Városlőd története. / Mindennapi élet a Karthauzi monostorokban.
A hazai írott források alapján kapunk betekintést a karthauzi monostorok belső életébe. A kivételt csak az elbeszélő források jelentik. A szegényes forrásadottságokkal rendelkező vidék házainak mindennapjait a rend szigorú szabályzatának köszönhetően ismerhetjük meg. A Generális Káptalan nem csak központi fórum volt, ahol a perjelek megvitatták az egyes telepek fontosabb kérdéseit, hanem a rendeletek betartását is felügyelte a vizitátorokon keresztül. A vizitátorok gyakran más tartományokból érkeztek a házakba,001(Koppintás bal egér) hogy ezzel is elkerüljék az esetleges visszaélést, de a provinciákon belül is hosszú utat kellett megtennie a perjeleknek, aminek jelentős anyagi terhe volt.
Nem véletlen tehát, hogy a tehetősebb monostorok elöljáróit bízták meg ezzel a feladattal – bár a vizitátorok anyagi szükségleteihez minden háznak hozzá kellett járulnia az éves taxa megfizetésével. A rend minden egyes telepe köteles volt évi taxát, azaz rendi hozzájárulást fizetni, amit vagy személyesen adtak meg a káptalanon, vagy pedig a vizitátoroknak adtak át, akik a pénzt eljuttatták a központi monostorba. A hazai telepek esetében gyakran elengedték ezt az összeget, de a vizitátorok fáradalmait honorálniuk kellett.
Bizonyos esetekben azt is megtudhatjuk, hogy az összeg egy részét 3 forintban szabták meg, amiből egyet a rend procuratorának fizettek, a középsőt egy meg nem nevezett monachusnak, a harmadikat pedig a vizitátorok egyikének.002 Olyan utasítással is találkozhatunk, hogy a ház taxájának felét elengedték, de a rend ügyvédjének el kell küldeni a neki járó egy forintot a római kúriába.003
1448-ban a lechniciek nem fizették meg az évi rendi hozzájárulást, ezért a káptalan büntetésben részesítette őket: egészen addig, amíg ki nem egyenlítik tartozásukat. A szerzetesek nem fogyaszthatnak bort és sört.004 1400-ban viszont a Generális Káptalan a tárkányi szerzetesek szegénysége miatt visszaküldte a teljes taxát.005 Hangsúlyozni kell, hogy a karthauzi remeteségekben élő szerzetesek viselt dolgairól annak köszönhetően vannak információink, hogy a néma barátok a rend központi monostorának szigorú felügyelet alatt tevékenykedtek.
A szerzetesek napi rutinját a többi európai ház gyakorlatából rekonstruálhatjuk. A vizitátorok által feljegyzett szabályszegések nemcsak hazánkra voltak jellemzőek, azért maradt írásos nyomuk, mert az elöljárók eltéréseket tapasztaltak. Természetesen a Generális Káptalan célja nem a fegyelmi vétségek felnagyítása volt. A házak különböző adottságokkal rendelkező területeken jöttek létre, ezek politikai-hatalmi szerkezete sok esetben eltért a francia földön megszokott sémától, így a felmerülő problémákat úgy kellett megoldania a rendnek, hogy az egységes szabályok és központi irányítás működni tudjon, és ne legyen érezhető törés a monostorok között. A Karthauzi Aktákból tudjuk, hogy a rend Generális Káptalanja minden évben húsvét oktávja utáni negyedik vasárnap (Cantate) ült össze. Így volt egészen a nagy francia forradalomig, azóta csak minden második évben rendezik meg ezt a fontos eseményt.006 A Generális Káptalan jegyzőkönyveinek feljegyzései általában lényegre törő, rövid híradások, olykor viszont akadnak olvasmányosabb adatok is.
Abban az esetben olvashatunk részletes beszámolókat, ha a vizitátorok a regula megszegésére találnak bizonyítékot.007 Ezek az esetek gyakran összefüggésbe hozhatók a szerzetesek nem épp megfelelő körülményeivel. A káptalan többször próbálta kisegíteni a szerzeteseket. 1389-ben például megengedte, hogy a nagy hidegre való tekintettel a lechnici karthauziak fűtött helyiségben étkezzenek.008
A vizitátorok a káptalannak továbbították a tapasztaltakat, az éves gyűlésen a jelenlévő perjelekkel együtt megvitatták a problémákat. 1384-ben a nagy távolság miatt a Felső- és Alsó-Alemann tartományok perjeleinek megengedték, hogy csak kétévente látogassanak el a Generális Káptalanra.009 Próbálták úgy betartatni ezt az engedményt, hogy legalább egy perjel képviselje a királyságot, akivel később elküldték a többi ház részére is a káptalan határozatait.
Érdekes módon ritkán találkozhatunk olyan feljegyzéssel, amely azt bizonyítaná, hogy az adott perjel személyesen részt vett a Generális Káptalan ülésein, vagy csak a vizitátorok észrevételei alapján vitatták meg a ház viselt dolgait. Lövöld esetében ismerünk olyan feljegyzést is, amely szerint a perjel exkuzálta magát a kötelező részvétel alól.010 Gyakran azt sem tudjuk megállapítani, hogy a hazai monostorokat melyik perjel képviselte az éves ülésen.
A hosszú utazásnak komoly költségei voltak, ami gondot jelenthetett a szegényebb házaknak. Jól példázza ezt a káptalan 1467. évi feljegyzése is: „Megerősítjük a múlt évben hozott rendelkezést egész Felső-Alemannia számára, hogy fizessék meg a Generális Káptalanra utazó perjel költségeit. És mivel úgy értesültünk, hogy némelyek még nem fizettek az előző években, nehogy ezek és mások a jövőben úgy tűnjenek, hogy a Generális Káptalan által hozott rendeleteket színleléssel megvetik, szigorúan elrendeljük, hogy a Generális Káptalan aktájának kézhez vételétől számított 4 hónapon belül mindenki fizessen. Különben az eddigi büntetésen felül, ami a bor megvonása volt, nem ülhetnek a kórusba, amíg csak nem fizetnek.“011
1494-ben a káptalan megrovásban részesítette a tartomány összes monostorát, mivel elhanyagolták a kapcsolatot az anyamonostorral. Nem küldték el az előző évi rendi hozzájárulás összegét azzal a kísérőlevéllel együtt, amelyben szimbolikusan kérik a következő évi befizetés alóli felmentést.012 Mivel a magyar telepek nem tartoztak a gazdag létesítmények közé, így a hazai perjeleket nem nevezték ki a tartomány vizitátorainak. Az viszont előfordult, hogy egymás látogatásával voltak megbízva.013
Így történt 1393-ban is, amikor a Generális Káptalan megbízta a menedékszirti és a tárkányi perjeleket, hogy vizitálják a lövöldi és a lechnici monostorokat,014 az országban a lövöldieket tartották a legtehetősebbnek. Ezért azzal a feladattal látták el a perjelt, hogy a káptalan ülésein képviselje a többi konventet is.015 A vizitátorok munkájának köszönhetően ismerték egymást az egyes házak szerzetesei is, akik többször nem abban a monostorban élték le az életüket, ahol fogadalmukat letették.
Az sem volt ritka, hogy távoli házak perjelévé választották valamelyik magyar szerzetest. A vizitátorok a Generális Káptalan tekintélyével jártak el, így az általuk hozott határozatokat a szerzeteseknek tiszteletben kellett tartaniuk. Sürgős esetekben, mikor nem volt idő bevárni a következő gyűlés rendeleteit, a generális perjel személyesen küldte ki megbízottjait, hogy a nevében vizsgálatot tartsanak. Erre találunk példát a hazai házak történetében is.
Annak ellenére, hogy a szepességi monostorok első szerzetesei működő és jeles múltra visszatekintő nyugati rendházakból jöttek, a Magyar Királyság területén meg kellett teremteniük saját önálló gazdálkodásukat, vagy mint Szent Brúnó tartotta, először meg kellett szervezni a csendet – az első vizitátorok feladata volt, hogy a kialakult helyzetet az előírások szerint szabályozzák. Az első két karthauzi konvent kapcsolata a kezdeti időkben nem volt felhőtlen.
A Menedékszirt és Lechnic között dúló önállósági harcokat csak tetézte, hogy a szepességi néma barátok életvitele eltért a francia földön megszokott magányos elmélkedéstől. Ennek egyik oka az lehetett, hogy a konventek birtokai távol estek a klastromtól, valamint anyagi helyzetükből kifolyólag nem engedhették meg maguknak, hogy birtokaik igazgatásával másokat bízzanak meg. A rend szabályzata szerint a szerzetesek csak akkor hagyhatták volna el a monostor közvetlen környezetét, ha a Generális Káptalanra mentek, illetve egyéb, a konventtel kapcsolatos ügyben kellett intézkedniük. Menedékszirt lakói ebben a kérdésben sokkal szigorúbban jártak el, mivel a monostor helyéül szolgáló menedékhely eleve erős határral védett, zárt terület volt.
A dunajeci konvent esetében a határok a kezdetektől tisztázatlanok voltak, sokkal nyíltabb és megközelíthetőbb terepen épült fel a barátok telepe. Ráadásul több soltészság is a tulajdonukat képezte, a sörfőzésről, valamint a lazacok értékesítéséről is a szerzetesek gondoskodtak.016 A karthauziak „szabad életének“ híre eljutott a rend vizitátoraihoz is. A magyarországi karthauziak életében ekkor történt meg először, hogy külföldi konventek elöljárói tettek náluk látogatást. A XIV. század első felében a szepességi barátok még a rend szlavóniai tartományába tartoztak, ezért érdemes kihangsúlyozni, hogy az 1342-ben érkező Hugó liguriai és János seitzi perjelek a szlavóniai provincia vizitátorai voltak. A neves előljárók fő feladatuknak a dunajeci monostor határainak kijelölését tartották: a tágabb klauzúra határát keletről a Lipnyík folyó vize képezte, a forrástól egészen addig, amíg a Dunajec folyóba ömlik.
Ettől a ponttól a Dunajec folyó képezte a természetes vonalat addig a völgyig, ahol északról délre Frankvágása terült el ez lett a nyugati határ. Délről pedig a Dhorn nevezetű hegységet nevezték meg.017 A vizitátorok az oklevélben megjegyezték azt is, hogy a szerzetesek a jövőben csak ezeken a határokon belül szerezhetnek további birtokokat. A terminus, vagyis a határ, fontos meghatározója volt a karthauzi telepeknek már a rend első éveiben is, sőt még a pápai bullákba is bekerült a néma szerzetesek birtokainak határmegjelölése, vagyis annak fontossága – a szerzetesekkel kapcsolatos oklevelekben kucsfontosságú az intra, illetve infra terminos megjelölés.018
A magány eléréséhez szükséges területen, ahol biztonságban érezték magukat, birtokokat szerezhettek. Nem sokkal később jött létre a spatium megnevezés, vagyis annak a területnek a körülírása, amely a szerzetesek sétájához szükséges távolságon belül volt. Így keletkezett szimbolikusan is a karthauzi monostorok kettős határa.019 Az említett oklevélben Hugó és János vizitátorok megszabták a monostor szűkebb határait is. Feltételezhetően erre a határra utal az a kőfal is, amelyet Goblin perjel kezdett el építtetni a monostor körül. Az elöljárók megtiltották a barátoknak a csavargást és megszabták, hogy a határokat csak a Generális Káptalan engedélyével hagyhatják el. Ekkor még nem sikerült teljesen lezárni a két konvent között kialakult nézeteltéréseket. Birtokjogi szempontból problémás, hogy nem tudjuk biztosan megállapítani, mikortól kezelhetjük a dunajeci konventet önálló gazdasági egységként.
Létezett egy 1322-ben kiállított dokumentum, melyben a két szepességi konvent egyezséget kötött az önállóságról. Mivel az egyezség szövegét nem ismerjük, továbbra is feltételesen kell kezelnünk ezt a megállapodást.020 Jóllehet a két monostor útjai külön váltak, vagyonuk elkülönítésére csak később került sor: 1351-ben Péter a geirachi Szent Mór-völgye ház perjele és Konrád, a gamingi Szűz Mária trónja rendház perjele, a Felső-Alemann provincia vizitátorai Lechnic birtoklása miatt a két szepességi karthauzi rendház közt folyó perben – miután átnézték mindkét fél okleveleit – megállapították, hogy a vitájuk tárgyát képező birtokot, néhai Kakas mester a menedékszirti karthauziaknak adta a dunajeci monostor alapítására, tehát az utóbbiakat illeti.021 A per lezárására egy évvel később került sor.
A két vizitátor döntése alapján a menedékszirti rendháznak nincs joga Lechnic falu tárgyában panaszt tenni a Szent Antal-völgyi testvérek ellen, avagy számon kérni bármit, amit elődeik és ők maguk a Szent Antal-völgyi rendház alapítására adtak, akár könyvekben, akár kiváltságok terén, akár Relyő falucska (villula) jövedelme tárgyában. Mindezeken felül a Szent Antalvölgyi szerzeteseket nyugtatták ama 8 forint adósság felől, amit borra fizettek ki.022 János menedékszirti perjel ígéretet tett arra, hogy, ha szükséges, átadja a dunajeci monostornak azokat az okleveleket, amelyek Lechnic birtoklását igazolják. Ezzel a kijelentésével mintegy szimbolikusan is elismerte a Szent Antal-völgyi karthauzi monostor függetlenségét.
A vizitátorok jelentéseinek köszönhetően a Generális Káptalanon, mint már említettük, főleg az egyes szerzetesek kötelességeit és hatáskörüket vitatták meg, hogy azok megfeleljenek a rend szokásainak, ezután a fegyelmi vétségek megvitatása tartozott a leggyakrabban emlegetett problémák közé. A szerzetesek közül a procuratorokkal foglalkoztak a leggyakrabban. A birtokok ügyeinek intézésével a procuratort, a monostor ügyvédjét bízták meg, akinek gyakorta fel kellett keresnie a hiteleshelyeket és a bíróságokat is, ráadásul ő volt a perjelen kívül az egyetlen személy, aki elhagyhatta a remeteség legszűkebb határait. Mivel az előírásokhoz képest gyakran tartózkodtak a monostor falain kívül, így a kint töltött idejüket is szabályozni kellett. Többször találkozhatunk olyan megkötéssel, hogy a procurator csak három napot tartózkodhat a saját házán kívül.
Az 1390-ben készült feljegyzések szerint figyelmeztették a lövöldieket, mivel az ügyvédjük három napnál tovább maradt távol a tapolcai birtok ügyeinek intézése végett.023 A következő évben viszont a káptalan engedélyezte neki, hogy évente három alkalommal a perjele engedélyével elhagyhassa a határokat.024 1392-ben ezt annyiban módosították, hogy csak igen nagy szükség esetén hagyhatja el otthonát, de akkor perjele engedélyével vele mehetnek az általa kiválasztott conversusok is.025 Még azt is megszabták, milyen távolságra mehet el a monostortól. 1401-ben a lechnici procuratort három hónapra megfosztották hivatalától, mert perjele engedélye nélkül öt kilométerre eltávolodott a teleptől.026 Azokkal a szerzetesekkel, akik nem töltöttek be konkrét hivatalt, ritkán találkozunk a káptalani jegyzőkönyveken. Ahhoz, hogy ez megtörténjen, súlyos mulasztásnak kellett történnie. Lövöldön 1508-ban olvashatunk hasonló esetről, mikor Lukács conversus összeveszett perjelével, amiből hosszú évekig tartó nézeteltérés született. A káptalan 1531-ben próbálta meg véglegesen lezárni az ügyet.027
Az ügy felgöngyölítésében nagy szerepe volt az országban tartózkodó vizitátornak, Brúnónak. Tevékenységét az uralkodó is segítette, ugyanis felszólította a karthauzi monostorokat, hogy mindenben engedelmeskedjenek a vizitátornak.028 Előfordult, hogy a szerzeteseknek birtokügyeik intézésén túl is el kellett hagyniuk a monostor kettős határral védett területét. Erre csak kivételes esetben volt példa, többnyire pápai utasításra. 1348-ban VI. Kelemen pápa a pécsi püspököt és a visegrádi apátokat kérte fel, hogy vizsgálják ki Lajos király és Erzsébet anyakirályné tervét, akik a szepesi prépostságot szerették volna püspökséggé szervezni. A két elöljáró megparancsolta a szepesi ciszterci apátnak, a menedékszirti és dunajeci karthauzi perjeleknek, valamint a csütörtökhelyi, svábfalvi, hunfalvi és késmárki plébánosoknak, hogy ők személyesen, a konventekből pedig egy-egy alkalmasnak látszó idős képviselő jelenjen meg ez ügyben december 23-án a szepesi káptalanban.
Feltűnő, hogy a „tanácskozó testületben” a szerzetesek nagy számban szerepeltek, de jelentős városok plébánosai hiányoznak. Nem tudjuk, mi történhetett, mindenesetre a prépostságból ekkor még nem lett püspökség.029 A szerzetesek körében is történtek kisebb mulasztások, amelyek nem jártak ugyan büntetéssel, de a következetesség miatt a káptalan megrovásban részesítette a házakat. 1388-ban például figyelmeztették a lövöldi perjelt, hogy fizesse meg tartozását a seitzi monostornak.030 A következő évben vissza kellett adniuk a lechniciek könyveit, de ugyanígy a seitzi monostornak is vissza kell szolgáltatni a statuta et diurnale domui Sancti Johannis, ha ezt nem teszik meg, büntetésben fognak részesülni.031
1390-ben a szerzetesek anélkül, hogy engedélyt kértek volna a feljebbvalóiktól a monostor elhagyására, részt vettek Erzsébet királyné temetésén.032 1495-ben a szepességi házakat emlegették, mivel a szerzetesek saját nyelvükön írtak kérelmeket a káptalannak, nem pedig latinul.033 1499-ben egy általános utasítást adott ki a Generális Káptalan, amelyben betiltotta az alkímiát.034 Hasonló esetekben, mint már említettük, nem büntették meg az egész monostort. A káptalani gyűléseken egyre gyakrabban kellett foglalkozniuk a hivatalukkal visszaélő perjelekkel.
Történtek ugyan kevésbé súlyos esetek is, mint 1390-ben, amikor a lövöldi perjel nem vett részt a tárkányi monostor perjelválasztásán, ám az esetek többségében ennél jóval súlyosabb ügyek történtek. 1395-ben Miklós lechnici perjel el akarta küldeni a monostorból a procuratort. A Generális Káptalan ezt azzal büntette, hogy mivel csak rövid ideig bírta hivatalát, ezért Szűz Mária mennybemenetelének ünnepéig nem szabad elhagynia celláját.035 Miklós procuratorból lett a lechnici ház elöljárója, mivel elődjét súlyos mulasztások miatt menesztették. Ennek ellenére nem tanult a hibákból, sőt súlyosbította helyzetét: a Generális Káptalan rendelkezése ellenére a monachusok temetőjében eltemetett egy világit, ezen kívül világiakkal szokott étkezni, nem csak a vendégházban, hanem az ebédlőben is a konvent jelenlétében. Mivel a vizitátor bizonyos jó cselekedeteket is jelentett róla, figyelembe vették idős korát és nem részesült büntetésben.036
1401-ben azért büntették meg a perjelt, mert a káptalan engedélye nélkül házat építtetett a monostor területén. Azoknak a szerzeteseknek, akik jóváhagyták az építkezést, a földről kellett enniük (nem használhattak asztalt).037 Mivel a helyzet nem javult és további szabálytalanságok történtek, ezért súlyosabb büntetést kaptak, a Generális Káptalan gyűlése alatt az összes szerzetesnek a földről kellett ennie.038 1405-ben a káptalan nagyon csodálkozott, hogy a rendelkezése ellenére egy nemesnek megengedték, hogy házat építsen a monostor falain belül az ebédlő mellé és abban lakjon.039 Viszont a Generális Káptalan tisztában volt azzal is, milyen pusztítást végeztek a husziták a Szepességben.040
Elképzelhető, hogy a problémás kapcsolattartás következtében nem értesült időben a káptalan az építkezésekről, de a szerzetesek nem nélkülözhették az új épületeket. Az incidens nem hagyott maradandó nyomot a káptalan és a monostor kapcsolatában, mivel ebben az időben tudomást szerzünk arról, hogy Benedek dunajeci perjelt megbízták egy új alapítás megvizsgálásával. Nem a monostort szerették volna átköltöztetni, pedig az elmúlt időben a támadások során nagy kár érte az épületeket is. Az új fundáció Krakkó mellett történt volna és a dunajeci konvent szerzetesei voltak a legközelebb, ezért bízhatták meg őket ezzel a feladattal. A Generális Káptalan évekig foglalkozott a monostor létrehozásával, de az alapítás nem történt meg.041
A lövöldi monostor esetében a XVI. században értesülünk még a perjelek szabálytalan viselkedéséről. Az 1519. évi feljegyzés szomorú képet mutat: „István úr, ennek a háznak fogadalmasa és egykor perjele, jelentős és nagy összeget elvesztegetett, amiről nem tudott elszámolni akár hanyagság, akár ügyetlenség miatt, ezért azt akarjuk a Rend akaratából, hogy ne térjen vissza fogadalmának házába, hanem maradjon vendég Tárkányban, ahol most van. A jövőben ne tegyék meg a Rendben semmiféle elöljárónak a Tisztelendő Karthauzi Atya vagy a Káptalan kifejezett engedélye nélkül. Ha netán van nála pénz a lövöldi házból, azt mind adja oda vissza börtönbüntetés terhe alatt“.042
Máté azok közé a perjelek közé tartozott akikről nem maradt fenn egykorú írásos emlék, ám az 1526. évi feljegyzésekben a következőt olvashatjuk: „Mivel értesültünk a vizitátorok és konventtagok – alapos számvizsgálata utáni – tanúskodásából, hogy István és Máté uraknál, akik itteni fogadalmasok és egykori perjelek, jelentős anyagi hiányok merültek föl, amelyekről nem tudtak elszámolni, ezért azt akarjuk, hogy börtönözzék be őket, amíg a tartozást nem rendezik.“043
A következő évben ismét kirívó esetről szerzünk tudomást. Mihály perjelt felmentették hivatalából, helyére Péter szerzetest nevezték ki.044 A következő évben Mihály volt lövöldi, jelenleg pleterjei perjelt felmentették minden renden belüli tisztsége alól mindaddig, amíg el nem rendezi hivatali ügyeit Lövöldön. 1528-ból tudjuk, hogy a pleterjei háznak rektora van.045
A Generális Káptalan tudósítása a pleterjei házból: „Mihály úr, itteni vendég, lövöldi fogadalmas és egykor ottani perjel, mivel lázadozott a Rend ellen, és elrejtette a Generális Káptalan aktáját, és nem megfelelően számolt el a kapott jutalmakról perjelsége idején, ezért alkalmatlan legyen minden rendi hivatalra, amíg csak a bevételekről és kiadásokról megfelelően el nem számol a lövöldi konventnek.“046 Csak a következő évben nevezték ki a rektort perjelnek, ám a vizsgálatról is készültek feljegyzések.047
Az egyes szerzetesekről csak kirívó esetekben szerzünk tudomást a káptalani feljegyzésekből. Az 1391. évi jegyzőkönyvekben a lövöldi ház esetében szerepel egy bizonyos László, akit silenciumra utasítottak. Megtiltották neki, hogy más házba menjen, inkább legyen csendben, a saját üdvösségén dolgozzon, mert már idős és közeleg a halál. Hasonló figyelmeztetést kapott Máté is, akinek megparancsolták, hogy ne írjon a Generális Káptalannak.048 1392-ben engedélyezték a monostornak, hogy Hosszú János és Detre urakat befogadják sekrestyésnek.049 A karthauziak teljesítették a jogi előírásokat,050 de főleg egyházi elöljárók kéréseinek igyekeztek eleget tenni,051 bár nem történt sok ilyen eset.
IX. Bonifác pápa 1398. október 1- jén elrendelte, hogy az aquileiai pátriárka a bécsi skót apát mellett a lövöldi perjel jelenlétében iktassa be György boszniai püspököt a zalavári bencés apátság javaiba.052 1400. november 12- én IX. Bonifác pápa a csornai premontrei prépostság javainak és jogainak védnökéül a győri püspököt, a pilisi ciszterci apátot és a lövöldi perjelt nevezte meg.053
Ugyanezen év elején, január 11-én a pápa János fia, Váraljai Grooz András esztergomi egyházmegyei papnak adta azt a szepesi kanonokságot, amelyet Henrik fia, Mihály birtokolt, aki a belépett a lövöldi karthauzi monostorba.054 XXIII. János pápa pontifikátusa alatt a karthauzi rend monostorai is alapos kivizsgáláson estek át: 1410. augusztus 1-jén a pápa megbízta Branda piacenzai püspököt, pápai referendariust azzal, hogy, mivel Magyarországon sürgősen szükséges az egyházak, monostorok, kórházak megreformálása, és mert Zsigmond király Pipo temesi ispán követe útján kérte, hogy bízzon meg valakit ezzel a feladattal, ezért őt kinevezi a rend megújítójává.
Feladata lesz többek között felkeresni valamennyi egyházat, monostort, kórházat, konventet és káptalant, továbbá megvizsgálni, büntetéseket kimérni, az alapítványokat és birtokjogokat számba venni, viszályokban intézkedni, javakat visszaszerezni, akkor is, ha arról lemondtak, akár Zsigmond király és más világi hatóságok karhatalmát is igénybe véve.055 A püspök tevékenységéről a néma barátok körében nem találunk feljegyzéseket. Feltételezhetjük, hogy nem talált kivetnivalót a remeték birtokain. (Vagy meg sem történt a vizitáció!) Alig egy évvel később, 1411. október 12-én a pápa ismét megkereste követét. Ekkor Branda legátust a Zsigmond király fennhatósága alá tartozó országokba küldte, hogy felszámolja az egyházszakadás és a háborúk káros következményeit. Feladata sikeres teljesítésének érdekében egyházi cenzúrával sújthatta az ellenállókat, akár bencések, akár karthauziak, stb.056
Szerzetesek befogadása a karthauziakhoz.
A Generális Káptalan előírásai szerint a rendbe csak szigorú feltételek teljesítése mellett lehetett felvételt nyerni. A jelöltnek legalább 20 évesnek kellett lennie, de a zord körülmények miatt egy év próbaidőnek vetették alá. Előtte viszont meg kellett fogadnia, hogy ha elviselhetetlennek minősül számára ez az élet, abban az esetben sem térhet vissza a világi életbe, hanem egy kevésbé szigorú szerzetesi közösségben tölti le életét.057 A próbaidő után a szerzeteseknek is ki kellett mondaniuk a jelölt alkalmasságát a karthauzi életre.058
A karthauzi szerzetesek bármennyire is pártolták az izolációt, elzárták magukat a külvilág dolgaitól, óhatatlanul híre ment a barátok életvitelének. Mivel a lelki javakat tartották szem előtt, napirendjük és szokásaik vonzották a más szerzetbeli testvéreket is. A szepességi karthauziaknak szoros kapcsolatuk volt a savnyiki ciszterciekkel, de ez nem a szerzetesek vándorlásában nyilvánult meg, hanem a földrajzi közelség, valamint a későbbi időkben a túlélés ösztönözte a két intézményt egymás megsegítésére. Ez a kapcsolat össze sem hasonlítható a pálosokkal kialakított viszonnyal. Értelemszerűen a konfliktus a királyság központi elhelyezkedésű területén alakult ki: Lövöldöt a legmagyarabb monostorként szokták emlegetni, mivel a pálosok közül sokan karthauzi szerzetesnek álltak.059
A Veszprém megyei monostor alapításának idejében az uralkodó intenzíven foglalkozott a remeték kérdésével. Tristán, a pálosok generálisa amiatt panaszkodott, hogy a renden belül a fegyelem megromlott. A sikertelen próbálkozások után dönthetett úgy a király, hogy a szigorúbb szabályzattal rendelkező karthauzi rend monostorának alapításával próbálja megerősíteni a hazai remeték életvitelét. A szigort hiányoló pálosok tömegesen keresték fel az új létesítményt.
Az alapítás nem azt eredményezte, hogy a pálosok saját házaikban zárkóztak fel lelkiekben a karthauziakhoz: Lövöld alapítása olyannyira megrendítette a rendet, hogy Tristán szentlászlói és András nosztrai perjelek az esztergomi érsekhez fordultak attól tartva, hogy a karthauzi monostor veszélyezteti a pálosok fennmaradását. Ekkor Tamás érsek megtiltotta a néma barátoknak, hogy a jövőben pálos szerzeteseket fogadjanak maguk közé.060 Minden bizonnyal nem csak a Magyar Királyságot érintő jelenségről lehetett szó, mivel az 1392. évi karthauzi Generális Káptalan is elrendelte, hogy nem fogadhatják be maguk közé más remete rendek tagjait.061
A szigorú életmódon kívül a különböző rendű szerzetesek számára vonzóak lehettek a karthauziak kiváltságai is,062 valamint a monostorok arra való törekvése, hogy az önálló gazdálkodás megteremtésével ne kelljen az adományozók kegyétől függeniük. 1393- ban Ethei György rendfőnök elérte IX. Bonifác pápánál, hogy a pálosok is részesüljenek a karthauziak kiváltságaiban.063
1400. május 30-án a veszprémi káptalan előtt megjelent János monachus számvevő (dispensator), aki Péter lövöldi perjel és a konvent nevében kérte, hogy írják át IX. Bonifác pápa 1391. március 16-án kiadott bulláját a karthauziak kiváltságairól.064 1402. május 28-án a budai káptalan a budaszentlőrinci pálosok kérésére átírja a veszprémi káptalan 1400. május 30-i oklevelét a karthauzi szerzetesek kiváltságairól.065 1417. december 28-án V. Márton megerősítette IX. Bonifác pápának a pálosoknak adott kiváltságait, amelyben ugyanazokat a szabadságokat és privilégiumokat élvezhetik, amelyeket a karthauzi rend mindenkori perjelei, szerzetesei és monostorai kaptak az apostoli széktől.066
Ám még ennek ellenére is érezhető volt a feszültség, ám a Szentszék kompromisszumos megoldást talált a remeték gondjaira: 1436-ban IV. Jenő pápa rendelete szerint a pálos fogadalmat tett szerzeteseket nem lehet felvenni semmilyen más rendbe, ez alól csak a szigorúbb életű karthauziak voltak a kivételek.067 A fennmaradt forrásoknak köszönhetően konkrét adatokkal is rendelkezünk egy-egy más rendű szerzetes esetéről. Ezekből a feljegyzésekből is jól kivehető, hogy a karthauzi életforma főleg a pálosok és a ciszterciek számára volt vonzó.
A Generális Káptalan 1392. évi tiltása előtti évből az aktákból értesülünk két szerzetes befogadásáról a lövöldi monostorba. Miklós előtte ciszterci rendi szerzetes volt. Az 1391. évi Generális Káptalan döntése szerint a monostor vizitátorainak jelenlétében kellet megtörténnie a szerzetesi habilitációjának, vagyis alkalmassá kellett őt tenni a karthauzi életre.068 Miklós valószínűleg nehezen szokta meg a szigort, mivel 1398-ban figyelmeztették őt, hogy többé ne zavarja a káptalant és a perjelét sem, ellenkező esetben megbízzák a ház elöljáróját, hogy amíg nem javul meg, zárják őt börtönbe.069
Egy másik Miklós nevű szerzetes korábban pálos remete volt és 1391-ben szintén a vizitátor jelenlétében kellett megtörténnie habilitációjának.070 A következő évben már pontosították rendjét, valamint megtudjuk, hogy befogadták őt maguk közé.071 A rend szokásait vizsgálhatjuk olyan esetekben is, amikor a világi egyház kötelékében álló személyt vettek fel maguk közé, illetve utasították el. Guncsík Albert poznańi klerikus kérvényéből értesülünk egy esetről, melyet V. Márton pápa kúriájának címzett.
A klerikus még alacsonyabb szentsége idején házasságot kötött egy meg nem nevezett nővel, akiről utólag derült ki, hogy korábban már más férfi felesége volt. Ráadásul nem sokkal ezután pappá szentelték, még a felesége életében. A kúria felmentette bűne alól a klerikust azzal a feltétellel, hogy feleségét elhagyja és ő maga vezeklésképpen egy karthauzi monostorba vonul vissza. Az iratot megkapta András poznańi püspök is, aki kérte a menedékszirtieket, hogy fogadják maguk közé a klerikust. A konvent ez ellen tiltakozott és megvádolta a püspököt, hogy Wykliffe tanainak áldozatává vált, ami az országban állítólag ismert tény volt. Egy ilyen püspöktől nem fogadták el a bűnös személy felmentését. Albert ezért ismét kérte a kúriát, hogy valamelyik római monostorba vonulhasson vissza és ott vizsgálják meg hite valódiságát.072
1520-ban viszont saját elhatározásukból döntöttek egy nem laikus személy felvételéről. Ekkor András perjel és a konvent a laikus testvérek sorába fogadta Rockenfinger Tóbiás besztercebányai polgárt feleségével Ágnessel és azok gyermekeivel együtt, Györggyel, Akáccal, Annával, Margarétával, Zsófiával, Erzsébettel és Borbálával. Az oklevél érdekessége, hogy megtalálható rajta a konvent felfüggesztett pecsétje.073 Bizonyságot kapunk arról is, hogy a hazai karthauzi monostorok körül is kialakulhattak laikus közösségek.
A sok támadást megért szerzetesek segítségére siető és nekik alamizsnát szolgáltató nemesek mellett úgy tűnik, hogy mások is támogatták a monostort.074 A rend szabályzata tiltotta, hogy a család részt vegyen a szerzetesek életében, a karthauziak csak az imáikba foglalták bele a besztercebányai polgárokat. Elkötelezték magukat arra is, hogy valamelyikük halála esetén gyászmisét mondanak Menedékszirten. Bár az oklevél nem említi Tóbiás kötelezettségeit, feltehetőleg pénzadománnyal támogatta a monostort.075 Mintegy száz évvel korábban hasonló eset történt a dunajeci monostorban is.
A ház adományozói között találkozuk először Waltdorff Pál nevű krakkói polgárral, aki jelentős birtokokkal rendelkezett. Ezek közé tartozott Richwald is a Szepességben, amelyet a kereskedelmi útvonal mentén sikerült megvásárolnia.076 1403-ban a családtagjaival együtt a faluban lévő birtokának egy részét Miklós perjelnek és a szerzeteseknek adományozta.077 Pált valószínűleg megviselte a kereskedői élet mozgalmassága. Útjai során gyakran meglátogathatta a dunajeci monostort, mígnem a XV. század elején bejelentette családjának, hogy szeretne visszavonulni és a remeték közt élni. Valódi szándékát bizonyítva a szerzeteseknek ajándékozta egész richwaldi birtokát.078
Nem sokkal ezután Miklós perjel beszámolt Zsigmond királynak az adományról, aki utasította a szepesi káptalant, hogy vezessék be a konventet a birtokba;079 erre 1404. február 4-én került sor.080 Az 1409. május 17-én kelt oklevélből megtudjuk, hogy Pál ekkor már a dunajeci konvent conversusaként jelent meg János krakkói vikárius előtt. Beszámolt arról, hogy már korábban a szerzeteseknek adományozta egyik birtokát, amihez beleegyezésüket adták gyermekei is.081 Történt olyan eset is, amikor a káptalan azzal kapcsolatban adott tanácsokat a lechnici szerzeteseknek, hogyan vegyék fel tagjaik közé Miklóst, aki házas volt. Arról is meg kellett győződniük, hogy magas életkora ellenére képes lesz-e nélkülözni a kényelmet.082 1391-ben megtudjuk, hogy Miklóst felvették a conversusok közé, de a szerzetesek még nem kapták vissza a könyveiket. Ebből is látszik, hogy az aktákban nem tematikusan osztották fel a tárgyalt eseményeket, hanem az egyes házakra vonatkozó információkat egy helyen jegyeztek le.
A külföldi szerzetesek jelenléte a Magyar Királyságban nem meglepő, mivel a kereszténység felvétele óta tartózkodtak hazánkban különböző rendbéli személyek. Arról viszont kevés információval rendelkezünk, hány magyar szerzetes vetette meg lábát külföldön, kiváltképp a karthauziaknál. A lengyelországi Legnica házában a XV. század során találkozhatunk egy Egerből való szerzetessel, aki a Bernát nevet vette fel. Azt is tudjuk róla, hogy az 1450-es években még Egri Jánosként a bécsi egyetem diákja volt, majd 1465-ben lépett be a legnicai házba.083 Egri Bernát magát németnek vallotta, irodalmi tevékenységével hívta fel magára a figyelmet. Az ő nevéhez fűződik a legnicai monostor első nyomtatásban megjelent könyve,084 amit a lengyel szakirodalom Legnicai Bernát műveként tart számon.085
Stanisław Jujeczka a sziléziai karthauzi házakat vizsgálva arra jutott, hogy a monostorokba belépő férfiak nagy többsége polgári származású volt. Következtetésével arra kívánt utalni, hogy a tehetősebb származású ifjak számára nem volt vonzó a remete életmód, a leggazdagabb családokkal a mecénások között találkozhatunk. Ennek ellenére nem volt példa nélküli, hogy nemesek (prebendáriusok) is beléptek a rendbe, ezzel egyidőben pedig kisebbnagyobb adományokhoz juttatták a házakat. Viszont olyan esettel is találkozhatunk, hogy valaki akarata ellenére került a karthauziakhoz. 1504-ben Wilde Miklós wroclawi kanonoknak püspöke utasítására büntetésből egy évet kellett töltenie a legnicai házban.086
A szerzetesek és a patrónusok kapcsolata.
A konventeknek nemcsak az uralkodókkal volt jó kapcsolata, hisz jóformán a mindennapi megélhetésük függött a patrónusok adományaitól. Mivel a rend előírásai szerint a szerzetesek fő feladata az imádkozás volt, nem voltak nyitottak arra, hogy az adományozók szakrális központjává váljanak, így a világi uraktól származó juttatások elenyészőek voltak. Ennek ellenére akadtak tisztelőik a tehetősebb lakosok között. Nagy segítséget jelentett a menedékszirti építkezések során a monostor legnagyobb támogatója, Szapolyai Hedvig.087 Férje, Szapolyai István nádor halála után nagylelkű adományokat tett nemcsak a rend monostorainak, hanem más egyházi intézményeknek is.
A nádor még munkája során gyakran került kapcsolatba a lövöldi szerzetesekkel. Megkedvelhette a rendet, hiszen 1499. szeptember 1-jén pápai várában kelt végrendeletét a Szent Mihály egyház tagjával, Mihály atyával fogalmaztatta meg.088 A nádor testamentumában több egyházi intézményt is megajándékozott.089 A kor vallásosságát figyelembe véve ez nem volt rendhagyó cselekedet: Fedeles Tamás a későközépkori misealapítványokról szóló tanulmányában árnyalta. Pásztor Lajos ez idáig uralkodó negatív képét Szapolyai végrendeletéről, illetve a nádor vallásosságáról. Pásztor ugyanis úgy vélte, hogy a főúr bőkezű kegyes adományának a célja a gazdagságával való hivalkodás volt. Fedeles cáfolta azt a nézetet, miszerint Szapolyai István anyagi lehetőségeit fitogtatva szerette volna megvásárolni lelki nyugalmát.
Ezt mutatják a család további adományai is, a tokaji pálos kolostor alapítása, a rend támogatása, valamint jelen dolgozat szempontjából az a tény is, hogy három magyarországi karthauzi monostor jótevői voltak.090 Mindezek ellenére az ismert források fényében nem található ésszerű magyarázat arra, miért alakult ki ilyen jelentős kötődés a család és a rend között. Talán a középkori oklevelek nagymértékű pusztulásának következménye, hogy a két felet összekötő első ismert forrás csak 1496-ból származik: II. Ulászló király figyelmeztette Szapolyai István nádort és a kassai harmincad szedését intéző officiálisait, hogy a Szent Antal-völgyi karthauziak minden évben jogosultak a kassai harmincadosoktól két rőf lengyel fehér posztóra és egy hordó heringre.091
A nádor egyetlen ismert jótéteménye a rend felé csak említés formájában maradt fenn, mikor Hedvig megerősítette elhunyt férje miseadományát.092 A lengyel Piast dinasztiából származó Hedvig, hasonlóan női sorstársaihoz a korban, húsz éves özvegysége alatt tudott igazán érvényesülni. Nagy figyelmet szentelt a menedékszirti és a dunajeci karthauziaknak.093 A Generális Káptalantól engedélyt szerzett arra, hogy udvarhölgyeivel együtt beléphessen a klauzúrába, vagyis a kerengőbe, ahonnan a szerzetesek cellái nyíltak.094 Hedvig tevékenysége időben közel állt a menedékszirti krónika szerzőjéhez, így nem csodálkozhatunk azon, hogy részletesen ír a XVI. század elején történt eseményekről. 1506-ban nagy pompával vonult be a menedékszirti monostorba, látogatása emlékére két új cellát építtetett, valamint egy kápolnát is, amelyet ellátott két oltárral, képekkel és ruhákkal.
A lövöldi házzal kapcsolatban is egyértelműen kijelenthető, hogy egy-két magánszemély általi adományon túl a monostor a legtöbb és legnagyobb adományt a királyi család tagjaitól nyerte el. Leszámítva ugyanis néhány végrendeletileg adományozott birtokrészt, misék mondására tett pénzbeli felajánlást, mint például 1402. január 2-án, amikor a budai káptalan előtt Asszonyfalvi Domokos bán fia, Miklós mester özvegye Anna a végrendeletében többek között a lövöldi szerzeteseket is megajándékozta egy óbudai, kőből és fából készült épülettel, valamint hat lóval,095 azt kell megállapítanunk, hogy nem találkozunk egyéb nagyobb jótéteménnyel.096
Ismeretes, hogy a barátok Pápán birtokoltak egy házat, amelyről 1520-ból azt is tudjuk, hogy Szapolyai Jánosnak köszönhetően tehermentes volt, de meg kell jegyezni, hogy azt nem adományként kapták, hanem maguk vásárolták.097 A lövöldiek pápai házával szerzők sora foglalkozott, de többségük, egészen Hermann Istvánig, csak a ház meglétét említette.098 Először Haris Andrea próbálkozott a szerzetesek pápai tulajdonának azonosításával, aki a szomszédos épületek és azok tulajdonosainak elemzésével megállapította annak elhelyezkedését.099 1529-ben Péter perjel a konvent nevében 85 aranyforintért eladta a szerzetesek pápai házát. Ebben az időben maga a nádor is gyakran megfordult Pápán.100 Ráadásul János anyja, Hedvig tescheni hercegnő a lövöldi szerzeteseket is támogatta, mégpedig a templom melletti Szűz Mária tiszteletére szentelt kápolna felépíttetésével.101
Természetesen korántsem véletlen, hogy a monostor legfőbb patrónusa az uralkodóházból származott, mint láttuk Lajos király alapította Lövöldöt, így már csak ebbéli kötelességéből adódóan is neki kellett a meghatározó jótevőnek lennie. Ugyanakkor a legkedvesebb adományozónak a szerzetesek mégsem őt, hanem Szilágyi Erzsébetet tekintették, legalábbis a megmaradt források erről árulkodnak.102 A tiszteletük ékes bizonyítéka Zsigmond perjel 1463. április 24-én kelt oklevele, amellyel ő és konventje felvette Erzsébetet, Mátyás király anyját a monostor iránt tanúsított jótéteményeiért a rend confraternitásába és mindazon kegyelmekben részesítette, amelyek a rendtársak ájtatos cselekedetei folytán elnyerhetők.103
Különösen fontos forrásról van szó, nemcsak tartalmi szempontból, hanem azért is, mert a lövöldieknek kevés saját kiadású oklevele maradt fenn. Ráadásul ezen a példányon épségben fennmaradt a konvent által használt pecsét is, amelynek mezejében a monostor védőszentje, Szent Mihály látható. A karthauziak a jelentős jótevők segítségét egyedülálló módon hálálták meg. Erre szolgál jó például az 1389. május 20-án kiadott oklevél.104
János generális perjel idősebb Garai Miklós nádor özvegyét a rend és főleg a lövöldi Szent Mihály monostornak tett jótéteményeiért Miklós lövöldi perjel ajánlatára a rend által elért kegyelmek részesévé teszik és ígérik, hogy halála hírére miséikben és officinumaikban megemlékeznek róla.105 Néhány évtizeddel később, 1460. április 21-én Zsigmond perjel és a lövöldi karthauzi konvent, majd 1467. június 14-én Barnabás tárkányi perjel is Söptei Pétert és feleségét: Dorottya asszonyt részeltette a rend lelki javaiban, és biztosították őket, hogy haláluk után lelkük üdvéért imádkozni fognak.106
Ezt az adományt megerősítve Gergely lövöldi perjel ajánlására 1490. május 10-én kelt oklevélében Antal karthauzi generális perjel és a Generális Káptalan az említett Péter mestert, feleségét és leszármazottaikat a rend imáinak részesévé tette.107 1499. április 29-én Péter karthauzi generális perjel és a káptalan Sitkei János fiait, Gellértet és Istvánt meg Gellért feleségét és gyermekeit a lövöldi karthauziak támogatásáért a rend kegyelmi áldásaiban részesíti.108
A szerzetesek hálájának bizonyítékát megtaláljuk a káptalan által készített necrologiumban, így például 1512-ben feljegyezték, hogy meghalt „Bús György és Gijersi György és Bús Bálint, akik a lövöldi ház jótevői voltak“.109 1520-ban Perényi Imre nádor nevéhez annyit fűztek, hogy halála napját, február 5-ét beírták a rend naptárába.110 A rendi akták pontosságát, tehát a Generális Káptalan naprakész információit az is jelzi, hogy a legújabb kutatás is kimutatta: a nádor 1519-ben valóban ezen a napon hunyt el.111 Néhány évvel később a monostor több támogatójának haláláról számolt be a káptalan: „László úr, a cseh király kancellárja és a rend nagy jótevője, György úr, János úr, nemes Bors György úr és Máté János úr, akik a lövöldi ház jótevői voltak“.112 113