Városlőd történet. / A karthauziak irodalmi tevékenysége. / Literarische Aktivitäten der Kartäuser.

 

Részlet Vida Beáta: A karthauzi rend története a középkori Magyar Királyság területén

A néma barátok megtelepedése és berendezkedése

Doktori értekezés

 

    Elképzelni sem lehet egy monostort könyvek nélkül, de talán nem kell külön felhívni a figyelmet a szerzetesek könyvmásoló tevékenységére sem. A karthauzi rend szerzetesei minden egyéb tevékenységnél fontosabbnak tartották a scriptori munkát: minden monachus a saját maga cellájában foglalatoskodott a könyvmásolással. Még a nyomtatott könyvek idejében is kiemelkedően elismert illuminátorok voltak. A karthauzi szerzetesek számára a cella magánya biztosította a teret az olvasásra és a kéziratok készítésére – a helyben maradás, a bezártság teremtette meg erre a tökéletes atmoszférát._{001(Koppintás bal egér)}

   A könyvek másolásának spirituális jelentősége is volt, mivel a lélek táplálékaként tekintettek a könyvekre.₀₀₂ A rend szokásaiból tudjuk, hogy a szerzetesi cellák részét képezte a másoláshoz szükséges felszerelés, rendelkezésükre állt: tinta, tábla, pergamen, toll, kréta, a bőr simításához horzsakő, két rudacska a kész írás feltekerésére, metszőeszközök, törlőkés, pontozó, valamint a könyvek bekötésére szolgáló eszközök is.₀₀₃

   Két könyvet is a cellájukban tarthattak, melyekre nagy gonddal kellett vigyázniuk. Elképzelésük szerint újakat kell írniuk, mivel szóban nem hirdethetik Isten igéjét, ezért kezük munkájával, az írással teszik azt meg: Libros quippe tanquam sempiternum animarum nostrarum cibum cautissime custodiri et studiosissime volumus fieri, ut qui ore non possumus, dei verbum manibus predicemus.₀₀₄ Nem feledkezhetünk meg a karthauzi teológusokról, lelki írókról, ismert misztikusokról és a falak között alkotó költőkről sem. Írásaik nagy része csak a XIX. század során került napfényre, mikor több monostor levéltárába és könyvtárába világi szakemberek nyertek betekintést.₀₀₅

   A legújabb kutatás arra mutatott rá, hogy a karthauziaknak, főleg a rend kezdeti évszázadaiban, nem voltak annyira jelentős tudós szerzői, mint a cisztercieknek, ennek ellenére a néma barátok közt is volt néhány meghatározó spirituális szerző a késő középkor során. Közéjük tartozott az alapító Szent Brúnó, I. és II. Guigó perjelek, Szászországi Ludolph, Kempf Miklós, Karthauzi Dénes, Jüterbocki János és még mások, akiknek munkáit a szélesebb közönség is megismerhette.₀₀₆

   A XV. században viszont a rend sajátos formáját         hozta létre a lelki olvasmányoknak, mégpedig a devotio moderna hatására, hiszen a teológiai mondandójukat erőteljesen ötvözték a mindennapi hit megéléséhez nélkülözhetetlen lelki békével, illetve tanácsokkal és példákkal látták el az olvasókat ennek eléréséhez. Ennek segítségével betekintést nyújtottak a szerzetesek imádságos hétköznapjaiba, közel hozták az olvasókat önmaguk életformájához, tükröt mutatva a hétköznapi embereknek₀₀₇ – ettől kezdve a szerzetesek mondandójukat a nyilvánosságnak szánták.₀₀₈

   Ennek ellenére a mai napig viszonylag keveset tudunk a karthauziak spiritualitásáról és liturgiájáról a rend korai időszakából. Ennek fő oka szintén az, hogy kevés, a rendtagok által írt kézirat maradt ránk. Meg kell jegyezni, hogy a karthauziak csak minimális mértékben tartották a kapcsolatot a külvilággal, így ismert levelezésük nem bír jelentős rendtörténeti forrásértékkel. James Hogg felhívta a figyelmet arra is, hogy az Európában ismert kéziratokban szinte elenyésző a karthauzi szerzők másolatainak száma. Feltételezi, hogy még Szent Brúnó írásai sem voltak közismertek a renden kívül.₀₀₉

   A rend könyvtáraiban fellelhető kódexek tanulmányozásával összehasonlító jellegű értekezések születtek, melyek a karthauziak liturgiájának egyediségét fedték fel. Ez a tendencia nemcsak a középkor során mutatható ki, hanem egészen napjainkban is jellemző a barátokra. Az officium divinum változásaira csak a Generális Káptalan határozatai lehettek hatással. Azt nem érintették a világi egyház történései, illetve a többi szerzetesrend liturgiájában végbement folyamatok: sem a reformáció, sem a II. vatikáni zsinat nem befolyásolta azt.

   Kölni Szent Brúnó élete során a reimsi katedrális kanonokjainak officíniumát végezte, ez lett a meghatározó számára a remeteségben eltöltött idő alatt is. A Molesme-ben szerzett élményeknek köszönhetően az némileg megközelítette a bencések és a ciszterciek liturgikus szokásait.₀₁₀ A karthauziak életében – mint már említettem – fontos szerepet játszottak a könyvek, azok másolása és a könyvkötés mestersége is. Saját könyvtáruk létezéséről ismerünk forrásokat, bár annak bővítésén dolgozó szerzetesekről keveset tudunk.

   A renden belül gyakran találkozhatunk azzal a szokással, hogy az egyes monostorok könyvadománnyal látták el az új házakat. Az sem volt szokatlan, hogy bizonyos könyveket kölcsön adjanak a többi monostornak, akik aztán saját gyűjteményük gyarapítására lemásolták azokat. Erre találunk példát a Generális Káptalan feljegyzéseiben is, amikor a Lövöldiek 1388-ban visszaadták a Seitziek könyveit,₀₁₁ majd 1391-ben a lechniciek jártak el hasonlóképpen,₀₁₂ 1394-ben pedig a Mindenszentek-völgyének kellett visszakapnia könyveit.₀₁₃

   A következő évben már súlyos szankciókkal fenyegették a lövöldieket. A káptalanon úgy fogalmaztak, hogy eléggé csodálkoznak, hogy a Mindenszentek-völgye monostornak még nem adták vissza a könyveit. A perjelt utasították, hogy cselekedjen, különben felfüggesztik funkciójából, amíg végre nem hajtja az utasításokat. Ugyanekkor azt kérték tőlük, hogy a jövőben tanúsítsanak nagyobb engedelmességet, mert a káptalan megbünteti az egész házat.₀₁₄

   1448-ban megbírságolták a lövöldi szerzeteseket, mivel még mindig nem adták vissza a gamingi háznak a kölcsönkért könyveket.₀₁₅ Arra következtethetünk, hogy a monostor fennállásának kezdeteikor a szerzetesek maguk gondoskodtak az alapvető könyvek beszerzéséről, a ház ellátásáról, illetve pontosabban a könyveket saját maguk használatára másolták. A későbbi időkből találunk példát arra is, hogy hazai monostorokból kölcsönöztek, így például 1432-ben a vizitátorral kellett visszaküldeniük a Tárkányi barátok könyveit.₀₁₆ A menedékszirti krónikásnak köszönhetően, aki az egyik legjelentősebb szerzője a Szepesség történetének, értesülünk arról, hogy a házba érkező első szerzetesek sok liturgikus könyvet hoztak magukkal.

     Megemlítette az első perjelt, Konrádot, dicsérte könyvmásoló munkáját, hiszen műveit még az ő korában is használják a szerzetesek. A szakirodalom sem felejtette el őt, neve gyakran felmerül a jelentős másoló munkát végző személyek között. Valószínűleg 1307 és 1310 között volt a monostor elöljárója, ám saját kérésére felmentették funkciójából, mivel szeretett volna több időt foglalkozni a könyvmásolással.₀₁₇ A telgárti származású Jodok perjel is hasonló érdeklődésű volt. Mielőtt perjellé választották, a ház tanára volt.₀₁₈

   Szepesség kultúrtörténete szorosan összeolvad a megye két karthauzi monostorával.₀₁₉ 1338-ból ismerünk egy oklevelet, amelyben a menedékszirti karthauzi szerzetesek könyveket ajándékoznak a lechnici barátoknak.₀₂₀ Liturgikus könyvekről van szó, de megemlítenek más jellegű olvasmányokat is Szent Ágostontól és Szent Gergely pápától.₀₂₁

 Mivel ezeket a könyveket egy működő monostor kapta, arra következtethetünk, hogy a műveknek nagy jelentőséget szenteltek az anyamonostorban: nem az alapításnál nélkülözhetetlen kéziratokat adományoztak a testvéreknek, hanem bővítették a könyvállományukat.₀₂₂ A néma barátok könyvtáraira jellemző, hogy a kéziratos könyveket nemcsak gyűjtötték, de rendszeresen olvasták és korrigálták is azokat. Ezt bizonyítják a meglévő kötetekben talált feljegyzések, az utólagosan megszerkesztett tartalomjegyzék, használati utasítások.

   A későbbi kutatás számára érdekes lehet az a tény is, hogy a könyvtárak állományából pont azok a kötetek nem ismertek, melyeket naponta használtak: a liturgikus könyvek.₀₂₃ Ezek segítségével betekintést nyerhetnénk a hazai karthauziak mindennapi liturgiájába, így azonban „csak” műveltségükről szerzünk tudomást. A meglévő kötetek vizsgálata abban is segítséget nyújt, hogy a jegyzetek, margináliák alapján virtuálisan rekonstruálhatóvá válnak az egyes monostorok könyvei.₀₂₄ Mielőtt 1563-ban a szerzetesek elhagyták a monostort, csak legféltettebb könyveiket vitték magukkal. A többit befalazták a sekrestye feletti kamrába. Ezeket csak egy évszázaddal később fedezték fel, amikor az épületegyüttest átépítették.

   A karthauzi rend lelkiségét illetően új adatokkal gazdagodott a szakma Szabó Flórisnak köszönhetően,₀₂₅ aki felhívta a figyelmet a Pannonhalmi Főapátság Könyvtárában található bibliákra, melyeknek a lapszéli bejegyzései hasznos információkkal szolgáltak a remeték rítusáról – egy XIII. századi bibliáról és egy 1483-ban Velencében kiadott ősnyomtatványról van szó, melyek jelölései szinte teljesen megegyeznek. Ezekhez a kötetekhez kapcsolta még az Országos Széchényi Könyvtár egyik kéziratos kódexét, mivel a benne foglalt olvasmányrend szintén ezek sorát követi.₀₂₆

   A szerző tanulmányában a jegyzetek ismertetése mellett bemutatta a rend Szokásaiban előírt olvasmányok sorát. A Guigo perjel által összeállított bibliai könyvek és az atyák olvasmányai megegyeznek a pannonhalmi bibliák megjegyzéseivel.₀₂₇

   A karthauzi szokások fontos kitétele, hogy a kórusban és az ebédlőben is felolvasnak olyan jeleneteket, amelyet a cluny reform utáni bencés és ciszterci szerzetesek nem. Hasonló a helyzet a néma barátok miserendjével is.₀₂₈ A karthauziak könyveinek tartalmára a devotio moderna volt jelentős hatással.₀₂₉

   A karthauzi rend esetében megfigyelhető, hogy irodalmi tevékenységük főleg a XIV. század végétől jelentős tartalmi változáson ment keresztül, ami Nyugat-Európában a XV. század derekán érte el kiteljesedését. Írásaikban a hagyományos értelemben vett szentek életét és cselekedeteit bemutató történetekben a hangsúly eltolódott, a vita-k, sermo-k és párbeszédek formájában megírt szűz mártírok szerepe a spirituális vezető szerepét vette át.

   Mindkettőjük munkássága hamarosan ismertté vált, hiszen írásaikat főként a latinul nem tudó, egyszerű életű hívek számára készítették. Kézirataikban jelentek meg a Szentírás részletein túl a Legenda Aurea, a Vitae Patrum első fordításai, valamint megfigyelhető, hogy a korai egyház szentjeire fókuszálták mondandójukat.₀₃₀ Az új irányzat laikus közösségekben látta meg a napvilágot, később szivárgott be a szerzetesek celláiba, így érdemes megfigyelni a monostorok könyvtárának állományát. Kempis Tamás De imitatione Christi című műve nagyon gyorsan elterjedt, a XVI. században már több nyelvre fordított változatai is felbukkantak a közösségekben.

   Ámde a nyomtatott fordítások előtt a kéziratok tartalmára is nagy hatással volt a hazai monostorokban is. A latinul tudó tudós szerzeteseknek köszönhetően női közösségek anyanyelvükön olvashatták a vallásos irodalom legújabb nézeteit, miközben a fordítások során nem csorbult az eredeti művek mondandója.₀₃₁ A könyvek külső és belső jegyei alapján meg lehet állapítani azoknak a köteteknek a jegyzékét, melyek nagy valószínűséggel a karthauziak birtokában voltak.

   A szerzetesek könyvtárainak állománya jelenleg több intézmény gyűjteményét képezi, köteteket találunk a túrócszentmártoni Szlovák Nemzeti Könyvtárban,₀₃₂ az ELTE Egyetemi Könyvtárában, valamint az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattárában is. Az Egyetemi Könyvtár összesen 30 könyvet őriz ebből a gyűjteményből és 26 példánynak teljesen megegyezik a kötése: „színezetlen, fehérnek látszó nyersbőrkötés, a gerincen 5, a kisebb kódexeknél 4 kettős borda, és jól megerősített, kézzel varrott oromszegélyek jellemzik ezeket a kódexeket. A táblák négy sarkában kör, esetleg csillag alakú réz csúsztatók vannak, illetve voltak. A kötéstáblák egy részénél téglalap alakú, illetve a téglalap sarkait átlós irányban összekötő vaknyomást találunk. A lechnici könyvtárban úgy látszik, hogy a tábla külső színezésével különböztették meg a latin, német, stb. nyelvű, eredetileg egyformán kötött kódexeket egymástól.”₀₃₃

   A szepességi karthauziak egykori könyvtárából eddig összesen 33 kódexet, 70 ősnyomatot és 26 könyvet ismerünk a XVI. századból.₀₃₄ Ezek vizsgálata bonyolult, mivel Lechnic könyvtára 1543 után kibővült azokkal a példányokkal, amelyeket a menedékszirti testvérek magukkal vittek a dunajeci házba, amikor az elpusztult monostorukból elmenekültek. A könyvtár később sokszor gazdát cserélt, mire a XX. században a művek Budapestre kerültek.₀₃₅

   Egy koraújkori leírásból nemcsak arról értesülünk, hogy a Szent Antal-völgyi monostor elhelyezkedése és megjelenése is figyelemre méltó volt, hanem említésre kerül a szerzetesek könyvtára is. Repffius Udalrik vizitátor, a lengyelországi gdanski Paradicsom-völgyi (Domus Paradisi beatae Mariae) monostor perjele a XVII. században, 1638-ban járt Magyarországon és leírásában megemlékezett a lengyel határ mentén fekvő karthauzi telepről is.₀₃₆ A rendnek küldött jelentése szerint Trifodius Kristóf brünni perjellel együtt látogatta meg a magyar monostort.

   Ekkortájt már kettős fallal volt körülvéve, a kezdetben fából épült templom, mely a tér közepén helyezkedett el, kőből készült díszes építmény volt. A sekrestyéből ajtó vezetett a könyvtárba, de azt csak utólag építették, ám tele volt könyvekkel. A felső monostor 14 cellából állt és mindegyikhez tartozott külön kis kertecske. Az alsó monostorban volt az ispotály is, melynek vörös tetőcserepeiről nevezték el a létesítményt Vörös kolostornak: Rubrum Clastrum.

     Ugyanebből a jelentésből megtudjuk azt is, hogy a ház előző lakóinak könyvei a krakkói karmelitáknál vannak. A karthauziak könyveiből általában hiányzik a possessor bejegyzés, ennek ellenére a kötés és a tartalom alapján jól beazonosíthatóak.₀₃₇ Az elmúlt évtizedekben a kutatás nagyobb figyelmet szentelt a karthauziak megmaradt könyveire. Így például Fodor Adrienne a dunajeci scriptorium működését vizsgálta meg.₀₃₈ A lechnici könyvek kiemelkedő értéke abban rejlik, hogy „az egyetlen, Mohács előtti hazai kolostori kódexmásoló műhelyünk, amelynek a vizsgálatát fennmaradt kódexek alapján kísérelhetjük meg.”₀₃₉ Madas Edit szintén a kötések vizsgálata során találta meg egy kórus-lectionárium darabjait.

   A hasonló szövegek nagy segítséget jelentenek a kutatók számára egy rend, illetve középkori egyháztartomány liturgikus jellegének vizsgálata során.₀₄₀ A pozsonyi orvosi témájú könyvek, melyekről a töredék előkerült, valószínűleg egyszerre lettek bekötve és a munkálatok során a XVII. században egy akkortájt haszontalannak tartott kódex lapjait használták fel. A töredékeken olvasható szövegek alapján Madas Editnek sikerült kizárnia a szerzetesrendek által használt rítusok nagy részét és a húsvéti ünnepkör alkalmával olvasott Szentírás részletek alapján a karthauzi rend rítusát ismerte fel.₀₄₁

   Azt, hogy a kéziratot a magyarországi telepek egyike használta, bizonyítja az is, hogy nem sokkal a rend megszűnése után Pozsonyban hasznosították a kötetet. A szepességi monostoroknak főleg krakkói kapcsolataik voltak, a tőlünk kissé nyugatra elhelyezkedő szerzeteseket nem érintette a megsemmisülés, így könyvtáraik sem szóródtak szét. A szerző megállapítása szerint a töredék írásképe itáliai eredetre utal, így a lövöldi monostor jelölhető meg a kézirat forrásaként, amelyet sokban befolyásoltak Mátyás király kapcsolatai is.₀₄₂

   A lövöldi barátok könyvtárának és könyvkötéseinek kutatása előkelő helyet foglal el a magyar szakirodalomban. A díszítőelemek alapján sikerült beazonosítani a kötéseket az 1478 és 1520 évek között.₀₄₃ Az ebben a korszakban kötött kódexek vizsgálata során több helyen felfedezték az „FM”, illetve „FMus” szignókat, ami valószínűleg frater Matheust jelent. A testvér a lövöldi monostor scriptora és valószínűleg egyúttal az egyik könyvkötője is volt.₀₄₄ Az 1959. évben folytatott városlődi régészeti kutatás során feltárták a monostor nyomait, illetve bizonyítékait annak, hogy a házban egykor intenzív könyvmásolási és könyvkötészeti munkák zajlottak.₀₄₅ Nem számít ismeretlen jelenségnek a könyvek hagyományozása. A karthauziaknál ezen a téren a dunajeci monostor emelkedik ki.

   Tudjuk, hogy a szepességi remeteségeknek intenzív lengyel kapcsolatai voltak, sőt 1495-ben a menedékszirtiek még konfraternitásra is léptek a Krakkó melletti ágostonos rendházzal.₀₄₆ A lechnici könyvek vizsgálata pedig bebizonyította, hogy állományuk gyorsan gyarapodott az egykori krakkói egyetemisták felajánlásaival. Ennek köszönhető, hogy a lechnici monostor könyveiben tetten érhető az egyetem korszerű műveltsége.₀₄₇ A lechnici monostornak könyveket adományozott a két rektor, Mathias de Cobylino és Jan Pnyowski, valamint több egyházi személy is, mint Michael Venceslai de Conyn, magister Venceslaus altarista in Cracovia, Nicolaus Czipser altarista ecclesie beate virginis in Cracovia és a híres professzor, Nicolas de Elkus.₀₄₈

   Varjú Elemér ismertetett egy hasonló történetű adományt, az Egyetemi Könyvtárban található Nicholaus de Lyra könyvvel kapcsolatban. A kötet belső táblájára ragasztott feljegyzések egykori tulajdonosától származnak 1486-ból és 1487-ből.₀₄₉ Megtudjuk, hogy Swanthoslaus karthauzi szerzetes 1486 elején Krakkóban tartózkodott és 12 magyar forintért megvásárolta a Nicholaus de Lyra-féle bibliát. Ezt a könyvet a karthauzi monostornak adományozta.₀₅₀ A bejegyzést a következő évben módosította, miszerint Walendorfi Jakab mester élete végéig használhatja a művet.

     Az adományozóról csak annyit lehet tudni, hogy a krakkói egyetem diákja volt és jómódú családból származott. Erre abból következtethetünk, hogy a korban viszonylag sokat költött könyvekre, amit csak a tehetősebbek engedhettek meg maguknak. Valószínűleg később léphetett be a karthauzi rendbe, méghozzá a lechnici monostorban, mivel ez található a Szepesség északi részében, Krakkóhoz közel.₀₅₁ Varjú Elemér megemlíti, hogy Swanthoslaus az egyetemen ismerkedett meg Jakabbal, akit szintén elhívott a remeték közé. Walendorfi Jakab később állítólag a dunajeci monostor perjele lett, bár forrásokkal ezt nem tudjuk igazolni. Mezey László megállapítását Fodor Adrienne árnyalta, miszerint a krakkói egyetem diákjai és tanárai könyvekkel ajándékozták meg a szerzeteseket. Úgy vélte, hogy a karthauziak kivették részüket a számukra készített könyvek másolásában és a scriptoriumban maradt, javarészt másolati példányokat egy idő után más kéziratokkal együtt bekötötték.₀₅₂ Nem volt ismeretlen szokás, hogy az egyetemek scriptoriumokat alkalmaztak könyveik terjesztése céljából. A lechnici gyakorlat viszont felhívja a figyelmet arra, hogy a karthauzi szerzeteseknek nagy szerepük volt a modern tudományos irodalom népszerűsítésében.₀₅₃

   Sajnos a magyarországi barátok irodalmi tevékenységét csak kivételes esetekben ismerjük, ám a szerzetesek kódexein keresztül, bár csak az állomány töredékéről beszélünk, viszonylag egyértelmű képet kaphatunk az általuk olvasott művekről. A kedvelt rendi szerzők közé tartoztak Guigo perjelen kívül Nicholaus de Kempf és Heinricus Eger von Calkar is. Ezeknek a szerzeteseknek a művei a menedékszirti barátoktól jutottak el a lechnici monostorba.

   Kempf a bécsi egyetem professzora volt, később a gamingi monostor perjele lett. Tanítványai közül sokan álltak be a karthauzi rendbe, a világi egyház kötelékéből is többen választották a remete életet.₀₅₄ A magyarországi szerzetesek életében is meghatározó szerepet játszott, mivel hosszú ideig a Felső-Alemann tartomány vizitátoraként huzamosabb ideig tartózkodott hazánkban.

   A nagy tudású Miklós menedékszirti perjel mauerbachi elöljáró is volt, személyesen ismerte Nicholaus de Kempfet. Gaming házának abban az időben 52 fogadalmas testvére volt, de csak 24 élt a monostorban. Kempf a többi szerzetest osztrák, magyar és morva monostorokban küldte, hogy a művelt atyák segítségével megvalósítsák a renden belüli reformokat. Az elküldött karthauziak magisteri címmel rendelkeztek – valószínűleg mind a bécsi egyetemen tanultak –, és heten közülük perjelekké lettek új hazájukban.₀₅₅ Ügyelt arra, hogy a szepességi monostorokban másolják a műveit. Sőt, halálának évfordulóját egyedül egy ottani kódexben őrizték meg.₀₅₆

   A szepességi karthauziakhoz köthető egyik XV. századi kódexben megőrződött a szerző De modo tenendi se in capitulo című traktátusa, amely a devotio moderna szellemében a monostori élet feltételeiről szól. Szintén ebből a századból származik két másik kódex is, amelyek a rend szabályait tartalmazzák.₀₅₇ Itt érdemes kitérnünk a magyar házak kapcsolatára a gamingi és a seitzi monostorokkal. Seitz fontos szerepet töltött be az összes hazai alapítás során, hiszen a templomok felszentelése után innen érkeztek az első konventi tagok. Menedékszirten András rektor után még Konrád ás Detre perjelek is seitzi fogadalmasok voltak.

   Dunajec első perjele, János is ebből a házból érkezett, aki már menedékszirti szerzetesként nyerte el címét. Tárkány esetében nem ismerjük a korai forrásokat, de Lövöld első elöljárója, János is ebből a monostorból érkezett. Két szerzetesről is tudjuk, hogy seitzi fogalmasok voltak, 1390-ből ismerjük Konrád lövöldi conversust és 1484-ből Fábián tárkányi monachust.

   A vizitátorok között ritkán találkozunk ennek a háznak az elöljáróival, csak kisebb tartozások ügyében említik az akták Seitz és a magyar monostorok kapcsolatát. A források hiánya feltűnő annak fényében, hogy az alapításoktól kezdve folyamatosan nyomon követték a magyar házak sorát. Ezzel szemben sokkal aktívabb együttműködés figyelhető meg Gaminggal.

   A Melk közelében található monostor kilenc dokumentálható esetben biztosított perjelt a Magyar Királyságban. Valószínűleg ez a házak belső gondjai miatt alakult ki, hiszen ezeket az elöljárókat a Generális Káptalan nevezte ki a magyar monostorok élére az után, hogy elődeiket felmentették funkciójukból.

   Menedékszirten először 1462-ben talákozunk ilyen esettel, amikor Papler Tamást nevezték ki. Budai Pál gamingi perjelből lett lechnici elöljáróvá 1392- ben. Neubeck Benedek gamingi fogadalmas volt, szintén 1462-ben nevezték ki őt. 1543-ban István Gamingban tartózkodott, amikor kinevezték dunajeci perjelnek, ahol egykor fogadalmát is letette. Ágostont 1406-ban nevezték ki tárkányi perjelnek, az ausztriai tartózkodás után lövöldi vikárius volt. Hüpfel Kristóf 1432-ben már segedelemvölgyi perjelként tért vissza Gamingba, hogy háza számára könyveket vásároljon.

   Később seitzi, majd gamingi elöljáró lett. Utóda szintén ebből a monostorból került Tárkányba 1442-ben, majd ezután aggsbachi perjel lett. Hasonlóan Benedek is, akivel 1459-ben találkozhatunk ebben a pozícióban. János a tartomány vizitátora és gamingi perjel volt, amikor a menesztett lövöldi elöljáró helyét adta neki a Generális Káptalan. Korábban pleterjei perjel is volt, Veszprém megyében először a gubernátori széket foglalhatta el. A ház szerzetesei közül csak egyről tudjuk, hogy Gamingban tette le fogadalmát, Johannes de Patavia frater sok gondot okozott a rend fórumának. A vizitátorok között gyakran találkozhatunk ennek a háznak az elöljáróival.

   A Generális Káptalan azért küldhette a gamingi perjeleket a magyar házakba, mert azok jól ismerték azok helyzetét és lehetőségeiket. Ezen kívül gyakran látták el könyvekkel a monostorokat. A tárkányi karthauziakról csak csekély forrással rendelkezünk, így az ottani szerzetesek könyveiről sem szerezhetünk sok információt. A szakirodalom ez idáig csak egyetlen olyan adatot ismert, amely a segedelemvölgyi barátok könyvbeszerzésére utal: a melki bencés apátság egyik kéziratában azt olvashatjuk, hogy 1432. május 8-án a tárkányi perjel 23 forintért könyveket vásárolt: In memorali ad annum 1432 legitur: Feria quinta ante Gordiani vendidimus Cristoferro priori Vallis Auxilia in Tarkan unum missale, unum graduale, unum antiphonarium pro XXIIII florenis in promptu solutis. Item dedimus sibi ex libraria gratis pro deo libros istis titulis.₀₅₈

   A szerzetesek kapcsolatát a könyvekkel egy felettébb érdekes esettel is színesíthetjük. A XV. század első harmadából a kutatás rendelkezésére áll egy oklevél töredéke, amelyben a karthauzi rend valamennyi háza megvizsgálására külön kiküldött megbízottak egyezségét olvashatjuk. Eszerint a szepesi ciszterci apátság szerzetesei, mint felperesek, panaszt emeltek a menedékszirti karthauziak ellen. Történt ugyanis, hogy László knini püspök tudta nélkül István perjel, Péter és János szerzetesek a monostor ebédlőjéből könyveket vittek el. Az alperesek elismerve, hogy az elmondottak helytállók, Miklós perjel és Boldizsár szerzetes a konvent nevében kötelezik magukat az elégtételadásra.₀₅₉

   Az Érdy kódexről bővebben külön fejezetben foglalkozunk.

Az Érdy-kódexnél valamivel korábban keletkezett a menedékszirti krónika, ám ez a jelentős középkori elbeszélő forrás főként historia domus jelleggel bír. A karthauzi rend szepességi működésének legfontosabb emlékéről van szó, amelyet a menedékszirti monostor egyik szerzetese készített a XVI. század elején.₀₆₀

   A rend hagyományainak megfelelően szerzője ismeretlen, aki munkáját valószínűleg 1517-ben készíthette el, mivel ehhez a dátumhoz köthetőek az utoljára leírt események.₀₆₁ A krónika szövege két XVIII. századi másolatban maradt fenn, ám ezek közül ma már csak az egyik van meg. 1774-ben Wagner Károly a Szepesség történetét bemutató források között publikálta Fundatio Lapidis Refugii seu monasterii beati Joannis Baptistae címen az általa ismert kéziratot.₀₆₂

   Jegyzetei alapján tudjuk, hogy rendelkezésére állt egy pergamen lapos kódex, amelyet Wagner saját ismeretei és a betűk alapján XVI. század elejinek vélt. A kötetet egy szepességi nemes, Dobai Székely Sámuel értékes könyvtárából kapta meg lemásolásra.₀₆₃ Sajnos ez ma már nem ismert, így a kódex eredetéről nem tudunk semmilyen további információt. Ennek ellenére úgy tűnik, hogy Wagner munkájában nem az eredeti szöveget publikálta, hanem a Székely Sámuel által készített másolatot dolgozta fel.₀₆₄

   Dobay gyűjteményéből ismerünk egy másik kézzel írt kódexet is, amely értékes információkat tartogat. A Joachim Leibizter-féle krónika érdekessége, hogy a naplószerűen írt mű olyan kódexben szerepel, amelybe a szerző belemásolta a menedékszirti krónika szövegét is.₀₆₅ A XVII. század első évtizedeiből származó mű több helyen tartalmazza a gyűjtő megjegyzéseit is, de sajnos az évszázadok alatt némileg megrongálódott.₀₆₆

   Ami a krónika másik, fennmaradt példányát illeti, az valamivel fiatalabb, de egy régebbi másolat alapján készülhetett: valószínűleg az eredeti kézirat átírása. Keletkezési helyéül a Lechnic mellett található vöröskolostori kamalduli kolostort jelölhetjük meg,₀₆₇, amiből arra következtethetünk, hogy a remete szerzetesek idején az eredeti krónika másolata még részét képezte a második karthauzi konvent könyvtárának.

   A kézirat szerzője szintén ismeretlen, de a bevezetésben leírja az elhagyott lechnici karthauzi monostor adományozásának körülményeit, mivel tulajdonosa, aki azt 1699-ben megvásárolta, később a kamalduli szerzetesek birtokába juttatta. A krónika átírása valószínűleg azt a célt is szolgálhatta, hogy részletesebben megindokolják egy újabb kontemplatív rend meghonosítását a Szepességben, valamint a létező monostor átvételét is, azaz a már erős gyökerekkel rendelkező karthauzi tradíció tudatos folytatását és felhasználását figyelhetjük meg.₀₆₈ Emellett meg kell jegyezni, hogy a másik szepességi monostor, a dunajeci esetében is létezett krónikája a szerzeteseknek.

   Az Anonymus Rubri Claustri néven ismert szerző műve elveszett, de a kamalduli szerzetes, Romuald Hadbavný krónika formájában papírra vettette a karthauziak történetét, amelyet Wagner Károly kisebb változtatásokkal publikált forrásgyűjteményében.₀₆₉ A két kézirat, azaz Wagner kiadása és a fentmaradt másolat összehasonlítása során bizonyos nyelvtani különbségeket figyelhetünk meg, amelyek főleg a múlt idő használatánál szembetűnőek. A kamalduli kézirat esetében a cím sem egyezik meg: Chronicon Carthusianorum Lapidis Refugii. Az események leírása viszont nem mutat jelentős eltéréseket, ami szintén bizonyítja a közös forrás egykori létezését.

     A fiatalabb kamalduli kézirat viszont nem teljes, mivel a leírás az 1463. évvel véget ér, még pedig azzal az eseménnyel, amikor a menedékszirti konvent az Újfaluból való Gábort választotta meg perjelévé.₀₇₀ A krónika szövege jellegét és szerkezetét tekintve kimagaslik a korabeli, hasonló jellegű munkák közül. Szerzője nagy figyelmet szentelt a források hű interpretációjának. Ezt magyarázhatjuk azzal, hogy a kézirat keletkezésének idejében a skriptóriumban fellelhetőek voltak nemcsak a monostor jogi-gazdasági ügyeivel kapcsolatos okleveleik, hanem más szepességi intézményekkel, a környező karthauzi konventekkel és a Generális Káptalannal folytatott levelezése is.

   Már a kézirat első sorai felhívják a figyelmet a munka jelentőségére. A kamalduli szerzetes egy rövid bevezetőt írt a menedékszirti krónika másolatának elé, amivel aktualizálni szerette volna a művet. Leírta, hogy az egykori lechnici karthauzi monostort Matyasovszky László nyitrai püspök 1699-ben megvásárolta, majd végül a kamalduli rend tagjainak ajándékozta.₀₇₁ Nemcsak az épületek, hanem a bennük található oklevelek is a remeték birtokába jutottak. A szerző fontosnak vélte megemlíteni ezt a tényt, ezért a krónika lemásolását tekinthetjük egyfajta tisztelgésnek az elődök emléke előtt, bár a birtokokkal kapcsolatos oklevelek megléte megfelel a magyar szokásjog követelményeinek.

   Tudomást szerzünk arról, hogy a szerzeteseknek adományozott terület egykor menedékül szolgált a Szepesség lakosainak, itt találtak biztos helyet a mongol támadások idején. A szerző valószínűleg a ma már nem ismert szepesi krónikából értesült a XIII. századi történésekről₀₇₂ ez a krónika szolgálhatott alapul az 1454-ből származó, úgynevezett Szepesszombati krónikának, amely a terület eddig ismert legrégebbi krónikája.₀₇₃

   Igaz a krónikában leírt kannibalizmus és a későbbi monostor helyéül szolgáló hegy. Amelynek földjét liszt helyett használták a kenyér sütéséhez, kimaradt a menedékszirti kéziratból. Mégis több helyen hasonlóságokat fedezhetünk fel a leírásokban.₀₇₄ Demkó Kálmán a szepesszombati krónikát ismertetve arra a megállapításra jutott, hogy az ország múltját ismertető leírás fő forrása a Képes Krónika volt.₀₇₅ Felsorolta azokat a passzusokat, amelyek nem találhatóak meg a „Kálti Márk-féle“ krónikában. Ezek közé tartozik Lapis refugii és Lőcse alapítása is. Az eltérő és új adatok mindegyike a Szepességhez köthető.₀₇₆ Ám a XV. századból származtatott kézirat pontossága megszakad a XIV. század közepének eseményeinél, így valószínűsíthető, hogy a compilátor nem rendelkezett elegendő forrással.₀₇₇ A menedékszirti krónika szerzője hosszasan tárgyalta Magyarországnak és a Szepességnek a szerzetesek megérkezése előtti történetét. Csak ezután ismerkedhetünk meg magával a monostorral, illetve történetével. Az ismeretlen szerző elbeszélését az egyes perjelek működésének időrendje szerint írta, hasonlóképpen, mint a pálos Gyöngyösi Gergely tette azt.

   Ám a párhuzamok nem állnak meg, mivel szerzőnk mondandóját alapvetően a levéltárban fellelhető oklevelekre alapozta, és csak ritkán szakította meg a szöveget saját gondolataival. Ha összehasonlítjuk a krónika szerkezetét a mai napig ismert oklevelekkel, akkor megállapíthatjuk, hogy a menedékszirti monostor levéltári anyagának bizonyos értelemben vett regeszta gyűjteményét vizsgáljuk. A kéziratban is találunk utalást arra, hogy szerkesztője felhasználta az általa talált okleveleket.₀₇₈ A krónikának így jelentős forrásértéke mellett fontos levéltár történeti értéke is van, mivel az 1543-ban megszűnt menedékszirti monostor levéltára szétszóródott és elkallódott, ám a krónika bizonyos értelemben pótolja az okleveleket és így tartalma nélkülözhetetlen a karthauziak történetének bemutatásában.₀₇₉

 

Die Geschichte von Városlőd. / Literarische Aktivitäten der Kartäuser.

Teil von Beáta Vida:Die Geschichte des Kartäuserordens im mittelalterlichen Königreich Ungarn
Ansiedlung und Gründung der Stillen Mönche.

Dissertation

 

   Es ist unmöglich, sich ein Kloster ohne Bücher vorzustellen, aber vielleicht ist es nicht notwendig, die Aufmerksamkeit besonders auf die Buchkopiertätigkeit der Mönche zu lenken. Die Mönche des Kartäuserordens legten mehr Wert auf die Arbeit im Skriptorium als auf jede andere Tätigkeit: Jeder Mönch war in seiner Zelle mit dem Kopieren von Büchern beschäftigt. Selbst in der Zeit des Buchdrucks waren sie hoch angesehene Buchmaler. Für die Kartäusermönche bot die Abgeschiedenheit der Zelle den Raum zum Lesen und Schreiben von Manuskripten - die Abgeschiedenheit und Privatsphäre schufen die perfekte Atmosphäre dafür._{001(linker Mausklick)}

   Das Kopieren von Büchern hatte auch eine spirituelle Bedeutung, da sie als Nahrung für die Seele angesehen wurden.₀₀₂ Aus den klösterlichen Bräuchen wissen wir, dass die Zellen der Mönche die für das Kopieren notwendige Ausrüstung enthielten, darunter Tinte, Tafel, Pergament, Feder, Kreide, einen Stein zum Glätten des Leders, zwei Ruten zum Aufrollen der fertigen Schrift, Gravurwerkzeuge, ein Federmesser, ein Punktiermesser und Werkzeuge zum Binden der Bücher.003

   In ihren Zellen durften sie zwei Bücher aufbewahren, auf die sie sehr gut aufpassen mussten. Sie stellten sich vor, dass sie neue schreiben müssten, da sie das Wort Gottes nicht mündlich verkünden konnten, also taten sie es durch die Arbeit ihrer Hände, durch das Schreiben: Libros quippe tanquam sempiternum animarum nostrarum cibum cautissime custodiri et studiosissime volumus fieri, ut qui ore non possumus, dei verbum manibus predicemus.₀₀₄ Nicht zu vergessen sind auch die Kartäuser-Theologen, die geistlichen Schriftsteller, die bekannten Mystiker und Dichter, die innerhalb der Mauern schrieben. Die meisten ihrer Schriften kamen erst im neunzehnten Jahrhundert ans Licht, als weltliche Spezialisten Zugang zu den Archiven und Bibliotheken mehrerer Klöster erhielten.₀₀₅

   Neuere Forschungen haben gezeigt, dass die Kartäuser, vor allem in den ersten Jahrhunderten des Ordens, nicht so viele bedeutende gelehrte Autoren hatten wie die Zisterzienser, aber dennoch gab es unter den stillen Freunden im Spätmittelalter einige bedeutende geistliche Autoren. Zu ihnen gehörten der Ordensgründer St. Bruno, die Prioren Guigo I. und II., Ludolph von Sachsen, Nikolaus Kempf, Dénes Karthauzi, Johannes von Jüterbock und andere, deren Werke auch einer breiteren Öffentlichkeit bekannt waren.₀₀₆

   Jahrhundert schuf der Orden jedoch eine besondere, von der devotio moderna beeinflusste Form der geistlichen Lektüre, die die theologische Botschaft mit der für das tägliche Glaubensleben notwendigen geistlichen Ruhe verband und den Lesern dafür Ratschläge und Beispiele an die Hand gab. Auf diese Weise boten sie Einblicke in das tägliche Gebetsleben der Mönche, brachten den Lesern ihre Lebensweise näher und hielten den einfachen Menschen einen Spiegel vor₀₀₇ - von nun an wollten die Mönche ihre Botschaft öffentlich machen.₀₀₈

   Trotzdem ist bis heute relativ wenig über die Spiritualität und Liturgie der Kartäuser in der Frühzeit des Ordens bekannt. Dies ist auch darauf zurückzuführen, dass nur wenige von Mitgliedern des Ordens verfasste Manuskripte erhalten geblieben sind. Es ist anzumerken, dass die Kartäuser nur minimalen Kontakt mit der Außenwelt hatten, so dass ihre bekannte Korrespondenz von geringem historischen Wert ist. James Hogg hat auch darauf hingewiesen, dass die Anzahl der Abschriften von Kartäuser-Autoren in den in Europa bekannten Handschriften fast vernachlässigbar ist. Er geht davon aus, dass selbst die Schriften des Heiligen Bruno außerhalb des Ordens nicht allgemein bekannt waren.₀₀₉

   Das Studium der Kodizes in den Bibliotheken des Ordens führte zu vergleichenden Abhandlungen, die die Einzigartigkeit der Kartäuserliturgie aufzeigten. Diese Tendenz war nicht nur im Mittelalter zu beobachten, sondern ist auch heute noch charakteristisch für die Brüder. Die Änderungen des officium divinum konnten nur durch die Entscheidungen des Generalkapitels beeinflusst werden. Es wurde weder von den Ereignissen in der weltlichen Kirche noch von der Liturgie der anderen Mönchsorden beeinflusst: Weder die Reformation noch das Zweite Vatikanische Konzil haben es beeinflusst.

   Der heilige Bruno von Köln hielt zu Lebzeiten ein Amt bei den Domherren der Kathedrale von Reims, das ihn während seiner Zeit in der Einsiedelei prägen sollte. Dank seiner Erfahrungen in Molesme kam er den liturgischen Gepflogenheiten der Benediktiner und Zisterzienser näher.₀₁₀ Auch Bücher, ihre Vervielfältigung und das Handwerk des Buchbindens spielten im Leben der Kartäuser eine wichtige Rolle, wie ich bereits erwähnt habe. Wir wissen von der Existenz einer eigenen Bibliothek, auch wenn wenig über die Mönche bekannt ist, die an deren Ausbau arbeiteten.

   Im folgenden Jahr wurden den Schützen strenge Sanktionen angedroht. In der Kanzlei äußerten sie ihre Verwunderung darüber, dass das Kloster Allerheiligen-Tal seine Bücher noch nicht zurückerhalten hatte. Der Prior wurde aufgefordert, zu handeln, andernfalls würde er suspendiert, bis er die Anordnungen ausgeführt habe. Gleichzeitig wurden sie aufgefordert, in Zukunft größeren Gehorsam zu zeigen, da der Kanzler das ganze Haus bestrafen würde.₀₁₄

   Im Jahr 1448 wurden die Mönche zu einer Geldstrafe verurteilt, weil sie die Bücher, die sie an das Haus Gaming ausgeliehen hatten, immer noch nicht zurückgegeben hatten.₀₁₅ Wir können daraus schließen, dass sich die Mönche zu Beginn des Bestehens des Klosters selbst um die grundlegenden Bücher, die Versorgung des Hauses, kümmerten, oder genauer gesagt, die Bücher für den eigenen Gebrauch kopierten. In späteren Zeiten finden wir auch Beispiele für das Ausleihen von Klöstern im eigenen Land, zum Beispiel mussten sie 1432 die Bücher der Mönche von Tárkány mit dem Besucher zurückgeben.₀₁₆ Dank des Chronisten des Sanktuariums, einem der wichtigsten Autoren der Geschichte des Sephardentums, erfahren wir, dass die ersten Mönche, die ins Haus kamen, viele liturgische Bücher mitbrachten.

   Er erwähnte den ersten Prior, Conrad, und lobte seine Arbeit als Kopist, da seine Werke zu seiner Zeit noch von Mönchen benutzt wurden. Auch in der Literatur ist er nicht in Vergessenheit geraten, und sein Name wird häufig unter denjenigen genannt, die bedeutende Kopierarbeiten geleistet haben. Wahrscheinlich war er zwischen 1307 und 1310 Prior des Klosters, wurde aber auf eigenen Wunsch von seinen Pflichten entbunden, da er mehr Zeit mit dem Kopieren von Büchern verbringen wollte.₀₁₇ Prior Jodok, der in Telgar geboren wurde, hatte ähnliche Interessen. Bevor er zum Prior gewählt wurde, war er Hauslehrer im Haus.₀₁₈

   Die Kulturgeschichte der Zips ist eng mit den beiden Kartäuserklöstern in der Grafschaft verbunden.₀₁₉ Aus einer Urkunde aus dem Jahr 1338 geht hervor, dass die Kartäusermönche von Sanktuario den Freunden von Lechnic Bücher schenkten.₀₂₀ Es handelt sich um liturgische Bücher, aber auch andere Lektüren werden erwähnt, vom heiligen Augustinus und von Papst Gregor.₀₂₁

   Da diese Bücher einem funktionierenden Kloster geschenkt wurden, können wir daraus schließen, dass die Werke im Mutterkloster von großer Bedeutung waren: Sie wurden den Brüdern nicht als Manuskripte geschenkt, die für die Gründung unentbehrlich waren, sondern wurden ihrer Büchersammlung hinzugefügt.₀₂₂ Die Bibliotheken der stillen Mönche zeichneten sich dadurch aus, dass die handschriftlichen Bücher nicht nur gesammelt, sondern auch regelmäßig gelesen und korrigiert wurden. Davon zeugen die in den vorhandenen Bänden befindlichen Notizen, die nachträglich bearbeiteten Inhaltsverzeichnisse und die Gebrauchsanweisungen.

   Eine weitere interessante Tatsache für die zukünftige Forschung ist die Tatsache, dass die Bände, die nicht aus den Bibliotheken bekannt sind, diejenigen sind, die täglich benutzt wurden: die liturgischen Bücher.₀₂₃ Diese würden uns einen Einblick in die alltägliche Liturgie der Kartäuser in Ungarn geben, aber wir können nur etwas über ihre Lesefähigkeit erfahren. Die Untersuchung der vorhandenen Bände hilft auch, die Bücher der Klöster anhand von Notizen und Marginalien virtuell zu rekonstruieren.₀₂₄ Bevor die Mönche das Kloster 1563 verließen, nahmen sie nur ihre wertvollsten Bücher mit. Der Rest wurde in der Kammer über der Sakristei eingemauert. Sie wurden erst ein Jahrhundert später entdeckt, als der Komplex wiederaufgebaut wurde.

   Neue Informationen über die Spiritualität des Kartäuserordens lieferte Flóris Szabó,₀₂₅ der auf die Bibeln in der Bibliothek der Erzabtei von Pannonhalma hinwies, deren Randinschriften nützliche Informationen über den Ritus der Eremiten lieferten - eine Bibel aus dem dreizehnten Jahrhundert und ein 1483 in Venedig veröffentlichter Frühdruck, dessen Markierungen fast identisch sind. Jahrhundert und ein 1483 in Venedig erschienener Frühdruck, deren Beschriftungen identisch sind. Er brachte auch einen handschriftlichen Codex der Széchényi-Nationalbibliothek mit diesen Bänden in Verbindung, da die darin enthaltene Leseordnung ebenfalls der gleichen Reihenfolge folgt.₀₂₆

   Neben den Notizen enthält die Studie des Autors auch die in den Ordensbräuchen vorgeschriebenen Lesungen. Die biblischen Bücher und die Lesungen der Patres, die von Prior Guigo zusammengestellt wurden, entsprechen den Notizen der Bibeln von Pannonhalma.₀₂₇

   Ein wichtiges Merkmal der Kartäuser-Bräuche ist das Lesen von Szenen im Chor und im Refektorium, was die Benediktiner- und Zisterziensermönche nach der Reform von Cluny nicht taten. Dasselbe gilt für die Messe der Stillen Mönche.₀₂₈ Der Inhalt der Kartäuserbücher wurde maßgeblich von der devotio moderna beeinflusst.₀₂₉

   Im Fall des Kartäuserordens lässt sich beobachten, dass ihre literarische Tätigkeit vor allem ab dem Ende des vierzehnten Jahrhunderts einen bedeutenden inhaltlichen Wandel erfuhr, der in Westeuropa in der Mitte des fünfzehnten Jahrhunderts seinen Höhepunkt erreichte. In ihren Schriften verlagerte sich der Schwerpunkt von den traditionellen Geschichten über das Leben und die Taten der Heiligen auf die Rolle der jungfräulichen Märtyrer, die in Form von Debatten, Predigten und Dialogen als geistliche Führer verfasst wurden.

   Das Werk der beiden wurde bald bekannt, denn ihre Schriften richteten sich vor allem an die einfachen Gläubigen, die des Lateinischen nicht mächtig waren. Ihre Manuskripte enthalten neben Auszügen aus der Heiligen Schrift die ersten Übersetzungen der Legenda Aurea, der Vitae Patrum und einen Schwerpunkt auf den Heiligen der frühen Kirche.₀₃₀ Der neue Trend entstand in Laiengemeinschaften und drang später in die Klosterzellen ein, weshalb es sich lohnt, die Klosterbibliotheken zu beobachten. Thomas Kempis' De imitatione Christi verbreitete sich sehr schnell, und im 16. Jahrhundert waren bereits in mehrere Sprachen übersetzte Versionen in den Gemeinschaften zu finden.

   Aber schon vor den gedruckten Übersetzungen war der Inhalt der Handschriften auch in den Klöstern des Heimatlandes von großem Einfluss. Dank gelehrter Mönche, die Latein lesen konnten, konnten die weiblichen Gemeinschaften die neuesten Ansichten der religiösen Literatur in ihrer Muttersprache lesen, ohne dass die Übersetzungen die Botschaft der Originalwerke schmälerten.₀₃₁ Die äußeren und inneren Merkmale der Bücher liefern eine Liste der Bände, die sich höchstwahrscheinlich im Besitz der Kartäuser befanden.

   Die Bestände der Mönchsbibliotheken sind heute Teil der Sammlungen mehrerer Institutionen, darunter die Slowakische Nationalbibliothek in Túrócszentmárton,₀₃₂ die ELTE-Universitätsbibliothek und das Manuskriptarchiv der Nationalbibliothek Széchényi. Die Universitätsbibliothek besitzt insgesamt 30 Bücher aus dieser Sammlung, von denen 26 identische Einbände aufweisen: "Diese zeichnen sich durch einen ungefärbten, weiß aussehenden Rohledereinband, 5 Doppelrippen am Rücken und 4 an den kleineren Codices sowie gut verstärkte, handgeheftete Rückenkanten aus. Die vier Ecken der Deckel haben oder hatten runde, möglicherweise sternförmige Messingschieber. Einige der Einbandplatten haben einen rechteckigen Blindstempel oder einen Blindstempel, der die Ecken des Rechtecks diagonal verbindet. In der Bibliothek von Lechnic diente die äußere Färbung der Tafeln offenbar dazu, die ursprünglich auf die gleiche Weise gebundenen lateinischen, deutschen usw. Codices zu unterscheiden. "033

   Aus der ehemaligen Bibliothek der Kartäusermönche von Spišská Šeplice kennen wir bisher insgesamt 33 Codices, 70 Drucke und 26 Bücher aus dem 16. Jahrhundert.₀₃₄ Deren Studium ist kompliziert, da die Bibliothek von Lechnic nach 1543 mit den Kopien erweitert wurde, die die Brüder der Wallfahrtskirche auf der Flucht aus ihrem zerstörten Kloster in das Haus in Dunajec mitnahmen. Die Bibliothek wechselte später mehrmals den Besitzer, bevor die Werke im 20. Jahrhundert nach Budapest gebracht wurden.035

   In einer frühneuzeitlichen Beschreibung heißt es nicht nur, dass das Kloster St. Antonius-Tal aufgrund seiner Lage und seines Aussehens bemerkenswert war, sondern es wird auch die Bibliothek der Mönche erwähnt. Der Visitator Udalrik Repffius, Prior des Klosters Domus Paradisi beatae Mariae in Danzig, Polen, besuchte Ungarn im 17. Jahrhundert, im Jahr 1638, und erwähnte in seiner Beschreibung auch die Kartäusersiedlung an der polnischen Grenze.₀₃₆ Laut seinem Bericht an den Orden besuchte Christoph Trifodius das ungarische Kloster zusammen mit dem Prior von Brünn.

   Zu dieser Zeit war der Platz bereits von einer doppelten Mauer umgeben, und die Kirche, ursprünglich aus Holz, war ein kunstvoller Steinbau in der Mitte des Platzes. Von der Sakristei aus führte eine Tür in die Bibliothek, die erst später gebaut wurde, aber voller Bücher war. Das obere Kloster bestand aus 14 Zellen, zu denen jeweils ein kleiner Garten gehörte. Das untere Kloster beherbergte auch die Einsiedelei, die nach den roten Ziegeln ihres Daches "Rotes Kloster" genannt wurde.

   Aus demselben Bericht geht hervor, dass sich die Bücher der früheren Bewohner des Hauses im Besitz der Karmeliter von Krakau befinden. Die Bücher der Kartäuser haben in der Regel keine Besitzerinschrift, sind aber anhand ihres Einbands und ihres Inhalts leicht zu identifizieren.₀₃₇ In den letzten Jahrzehnten hat sich die Forschung verstärkt mit den erhaltenen Büchern der Kartäuser befasst. So hat Adrienne Fodor die Arbeitsweise des Skriptoriums von Dunajec untersucht.₀₃₈ Der herausragende Wert der Lechnic-Bücher liegt darin, dass sie "die einzige klösterliche Codex-Kopierwerkstatt in Ungarn aus der Zeit vor Mohács sind, die wir anhand der erhaltenen Codices zu studieren versuchen können."₀₃₉ Edit Madas fand durch die Untersuchung der Einbände auch Teile eines Chorlektionars.

   Solche Texte sind für die Forscher eine große Hilfe bei der Untersuchung des liturgischen Charakters eines Ordens oder einer mittelalterlichen Kirche.₀₄₀ Die Bücher zu medizinischen Themen aus Bratislava, aus denen das Fragment geborgen wurde, wurden wahrscheinlich zur gleichen Zeit gebunden und bei der Arbeit die Seiten eines Kodex verwendet, der damals im 17. Jahrhundert als unbrauchbar galt. Anhand der Texte auf den Fragmenten konnte Edit Madas die meisten der von den Mönchsorden verwendeten Riten ausschließen und anhand der während des Osterzyklus gelesenen Auszüge aus der Heiligen Schrift den Ritus des Kartäuserordens identifizieren.₀₄₁

   Dass die Handschrift von einer der ungarischen Kolonien benutzt wurde, beweist die Tatsache, dass der Band kurz nach der Auflösung des Ordens in Bratislava ausgewertet wurde. Die Klöster in der Zips waren vor allem mit Krakau verbunden, während die etwas westlich von uns gelegenen Mönche von der Zerstörung nicht betroffen waren und ihre Bibliotheken nicht verstreut wurden. Nach Ansicht des Autors lässt die Inschrift des Fragments auf eine italienische Herkunft schließen, so dass das Kloster Lövöld als Quelle der Handschrift identifiziert werden kann, die auch in hohem Maße von den Verbindungen des Königs Matthias beeinflusst wurde.₀₄₂

   Die Erforschung der Bibliothek und der Bucheinbände der Lövöld-Mönche nimmt in der ungarischen Literatur einen herausragenden Platz ein. Anhand der dekorativen Elemente konnten die Einbände zwischen 1478 und 1520 identifiziert werden.₀₄₃ Bei der Untersuchung der in dieser Zeit gebundenen Codices wurden an mehreren Stellen die Signaturen "FM" oder "FMus" entdeckt, was wahrscheinlich frater Matheus bedeutet. Der Bruder war der Skriptor des Klosters in Lövöld und wahrscheinlich auch einer der Buchbinder.₀₄₄ Bei archäologischen Untersuchungen im Jahr 1959 in Városlőd wurden Spuren des Klosters und Hinweise darauf gefunden, dass in dem Haus einst intensiv Bücher kopiert und gebunden wurden.₀₄₅ Die Weitergabe von Büchern ist kein unbekanntes Phänomen. Unter den Kartäusern sticht das Kloster Dunajec in dieser Hinsicht hervor.

   Wir wissen, dass die sephardischen Einsiedeleien intensive Kontakte nach Polen unterhielten und 1495 sogar eine Bruderschaft mit dem Augustinerkloster in der Nähe von Krakau eingingen.₀₄₆ Die Untersuchung der Lechnicer Bücher ergab, dass ihr Bestand durch Schenkungen ehemaliger Krakauer Studenten rasch bereichert wurde. Aus diesem Grund spiegeln die Bücher des Klosters Lechnic die moderne Kultur der Universität wider.₀₄₇ Bücher wurden dem Kloster Lechnic von den beiden Rektoren Mathias de Cobylino und Jan Pnyowski sowie von mehreren kirchlichen Persönlichkeiten wie Michael Venceslai de Conyn, magister Venceslaus altarista in Cracovia, Nicolaus Czipser altarista ecclesie beate virginis in Cracovia und dem berühmten Professor Nicolas de Elkus geschenkt.₀₄₈

   Elemér Varjú legte eine Schenkung mit einer ähnlichen Geschichte vor, die das Buch Nicholaus de Lyra in der Universitätsbibliothek betraf. Die Inschriften auf der Innenseite des Bandes stammen aus den Jahren 1486 und 1487 und wurden von seinem früheren Besitzer angefertigt.₀₄₉ Wir erfahren, dass der Mönch Swanthoslaus von Karthago Anfang 1486 in Krakau war und die Nicholaus de Lyra Bibel für 12 ungarische Forint kaufte. Er schenkte dieses Buch dem Kartäuserkloster.₀₅₀ Der Eintrag wurde im darauffolgenden Jahr geändert, um Meister James Walendorfi die Nutzung des Werks für den Rest seines Lebens zu ermöglichen.

   Der Spender war Student an der Universität von Krakau und stammte aus einer wohlhabenden Familie. Daraus lässt sich schließen, dass er zu dieser Zeit relativ viel Geld für Bücher ausgab, die sich nur die Wohlhabenden leisten konnten. Es ist wahrscheinlich, dass er später in den Kartäuserorden eintrat, und zwar in das Kloster Lechnic, das sich im nördlichen Teil der Zips in der Nähe von Krakau befand.₀₅₁ Elemér Varjú erwähnt, dass Swanthoslaus Jakobus an der Universität kennenlernte, den er auch in die Einsiedelei rief. Jakobus von Walendorf soll später Prior des Klosters von Dunajec geworden sein, obwohl wir keine Quellen haben, die dies bestätigen. Die Aussage von László Mezey wurde von Adrienne Fodor nuanciert, die sagte, dass Studenten und Lehrer der Universität Krakau den Mönchen Bücher schenkten. Er war der Meinung, dass die Kartäuser an der Vervielfältigung der für sie angefertigten Bücher beteiligt waren und dass die im Skriptorium verbliebenen Abschriften, bei denen es sich zumeist um Kopien handelte, nach einiger Zeit mit anderen Manuskripten zusammengebunden wurden.₀₅₂ Es war nicht unbekannt, dass die Universitäten Skriptorien zur Verteilung ihrer Bücher nutzten. Die Praxis von Lechnic macht jedoch darauf aufmerksam, dass die Kartäusermönche eine wichtige Rolle bei der Förderung der modernen wissenschaftlichen Literatur spielten.₀₅₃

   Leider kennen wir die literarischen Aktivitäten der ungarischen Mönche nur in Ausnahmefällen, aber anhand der Mönchskodizes können wir uns ein relativ klares Bild von den Werken machen, die sie gelesen haben, auch wenn es sich nur um einen Bruchteil der Sammlung handelt. Neben Guigo gehörten Nicholaus de Kempf und Heinricus Eger von Calkar zu den beliebtesten Autoren der Mönche. Die Werke dieser Mönche gelangten über Freunde aus dem Sanktuarium von Sanktuario in das Kloster Lechnic.

   Kempf war Professor an der Universität Wien und wurde später Prior des Klosters Gaming. Viele seiner Schüler traten in den Kartäuserorden ein, und viele seiner Laienanhänger wählten das Leben eines Einsiedlers.₀₅₄ Er spielte auch eine bedeutende Rolle im Leben der Mönche in Ungarn, da er als Besucher der Oberalemannischen Provinz lange Zeit in Ungarn verbrachte.

   Der hochgelehrte Prior Nikolaus von Sanktuario war auch Magistratsmitglied in Mauerbach und kannte Nikolaus von Kempf persönlich. Das Haus Gaming zählte zu dieser Zeit 52 gelobte Brüder, aber nur 24 lebten im Kloster. Die anderen Mönche schickte Kempf in Klöster in Österreich, Ungarn und Mähren, um mit Hilfe der gebildeten Patres Reformen innerhalb des Ordens durchzuführen. Die entsandten Kartäuser trugen Magistertitel - alle hatten wahrscheinlich an der Universität Wien studiert - und sieben von ihnen wurden in ihrer neuen Heimat Prioren.₀₅₅ Er sorgte dafür, dass seine Werke in den Klöstern des ordens in "Szepesség" kopiert wurden. Tatsächlich ist sein Todestag nur dort in einem Codex erhalten.₀₅₆

   In einem Codex aus dem 15. Jahrhundert, der mit den Kartäusern von "Szepesség" in Verbindung gebracht wird, ist das Traktat des Autors De modo tenendi se in capitulo erhalten, das die Bedingungen des klösterlichen Lebens im Geiste der devotio moderna behandelt. Ebenfalls aus diesem Jahrhundert stammen zwei weitere Kodizes, die die Regeln des Ordens enthalten.₀₅₇ Erwähnenswert ist hier die Beziehung der ungarischen Häuser zu den Klöstern von Gaming und Seitz. Seitz spielte bei allen Klostergründungen eine wichtige Rolle, denn von hier kamen die ersten Konventsmitglieder nach der Weihe der Kirchen. Nach dem Rektor András Menedékszirten legten auch die Prioren Konrád und Detre ihre Gelübde in Seitz ab.

   Der erste Prior von Dunajec, Johannes, stammte aus diesem Haus und hatte bereits seinen Titel als Mönch des Heiligtums des Heiligen Geistes erworben. Im Falle von Tárkány kennen wir die frühen Quellen nicht, aber János, der erste Prior von Lövöld, stammte ebenfalls aus diesem Kloster. Zwei Mönche sind auch aus Seitz bekannt, Konrád Conversus von Lövöld aus dem Jahr 1390 und Fábián Monachus von Tárkány aus dem Jahr 1484.

   Unter den Visitatoren treffen wir nur selten auf die Magistrate dieses Hauses, nur in Fällen geringer Verschuldung wird die Verbindung zwischen Seitz und den ungarischen Klöstern in den Akten erwähnt. Das Fehlen von Quellen ist angesichts der Tatsache, dass die ungarischen Häuser von ihrer Gründung an kontinuierlich überwacht wurden, auffällig. Im Gegensatz dazu ist eine viel aktivere Zusammenarbeit mit Gaming zu beobachten.

   Das Kloster bei Melk lieferte in neun dokumentierbaren Fällen Pergamente an das Königreich Ungarn. Dies war wahrscheinlich auf die internen Probleme der Häuser zurückzuführen, da diese Magistrate vom Generalkapitel zur Leitung der ungarischen Klöster ernannt wurden, nachdem ihre Vorgänger aus ihren Funktionen entlassen worden waren.

   Im Jahr 1462, als Thomas Papler zum ersten Mal in Sanktuario ernannt wurde, gab es einen solchen Fall. Pál Budai wurde im Jahr 1392 vom Priorat Gaming zum Magistrat von Lechnici ernannt. Benedek Neubeck war ein Lehnsmann von Gaming, der ebenfalls 1462 ernannt wurde. 1543 wurde Stephan in Gaming zum Prior von Dunajec ernannt, wo er einst seine Gelübde abgelegt hatte. Augustus wurde 1406 zum Prior von Tárkány ernannt, und nach seinem Aufenthalt in Österreich war er Vikar von Lövöld. Im Jahr 1432 kehrte Kristóf Hüpfel als Prior von Segedelemvölgy nach Gaming zurück, um Bücher für sein Haus zu kaufen.

   Später wurde er Prior von Seitz, dann Gamming. Sein Nachfolger kam 1442 ebenfalls aus diesem Kloster nach Tárkány und wurde dann Prior von Aggsbach. Ähnlich Benedikt, den wir 1459 in diesem Amt antreffen. Johannes war Visitator der Provinz und Prior von Gaming, als er vom Generalkapitel an die Stelle des abgesetzten Magistrats von Lövöld gesetzt wurde. Zuvor war er auch Prior von Pleterje gewesen, und er war der erste, der das Amt des Statthalters im Komitat Veszprém innehatte. Von den Mönchen des Hauses ist nur einer bekannt, der seine Gelübde in Gaming ablegte, Frater Johannes de Patavia, der dem Forum des Ordens viel Ärger bereitete. Unter den Visitatoren treffen wir oft auf die Prälaten des Hauses.

   Das Generalkapitel war in der Lage, die Prioren in die ungarischen Häuser zu schicken, da sie deren Situation und Möglichkeiten gut kannten. Darüber hinaus wurden den Klöstern häufig Bücher zur Verfügung gestellt. Über die Kartäusermönche von Tárkány gibt es nur wenige Quellen, so dass wir nicht viel über die Bücher der Mönche dort erfahren können. In der Literatur ist bisher nur ein einziger Beleg für den Erwerb von Büchern durch die Freunde von Segedelemvölgy bekannt: In einem Manuskript der Benediktinerabtei Melk heißt es, dass im Jahr 1432 nur die Mönche des Klosters Melk Bücher erworben haben. In memorali ad annum 1432 legitur: Feria quinta ante Gordiani vendidimus Cristoferro priori Vallis Auxilia in Tarkan unum missale, unum graduale, unum antiphonarium pro XXIIII florenis in promptu solutis. Item dedimus sibi ex libraria gratis pro deo libros istis titulis.₀₅₈

   Die Beziehung der Mönche zu den Büchern lässt sich anhand eines sehr interessanten Falles illustrieren. Aus dem ersten Drittel des 15. Jahrhunderts liegt den Forschern ein Fragment einer Urkunde vor, in der wir die Vereinbarung der Kommissare lesen können, die zur Inspektion aller Häuser des Kartäuserordens entsandt wurden. Diesem Dokument zufolge reichten die Mönche der Zisterzienserabtei Zips als Kläger eine Klage gegen die Kartäuser von Sanktuario ein. Der Prior Stephan und die Mönche Peter und Johannes hatten ohne Wissen des Bischofs Laszlo von Knin Bücher aus dem Speisesaal des Klosters gestohlen. Die Angeklagten gaben zu, dass ihre Behauptungen richtig waren, und Prior Nikolaus und Mönch Boldizsár verpflichteten sich, im Namen des Klosters Wiedergutmachung zu leisten.059

   Mehr über den Codex von Érdy wird in einem separaten Kapitel behandelt.

   Der Codex von Érdy wurde etwas früher als die Chronik des Asyls verfasst, aber diese wichtige mittelalterliche Erzählquelle ist hauptsächlich eine historia domus. Sie ist die wichtigste Aufzeichnung der Aktivitäten des Kartäuserordens in der  Region "Szepesség" und wurde von einem Mönch des Klosters Sanctuary of Sanctuary im frühen sechzehnten Jahrhundert verfasst.060

   Gemäß der Tradition des Ordens ist der Autor unbekannt, aber wahrscheinlich schrieb er sein Werk 1517, da dies das Datum der letzten aufgezeichneten Ereignisse ist.₀₆₁ Der Text der Chronik ist in zwei Abschriften aus dem 18. Jahrhundert überliefert, von denen heute jedoch nur noch eine erhalten ist. Im Jahr 1774 veröffentlichte Charles Wagner das ihm bekannte Manuskript unter dem Titel Fundatio Lapidis Refugii seu monasterii beati Joannis Baptistae unter den Quellen zur Geschichte der spartanischen Welt.₀₆₂

   Aus seinen Notizen wissen wir, dass er einen Pergamentbogencodex besaß, den Wagner aufgrund seiner eigenen Kenntnisse und der Briefe auf das frühe 16. Jahrhunderts stammte. Der Band wurde ihm zum Kopieren aus der wertvollen Bibliothek eines Adligen aus der Zips, Samuel Székely Dobai, übergeben.₀₆₃ Leider ist dies nicht mehr bekannt, so dass wir keine weiteren Informationen über die Herkunft des Codex haben. Es scheint jedoch, dass Wagner in seinem Werk nicht den Originaltext veröffentlichte, sondern nach einer Abschrift von Samuel Székely arbeitete.₀₆₄

   Ein weiterer handschriftlicher Codex aus der Sammlung Dobay enthält wertvolle Informationen. Die Chronik von Joachim Leibizter ist insofern interessant, als sie in Form eines Tagebuchs in einem Codex verfasst ist, in den der Autor auch den Text der Asylchronik aufgenommen hat.₀₆₅ Das Werk, das aus den ersten Jahrzehnten des 17. Jahrhunderts stammt, enthält an mehreren Stellen Notizen des Sammlers, ist aber leider im Laufe der Jahrhunderte etwas beschädigt worden.₀₆₆

   Das andere erhaltene Exemplar der Chronik ist etwas jünger, basiert aber möglicher-weise auf einem älteren Exemplar: wahrscheinlich eine Abschrift der Originalhandschrift. Als Herkunftsort wird das Kamaldulenserkloster des Roten Klosters in der Nähe von Lechnic angegeben,₀₆₇ was darauf schließen lässt, dass die Abschrift der ursprünglichen Chronik zur Zeit der Eremitenmönche noch Teil der Bibliothek des zweiten Kartäuserklosters war.

   Der Autor der Handschrift ist ebenfalls unbekannt, aber in der Einleitung beschreibt er die Umstände der Schenkung des verlassenen Kartäuserklosters von Lechnic, da sein Besitzer, der es 1699 kaufte, es später den Mönchen von Kamaldul schenkte. Die Neufassung der Chronik könnte auch dem Zweck gedient haben, die Gründung eines neuen kontemplativen Ordens in der Zips sowie die Übernahme des bestehenden Klosters ausführlicher zu begründen, d.h. wir können eine bewusste Fortsetzung und Nutzung der bereits stark verwurzelten Kartäusertradition beobachten.₀₆₈ Es sei auch darauf hingewiesen, dass es eine Chronik der Mönche des anderen Klosters in der Zips, des Klosters Dunajec, gab.

   Das Werk des als Anonymus Rubri Claustri bekannten Autors ist verloren gegangen, aber der Mönch Romuald Hadbavný von Kamaldul hat die Geschichte der Kartäuser in Form einer Chronik zu Papier gebracht, die mit geringfügigen Änderungen von Charles Wagner in seiner Quellensammlung veröffentlicht wurde.₀₆₉ Vergleicht man die beiden Handschriften, d.h. Wagners Ausgabe und das erhaltene Exemplar, so lassen sich gewisse grammatikalische Unterschiede feststellen, die vor allem im Gebrauch der Vergangenheitsform auffallen. Im Falle der Kamaldulenser Handschrift ist der Titel nicht derselbe: Chronicon Carthusianorum Lapidis Refugii. Die Beschreibung der Ereignisse weist jedoch keine wesentlichen Unterschiede auf, was ebenfalls die Existenz einer gemeinsamen Quelle zu jener Zeit beweist.

   Das jüngere Manuskript von Kamaldul ist jedoch unvollständig, da die Beschreibung mit dem Jahr 1463 und mit dem Ereignis endet, als der Gábor von Újfalu zu seinem Schutzherrn wählte.₀₇₀ Der Text der Chronik hebt sich hinsichtlich seines Charakters und seiner Struktur von ähnlichen Werken der Zeit ab. Der Autor hat großen Wert auf eine getreue Interpretation der Quellen gelegt. Dies erklärt sich aus der Tatsache, dass das Skriptorium zur Zeit der Abfassung der Handschrift nicht nur Dokumente über die rechtlichen und wirtschaftlichen Angelegenheiten des Klosters enthielt, sondern auch Korrespondenz mit anderen spartanischen Institutionen, den umliegenden Kartäuserklöstern und dem Generalkapitel.

   Schon die ersten Zeilen des Manuskripts weisen auf die Bedeutung des Werks hin. Der Mönch aus Kamaldul schrieb eine kurze Einleitung zur Abschrift der Chronik des Asyls, um das Werk zu aktualisieren. Er beschrieb, wie das ehemalige Kartäuserkloster von Lechnic 1699 von Bischof László Matyasovszky von Nyitra gekauft und schließlich den Mitgliedern des Ordens der Kamaldulenser geschenkt wurde.₀₇₁ Nicht nur die Gebäude, sondern auch die darin enthaltenen Dokumente kamen in den Besitz der Eremiten. Der Autor hielt es für wichtig, diese Tatsache zu erwähnen, und die Abschrift der Chronik kann daher als eine Art Hommage an das Andenken der Vorfahren betrachtet werden, obwohl die Existenz der Dokumente über die Güter den Anforderungen des ungarischen Gewohnheitsrechts entspricht.

   Wir erfahren, dass das den Mönchen geschenkte Gebiet einst ein Zufluchtsort für die Bewohner von "Szepesség" war, wo sie während der Mongoleneinfälle einen sicheren Platz fanden. Wahrscheinlich erfuhr der Autor von den Ereignissen des 13. Jahrhunderts aus der heute unbekannten Chronik der "Szepesszombat",  aus dem Jahr 1454 war, die älteste bekannte Chronik der Region.₀₇₃

   Der in der Chronik beschriebene Kannibalismus und der Berg, der später zum Standort des Klosters wurde, sind wahr. Sein Boden wurde zum Backen von Brot anstelle von Mehl verwendet, ist aber in der Handschrift des Sanktuariums nicht enthalten. Es gibt jedoch mehrere Ähnlichkeiten in den Beschreibungen.₀₇₄ Kálmán Demkó kam bei der Beschreibung der Chronik von "Szepesszombat" zu dem Schluss, dass die Hauptquelle für die Beschreibung der Vergangenheit des Landes die Bilderchronik ist.₀₇₅ Er listete die Passagen auf, die in der Chronik "Mark von Kálti" nicht vorkommen. Dazu gehören Lapis refugii und die Gründung von Lőcse. Alle abweichenden und neuen Daten können mit der "Szepesség" in Verbindung gebracht werden.₀₇₆ Die Genauigkeit des Manuskripts aus dem 15. Jahrhundert wird jedoch durch Ereignisse in der Mitte des 14. Jahrhunderts unterbrochen, so dass es wahrscheinlich ist, dass der Verfasser nicht über ausreichende Quellen verfügte.₀₇₇ Der Verfasser der Chronik des Asyls von Lăpèce erörterte ausführlich die Geschichte Ungarns und der "Szepesség" vor der Ankunft der Mönche. Erst dann können wir uns mit dem Kloster selbst und seiner Geschichte vertraut machen. Der unbekannte Autor hat seine Erzählung in der chronologischen Reihenfolge des Wirkens der einzelnen Prioren verfasst, so wie es auch der Pauliner Gergely Gyöngyösi tat.

   Aber die Parallelen hören damit nicht auf, denn unser Autor stützt sich auf die Dokumente in den Archiven und unterbricht den Text nur selten mit seinen eigenen Gedanken. Wenn wir die Struktur der Chronik mit den uns heute bekannten Dokumenten vergleichen, können wir zu dem Schluss kommen, dass wir es mit einer Sammlung der Archive des Klosters Sanctuary of Asylum zu tun haben, in gewissem Sinne mit einer Sammlung von Regesta. In der Handschrift finden wir auch einen Hinweis darauf, dass ihr Herausgeber die von ihm vorgefundenen Dokumente verwendet hat.₀₇₈ Die Chronik hat also nicht nur einen bedeutenden Quellenwert, sondern auch einen wichtigen archivgeschichtlichen Wert, da die Archive des Klosters Sanctuary of Shelter, das 1543 aufhörte zu existieren, verstreut und verloren waren, die Chronik aber in gewissem Sinne die Dokumente ersetzt und ihr Inhalt daher für die Geschichte der Kartäuser unverzichtbar ist.₀₇₉