szerzetesek gyógyító tevékenységét: a barátoknak fürdőjük volt. Valószínűleg arról a létesítményről van szó, amelyet eddig a török korból való egri-fürdőnek neveztek:₀₄₂ molendinum in fluvio Egervize vocato ad balneum Carthusiensium penes plateam Ujvaros.₀₄₃ A szerzeteseknek Egerben is voltak ingatlanjaik, többek között egy malom és egy fürdő is. A város melletti meleg víz tavacskákat már minden bizonnyal korábban is használták, ám a karthauziak építették meg ott az első fürdőházat.₀₄₄

   A Szepességben két rend foglalkozott orvoslással. A daróci antoniták saját kórházat is építettek. A karthauziak között is gyakran volt medicinae doctor,₀₄₅ aki ismereteit még a rendhez való csatlakozás előtt szerezte meg. Ismert forrásaink alapján a dunajeci monostort emelhetjük ki. A rend megszűnése után kamalduli szerzetesek vették át az épületeket. Egy feljegyzés szerint Vöröskolostorban találtak olyan helyiséget, amelyet ők is gyógyszertárként rendeztek be, tehát minden bizonnyal világiakat is elláttak a főzeteikkel.₀₄₆ A monostor mellett kórházat hoztak létre, foglalkoztak orvosi botanikával, a gyógyításnál valószínűleg használták a közeli Smerdžonka ásványvizét is. A Szepességben található kénes vizű források szinte mindegyik ismert lelőhelye a karthauzi birtokok közelében volt.

   A leibiczi kénfürdőről már 1294-ből szól forrás, bár ennek a vizét csak fürdésre használhatták.₀₄₇ Lőcse, Óleszna, Nagylomnic, Hunfalva és Filic területén is ismertek voltak a kénes vizek, melyeket minden bizonnyal kihasználtak a szerzetesek is.₀₄₈ Meglepő módon nem egy szerzetes vetette bele magát az alkímiába, bár azt nem tudhatjuk, hogy monostoruk gazdagítása, vagy az örök élet elixírjének előállítása volt a fő céljuk. A reformáció után a hangulat alapvetően megváltozott, és gyakrabban olvashatunk erről a praktikáról.₀₄₉ Még a magyarországi karthauziak között is találkozhatunk az alkímia művelésével: a menedékszirti krónika szerzője megemlítette, hogy a XV. század közepén a monostor perjele egy bizonyos Erdélyi János volt, aki a tudományok iránti szenvedélye miatt nagy anyagi veszteséget okozott házának.

   A szerzetes ugyanis alkímista volt és az ötödik elem keresése érdekében feláldozta a közösség minden vagyonát. Az egykori mauerbachi szerzetest ezért le is váltották posztjáról.₀₅₀ A Generális Káptalan 1499. évi határozatában megtiltotta a tartomány összes fogadalmasának, hogy az alkímia tudományát űzze.₀₅₁ A forrásokban tapasztalt gyakorlat ellenére a Generális Káptalan határozataiból kivehető, hogy a rend tiltotta az orvoslás művészetének gyakorlását, még akkor is, ha az illető még világi életében, a rendbe való felvétel előtt végezte tanulmányait. 1296-ban egy ailloni szerzetest megszidtak amiért túl nagy érdeklődést mutatott az orvoslás iránt. 1409-ben a vérrel kapcsolatos orvoslási beavatkozást egyértelműen bűnnek tekintették, ezért egy pomieri és 1438-ban egy würzburgi szerzetest is börtönnel fenyegettek.₀₅₂

   Habár 1530-ban egy stettini szerzetes általános orvosként működött, 1571-ben pedig a liersi szerzetesek sebészetet is alkalmaztak, de egészen 1887-ig a szerzeteseknek tilos volt orvosi könyveket tartani a celláikban, hacsak a perjel engedélyt nem adott rá, és még a könyvtárban sem lehetett látni hasonló munkákat a nyilvános polcokon.₀₅₃ A karthauzi szokások átírásával enyhítették a gyógyításra vonatkozó szabályokat. Figyelembe kell venni azt is, hogy az egyetemi végzettséggel rendelkező orvosok főleg elméleti oktatásban részesültek és praktizálásuk során ritkán vettek részt a betegek gyakorlati ápolásában. A diagnózis felállítása után a népi gyógyítók, a sebészi tevékenységet folytató borbélyok, bábák, patikusok és fürdősök vették át a szerepet.₀₅₄ Talán ezért is látjuk ellentmondónak a szabályok rendszerét a gyakorlattal szemben, ám még a karthauziak esetében sem tudunk olyan példáról, hogy bármely szerzetest valóban megbüntettek volna orvosi ténykedései miatt. A rend szabályzatának későbbi módosítása még azt is előírta, hogy a rendtagokat kezelő orvosnak mindig szerzetesnek kellett lennie, hogy a tudományt ne használja üzérkedésre, ráadásul még azt is megtiltották neki, hogy a monostoron kívül gyógyítson.₀₅₅

   Valószínűleg ennél a megkötésnél nem a rend elzárkózását kell látnunk, inkább azt a szabályt, amely szerint a szerzetesek nem tartózkodhatnak a monostor falain kívül. Azokat a betegeket, akiket elvittek a telepre, természetesen gyógyították. A szegényeket is mindenféle fizetség nélkül ellátták, mivel az orvoslásért nem kérhettek pénzt.₀₅₆ A gyengélkedőket nem kötelezték a szigorú szabályok betartására, a szakács is külön főzött rájuk. Az orvos véleménye felülírta a szabályokat, komolyabb esetekben a szerzetesek húsban gazdag ételt kaptak. A lechnici monostorban a megszűnéséig működött egy híres alkimista, Martin Kacperborovicz, aki 1563-ban egész laboratóriumát átvitte Olmützbe. Ismereteit átadta egy iglói tudósnak, Andrej Smoczký, aki azt publikálta Vade mecum et ego tecum című könyvében._{057 058}

Die Geschichte von Városlőd. / Die Kartäuser und die Medizin.

Teil von Beáta Vida: Die Geschichte des Kartäuserordens im mittelalterlichen Königreich Ungarn

Ansiedlung und Gründung der Stillen Freunde

Dissertation

   Im Mittelalter waren Klöster und Konvente auch Zentren des geistigen und kulturellen Lebens, in denen die Mönchsorden auch wissenschaftliche, künstlerische und medizinische Tätigkeiten ausübten. Das Heilen und die Medizin haben in den Orden eine lange Tradition. Selbst den Benediktinern war es nicht fremd, separate Gebäude für die Pflege schwerkranker Mönche zu errichten. Den Klosterchroniken zufolge wurden oft hervorragende Ärzte von außerhalb herbeigerufen, um die kranken Patres zu behandeln._{001(linker Mausklick)} Die Mönche widmeten der Pflege der kranken Mitglieder ihrer Gemeinschaft große Aufmerksamkeit und bauten immer mehr Krankenstationen für ihre eigenen Patienten sowie Hospize, Gästehäuser oder Isopotels für Pilger und Arme. Die meisten Reisenden des Mittelalters waren Pilger, die auf ihrem Weg in verschiedenen Klöstern übernachteten. Die Kartäuserklöster lagen weit vom bewohnten Land entfernt und wurden nur selten von Reisenden besucht. Bei ihren Gästen handelte es sich hauptsächlich um Herren, die eine gewisse Zeit fernab der Welt verbringen wollten, um Kraft und Trost für weitere Prüfungen zu sammeln.

   Die Kartäuser nahmen sie auf und versorgten sie mit allem, was sie brauchten, allerdings strikt ohne Begleitung, da sich ihr begrenztes Budget den Prunk eines Herren nicht leisten konnte.₀₀₂ Frauen durften sich nicht innerhalb der Mauern aufhalten und wurden sogar von den Kartäusergütern verbannt.₀₀₃ Die einzige Ausnahme war der erste Tag des Tempelfestes, allerdings unter der Bedingung, dass sie nicht auffielen. Mit dem Aufkommen und der Ausbreitung des Mönchtums wurde die Krankenpflege nahezu institutionalisiert, da die Ordensgründer für die Versorgung der Armen sorgten.004

   Die kirchlichen Schulen waren berühmt dafür, dass sie in ihren Mauern Medizin lehrten.₀₀₅ Ihre Entstehung an den Universitäten wurde von den griechischen und arabischen Schulen im zwölften Jahrhundert beeinflusst.₀₀₆ Man kann jedoch nicht sagen, dass eine große Anzahl von Studenten Medizin studierte. Für eine Promotion waren nämlich 9-10 Jahre Universitätsstudium erforderlich, in denen die Studenten hauptsächlich eine theoretische Ausbildung erhielten.₀₀₇ Ärzte wurden im Rahmen der freien Künste ausgebildet, ein Beruf, den sie auch an mehreren mittelalterlichen Universitäten erwerben konnten.

   Natürlich gab es nicht nur in den klösterlichen Gemeinschaften Wissenschaftler, die heilen konnten, sondern auch in der weltlichen Kirche. Aber die Kirche war gegen die Naturwissenschaften und versuchte oft, die Priester von der Medizin zu trennen, obwohl im 12. und 13. Jahrhundert auch Mönche an den Universitäten Medizin studierten.₀₀₈ Es war ihnen verboten, als Wanderärzte zu praktizieren, und Bischöfe, Äbte und Prioren konnten ihres Amtes enthoben werden, wenn sie dies zuließen. Das Konzil von Buda aus dem Jahr 1279 verbot den Priestern dagegen nur die Durchführung von Verbrennungen und Blutungen.₀₀₉

Bücher über Medizin haben sich stark vermehrt. Zunächst verbreiteten sich die Übersetzungen klassischer Autoren. Dann schrieben immer mehr medizinische Gelehrte ihre eigenen Gedanken über Medizin und Kräuter. Aber auch die volksmedizinische Tradition fehlte nicht.₀₁₀ Erst viel später fanden diese Schriften in zunehmender Zahl Eingang in die Bibliotheken der Abteien und Klöster.₀₁₁ Darauf verweist auch eines der ersten bekannten Dokumente in Ungarn, in dem die Kartäusermönche erwähnt werden: 1259 schenkte ihnen König Stephan V. die vom steirischen Markgrafen Ottokar gegründete Isopotala zur Versorgung der Kranken und Reisenden in Zerewald.₀₁₂

   Das Bevölkerungswachstum, die Kreuzzüge, die Armut und die Epidemien waren Faktoren, die auch im Bereich der Medizin in Europa zu Veränderungen führten. Ab dieser Zeit diente die Klostermedizin nicht mehr als Vorbild: Es entstanden neue Orden und Bruderschaften.₀₁₃ Aufgrund unzureichender medizinischer Kenntnisse suchten sie nicht bei Volksheilern, sondern bei der Kirche Hilfe: Sie erhielten nie so viele Spenden wie in Zeiten von Epidemien. Es waren die Priester und Mönche, die den Leidenden geistlichen Beistand leisteten, sie zum Beten ermutigten, die Armen speisten und sie nach ihrem Wissen versorgten.

   Aus dieser Zeit stammen auch bestimmte Brunnen und Quellen, denen wundertätige Kräfte nachgesagt wurden. Man glaubte, dass Gebete, Wallfahrten und Spenden Heilung für schwere Krankheiten brachten.₀₁₄ Der neue Arzt des Mittelalters war Christus selbst: Der Christus medicus ist noch in der Neuzeit zu finden.₀₁₅ Die Statuta Antiqua befasste sich ausführlich mit dem Problem der Medizin,₀₁₆ obwohl der Inhalt der Vorschriften nicht von den Ideen des Priors Guigo abwich, der die Fürsorge für die Armen betonte: unterernährung und schlechte Lebensbedingungen verursachten die meisten gesundheitlichen Probleme.₀₁₇ Guigo legte genaue Rituale für den Tod fest, die später in die Bräuche des Ordens aufgenommen wurden.₀₁₈

   Das Ende war ein unvermeidlicher Teil des Lebens, und die Kartäuser mussten ihr tägliches Leben so leben, als wäre es ihr letzter Tag auf dieser Erde.₀₁₉ Mittelalterliche Quellen zeigen auch, dass die Kartäuser sich nicht nur mit dem Geheimnis des Todes, sondern auch mit der Heilung von Krankheiten beschäftigten. In den Aufzeichnungen des Generalkapitels finden wir nur Aufzeichnungen, die die Aufmerksamkeit auf die eklatantesten Fälle lenken.

   Im Jahr 1420 wurde einem Mönch verboten, sein Priorat zu belästigen, weil es ihn ständig dazu aufforderte, die Erlaubnis für eine Reise zu erteilen, auf der er medizinischen Rat einholen konnte.₀₂₀ Die Verbote konnten nicht die gewünschte Wirkung haben, denn in der zweiten Hälfte des fünfzehnten Jahrhunderts wurden solche Regeln weiter verschärft.

   Aus den Aufzeichnungen des Kapitels wissen wir, dass der Prior von Lövöld 1514 angewiesen wurde, Ärzte ins Kloster zu bitten, anstatt den Mönchen den Besuch von Ärzten zu gestatten.₀₂₁ Einem Eintrag aus dem Jahr 1539 zufolge entschieden die Besucher, ob sie Ärzten in Notfällen die Erlaubnis zum Besuch erteilen sollten.₀₂₂ Es gibt weitere Beispiele für die Praxis und Theorie der Hausmedizin. Julius Sopko entdeckte bei der Untersuchung der Bestände der Kartäuserbibliotheken in der Zips, dass ein Mönch aus Lechnic in einem Kodex aus dem 15. Jahrhundert die um 1450 verfasste Scientia mortis von Johannes Gerson abgeschrieben hatte.

   Dies ist aber nicht nur deshalb bemerkenswert, sondern auch, weil dieselbe Hand auf den letzten Seiten des Bandes mehrere Heilmittel für verschiedene Beschwerden auflistet.₀₂₃ Das Bildnis des Kranken symbolisiert nach dem Generalkapitel die Frömmigkeit: Dennoch wurde 1415 in allem Mäßigung empfohlen, da für den Mönch auch ein Übermaß an Selbstgefälligkeit eine Sünde war.

   Im Jahr 1445 musste das Kapitel jedoch einen der Prioren anweisen, die Bewohner seines Hauses in dieser Hinsicht eifriger zu machen, obwohl die Kranken nicht in das strenge Fasten einbezogen werden mussten. Die Mönche, die aus gesundheitlichen Gründen nicht mehr in der Lage waren, am Fasten teilzunehmen, wurden davon ausgenommen. Einige Fälle wurden auch in den Protokollen der Kaplanei festgehalten: 1451 musste ein Mönch aus Lechnic, der offenbar verrückt geworden war, menschlich behandelt werden.

   Im Jahr 1451 musste der Mönch von Lechnic, der offenbar verrückt geworden war, human behandelt werden. Ebenfalls zu dieser Zeit wurde ein Mitglied der Neufaler Familie, Christopher Huffnagel, wegen seines Schwachsinns 18 Jahre lang im Kloster Sanktuario eingesperrt.₀₂₄ Der aussätzige Mönch aus Güterstein wurde jedoch angewiesen, nicht mehr an das Kapitel zu schreiben. Im Jahr 1495 gab es Ärger wegen der fortgesetzten Kirchenmitgliedschaft eines kranken französischen Mönchs in Val Sainte Marie. Im Jahr 1511 wurden die Prioren von Beaune ermahnt, ihre kranken Mönche in ihrem Kloster zu pflegen, damit sie keinen Grund zur Klage hätten. Im folgenden Jahr wurde ein Mönch nach Parma geschickt, offenbar in der Hoffnung, dass der Wechsel der Umgebung seiner Gesundheit guttun würde. Im Jahr 1523 wurde ein Mönch aus La Rose davon überzeugt, dass er im nahe gelegenen Rouen genügend Ärzte finden würde. Im Jahr 1547 wurde ein Mönch aus Delft auf eigenen Wunsch wegen Unzurechnungsfähigkeit von seinen Pflichten entbunden.₀₂₅

   Wir kennen medizinische Verfahren, die im Mittelalter weit verbreitet waren. Bei den Kartäusermönchen war es das Durchtrennen von Blutgefäßen.₀₂₆ Prior Guigo legte das Verfahren in den klösterlichen Gebräuchen fest: sechsmal im Jahr, nach dem Brauch des Ordens. Es wurde im Kloster nach dem vorgeschriebenen Ritual durchgeführt, obwohl es nicht als medizinisches Verfahren angesehen wurde. Die Praxis wurde während des gesamten Mittelalters beibehalten, aber bis 1581 wurde sie nur noch selten angewandt. Ein Jahrhundert später war sie nur noch den fleißigsten Mönchen einmal im Jahr erlaubt. Wahrscheinlich wurde die Regel nicht ernst genug genommen, denn die Mönche wurden wiederholt von der Kanzlei verwarnt, wenn sie die Pfeile nicht schnitten: Die Häuser der Provinz Kastilien wurden für feierliche Aktivitäten am Tag des Pfeilschneidens gerügt.₀₂₇ Auch die Kenntnis der Kräuter und ihrer Verwendung war entscheidend. In den Worten von Kálmán Demkó: "Die Kräuterkunde wurde von Mönchen praktiziert, die die wilde Natur und die Pflanzenfresser beherrschten, aber am Anfang war sie kaum mehr als eine Quacksalberei ".₀₂₈

   Wir wissen von medizinischen Praktiken, die auf den Ländereien der Mönche angewandt wurden und die an mehreren Stellen in der Geschichte des Ordens erwähnt werden.₀₂₉ Die handschriftlichen Kräuterbücher von Bruder Ciprian von Kamaldulenser, der in der Nähe des Klosters Lechnic Heilpflanzen sammelte, veranschaulichen dies.₀₃₀ Auch die Stillen Brüder, die zu Recht für ihre Belesenheit bekannt waren, konnten dank ihrer Belesenheit und ihres engen Kontakts mit der Natur die Pflanzen verstehen und ihre Heilkräfte den Menschen zugänglich machen. Klöster, Abteien und Stifte verfügten in der Regel über ein Infirmarium und einen Kräutergarten, in dem sie die für die Herstellung verschiedener Heilmittel benötigten Kräuter sammelten.₀₃₁

   Nachdem die Universitäten die medizinische Ausbildung übernommen hatten, beschränkte sich die Wissenschaft der Mönche vor allem auf die Erfahrungsmedizin, die aus den in der Natur gefundenen Pflanzen Heilmittel herstellte: Sie wurden zu Meistern der Volksmedizin. Unter der Leitung dieser gelehrten Mönche entstanden wahre Laboratorien, und so ist es nicht verwunderlich, dass viele Menschen auf der Suche nach Heilung weite Wege in ihre Heimat zurücklegten.₀₃₂

   Klöster hatten oft ihre eigene "Apotheke". In unserem Land ist eine solche Einrichtung ab dem 13. Jahrhundert vor allem bei den Benediktinerabteien zu finden, aber in späteren Zeiten hatten auch andere Mönchsorden und weltliche Orden eine Apotheke.₀₃₃ Die Abfassung und Verbreitung von Kräuterbüchern ging fast Hand in Hand mit diesem Phänomen: In der Renaissance gab es bereits mehr als 1200 Kräuter mit ungarischen Namen.₀₃₄ Klostergüter fungierten als Musterhöfe und beeinflussten die Verbreitung des Wissens über Heilpflanzen erheblich.₀₃₅

   Die Mönche vernachlässigten die richtige Ernährung im Heilungsprozess nicht. Auch Diät war eine gängige Praxis,₀₃₆ aber typischerweise durften kranke Mönche Fleisch essen und unverdünnten Wein trinken.₀₃₇ Die gesunde Ernährung und die Nutzung von Bädern waren ein Wunder, und sie nährten auch die Seelen der Kranken.₀₃₈ Sie sorgten für die richtige Hygiene: Patienten durften öfter baden.₀₃₉ In Ungarn tauchten Bäder auf den Gütern der Benediktinermönche schon in den ersten Jahrzehnten des Christentums auf. Es war auch nicht ungewöhnlich, dass Klöster in der Nähe von Quellen mit heilenden Kräften gegründet wurden: man denke nur an die Zisterziensergründungen von Bélháromkút und Toplica.₀₄₀

   Besuche in Kurorten und Thermalbädern waren nach den Ordensregeln nicht erlaubt, obwohl der Wortlaut der Richtlinien dies nicht völlig ausschloss. Eine gängige Praxis war es, einen Mönch, der einen Arzt oder ein Heilbad aufsuchen wollte, als Bevollmächtigten zu benennen, der dann offiziell reisen konnte, um die Angelegenheiten des Hauses zu regeln, damit er sich erholen konnte. Mit der Zeit entdeckte die Kanzlei jedoch diesen Brauch und schränkte die Freizügigkeit der Mönche ein.₀₄₁

   Auch im Fall von Tárkány gibt es Quellen, die die heilende Tätigkeit der Mönche belegen: Die Mönche hatten ein Bad. Wahrscheinlich handelt es sich um ein Bad in Eger aus der Türkenzeit:₀₄₂ molendinum in fluvio Egervize vocato ad balneum Carthusiensium penes plateam Ujvaros.₀₄₃ Auch in Eger besaßen die Mönche Besitz, darunter eine Mühle und ein Bad. Die Heißwasserteiche in der Nähe der Stadt wurden sicherlich schon früher genutzt, aber das erste Badehaus wurde von den Kartäusern gebaut.₀₄₄

   Zwei Orden in Sepsis praktizierten Medizin. Die Antoniter von Daroc bauten ihr eigenes Krankenhaus. Bei den Kartäusern gab es oft medicinae, Ärzte,₀₄₅ die ihre Kenntnisse vor dem Eintritt in den Orden erworben hatten. Unter den bekannten Quellen ragt das Kloster von Dunajec heraus. Nach der Auflösung des Ordens wurden die Gebäude von Mönchen aus Kamaldul übernommen. Einer Aufzeichnung zufolge wurde im Roten Kloster ein Raum gefunden, den sie auch als Apotheke einrichteten, so dass sie wahrscheinlich auch Laien ihre Amtsräume zur Verfügung stellten.₀₄₆ Neben dem Kloster wurde ein Krankenhaus eingerichtet, es wurde medizinische Botanik betrieben, und das Mineralwasser der nahe gelegenen Smerdžonka wurde wahrscheinlich zur Heilung genutzt. Fast alle bekannten Standorte von Schwefelquellen in der Zips befanden sich in der Nähe der Kartäusergüter.

   Es gibt eine Quelle aus dem Jahr 1294 über das Schwefelbad in Leibicz, obwohl sein Wasser nur zum Baden verwendet wurde.₀₄₇ Schwefelhaltige Wässer waren auch in den Gebieten von Lőcse, Óleszna, Nagylomnic, Hunfalva und Filic bekannt und wurden wahrscheinlich von den Mönchen genutzt.₀₄₈ Überraschenderweise beschäftigten sich mehr als ein Mönch mit Alchemie, obwohl nicht bekannt ist, ob ihr Hauptziel darin bestand, ihre Klöster zu bereichern oder ein Elixier des ewigen Lebens herzustellen. Nach der Reformation änderte sich die Stimmung grundlegend, und wir lesen häufiger von dieser Praxis.₀₄₉ Sogar bei den Kartäusern in Ungarn finden wir die Kultivierung der Alchemie: Der Autor der Chronik des Klosters der Geschützten Kirche erwähnt, dass der Prior des Klosters in der Mitte des fünfzehnten Jahrhunderts ein gewisser János Erdélyi war, der seinem Haus wegen seiner Leidenschaft für die Wissenschaft großen finanziellen Schaden zufügte.

   Der Mönch war ein Alchimist und opferte auf der Suche nach dem fünften Element den gesamten Reichtum der Gemeinschaft. Der ehemalige Mönch von Mauerbach wurde deshalb aus seinem Amt entlassen.₀₅₀ Im Jahr 1499 erließ das Generalkapitel ein Dekret, das allen Mönchen der Provinz die Ausübung der Alchemie verbot.₀₅₁ Trotz dieser Praxis in den Quellen geht aus den Beschlüssen des Generalkapitels hervor, dass der Orden die Ausübung der Heilkunst verbot, auch wenn der Betreffende vor seinem Eintritt in den Orden seine weltlichen Studien abgeschlossen hatte. 1296 wurde ein Mönch aus Aillon gerügt, weil er zu viel Interesse an der Medizin gezeigt hatte. Im Jahr 1409 wurde die Ausübung der blutbezogenen Medizin eindeutig als Verbrechen angesehen, und einem Mönch aus Pommern und einem Mönch aus Würzburg drohte 1438 die Inhaftierung.₀₅₂

   Obwohl 1530 ein Mönch aus Stettin als praktischer Arzt und 1571 die Mönche von Lier als Chirurgen tätig waren, war es den Mönchen bis 1887 verboten, medizinische Bücher in ihren Zellen aufzubewahren, es sei denn, der Prior erteilte die Erlaubnis dazu, und selbst in der Bibliothek durften solche Werke nicht in den öffentlichen Regalen stehen.₀₅₃ Mit der Neufassung der Kartäuserbräuche wurden die Regeln für die Medizin gelockert. Dabei ist auch zu berücksichtigen, dass die an den Universitäten ausgebildeten Ärzte hauptsächlich eine theoretische Ausbildung erhielten und während ihrer Praxis nur selten an der praktischen Versorgung der Patienten teilnahmen. Sobald eine Diagnose gestellt war, wurde diese Aufgabe von Volksheilern, chirurgischen Barbieren, Hebammen, Apothekern und Bademeistern übernommen.₀₅₄ Vielleicht sehen wir deshalb das Regelwerk im Widerspruch zur Praxis, aber auch im Fall der Kartäuser ist uns kein Beispiel bekannt, in dem Mönche für ihre medizinische Tätigkeit tatsächlich bestraft wurden. Eine spätere Änderung der Ordensregeln sah sogar vor, dass ein Arzt, der Ordensmitglieder behandelte, stets ein Mönch sein musste, um die Wissenschaft nicht zu kommerziellen Zwecken zu nutzen, und dass es ihm sogar verboten war, außerhalb des Klosters Medizin zu praktizieren.₀₅₅

   Wahrscheinlich handelt es sich bei dieser Einschränkung nicht um eine Einschränkung des Ordens, sondern eher um eine Regel, dass Mönche die Klostermauern nicht verlassen dürfen. Die Patienten, die in die Kolonie gebracht wurden, wurden natürlich geheilt. Die Armen wurden ebenfalls unentgeltlich behandelt, da sie für ihre medizinische Versorgung kein Geld verlangen durften.₀₅₆ Die Patienten der Krankenstation mussten sich nicht an strenge Regeln halten, und die Köchin kochte für sie separat. Die Meinung des Arztes setzte die Regeln außer Kraft, und in schweren Fällen erhielten die Mönche eine fleischreiche Mahlzeit. Das Kloster in Lechnic wurde bis zu seinem Untergang von dem berühmten Alchemisten Martin Kacperborovicz geleitet, der 1563 sein gesamtes Labor nach Olmütz verlegte. Er gab sein Wissen an einen Gelehrten aus Igló, Andrej Smoczký, weiter, der es in seinem Buch Vade mecum et ego tecum veröffentlichte._{057 058}

Városlőd történet. / A karthauziak irodalmi tevékenysége. / Literarische Aktivitäten der Kartäuser.

Részlet Vida Beáta: A karthauzi rend története a középkori Magyar Királyság területén

A néma barátok megtelepedése és berendezkedése

Doktori értekezés

    Elképzelni sem lehet egy monostort könyvek nélkül, de talán nem kell külön felhívni a figyelmet a szerzetesek könyvmásoló tevékenységére sem. A karthauzi rend szerzetesei minden egyéb tevékenységnél fontosabbnak tartották a scriptori munkát: minden monachus a saját maga cellájában foglalatoskodott a könyvmásolással. Még a nyomtatott könyvek idejében is kiemelkedően elismert illuminátorok voltak. A karthauzi szerzetesek számára a cella magánya biztosította a teret az olvasásra és a kéziratok készítésére – a helyben maradás, a bezártság teremtette meg erre a tökéletes atmoszférát._{001(Koppintás bal egér)}

   A könyvek másolásának spirituális jelentősége is volt, mivel a lélek táplálékaként tekintettek a könyvekre.₀₀₂ A rend szokásaiból tudjuk, hogy a szerzetesi cellák részét képezte a másoláshoz szükséges felszerelés, rendelkezésükre állt: tinta, tábla, pergamen, toll, kréta, a bőr simításához horzsakő, két rudacska a kész írás feltekerésére, metszőeszközök, törlőkés, pontozó, valamint a könyvek bekötésére szolgáló eszközök is.₀₀₃

   Két könyvet is a cellájukban tarthattak, melyekre nagy gonddal kellett vigyázniuk. Elképzelésük szerint újakat kell írniuk, mivel szóban nem hirdethetik Isten igéjét, ezért kezük munkájával, az írással teszik azt meg: Libros quippe tanquam sempiternum animarum nostrarum cibum cautissime custodiri et studiosissime volumus fieri, ut qui ore non possumus, dei verbum manibus predicemus.₀₀₄ Nem feledkezhetünk meg a karthauzi teológusokról, lelki írókról, ismert misztikusokról és a falak között alkotó költőkről sem. Írásaik nagy része csak a XIX. század során került napfényre, mikor több monostor levéltárába és könyvtárába világi szakemberek nyertek betekintést.₀₀₅

   A legújabb kutatás arra mutatott rá, hogy a karthauziaknak, főleg a rend kezdeti évszázadaiban, nem voltak annyira jelentős tudós szerzői, mint a cisztercieknek, ennek ellenére a néma barátok közt is volt néhány meghatározó spirituális szerző a késő középkor során. Közéjük tartozott az alapító Szent Brúnó, I. és II. Guigó perjelek, Szászországi Ludolph, Kempf Miklós, Karthauzi Dénes, Jüterbocki János és még mások, akiknek munkáit a szélesebb közönség is megismerhette.₀₀₆

   A XV. században viszont a rend sajátos formáját         hozta létre a lelki olvasmányoknak, mégpedig a devotio moderna hatására, hiszen a teológiai mondandójukat erőteljesen ötvözték a mindennapi hit megéléséhez nélkülözhetetlen lelki békével, illetve tanácsokkal és példákkal látták el az olvasókat ennek eléréséhez. Ennek segítségével betekintést nyújtottak a szerzetesek imádságos hétköznapjaiba, közel hozták az olvasókat önmaguk életformájához, tükröt mutatva a hétköznapi embereknek₀₀₇ – ettől kezdve a szerzetesek mondandójukat a nyilvánosságnak szánták.₀₀₈

   Ennek ellenére a mai napig viszonylag keveset tudunk a karthauziak spiritualitásáról és liturgiájáról a rend korai időszakából. Ennek fő oka szintén az, hogy kevés, a rendtagok által írt kézirat maradt ránk. Meg kell jegyezni, hogy a karthauziak csak minimális mértékben tartották a kapcsolatot a külvilággal, így ismert levelezésük nem bír jelentős rendtörténeti forrásértékkel. James Hogg felhívta a figyelmet arra is, hogy az Európában ismert kéziratokban szinte elenyésző a karthauzi szerzők másolatainak száma. Feltételezi, hogy még Szent Brúnó írásai sem voltak közismertek a renden kívül.₀₀₉

   A rend könyvtáraiban fellelhető kódexek tanulmányozásával összehasonlító jellegű értekezések születtek, melyek a karthauziak liturgiájának egyediségét fedték fel. Ez a tendencia nemcsak a középkor során mutatható ki, hanem egészen napjainkban is jellemző a barátokra. Az officium divinum változásaira csak a Generális Káptalan határozatai lehettek hatással. Azt nem érintették a világi egyház történései, illetve a többi szerzetesrend liturgiájában végbement folyamatok: sem a reformáció, sem a II. vatikáni zsinat nem befolyásolta azt.

   Kölni Szent Brúnó élete során a reimsi katedrális kanonokjainak officíniumát végezte, ez lett a meghatározó számára a remeteségben eltöltött idő alatt is. A Molesme-ben szerzett élményeknek köszönhetően az némileg megközelítette a bencések és a ciszterciek liturgikus szokásait.₀₁₀ A karthauziak életében – mint már említettem – fontos szerepet játszottak a könyvek, azok másolása és a könyvkötés mestersége is. Saját könyvtáruk létezéséről ismerünk forrásokat, bár annak bővítésén dolgozó szerzetesekről keveset tudunk.

   A renden belül gyakran találkozhatunk azzal a szokással, hogy az egyes monostorok könyvadománnyal látták el az új házakat. Az sem volt szokatlan, hogy bizonyos könyveket kölcsön adjanak a többi monostornak, akik aztán saját gyűjteményük gyarapítására lemásolták azokat. Erre találunk példát a Generális Káptalan feljegyzéseiben is, amikor a Lövöldiek 1388-ban visszaadták a Seitziek könyveit,₀₁₁ majd 1391-ben a lechniciek jártak el hasonlóképpen,₀₁₂ 1394-ben pedig a Mindenszentek-völgyének kellett visszakapnia könyveit.₀₁₃

   A következő évben már súlyos szankciókkal fenyegették a lövöldieket. A káptalanon úgy fogalmaztak, hogy eléggé csodálkoznak, hogy a Mindenszentek-völgye monostornak még nem adták vissza a könyveit. A perjelt utasították, hogy cselekedjen, különben felfüggesztik funkciójából, amíg végre nem hajtja az utasításokat. Ugyanekkor azt kérték tőlük, hogy a jövőben tanúsítsanak nagyobb engedelmességet, mert a káptalan megbünteti az egész házat.₀₁₄

   1448-ban megbírságolták a lövöldi szerzeteseket, mivel még mindig nem adták vissza a gamingi háznak a kölcsönkért könyveket.₀₁₅ Arra következtethetünk, hogy a monostor fennállásának kezdeteikor a szerzetesek maguk gondoskodtak az alapvető könyvek beszerzéséről, a ház ellátásáról, illetve pontosabban a könyveket saját maguk használatára másolták. A későbbi időkből találunk példát arra is, hogy hazai monostorokból kölcsönöztek, így például 1432-ben a vizitátorral kellett visszaküldeniük a Tárkányi barátok könyveit.₀₁₆ A menedékszirti krónikásnak köszönhetően, aki az egyik legjelentősebb szerzője a Szepesség történetének, értesülünk arról, hogy a házba érkező első szerzetesek sok liturgikus könyvet hoztak magukkal.

     Megemlítette az első perjelt, Konrádot, dicsérte könyvmásoló munkáját, hiszen műveit még az ő korában is használják a szerzetesek. A szakirodalom sem felejtette el őt, neve gyakran felmerül a jelentős másoló munkát végző személyek között. Valószínűleg 1307 és 1310 között volt a monostor elöljárója, ám saját kérésére felmentették funkciójából, mivel szeretett volna több időt foglalkozni a könyvmásolással.₀₁₇ A telgárti származású Jodok perjel is hasonló érdeklődésű volt. Mielőtt perjellé választották, a ház tanára volt.₀₁₈

   Szepesség kultúrtörténete szorosan összeolvad a megye két karthauzi monostorával.₀₁₉ 1338-ból ismerünk egy oklevelet, amelyben a menedékszirti karthauzi szerzetesek könyveket ajándékoznak a lechnici barátoknak.₀₂₀ Liturgikus könyvekről van szó, de megemlítenek más jellegű olvasmányokat is Szent Ágostontól és Szent Gergely pápától.₀₂₁

 Mivel ezeket a könyveket egy működő monostor kapta, arra következtethetünk, hogy a műveknek nagy jelentőséget szenteltek az anyamonostorban: nem az alapításnál nélkülözhetetlen kéziratokat adományoztak a testvéreknek, hanem bővítették a könyvállományukat.₀₂₂ A néma barátok könyvtáraira jellemző, hogy a kéziratos könyveket nemcsak gyűjtötték, de rendszeresen olvasták és korrigálták is azokat. Ezt bizonyítják a meglévő kötetekben talált feljegyzések, az utólagosan megszerkesztett tartalomjegyzék, használati utasítások.

   A későbbi kutatás számára érdekes lehet az a tény is, hogy a könyvtárak állományából pont azok a kötetek nem ismertek, melyeket naponta használtak: a liturgikus könyvek.₀₂₃ Ezek segítségével betekintést nyerhetnénk a hazai karthauziak mindennapi liturgiájába, így azonban „csak” műveltségükről szerzünk tudomást. A meglévő kötetek vizsgálata abban is segítséget nyújt, hogy a jegyzetek, margináliák alapján virtuálisan rekonstruálhatóvá válnak az egyes monostorok könyvei.₀₂₄ Mielőtt 1563-ban a szerzetesek elhagyták a monostort, csak legféltettebb könyveiket vitték magukkal. A többit befalazták a sekrestye feletti kamrába. Ezeket csak egy évszázaddal később fedezték fel, amikor az épületegyüttest átépítették.

   A karthauzi rend lelkiségét illetően új adatokkal gazdagodott a szakma Szabó Flórisnak köszönhetően,₀₂₅ aki felhívta a figyelmet a Pannonhalmi Főapátság Könyvtárában található bibliákra, melyeknek a lapszéli bejegyzései hasznos információkkal szolgáltak a remeték rítusáról – egy XIII. századi bibliáról és egy 1483-ban Velencében kiadott ősnyomtatványról van szó, melyek jelölései szinte teljesen megegyeznek. Ezekhez a kötetekhez kapcsolta még az Országos Széchényi Könyvtár egyik kéziratos kódexét, mivel a benne foglalt olvasmányrend szintén ezek sorát követi.₀₂₆

   A szerző tanulmányában a jegyzetek ismertetése mellett bemutatta a rend Szokásaiban előírt olvasmányok sorát. A Guigo perjel által összeállított bibliai könyvek és az atyák olvasmányai megegyeznek a pannonhalmi bibliák megjegyzéseivel.₀₂₇

   A karthauzi szokások fontos kitétele, hogy a kórusban és az ebédlőben is felolvasnak olyan jeleneteket, amelyet a cluny reform utáni bencés és ciszterci szerzetesek nem. Hasonló a helyzet a néma barátok miserendjével is.₀₂₈ A karthauziak könyveinek tartalmára a devotio moderna volt jelentős hatással.₀₂₉

   A karthauzi rend esetében megfigyelhető, hogy irodalmi tevékenységük főleg a XIV. század végétől jelentős tartalmi változáson ment keresztül, ami Nyugat-Európában a XV. század derekán érte el kiteljesedését. Írásaikban a hagyományos értelemben vett szentek életét és cselekedeteit bemutató történetekben a hangsúly eltolódott, a vita-k, sermo-k és párbeszédek formájában megírt szűz mártírok szerepe a spirituális vezető szerepét vette át.

   Mindkettőjük munkássága hamarosan ismertté vált, hiszen írásaikat főként a latinul nem tudó, egyszerű életű hívek számára készítették. Kézirataikban jelentek meg a Szentírás részletein túl a Legenda Aurea, a Vitae Patrum első fordításai, valamint megfigyelhető, hogy a korai egyház szentjeire fókuszálták mondandójukat.₀₃₀ Az új irányzat laikus közösségekben látta meg a napvilágot, később szivárgott be a szerzetesek celláiba, így érdemes megfigyelni a monostorok könyvtárának állományát. Kempis Tamás De imitatione Christi című műve nagyon gyorsan elterjedt, a XVI. században már több nyelvre fordított változatai is felbukkantak a közösségekben.

   Ámde a nyomtatott fordítások előtt a kéziratok tartalmára is nagy hatással volt a hazai monostorokban is. A latinul tudó tudós szerzeteseknek köszönhetően női közösségek anyanyelvükön olvashatták a vallásos irodalom legújabb nézeteit, miközben a fordítások során nem csorbult az eredeti művek mondandója.₀₃₁ A könyvek külső és belső jegyei alapján meg lehet állapítani azoknak a köteteknek a jegyzékét, melyek nagy valószínűséggel a karthauziak birtokában voltak.

   A szerzetesek könyvtárainak állománya jelenleg több intézmény gyűjteményét képezi, köteteket találunk a túrócszentmártoni Szlovák Nemzeti Könyvtárban,₀₃₂ az ELTE Egyetemi Könyvtárában, valamint az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattárában is. Az Egyetemi Könyvtár összesen 30 könyvet őriz ebből a gyűjteményből és 26 példánynak teljesen megegyezik a kötése: „színezetlen, fehérnek látszó nyersbőrkötés, a gerincen 5, a kisebb kódexeknél 4 kettős borda, és jól megerősített, kézzel varrott oromszegélyek jellemzik ezeket a kódexeket. A táblák négy sarkában kör, esetleg csillag alakú réz csúsztatók vannak, illetve voltak. A kötéstáblák egy részénél téglalap alakú, illetve a téglalap sarkait átlós irányban összekötő vaknyomást találunk. A lechnici könyvtárban úgy látszik, hogy a tábla külső színezésével különböztették meg a latin, német, stb. nyelvű, eredetileg egyformán kötött kódexeket egymástól.”₀₃₃

   A szepességi karthauziak egykori könyvtárából eddig összesen 33 kódexet, 70 ősnyomatot és 26 könyvet ismerünk a XVI. századból.₀₃₄ Ezek vizsgálata bonyolult, mivel Lechnic könyvtára 1543 után kibővült azokkal a példányokkal, amelyeket a menedékszirti testvérek magukkal vittek a dunajeci házba, amikor az elpusztult monostorukból elmenekültek. A könyvtár később sokszor gazdát cserélt, mire a XX. században a művek Budapestre kerültek.₀₃₅

   Egy koraújkori leírásból nemcsak arról értesülünk, hogy a Szent Antal-völgyi monostor elhelyezkedése és megjelenése is figyelemre méltó volt, hanem említésre kerül a szerzetesek könyvtára is. Repffius Udalrik vizitátor, a lengyelországi gdanski Paradicsom-völgyi (Domus Paradisi beatae Mariae) monostor perjele a XVII. században, 1638-ban járt Magyarországon és leírásában megemlékezett a lengyel határ mentén fekvő karthauzi telepről is.₀₃₆ A rendnek küldött jelentése szerint Trifodius Kristóf brünni perjellel együtt látogatta meg a magyar monostort.

   Ekkortájt már kettős fallal volt körülvéve, a kezdetben fából épült templom, mely a tér közepén helyezkedett el, kőből készült díszes építmény volt. A sekrestyéből ajtó vezetett a könyvtárba, de azt csak utólag építették, ám tele volt könyvekkel. A felső monostor 14 cellából állt és mindegyikhez tartozott külön kis kertecske. Az alsó monostorban volt az ispotály is, melynek vörös tetőcserepeiről nevezték el a létesítményt Vörös kolostornak: Rubrum Clastrum.

     Ugyanebből a jelentésből megtudjuk azt is, hogy a ház előző lakóinak könyvei a krakkói karmelitáknál vannak. A karthauziak könyveiből általában hiányzik a possessor bejegyzés, ennek ellenére a kötés és a tartalom alapján jól beazonosíthatóak.₀₃₇ Az elmúlt évtizedekben a kutatás nagyobb figyelmet szentelt a karthauziak megmaradt könyveire. Így például Fodor Adrienne a dunajeci scriptorium működését vizsgálta meg.₀₃₈ A lechnici könyvek kiemelkedő értéke abban rejlik, hogy „az egyetlen, Mohács előtti hazai kolostori kódexmásoló műhelyünk, amelynek a vizsgálatát fennmaradt kódexek alapján kísérelhetjük meg.”₀₃₉ Madas Edit szintén a kötések vizsgálata során találta meg egy kórus-lectionárium darabjait.

   A hasonló szövegek nagy segítséget jelentenek a kutatók számára egy rend, illetve középkori egyháztartomány liturgikus jellegének vizsgálata során.₀₄₀ A pozsonyi orvosi témájú könyvek, melyekről a töredék előkerült, valószínűleg egyszerre lettek bekötve és a munkálatok során a XVII. században egy akkortájt haszontalannak tartott kódex lapjait használták fel. A töredékeken olvasható szövegek alapján Madas Editnek sikerült kizárnia a szerzetesrendek által használt rítusok nagy részét és a húsvéti ünnepkör alkalmával olvasott Szentírás részletek alapján a karthauzi rend rítusát ismerte fel.₀₄₁

   Azt, hogy a kéziratot a magyarországi telepek egyike használta, bizonyítja az is, hogy nem sokkal a rend megszűnése után Pozsonyban hasznosították a kötetet. A szepességi monostoroknak főleg krakkói kapcsolataik voltak, a tőlünk kissé nyugatra elhelyezkedő szerzeteseket nem érintette a megsemmisülés, így könyvtáraik sem szóródtak szét. A szerző megállapítása szerint a töredék írásképe itáliai eredetre utal, így a lövöldi monostor jelölhető meg a kézirat forrásaként, amelyet sokban befolyásoltak Mátyás király kapcsolatai is.₀₄₂

   A lövöldi barátok könyvtárának és könyvkötéseinek kutatása előkelő helyet foglal el a magyar szakirodalomban. A díszítőelemek alapján sikerült beazonosítani a kötéseket az 1478 és 1520 évek között.₀₄₃ Az ebben a korszakban kötött kódexek vizsgálata során több helyen felfedezték az „FM”, illetve „FMus” szignókat, ami valószínűleg frater Matheust jelent. A testvér a lövöldi monostor scriptora és valószínűleg egyúttal az egyik könyvkötője is volt.₀₄₄ Az 1959. évben folytatott városlődi régészeti kutatás során feltárták a monostor nyomait, illetve bizonyítékait annak, hogy a házban egykor intenzív könyvmásolási és könyvkötészeti munkák zajlottak.₀₄₅ Nem számít ismeretlen jelenségnek a könyvek hagyományozása. A karthauziaknál ezen a téren a dunajeci monostor emelkedik ki.

   Tudjuk, hogy a szepességi remeteségeknek intenzív lengyel kapcsolatai voltak, sőt 1495-ben a menedékszirtiek még konfraternitásra is léptek a Krakkó melletti ágostonos rendházzal.₀₄₆ A lechnici könyvek vizsgálata pedig bebizonyította, hogy állományuk gyorsan gyarapodott az egykori krakkói egyetemisták felajánlásaival. Ennek köszönhető, hogy a lechnici monostor könyveiben tetten érhető az egyetem korszerű műveltsége.₀₄₇ A lechnici monostornak könyveket adományozott a két rektor, Mathias de Cobylino és Jan Pnyowski, valamint több egyházi személy is, mint Michael Venceslai de Conyn, magister Venceslaus altarista in Cracovia, Nicolaus Czipser altarista ecclesie beate virginis in Cracovia és a híres professzor, Nicolas de Elkus.₀₄₈

   Varjú Elemér ismertetett egy hasonló történetű adományt, az Egyetemi Könyvtárban található Nicholaus de Lyra könyvvel kapcsolatban. A kötet belső táblájára ragasztott feljegyzések egykori tulajdonosától származnak 1486-ból és 1487-ből.₀₄₉ Megtudjuk, hogy Swanthoslaus karthauzi szerzetes 1486 elején Krakkóban tartózkodott és 12 magyar forintért megvásárolta a Nicholaus de Lyra-féle bibliát. Ezt a könyvet a karthauzi monostornak adományozta.₀₅₀ A bejegyzést a következő évben módosította, miszerint Walendorfi Jakab mester élete végéig használhatja a művet.

     Az adományozóról csak annyit lehet tudni, hogy a krakkói egyetem diákja volt és jómódú családból származott. Erre abból következtethetünk, hogy a korban viszonylag sokat költött könyvekre, amit csak a tehetősebbek engedhettek meg maguknak. Valószínűleg később léphetett be a karthauzi rendbe, méghozzá a lechnici monostorban, mivel ez található a Szepesség északi részében, Krakkóhoz közel.₀₅₁ Varjú Elemér megemlíti, hogy Swanthoslaus az egyetemen ismerkedett meg Jakabbal, akit szintén elhívott a remeték közé. Walendorfi Jakab később állítólag a dunajeci monostor perjele lett, bár forrásokkal ezt nem tudjuk igazolni. Mezey László megállapítását Fodor Adrienne árnyalta, miszerint a krakkói egyetem diákjai és tanárai könyvekkel ajándékozták meg a szerzeteseket. Úgy vélte, hogy a karthauziak kivették részüket a számukra készített könyvek másolásában és a scriptoriumban maradt, javarészt másolati példányokat egy idő után más kéziratokkal együtt bekötötték.₀₅₂ Nem volt ismeretlen szokás, hogy az egyetemek scriptoriumokat alkalmaztak könyveik terjesztése céljából. A lechnici gyakorlat viszont felhívja a figyelmet arra, hogy a karthauzi szerzeteseknek nagy szerepük volt a modern tudományos irodalom népszerűsítésében.₀₅₃

   Sajnos a magyarországi barátok irodalmi tevékenységét csak kivételes esetekben ismerjük, ám a szerzetesek kódexein keresztül, bár csak az állomány töredékéről beszélünk, viszonylag egyértelmű képet kaphatunk az általuk olvasott művekről. A kedvelt rendi szerzők közé tartoztak Guigo perjelen kívül Nicholaus de Kempf és Heinricus Eger von Calkar is. Ezeknek a szerzeteseknek a művei a menedékszirti barátoktól jutottak el a lechnici monostorba.

   Kempf a bécsi egyetem professzora volt, később a gamingi monostor perjele lett. Tanítványai közül sokan álltak be a karthauzi rendbe, a világi egyház kötelékéből is többen választották a remete életet.₀₅₄ A magyarországi szerzetesek életében is meghatározó szerepet játszott, mivel hosszú ideig a Felső-Alemann tartomány vizitátoraként huzamosabb ideig tartózkodott hazánkban.

   A nagy tudású Miklós menedékszirti perjel mauerbachi elöljáró is volt, személyesen ismerte Nicholaus de Kempfet. Gaming házának abban az időben 52 fogadalmas testvére volt, de csak 24 élt a monostorban. Kempf a többi szerzetest osztrák, magyar és morva monostorokban küldte, hogy a művelt atyák segítségével megvalósítsák a renden belüli reformokat. Az elküldött karthauziak magisteri címmel rendelkeztek – valószínűleg mind a bécsi egyetemen tanultak –, és heten közülük perjelekké lettek új hazájukban.₀₅₅ Ügyelt arra, hogy a szepességi monostorokban másolják a műveit. Sőt, halálának évfordulóját egyedül egy ottani kódexben őrizték meg.₀₅₆

   A szepességi karthauziakhoz köthető egyik XV. századi kódexben megőrződött a szerző De modo tenendi se in capitulo című traktátusa, amely a devotio moderna szellemében a monostori élet feltételeiről szól. Szintén ebből a századból származik két másik kódex is, amelyek a rend szabályait tartalmazzák.₀₅₇ Itt érdemes kitérnünk a magyar házak kapcsolatára a gamingi és a seitzi monostorokkal. Seitz fontos szerepet töltött be az összes hazai alapítás során, hiszen a templomok felszentelése után innen érkeztek az első konventi tagok. Menedékszirten András rektor után még Konrád ás Detre perjelek is seitzi fogadalmasok voltak.

   Dunajec első perjele, János is ebből a házból érkezett, aki már menedékszirti szerzetesként nyerte el címét. Tárkány esetében nem ismerjük a korai forrásokat, de Lövöld első elöljárója, János is ebből a monostorból érkezett. Két szerzetesről is tudjuk, hogy seitzi fogalmasok voltak, 1390-ből ismerjük Konrád lövöldi conversust és 1484-ből Fábián tárkányi monachust.

   A vizitátorok között ritkán találkozunk ennek a háznak az elöljáróival, csak kisebb tartozások ügyében említik az akták Seitz és a magyar monostorok kapcsolatát. A források hiánya feltűnő annak fényében, hogy az alapításoktól kezdve folyamatosan nyomon követték a magyar házak sorát. Ezzel szemben sokkal aktívabb együttműködés figyelhető meg Gaminggal.

   A Melk közelében található monostor kilenc dokumentálható esetben biztosított perjelt a Magyar Királyságban. Valószínűleg ez a házak belső gondjai miatt alakult ki, hiszen ezeket az elöljárókat a Generális Káptalan nevezte ki a magyar monostorok élére az után, hogy elődeiket felmentették funkciójukból.

   Menedékszirten először 1462-ben talákozunk ilyen esettel, amikor Papler Tamást nevezték ki. Budai Pál gamingi perjelből lett lechnici elöljáróvá 1392- ben. Neubeck Benedek gamingi fogadalmas volt, szintén 1462-ben nevezték ki őt. 1543-ban István Gamingban tartózkodott, amikor kinevezték dunajeci perjelnek, ahol egykor fogadalmát is letette. Ágostont 1406-ban nevezték ki tárkányi perjelnek, az ausztriai tartózkodás után lövöldi vikárius volt. Hüpfel Kristóf 1432-ben már segedelemvölgyi perjelként tért vissza Gamingba, hogy háza számára könyveket vásároljon.

   Később seitzi, majd gamingi elöljáró lett. Utóda szintén ebből a monostorból került Tárkányba 1442-ben, majd ezután aggsbachi perjel lett. Hasonlóan Benedek is, akivel 1459-ben találkozhatunk ebben a pozícióban. János a tartomány vizitátora és gamingi perjel volt, amikor a menesztett lövöldi elöljáró helyét adta neki a Generális Káptalan. Korábban pleterjei perjel is volt, Veszprém megyében először a gubernátori széket foglalhatta el. A ház szerzetesei közül csak egyről tudjuk, hogy Gamingban tette le fogadalmát, Johannes de Patavia frater sok gondot okozott a rend fórumának. A vizitátorok között gyakran találkozhatunk ennek a háznak az elöljáróival.

   A Generális Káptalan azért küldhette a gamingi perjeleket a magyar házakba, mert azok jól ismerték azok helyzetét és lehetőségeiket. Ezen kívül gyakran látták el könyvekkel a monostorokat. A tárkányi karthauziakról csak csekély forrással rendelkezünk, így az ottani szerzetesek könyveiről sem szerezhetünk sok információt. A szakirodalom ez idáig csak egyetlen olyan adatot ismert, amely a segedelemvölgyi barátok könyvbeszerzésére utal: a melki bencés apátság egyik kéziratában azt olvashatjuk, hogy 1432. május 8-án a tárkányi perjel 23 forintért könyveket vásárolt: In memorali ad annum 1432 legitur: Feria quinta ante Gordiani vendidimus Cristoferro priori Vallis Auxilia in Tarkan unum missale, unum graduale, unum antiphonarium pro XXIIII florenis in promptu solutis. Item dedimus sibi ex libraria gratis pro deo libros istis titulis.₀₅₈

   A szerzetesek kapcsolatát a könyvekkel egy felettébb érdekes esettel is színesíthetjük. A XV. század első harmadából a kutatás rendelkezésére áll egy oklevél töredéke, amelyben a karthauzi rend valamennyi háza megvizsgálására külön kiküldött megbízottak egyezségét olvashatjuk. Eszerint a szepesi ciszterci apátság szerzetesei, mint felperesek, panaszt emeltek a menedékszirti karthauziak ellen. Történt ugyanis, hogy László knini püspök tudta nélkül István perjel, Péter és János szerzetesek a monostor ebédlőjéből könyveket vittek el. Az alperesek elismerve, hogy az elmondottak helytállók, Miklós perjel és Boldizsár szerzetes a konvent nevében kötelezik magukat az elégtételadásra.₀₅₉

   Az Érdy kódexről bővebben külön fejezetben foglalkozunk.

Az Érdy-kódexnél valamivel korábban keletkezett a menedékszirti krónika, ám ez a jelentős középkori elbeszélő forrás főként historia domus jelleggel bír. A karthauzi rend szepességi működésének legfontosabb emlékéről van szó, amelyet a menedékszirti monostor egyik szerzetese készített a XVI. század elején.₀₆₀

   A rend hagyományainak megfelelően szerzője ismeretlen, aki munkáját valószínűleg 1517-ben készíthette el, mivel ehhez a dátumhoz köthetőek az utoljára leírt események.₀₆₁ A krónika szövege két XVIII. századi másolatban maradt fenn, ám ezek közül ma már csak az egyik van meg. 1774-ben Wagner Károly a Szepesség történetét bemutató források között publikálta Fundatio Lapidis Refugii seu monasterii beati Joannis Baptistae címen az általa ismert kéziratot.₀₆₂

   Jegyzetei alapján tudjuk, hogy rendelkezésére állt egy pergamen lapos kódex, amelyet Wagner saját ismeretei és a betűk alapján XVI. század elejinek vélt. A kötetet egy szepességi nemes, Dobai Székely Sámuel értékes könyvtárából kapta meg lemásolásra.₀₆₃ Sajnos ez ma már nem ismert, így a kódex eredetéről nem tudunk semmilyen további információt. Ennek ellenére úgy tűnik, hogy Wagner munkájában nem az eredeti szöveget publikálta, hanem a Székely Sámuel által készített másolatot dolgozta fel.₀₆₄

   Dobay gyűjteményéből ismerünk egy másik kézzel írt kódexet is, amely értékes információkat tartogat. A Joachim Leibizter-féle krónika érdekessége, hogy a naplószerűen írt mű olyan kódexben szerepel, amelybe a szerző belemásolta a menedékszirti krónika szövegét is.₀₆₅ A XVII. század első évtizedeiből származó mű több helyen tartalmazza a gyűjtő megjegyzéseit is, de sajnos az évszázadok alatt némileg megrongálódott.₀₆₆

   Ami a krónika másik, fennmaradt példányát illeti, az valamivel fiatalabb, de egy régebbi másolat alapján készülhetett: valószínűleg az eredeti kézirat átírása. Keletkezési helyéül a Lechnic mellett található vöröskolostori kamalduli kolostort jelölhetjük meg,₀₆₇, amiből arra következtethetünk, hogy a remete szerzetesek idején az eredeti krónika másolata még részét képezte a második karthauzi konvent könyvtárának.

   A kézirat szerzője szintén ismeretlen, de a bevezetésben leírja az elhagyott lechnici karthauzi monostor adományozásának körülményeit, mivel tulajdonosa, aki azt 1699-ben megvásárolta, később a kamalduli szerzetesek birtokába juttatta. A krónika átírása valószínűleg azt a célt is szolgálhatta, hogy részletesebben megindokolják egy újabb kontemplatív rend meghonosítását a Szepességben, valamint a létező monostor átvételét is, azaz a már erős gyökerekkel rendelkező karthauzi tradíció tudatos folytatását és felhasználását figyelhetjük meg.₀₆₈ Emellett meg kell jegyezni, hogy a másik szepességi monostor, a dunajeci esetében is létezett krónikája a szerzeteseknek.

   Az Anonymus Rubri Claustri néven ismert szerző műve elveszett, de a kamalduli szerzetes, Romuald Hadbavný krónika formájában papírra vettette a karthauziak történetét, amelyet Wagner Károly kisebb változtatásokkal publikált forrásgyűjteményében.₀₆₉ A két kézirat, azaz Wagner kiadása és a fentmaradt másolat összehasonlítása során bizonyos nyelvtani különbségeket figyelhetünk meg, amelyek főleg a múlt idő használatánál szembetűnőek. A kamalduli kézirat esetében a cím sem egyezik meg: Chronicon Carthusianorum Lapidis Refugii. Az események leírása viszont nem mutat jelentős eltéréseket, ami szintén bizonyítja a közös forrás egykori létezését.

     A fiatalabb kamalduli kézirat viszont nem teljes, mivel a leírás az 1463. évvel véget ér, még pedig azzal az eseménnyel, amikor a menedékszirti konvent az Újfaluból való Gábort választotta meg perjelévé.₀₇₀ A krónika szövege jellegét és szerkezetét tekintve kimagaslik a korabeli, hasonló jellegű munkák közül. Szerzője nagy figyelmet szentelt a források hű interpretációjának. Ezt magyarázhatjuk azzal, hogy a kézirat keletkezésének idejében a skriptóriumban fellelhetőek voltak nemcsak a monostor jogi-gazdasági ügyeivel kapcsolatos okleveleik, hanem más szepességi intézményekkel, a környező karthauzi konventekkel és a Generális Káptalannal folytatott levelezése is.

   Már a kézirat első sorai felhívják a figyelmet a munka jelentőségére. A kamalduli szerzetes egy rövid bevezetőt írt a menedékszirti krónika másolatának elé, amivel aktualizálni szerette volna a művet. Leírta, hogy az egykori lechnici karthauzi monostort Matyasovszky László nyitrai püspök 1699-ben megvásárolta, majd végül a kamalduli rend tagjainak ajándékozta.₀₇₁ Nemcsak az épületek, hanem a bennük található oklevelek is a remeték birtokába jutottak. A szerző fontosnak vélte megemlíteni ezt a tényt, ezért a krónika lemásolását tekinthetjük egyfajta tisztelgésnek az elődök emléke előtt, bár a birtokokkal kapcsolatos oklevelek megléte megfelel a magyar szokásjog követelményeinek.

   Tudomást szerzünk arról, hogy a szerzeteseknek adományozott terület egykor menedékül szolgált a Szepesség lakosainak, itt találtak biztos helyet a mongol támadások idején. A szerző valószínűleg a ma már nem ismert szepesi krónikából értesült a XIII. századi történésekről₀₇₂ ez a krónika szolgálhatott alapul az 1454-ből származó, úgynevezett Szepesszombati krónikának, amely a terület eddig ismert legrégebbi krónikája.₀₇₃

   Igaz a krónikában leírt kannibalizmus és a későbbi monostor helyéül szolgáló hegy. Amelynek földjét liszt helyett használták a kenyér sütéséhez, kimaradt a menedékszirti kéziratból. Mégis több helyen hasonlóságokat fedezhetünk fel a leírásokban.₀₇₄ Demkó Kálmán a szepesszombati krónikát ismertetve arra a megállapításra jutott, hogy az ország múltját ismertető leírás fő forrása a Képes Krónika volt.₀₇₅ Felsorolta azokat a passzusokat, amelyek nem találhatóak meg a „Kálti Márk-féle“ krónikában. Ezek közé tartozik Lapis refugii és Lőcse alapítása is. Az eltérő és új adatok mindegyike a Szepességhez köthető.₀₇₆ Ám a XV. századból származtatott kézirat pontossága megszakad a XIV. század közepének eseményeinél, így valószínűsíthető, hogy a compilátor nem rendelkezett elegendő forrással.₀₇₇ A menedékszirti krónika szerzője hosszasan tárgyalta Magyarországnak és a Szepességnek a szerzetesek megérkezése előtti történetét. Csak ezután ismerkedhetünk meg magával a monostorral, illetve történetével. Az ismeretlen szerző elbeszélését az egyes perjelek működésének időrendje szerint írta, hasonlóképpen, mint a pálos Gyöngyösi Gergely tette azt.

   Ám a párhuzamok nem állnak meg, mivel szerzőnk mondandóját alapvetően a levéltárban fellelhető oklevelekre alapozta, és csak ritkán szakította meg a szöveget saját gondolataival. Ha összehasonlítjuk a krónika szerkezetét a mai napig ismert oklevelekkel, akkor megállapíthatjuk, hogy a menedékszirti monostor levéltári anyagának bizonyos értelemben vett regeszta gyűjteményét vizsgáljuk. A kéziratban is találunk utalást arra, hogy szerkesztője felhasználta az általa talált okleveleket.₀₇₈ A krónikának így jelentős forrásértéke mellett fontos levéltár történeti értéke is van, mivel az 1543-ban megszűnt menedékszirti monostor levéltára szétszóródott és elkallódott, ám a krónika bizonyos értelemben pótolja az okleveleket és így tartalma nélkülözhetetlen a karthauziak történetének bemutatásában.₀₇₉

Die Geschichte von Városlőd. / Literarische Aktivitäten der Kartäuser.

Teil von Beáta Vida:Die Geschichte des Kartäuserordens im mittelalterlichen Königreich Ungarn
Ansiedlung und Gründung der Stillen Mönche.

Dissertation

   Es ist unmöglich, sich ein Kloster ohne Bücher vorzustellen, aber vielleicht ist es nicht notwendig, die Aufmerksamkeit besonders auf die Buchkopiertätigkeit der Mönche zu lenken. Die Mönche des Kartäuserordens legten mehr Wert auf die Arbeit im Skriptorium als auf jede andere Tätigkeit: Jeder Mönch war in seiner Zelle mit dem Kopieren von Büchern beschäftigt. Selbst in der Zeit des Buchdrucks waren sie hoch angesehene Buchmaler. Für die Kartäusermönche bot die Abgeschiedenheit der Zelle den Raum zum Lesen und Schreiben von Manuskripten - die Abgeschiedenheit und Privatsphäre schufen die perfekte Atmosphäre dafür._{001(linker Mausklick)}

   Das Kopieren von Büchern hatte auch eine spirituelle Bedeutung, da sie als Nahrung für die Seele angesehen wurden.₀₀₂ Aus den klösterlichen Bräuchen wissen wir, dass die Zellen der Mönche die für das Kopieren notwendige Ausrüstung enthielten, darunter Tinte, Tafel, Pergament, Feder, Kreide, einen Stein zum Glätten des Leders, zwei Ruten zum Aufrollen der fertigen Schrift, Gravurwerkzeuge, ein Federmesser, ein Punktiermesser und Werkzeuge zum Binden der Bücher.003

   In ihren Zellen durften sie zwei Bücher aufbewahren, auf die sie sehr gut aufpassen mussten. Sie stellten sich vor, dass sie neue schreiben müssten, da sie das Wort Gottes nicht mündlich verkünden konnten, also taten sie es durch die Arbeit ihrer Hände, durch das Schreiben: Libros quippe tanquam sempiternum animarum nostrarum cibum cautissime custodiri et studiosissime volumus fieri, ut qui ore non possumus, dei verbum manibus predicemus.₀₀₄ Nicht zu vergessen sind auch die Kartäuser-Theologen, die geistlichen Schriftsteller, die bekannten Mystiker und Dichter, die innerhalb der Mauern schrieben. Die meisten ihrer Schriften kamen erst im neunzehnten Jahrhundert ans Licht, als weltliche Spezialisten Zugang zu den Archiven und Bibliotheken mehrerer Klöster erhielten.₀₀₅

   Neuere Forschungen haben gezeigt, dass die Kartäuser, vor allem in den ersten Jahrhunderten des Ordens, nicht so viele bedeutende gelehrte Autoren hatten wie die Zisterzienser, aber dennoch gab es unter den stillen Freunden im Spätmittelalter einige bedeutende geistliche Autoren. Zu ihnen gehörten der Ordensgründer St. Bruno, die Prioren Guigo I. und II., Ludolph von Sachsen, Nikolaus Kempf, Dénes Karthauzi, Johannes von Jüterbock und andere, deren Werke auch einer breiteren Öffentlichkeit bekannt waren.₀₀₆

   Jahrhundert schuf der Orden jedoch eine besondere, von der devotio moderna beeinflusste Form der geistlichen Lektüre, die die theologische Botschaft mit der für das tägliche Glaubensleben notwendigen geistlichen Ruhe verband und den Lesern dafür Ratschläge und Beispiele an die Hand gab. Auf diese Weise boten sie Einblicke in das tägliche Gebetsleben der Mönche, brachten den Lesern ihre Lebensweise näher und hielten den einfachen Menschen einen Spiegel vor₀₀₇ - von nun an wollten die Mönche ihre Botschaft öffentlich machen.₀₀₈

   Trotzdem ist bis heute relativ wenig über die Spiritualität und Liturgie der Kartäuser in der Frühzeit des Ordens bekannt. Dies ist auch darauf zurückzuführen, dass nur wenige von Mitgliedern des Ordens verfasste Manuskripte erhalten geblieben sind. Es ist anzumerken, dass die Kartäuser nur minimalen Kontakt mit der Außenwelt hatten, so dass ihre bekannte Korrespondenz von geringem historischen Wert ist. James Hogg hat auch darauf hingewiesen, dass die Anzahl der Abschriften von Kartäuser-Autoren in den in Europa bekannten Handschriften fast vernachlässigbar ist. Er geht davon aus, dass selbst die Schriften des Heiligen Bruno außerhalb des Ordens nicht allgemein bekannt waren.₀₀₉

   Das Studium der Kodizes in den Bibliotheken des Ordens führte zu vergleichenden Abhandlungen, die die Einzigartigkeit der Kartäuserliturgie aufzeigten. Diese Tendenz war nicht nur im Mittelalter zu beobachten, sondern ist auch heute noch charakteristisch für die Brüder. Die Änderungen des officium divinum konnten nur durch die Entscheidungen des Generalkapitels beeinflusst werden. Es wurde weder von den Ereignissen in der weltlichen Kirche noch von der Liturgie der anderen Mönchsorden beeinflusst: Weder die Reformation noch das Zweite Vatikanische Konzil haben es beeinflusst.

   Der heilige Bruno von Köln hielt zu Lebzeiten ein Amt bei den Domherren der Kathedrale von Reims, das ihn während seiner Zeit in der Einsiedelei prägen sollte. Dank seiner Erfahrungen in Molesme kam er den liturgischen Gepflogenheiten der Benediktiner und Zisterzienser näher.₀₁₀ Auch Bücher, ihre Vervielfältigung und das Handwerk des Buchbindens spielten im Leben der Kartäuser eine wichtige Rolle, wie ich bereits erwähnt habe. Wir wissen von der Existenz einer eigenen Bibliothek, auch wenn wenig über die Mönche bekannt ist, die an deren Ausbau arbeiteten.

   Im folgenden Jahr wurden den Schützen strenge Sanktionen angedroht. In der Kanzlei äußerten sie ihre Verwunderung darüber, dass das Kloster Allerheiligen-Tal seine Bücher noch nicht zurückerhalten hatte. Der Prior wurde aufgefordert, zu handeln, andernfalls würde er suspendiert, bis er die Anordnungen ausgeführt habe. Gleichzeitig wurden sie aufgefordert, in Zukunft größeren Gehorsam zu zeigen, da der Kanzler das ganze Haus bestrafen würde.₀₁₄

   Im Jahr 1448 wurden die Mönche zu einer Geldstrafe verurteilt, weil sie die Bücher, die sie an das Haus Gaming ausgeliehen hatten, immer noch nicht zurückgegeben hatten.₀₁₅ Wir können daraus schließen, dass sich die Mönche zu Beginn des Bestehens des Klosters selbst um die grundlegenden Bücher, die Versorgung des Hauses, kümmerten, oder genauer gesagt, die Bücher für den eigenen Gebrauch kopierten. In späteren Zeiten finden wir auch Beispiele für das Ausleihen von Klöstern im eigenen Land, zum Beispiel mussten sie 1432 die Bücher der Mönche von Tárkány mit dem Besucher zurückgeben.₀₁₆ Dank des Chronisten des Sanktuariums, einem der wichtigsten Autoren der Geschichte des Sephardentums, erfahren wir, dass die ersten Mönche, die ins Haus kamen, viele liturgische Bücher mitbrachten.

   Er erwähnte den ersten Prior, Conrad, und lobte seine Arbeit als Kopist, da seine Werke zu seiner Zeit noch von Mönchen benutzt wurden. Auch in der Literatur ist er nicht in Vergessenheit geraten, und sein Name wird häufig unter denjenigen genannt, die bedeutende Kopierarbeiten geleistet haben. Wahrscheinlich war er zwischen 1307 und 1310 Prior des Klosters, wurde aber auf eigenen Wunsch von seinen Pflichten entbunden, da er mehr Zeit mit dem Kopieren von Büchern verbringen wollte.₀₁₇ Prior Jodok, der in Telgar geboren wurde, hatte ähnliche Interessen. Bevor er zum Prior gewählt wurde, war er Hauslehrer im Haus.₀₁₈

   Die Kulturgeschichte der Zips ist eng mit den beiden Kartäuserklöstern in der Grafschaft verbunden.₀₁₉ Aus einer Urkunde aus dem Jahr 1338 geht hervor, dass die Kartäusermönche von Sanktuario den Freunden von Lechnic Bücher schenkten.₀₂₀ Es handelt sich um liturgische Bücher, aber auch andere Lektüren werden erwähnt, vom heiligen Augustinus und von Papst Gregor.₀₂₁

   Da diese Bücher einem funktionierenden Kloster geschenkt wurden, können wir daraus schließen, dass die Werke im Mutterkloster von großer Bedeutung waren: Sie wurden den Brüdern nicht als Manuskripte geschenkt, die für die Gründung unentbehrlich waren, sondern wurden ihrer Büchersammlung hinzugefügt.₀₂₂ Die Bibliotheken der stillen Mönche zeichneten sich dadurch aus, dass die handschriftlichen Bücher nicht nur gesammelt, sondern auch regelmäßig gelesen und korrigiert wurden. Davon zeugen die in den vorhandenen Bänden befindlichen Notizen, die nachträglich bearbeiteten Inhaltsverzeichnisse und die Gebrauchsanweisungen.

   Eine weitere interessante Tatsache für die zukünftige Forschung ist die Tatsache, dass die Bände, die nicht aus den Bibliotheken bekannt sind, diejenigen sind, die täglich benutzt wurden: die liturgischen Bücher.₀₂₃ Diese würden uns einen Einblick in die alltägliche Liturgie der Kartäuser in Ungarn geben, aber wir können nur etwas über ihre Lesefähigkeit erfahren. Die Untersuchung der vorhandenen Bände hilft auch, die Bücher der Klöster anhand von Notizen und Marginalien virtuell zu rekonstruieren.₀₂₄ Bevor die Mönche das Kloster 1563 verließen, nahmen sie nur ihre wertvollsten Bücher mit. Der Rest wurde in der Kammer über der Sakristei eingemauert. Sie wurden erst ein Jahrhundert später entdeckt, als der Komplex wiederaufgebaut wurde.

   Neue Informationen über die Spiritualität des Kartäuserordens lieferte Flóris Szabó,₀₂₅ der auf die Bibeln in der Bibliothek der Erzabtei von Pannonhalma hinwies, deren Randinschriften nützliche Informationen über den Ritus der Eremiten lieferten - eine Bibel aus dem dreizehnten Jahrhundert und ein 1483 in Venedig veröffentlichter Frühdruck, dessen Markierungen fast identisch sind. Jahrhundert und ein 1483 in Venedig erschienener Frühdruck, deren Beschriftungen identisch sind. Er brachte auch einen handschriftlichen Codex der Széchényi-Nationalbibliothek mit diesen Bänden in Verbindung, da die darin enthaltene Leseordnung ebenfalls der gleichen Reihenfolge folgt.₀₂₆

   Neben den Notizen enthält die Studie des Autors auch die in den Ordensbräuchen vorgeschriebenen Lesungen. Die biblischen Bücher und die Lesungen der Patres, die von Prior Guigo zusammengestellt wurden, entsprechen den Notizen der Bibeln von Pannonhalma.₀₂₇

   Ein wichtiges Merkmal der Kartäuser-Bräuche ist das Lesen von Szenen im Chor und im Refektorium, was die Benediktiner- und Zisterziensermönche nach der Reform von Cluny nicht taten. Dasselbe gilt für die Messe der Stillen Mönche.₀₂₈ Der Inhalt der Kartäuserbücher wurde maßgeblich von der devotio moderna beeinflusst.₀₂₉

   Im Fall des Kartäuserordens lässt sich beobachten, dass ihre literarische Tätigkeit vor allem ab dem Ende des vierzehnten Jahrhunderts einen bedeutenden inhaltlichen Wandel erfuhr, der in Westeuropa in der Mitte des fünfzehnten Jahrhunderts seinen Höhepunkt erreichte. In ihren Schriften verlagerte sich der Schwerpunkt von den traditionellen Geschichten über das Leben und die Taten der Heiligen auf die Rolle der jungfräulichen Märtyrer, die in Form von Debatten, Predigten und Dialogen als geistliche Führer verfasst wurden.

   Das Werk der beiden wurde bald bekannt, denn ihre Schriften richteten sich vor allem an die einfachen Gläubigen, die des Lateinischen nicht mächtig waren. Ihre Manuskripte enthalten neben Auszügen aus der Heiligen Schrift die ersten Übersetzungen der Legenda Aurea, der Vitae Patrum und einen Schwerpunkt auf den Heiligen der frühen Kirche.₀₃₀ Der neue Trend entstand in Laiengemeinschaften und drang später in die Klosterzellen ein, weshalb es sich lohnt, die Klosterbibliotheken zu beobachten. Thomas Kempis' De imitatione Christi verbreitete sich sehr schnell, und im 16. Jahrhundert waren bereits in mehrere Sprachen übersetzte Versionen in den Gemeinschaften zu finden.

   Aber schon vor den gedruckten Übersetzungen war der Inhalt der Handschriften auch in den Klöstern des Heimatlandes von großem Einfluss. Dank gelehrter Mönche, die Latein lesen konnten, konnten die weiblichen Gemeinschaften die neuesten Ansichten der religiösen Literatur in ihrer Muttersprache lesen, ohne dass die Übersetzungen die Botschaft der Originalwerke schmälerten.₀₃₁ Die äußeren und inneren Merkmale der Bücher liefern eine Liste der Bände, die sich höchstwahrscheinlich im Besitz der Kartäuser befanden.

   Die Bestände der Mönchsbibliotheken sind heute Teil der Sammlungen mehrerer Institutionen, darunter die Slowakische Nationalbibliothek in Túrócszentmárton,₀₃₂ die ELTE-Universitätsbibliothek und das Manuskriptarchiv der Nationalbibliothek Széchényi. Die Universitätsbibliothek besitzt insgesamt 30 Bücher aus dieser Sammlung, von denen 26 identische Einbände aufweisen: "Diese zeichnen sich durch einen ungefärbten, weiß aussehenden Rohledereinband, 5 Doppelrippen am Rücken und 4 an den kleineren Codices sowie gut verstärkte, handgeheftete Rückenkanten aus. Die vier Ecken der Deckel haben oder hatten runde, möglicherweise sternförmige Messingschieber. Einige der Einbandplatten haben einen rechteckigen Blindstempel oder einen Blindstempel, der die Ecken des Rechtecks diagonal verbindet. In der Bibliothek von Lechnic diente die äußere Färbung der Tafeln offenbar dazu, die ursprünglich auf die gleiche Weise gebundenen lateinischen, deutschen usw. Codices zu unterscheiden. "033

   Aus der ehemaligen Bibliothek der Kartäusermönche von Spišská Šeplice kennen wir bisher insgesamt 33 Codices, 70 Drucke und 26 Bücher aus dem 16. Jahrhundert.₀₃₄ Deren Studium ist kompliziert, da die Bibliothek von Lechnic nach 1543 mit den Kopien erweitert wurde, die die Brüder der Wallfahrtskirche auf der Flucht aus ihrem zerstörten Kloster in das Haus in Dunajec mitnahmen. Die Bibliothek wechselte später mehrmals den Besitzer, bevor die Werke im 20. Jahrhundert nach Budapest gebracht wurden.035

   In einer frühneuzeitlichen Beschreibung heißt es nicht nur, dass das Kloster St. Antonius-Tal aufgrund seiner Lage und seines Aussehens bemerkenswert war, sondern es wird auch die Bibliothek der Mönche erwähnt. Der Visitator Udalrik Repffius, Prior des Klosters Domus Paradisi beatae Mariae in Danzig, Polen, besuchte Ungarn im 17. Jahrhundert, im Jahr 1638, und erwähnte in seiner Beschreibung auch die Kartäusersiedlung an der polnischen Grenze.₀₃₆ Laut seinem Bericht an den Orden besuchte Christoph Trifodius das ungarische Kloster zusammen mit dem Prior von Brünn.

   Zu dieser Zeit war der Platz bereits von einer doppelten Mauer umgeben, und die Kirche, ursprünglich aus Holz, war ein kunstvoller Steinbau in der Mitte des Platzes. Von der Sakristei aus führte eine Tür in die Bibliothek, die erst später gebaut wurde, aber voller Bücher war. Das obere Kloster bestand aus 14 Zellen, zu denen jeweils ein kleiner Garten gehörte. Das untere Kloster beherbergte auch die Einsiedelei, die nach den roten Ziegeln ihres Daches "Rotes Kloster" genannt wurde.

   Aus demselben Bericht geht hervor, dass sich die Bücher der früheren Bewohner des Hauses im Besitz der Karmeliter von Krakau befinden. Die Bücher der Kartäuser haben in der Regel keine Besitzerinschrift, sind aber anhand ihres Einbands und ihres Inhalts leicht zu identifizieren.₀₃₇ In den letzten Jahrzehnten hat sich die Forschung verstärkt mit den erhaltenen Büchern der Kartäuser befasst. So hat Adrienne Fodor die Arbeitsweise des Skriptoriums von Dunajec untersucht.₀₃₈ Der herausragende Wert der Lechnic-Bücher liegt darin, dass sie "die einzige klösterliche Codex-Kopierwerkstatt in Ungarn aus der Zeit vor Mohács sind, die wir anhand der erhaltenen Codices zu studieren versuchen können."₀₃₉ Edit Madas fand durch die Untersuchung der Einbände auch Teile eines Chorlektionars.

   Solche Texte sind für die Forscher eine große Hilfe bei der Untersuchung des liturgischen Charakters eines Ordens oder einer mittelalterlichen Kirche.₀₄₀ Die Bücher zu medizinischen Themen aus Bratislava, aus denen das Fragment geborgen wurde, wurden wahrscheinlich zur gleichen Zeit gebunden und bei der Arbeit die Seiten eines Kodex verwendet, der damals im 17. Jahrhundert als unbrauchbar galt. Anhand der Texte auf den Fragmenten konnte Edit Madas die meisten der von den Mönchsorden verwendeten Riten ausschließen und anhand der während des Osterzyklus gelesenen Auszüge aus der Heiligen Schrift den Ritus des Kartäuserordens identifizieren.₀₄₁

   Dass die Handschrift von einer der ungarischen Kolonien benutzt wurde, beweist die Tatsache, dass der Band kurz nach der Auflösung des Ordens in Bratislava ausgewertet wurde. Die Klöster in der Zips waren vor allem mit Krakau verbunden, während die etwas westlich von uns gelegenen Mönche von der Zerstörung nicht betroffen waren und ihre Bibliotheken nicht verstreut wurden. Nach Ansicht des Autors lässt die Inschrift des Fragments auf eine italienische Herkunft schließen, so dass das Kloster Lövöld als Quelle der Handschrift identifiziert werden kann, die auch in hohem Maße von den Verbindungen des Königs Matthias beeinflusst wurde.₀₄₂

   Die Erforschung der Bibliothek und der Bucheinbände der Lövöld-Mönche nimmt in der ungarischen Literatur einen herausragenden Platz ein. Anhand der dekorativen Elemente konnten die Einbände zwischen 1478 und 1520 identifiziert werden.₀₄₃ Bei der Untersuchung der in dieser Zeit gebundenen Codices wurden an mehreren Stellen die Signaturen "FM" oder "FMus" entdeckt, was wahrscheinlich frater Matheus bedeutet. Der Bruder war der Skriptor des Klosters in Lövöld und wahrscheinlich auch einer der Buchbinder.₀₄₄ Bei archäologischen Untersuchungen im Jahr 1959 in Városlőd wurden Spuren des Klosters und Hinweise darauf gefunden, dass in dem Haus einst intensiv Bücher kopiert und gebunden wurden.₀₄₅ Die Weitergabe von Büchern ist kein unbekanntes Phänomen. Unter den Kartäusern sticht das Kloster Dunajec in dieser Hinsicht hervor.

   Wir wissen, dass die sephardischen Einsiedeleien intensive Kontakte nach Polen unterhielten und 1495 sogar eine Bruderschaft mit dem Augustinerkloster in der Nähe von Krakau eingingen.₀₄₆ Die Untersuchung der Lechnicer Bücher ergab, dass ihr Bestand durch Schenkungen ehemaliger Krakauer Studenten rasch bereichert wurde. Aus diesem Grund spiegeln die Bücher des Klosters Lechnic die moderne Kultur der Universität wider.₀₄₇ Bücher wurden dem Kloster Lechnic von den beiden Rektoren Mathias de Cobylino und Jan Pnyowski sowie von mehreren kirchlichen Persönlichkeiten wie Michael Venceslai de Conyn, magister Venceslaus altarista in Cracovia, Nicolaus Czipser altarista ecclesie beate virginis in Cracovia und dem berühmten Professor Nicolas de Elkus geschenkt.₀₄₈

   Elemér Varjú legte eine Schenkung mit einer ähnlichen Geschichte vor, die das Buch Nicholaus de Lyra in der Universitätsbibliothek betraf. Die Inschriften auf der Innenseite des Bandes stammen aus den Jahren 1486 und 1487 und wurden von seinem früheren Besitzer angefertigt.₀₄₉ Wir erfahren, dass der Mönch Swanthoslaus von Karthago Anfang 1486 in Krakau war und die Nicholaus de Lyra Bibel für 12 ungarische Forint kaufte. Er schenkte dieses Buch dem Kartäuserkloster.₀₅₀ Der Eintrag wurde im darauffolgenden Jahr geändert, um Meister James Walendorfi die Nutzung des Werks für den Rest seines Lebens zu ermöglichen.

   Der Spender war Student an der Universität von Krakau und stammte aus einer wohlhabenden Familie. Daraus lässt sich schließen, dass er zu dieser Zeit relativ viel Geld für Bücher ausgab, die sich nur die Wohlhabenden leisten konnten. Es ist wahrscheinlich, dass er später in den Kartäuserorden eintrat, und zwar in das Kloster Lechnic, das sich im nördlichen Teil der Zips in der Nähe von Krakau befand.₀₅₁ Elemér Varjú erwähnt, dass Swanthoslaus Jakobus an der Universität kennenlernte, den er auch in die Einsiedelei rief. Jakobus von Walendorf soll später Prior des Klosters von Dunajec geworden sein, obwohl wir keine Quellen haben, die dies bestätigen. Die Aussage von László Mezey wurde von Adrienne Fodor nuanciert, die sagte, dass Studenten und Lehrer der Universität Krakau den Mönchen Bücher schenkten. Er war der Meinung, dass die Kartäuser an der Vervielfältigung der für sie angefertigten Bücher beteiligt waren und dass die im Skriptorium verbliebenen Abschriften, bei denen es sich zumeist um Kopien handelte, nach einiger Zeit mit anderen Manuskripten zusammengebunden wurden.₀₅₂ Es war nicht unbekannt, dass die Universitäten Skriptorien zur Verteilung ihrer Bücher nutzten. Die Praxis von Lechnic macht jedoch darauf aufmerksam, dass die Kartäusermönche eine wichtige Rolle bei der Förderung der modernen wissenschaftlichen Literatur spielten.₀₅₃

   Leider kennen wir die literarischen Aktivitäten der ungarischen Mönche nur in Ausnahmefällen, aber anhand der Mönchskodizes können wir uns ein relativ klares Bild von den Werken machen, die sie gelesen haben, auch wenn es sich nur um einen Bruchteil der Sammlung handelt. Neben Guigo gehörten Nicholaus de Kempf und Heinricus Eger von Calkar zu den beliebtesten Autoren der Mönche. Die Werke dieser Mönche gelangten über Freunde aus dem Sanktuarium von Sanktuario in das Kloster Lechnic.

   Kempf war Professor an der Universität Wien und wurde später Prior des Klosters Gaming. Viele seiner Schüler traten in den Kartäuserorden ein, und viele seiner Laienanhänger wählten das Leben eines Einsiedlers.₀₅₄ Er spielte auch eine bedeutende Rolle im Leben der Mönche in Ungarn, da er als Besucher der Oberalemannischen Provinz lange Zeit in Ungarn verbrachte.

   Der hochgelehrte Prior Nikolaus von Sanktuario war auch Magistratsmitglied in Mauerbach und kannte Nikolaus von Kempf persönlich. Das Haus Gaming zählte zu dieser Zeit 52 gelobte Brüder, aber nur 24 lebten im Kloster. Die anderen Mönche schickte Kempf in Klöster in Österreich, Ungarn und Mähren, um mit Hilfe der gebildeten Patres Reformen innerhalb des Ordens durchzuführen. Die entsandten Kartäuser trugen Magistertitel - alle hatten wahrscheinlich an der Universität Wien studiert - und sieben von ihnen wurden in ihrer neuen Heimat Prioren.₀₅₅ Er sorgte dafür, dass seine Werke in den Klöstern des ordens in "Szepesség" kopiert wurden. Tatsächlich ist sein Todestag nur dort in einem Codex erhalten.₀₅₆

   In einem Codex aus dem 15. Jahrhundert, der mit den Kartäusern von "Szepesség" in Verbindung gebracht wird, ist das Traktat des Autors De modo tenendi se in capitulo erhalten, das die Bedingungen des klösterlichen Lebens im Geiste der devotio moderna behandelt. Ebenfalls aus diesem Jahrhundert stammen zwei weitere Kodizes, die die Regeln des Ordens enthalten.₀₅₇ Erwähnenswert ist hier die Beziehung der ungarischen Häuser zu den Klöstern von Gaming und Seitz. Seitz spielte bei allen Klostergründungen eine wichtige Rolle, denn von hier kamen die ersten Konventsmitglieder nach der Weihe der Kirchen. Nach dem Rektor András Menedékszirten legten auch die Prioren Konrád und Detre ihre Gelübde in Seitz ab.

   Der erste Prior von Dunajec, Johannes, stammte aus diesem Haus und hatte bereits seinen Titel als Mönch des Heiligtums des Heiligen Geistes erworben. Im Falle von Tárkány kennen wir die frühen Quellen nicht, aber János, der erste Prior von Lövöld, stammte ebenfalls aus diesem Kloster. Zwei Mönche sind auch aus Seitz bekannt, Konrád Conversus von Lövöld aus dem Jahr 1390 und Fábián Monachus von Tárkány aus dem Jahr 1484.

   Unter den Visitatoren treffen wir nur selten auf die Magistrate dieses Hauses, nur in Fällen geringer Verschuldung wird die Verbindung zwischen Seitz und den ungarischen Klöstern in den Akten erwähnt. Das Fehlen von Quellen ist angesichts der Tatsache, dass die ungarischen Häuser von ihrer Gründung an kontinuierlich überwacht wurden, auffällig. Im Gegensatz dazu ist eine viel aktivere Zusammenarbeit mit Gaming zu beobachten.

   Das Kloster bei Melk lieferte in neun dokumentierbaren Fällen Pergamente an das Königreich Ungarn. Dies war wahrscheinlich auf die internen Probleme der Häuser zurückzuführen, da diese Magistrate vom Generalkapitel zur Leitung der ungarischen Klöster ernannt wurden, nachdem ihre Vorgänger aus ihren Funktionen entlassen worden waren.

   Im Jahr 1462, als Thomas Papler zum ersten Mal in Sanktuario ernannt wurde, gab es einen solchen Fall. Pál Budai wurde im Jahr 1392 vom Priorat Gaming zum Magistrat von Lechnici ernannt. Benedek Neubeck war ein Lehnsmann von Gaming, der ebenfalls 1462 ernannt wurde. 1543 wurde Stephan in Gaming zum Prior von Dunajec ernannt, wo er einst seine Gelübde abgelegt hatte. Augustus wurde 1406 zum Prior von Tárkány ernannt, und nach seinem Aufenthalt in Österreich war er Vikar von Lövöld. Im Jahr 1432 kehrte Kristóf Hüpfel als Prior von Segedelemvölgy nach Gaming zurück, um Bücher für sein Haus zu kaufen.

   Später wurde er Prior von Seitz, dann Gamming. Sein Nachfolger kam 1442 ebenfalls aus diesem Kloster nach Tárkány und wurde dann Prior von Aggsbach. Ähnlich Benedikt, den wir 1459 in diesem Amt antreffen. Johannes war Visitator der Provinz und Prior von Gaming, als er vom Generalkapitel an die Stelle des abgesetzten Magistrats von Lövöld gesetzt wurde. Zuvor war er auch Prior von Pleterje gewesen, und er war der erste, der das Amt des Statthalters im Komitat Veszprém innehatte. Von den Mönchen des Hauses ist nur einer bekannt, der seine Gelübde in Gaming ablegte, Frater Johannes de Patavia, der dem Forum des Ordens viel Ärger bereitete. Unter den Visitatoren treffen wir oft auf die Prälaten des Hauses.

   Das Generalkapitel war in der Lage, die Prioren in die ungarischen Häuser zu schicken, da sie deren Situation und Möglichkeiten gut kannten. Darüber hinaus wurden den Klöstern häufig Bücher zur Verfügung gestellt. Über die Kartäusermönche von Tárkány gibt es nur wenige Quellen, so dass wir nicht viel über die Bücher der Mönche dort erfahren können. In der Literatur ist bisher nur ein einziger Beleg für den Erwerb von Büchern durch die Freunde von Segedelemvölgy bekannt: In einem Manuskript der Benediktinerabtei Melk heißt es, dass im Jahr 1432 nur die Mönche des Klosters Melk Bücher erworben haben. In memorali ad annum 1432 legitur: Feria quinta ante Gordiani vendidimus Cristoferro priori Vallis Auxilia in Tarkan unum missale, unum graduale, unum antiphonarium pro XXIIII florenis in promptu solutis. Item dedimus sibi ex libraria gratis pro deo libros istis titulis.₀₅₈

   Die Beziehung der Mönche zu den Büchern lässt sich anhand eines sehr interessanten Falles illustrieren. Aus dem ersten Drittel des 15. Jahrhunderts liegt den Forschern ein Fragment einer Urkunde vor, in der wir die Vereinbarung der Kommissare lesen können, die zur Inspektion aller Häuser des Kartäuserordens entsandt wurden. Diesem Dokument zufolge reichten die Mönche der Zisterzienserabtei Zips als Kläger eine Klage gegen die Kartäuser von Sanktuario ein. Der Prior Stephan und die Mönche Peter und Johannes hatten ohne Wissen des Bischofs Laszlo von Knin Bücher aus dem Speisesaal des Klosters gestohlen. Die Angeklagten gaben zu, dass ihre Behauptungen richtig waren, und Prior Nikolaus und Mönch Boldizsár verpflichteten sich, im Namen des Klosters Wiedergutmachung zu leisten.059

   Mehr über den Codex von Érdy wird in einem separaten Kapitel behandelt.

   Der Codex von Érdy wurde etwas früher als die Chronik des Asyls verfasst, aber diese wichtige mittelalterliche Erzählquelle ist hauptsächlich eine historia domus. Sie ist die wichtigste Aufzeichnung der Aktivitäten des Kartäuserordens in der  Region "Szepesség" und wurde von einem Mönch des Klosters Sanctuary of Sanctuary im frühen sechzehnten Jahrhundert verfasst.060

   Gemäß der Tradition des Ordens ist der Autor unbekannt, aber wahrscheinlich schrieb er sein Werk 1517, da dies das Datum der letzten aufgezeichneten Ereignisse ist.₀₆₁ Der Text der Chronik ist in zwei Abschriften aus dem 18. Jahrhundert überliefert, von denen heute jedoch nur noch eine erhalten ist. Im Jahr 1774 veröffentlichte Charles Wagner das ihm bekannte Manuskript unter dem Titel Fundatio Lapidis Refugii seu monasterii beati Joannis Baptistae unter den Quellen zur Geschichte der spartanischen Welt.₀₆₂

   Aus seinen Notizen wissen wir, dass er einen Pergamentbogencodex besaß, den Wagner aufgrund seiner eigenen Kenntnisse und der Briefe auf das frühe 16. Jahrhunderts stammte. Der Band wurde ihm zum Kopieren aus der wertvollen Bibliothek eines Adligen aus der Zips, Samuel Székely Dobai, übergeben.₀₆₃ Leider ist dies nicht mehr bekannt, so dass wir keine weiteren Informationen über die Herkunft des Codex haben. Es scheint jedoch, dass Wagner in seinem Werk nicht den Originaltext veröffentlichte, sondern nach einer Abschrift von Samuel Székely arbeitete.₀₆₄

   Ein weiterer handschriftlicher Codex aus der Sammlung Dobay enthält wertvolle Informationen. Die Chronik von Joachim Leibizter ist insofern interessant, als sie in Form eines Tagebuchs in einem Codex verfasst ist, in den der Autor auch den Text der Asylchronik aufgenommen hat.₀₆₅ Das Werk, das aus den ersten Jahrzehnten des 17. Jahrhunderts stammt, enthält an mehreren Stellen Notizen des Sammlers, ist aber leider im Laufe der Jahrhunderte etwas beschädigt worden.₀₆₆

   Das andere erhaltene Exemplar der Chronik ist etwas jünger, basiert aber möglicher-weise auf einem älteren Exemplar: wahrscheinlich eine Abschrift der Originalhandschrift. Als Herkunftsort wird das Kamaldulenserkloster des Roten Klosters in der Nähe von Lechnic angegeben,₀₆₇ was darauf schließen lässt, dass die Abschrift der ursprünglichen Chronik zur Zeit der Eremitenmönche noch Teil der Bibliothek des zweiten Kartäuserklosters war.

   Der Autor der Handschrift ist ebenfalls unbekannt, aber in der Einleitung beschreibt er die Umstände der Schenkung des verlassenen Kartäuserklosters von Lechnic, da sein Besitzer, der es 1699 kaufte, es später den Mönchen von Kamaldul schenkte. Die Neufassung der Chronik könnte auch dem Zweck gedient haben, die Gründung eines neuen kontemplativen Ordens in der Zips sowie die Übernahme des bestehenden Klosters ausführlicher zu begründen, d.h. wir können eine bewusste Fortsetzung und Nutzung der bereits stark verwurzelten Kartäusertradition beobachten.₀₆₈ Es sei auch darauf hingewiesen, dass es eine Chronik der Mönche des anderen Klosters in der Zips, des Klosters Dunajec, gab.

   Das Werk des als Anonymus Rubri Claustri bekannten Autors ist verloren gegangen, aber der Mönch Romuald Hadbavný von Kamaldul hat die Geschichte der Kartäuser in Form einer Chronik zu Papier gebracht, die mit geringfügigen Änderungen von Charles Wagner in seiner Quellensammlung veröffentlicht wurde.₀₆₉ Vergleicht man die beiden Handschriften, d.h. Wagners Ausgabe und das erhaltene Exemplar, so lassen sich gewisse grammatikalische Unterschiede feststellen, die vor allem im Gebrauch der Vergangenheitsform auffallen. Im Falle der Kamaldulenser Handschrift ist der Titel nicht derselbe: Chronicon Carthusianorum Lapidis Refugii. Die Beschreibung der Ereignisse weist jedoch keine wesentlichen Unterschiede auf, was ebenfalls die Existenz einer gemeinsamen Quelle zu jener Zeit beweist.

   Das jüngere Manuskript von Kamaldul ist jedoch unvollständig, da die Beschreibung mit dem Jahr 1463 und mit dem Ereignis endet, als der Gábor von Újfalu zu seinem Schutzherrn wählte.₀₇₀ Der Text der Chronik hebt sich hinsichtlich seines Charakters und seiner Struktur von ähnlichen Werken der Zeit ab. Der Autor hat großen Wert auf eine getreue Interpretation der Quellen gelegt. Dies erklärt sich aus der Tatsache, dass das Skriptorium zur Zeit der Abfassung der Handschrift nicht nur Dokumente über die rechtlichen und wirtschaftlichen Angelegenheiten des Klosters enthielt, sondern auch Korrespondenz mit anderen spartanischen Institutionen, den umliegenden Kartäuserklöstern und dem Generalkapitel.

   Schon die ersten Zeilen des Manuskripts weisen auf die Bedeutung des Werks hin. Der Mönch aus Kamaldul schrieb eine kurze Einleitung zur Abschrift der Chronik des Asyls, um das Werk zu aktualisieren. Er beschrieb, wie das ehemalige Kartäuserkloster von Lechnic 1699 von Bischof László Matyasovszky von Nyitra gekauft und schließlich den Mitgliedern des Ordens der Kamaldulenser geschenkt wurde.₀₇₁ Nicht nur die Gebäude, sondern auch die darin enthaltenen Dokumente kamen in den Besitz der Eremiten. Der Autor hielt es für wichtig, diese Tatsache zu erwähnen, und die Abschrift der Chronik kann daher als eine Art Hommage an das Andenken der Vorfahren betrachtet werden, obwohl die Existenz der Dokumente über die Güter den Anforderungen des ungarischen Gewohnheitsrechts entspricht.

   Wir erfahren, dass das den Mönchen geschenkte Gebiet einst ein Zufluchtsort für die Bewohner von "Szepesség" war, wo sie während der Mongoleneinfälle einen sicheren Platz fanden. Wahrscheinlich erfuhr der Autor von den Ereignissen des 13. Jahrhunderts aus der heute unbekannten Chronik der "Szepesszombat",  aus dem Jahr 1454 war, die älteste bekannte Chronik der Region.₀₇₃

   Der in der Chronik beschriebene Kannibalismus und der Berg, der später zum Standort des Klosters wurde, sind wahr. Sein Boden wurde zum Backen von Brot anstelle von Mehl verwendet, ist aber in der Handschrift des Sanktuariums nicht enthalten. Es gibt jedoch mehrere Ähnlichkeiten in den Beschreibungen.₀₇₄ Kálmán Demkó kam bei der Beschreibung der Chronik von "Szepesszombat" zu dem Schluss, dass die Hauptquelle für die Beschreibung der Vergangenheit des Landes die Bilderchronik ist.₀₇₅ Er listete die Passagen auf, die in der Chronik "Mark von Kálti" nicht vorkommen. Dazu gehören Lapis refugii und die Gründung von Lőcse. Alle abweichenden und neuen Daten können mit der "Szepesség" in Verbindung gebracht werden.₀₇₆ Die Genauigkeit des Manuskripts aus dem 15. Jahrhundert wird jedoch durch Ereignisse in der Mitte des 14. Jahrhunderts unterbrochen, so dass es wahrscheinlich ist, dass der Verfasser nicht über ausreichende Quellen verfügte.₀₇₇ Der Verfasser der Chronik des Asyls von Lăpèce erörterte ausführlich die Geschichte Ungarns und der "Szepesség" vor der Ankunft der Mönche. Erst dann können wir uns mit dem Kloster selbst und seiner Geschichte vertraut machen. Der unbekannte Autor hat seine Erzählung in der chronologischen Reihenfolge des Wirkens der einzelnen Prioren verfasst, so wie es auch der Pauliner Gergely Gyöngyösi tat.

   Aber die Parallelen hören damit nicht auf, denn unser Autor stützt sich auf die Dokumente in den Archiven und unterbricht den Text nur selten mit seinen eigenen Gedanken. Wenn wir die Struktur der Chronik mit den uns heute bekannten Dokumenten vergleichen, können wir zu dem Schluss kommen, dass wir es mit einer Sammlung der Archive des Klosters Sanctuary of Asylum zu tun haben, in gewissem Sinne mit einer Sammlung von Regesta. In der Handschrift finden wir auch einen Hinweis darauf, dass ihr Herausgeber die von ihm vorgefundenen Dokumente verwendet hat.₀₇₈ Die Chronik hat also nicht nur einen bedeutenden Quellenwert, sondern auch einen wichtigen archivgeschichtlichen Wert, da die Archive des Klosters Sanctuary of Shelter, das 1543 aufhörte zu existieren, verstreut und verloren waren, die Chronik aber in gewissem Sinne die Dokumente ersetzt und ihr Inhalt daher für die Geschichte der Kartäuser unverzichtbar ist.₀₇₉