Városlőd története. / Pille falu és az üveghuta. / Pille Dorf und die Glashütte. 

         „Pile” szlovákul fűrészüzem

   Nagyurak, sőt városok és vármegyék is nagyban telepítettek már, amikor a Neoacquistica Commissió (Újszerzeményi Bizottság) Lipóttal 1701-i rendeletét kiadatta, mely az új telepeseknek általában három évre mentességet ígér adó, vám, beszállásolás alól. Hóman Szekfű: Magyar története 6./86. oldal szerint" A morvaországi hatóságok már 1699-ben fellépnek e mozgalom ellen, elpanaszolva, hogy jobbágyaik házukat és udvarukat elhagyva, asszonyukkal és gyerekeikkel „csapatosan” mennek át a szomszédos magyar királyságba, hogy ott megtelepedjenek.".

    A mai Városlőd déli része - a Kolostor u. D-i végétől a Városlőd-Kislőd vasútállomásig - hivatalosan Pille utca, népi neve „Klashite" (Glashütte = üveghuta)._{000/1 (Koppintás bal egér)} 

   „Földrajzi egységek csak annyiban állapíthatók meg, hogy a telepítés kezdetén még a szomszédos örökös tartományokból, Alsó-Ausztriából, Morva- és Csehországból is lehetett telepest kapni, így főként a Bakony falvaiba és az ország nyugati határszéleire;”₀₀₁

    Pille falu múltja egyes vélemények szerint még a karthauziak idejére nyúlik vissza, az itteni lakosok adták a kolostor külső munkásait. A Pille nevet akkor kapta, amikor itt már üveghuta működött a 18. sz. elejétől, ennek emlékét őrzi a Pille utca név. Pille lehetett a középkori oklevelekben Ordo-Leweld-ként emlegetett falu, amely közvetlen a kolostor környékén terülhetett el. Igaz hogy az 1700 utáni különféle összeírásokban nem szerepel.(Szerk.)

    „Fiókegyházképpen Város-lőd-höz tartozott Pille, a karthauziak korából így nevezve volt község, melynek lakosai a kolostor külkertjében kötelesek voltak munkára megjelenni. Ezt is egy ideig, mint egyéb szomszéd községeket protestánsok lakták, azért az élő Szt. Gáliak hagyományként beszélik, hogy ő eleik Pilléről igen csinos hajadonokkal nősültek.”₀₀₂

    Az 1696. évi Kislődre vonatkozó adókimutatásban többek között egy Horváth János és több Osvald név szerepel.₀₀₃ - Gulden írja, hogy Vida Ferenc magyar református Pilléről telepedett át Kislődre, akit azonnal többen is követtek. Kovács Botond Árpád Szentgáli Református lelkésztől, helybeliek közlése szerint, állítólag Kislődön a mai katolikus templom eredetileg református volt, alatta, körülötte református temető található.(Szerk.) A pillei falurésszel határos „Kerékfalut" - mely egyik kiegészítő utcáját képezte a karthauziak kolostorához tartozó nyugat felőli belbirtoknak - a lakosság zöme odahagyta, és a mostani Kislődi falukútnak (A mostani orvosirendelő és kultúrház helyén. Szerk.) környékére húzódott át. Az átköltözők magyar és szlovák reformátusok lehettek, az átköltözés időpontja csak hozzávetőleg tehető a 17. sz. végére.

    A 18. században említés történik a Pillén működő deszkametszőről, ahonnan a Rákóczi-szabadságharc idején (1703 - 1711) faanyagot szállítottak Dunaföldvárra híd építéséhez.

    Pillén már 1715-ben üveghuta működött. A huta osztrák szakmunkásainak már 1711-12 előtt ide kellett érkezniük, hogy a hutát és házaikat felépítsék. A hutamunkások már kb. 15 éve itt éltek, amikor a Pillén letelepedő bajor telepesek megérkeztek, így jogos az a feltételezés, hogy az Anna kápolna építésében Rubner János első hutamesternek és hutamunkásainak volt már szerepük.

    A pillei kápolnáról ez olvasható: ,,Az itteni kápolna láthatóan a falu lakóinak jámbor szorgalma által fából és fonott sövényből készült és utána agyaggal betapasztották. Benne áll egy oltár és rajta különböző festett képek. A kápolna előtt egylábas harangtorony áll, amelyben csak egy harangocska lóg. A kápolna Szent Anna tiszteletére épült." A kápolnáról már 1735-ben van feljegyzés. ,,A Pesti Commissió 1735-ben megfelelő állapotban lévő fakápolnát talált Városlődön..." „...oltárral felszerelve, Szent Anna tiszteletére."₀₀₅ Nem tudjuk, hogy az alsó falusi temetőben kőből és téglából újjáépítve ma is álló, községünknek valószínűleg legrégibb épületét kik és mikor építették.    A Pillére telepített németek és az ottani reformátusok között gyakori volt az ellentét (1748-ban a pilleiek nem engedték be falujukba a katolikus papot, hogy az az ottani katolikus hitre visszatért hívét eltemesse.)

   A pillei reformátusok közül az említett Vida Ferencen kívül a Kozma és a Kerkápoly család neve ismeretes. A Kerkápoly család egyik leszármazottja Deák Ferenc idejében pénzügyminiszter lett. ( Új Magyar Lexikon 1961)

  Az 1745. évi egyházi összeírásban egy Horvát Konrád és felesége Erzsébet neve olvasható 15, 12 és 1 éves gyermekeikkel együtt, mint pillei lakosok. Ugyancsak itt szerepel egy Osvald Ferenc, Mária nevű feleségével és 14, 10, 12 és 1 éves gyermekeikkel. Szlovák eredetű, de katolikus lehetett az összeírásban szereplő Latzkó János és Katalin nevű felesége 6 gyermekkel, valamint Latzkó Márton és felesége Zsuzsanna gyermektelen házaspár. A pillei Horváth és Osvald családoknak a Kislődre települtekkel lehettek kapcsolataik, esetleg rokonságban voltak. A pillei reformátusok a katolikus összeírásban nem szerepelnek, így közülük csak kevésnek nevét ismerjük. Az 1747-es Püspöki levéltár A-8/6-os összeírásban található további katolikus magyar vagy szlovák nevek: Péter Valentin és Fejér Ursula 3 gyermekkel, Lacz(k)ó János és Kóbor Katalin 4 gyermekkel, Fujt János és Bogucz Anna 4 gyermekkel.

    A Bíró Márton féle Visitatio Cannonica Pille falut Városlőd filiájaként írja össze 1747-ben. Az összeírás latin szövegében ez olvasható:,,Az anyaegyház lakói német anyanyelvűek és tiszta katolikusok, a filiaegyházban (Pillén) szintén német anyanyelvűek, de bírják a szlovák nyelvet és nem katolikus magyarokkal vannak keverve." „A filia lakóinak nincs papjuk, se tanítójuk, és eddig az anyaegyház papjának semmit sem adóztak."₀₀₄  

    Városlőd határának egyik dűlőjét, amely a vasúti kanyartól É-ra, a csehbányai bekötőút két oldalán terül el, „Tótréti dűlőnek", népi nevén „Schlowake Wiese"-nek nevezik. A dűlő neve feltehetően az itt lakó szlovákokkal kapcsolatos.

Éri István: Adatok a bakonyi üveghuták történetéhez.

    Padányi Bíró Márton (1745—1762 között veszprémi püspök) egész egyházmegyéje területén hatalmas harcot folytatott az elterjedt reformáció visszaszorítására. Tevékenységének eredménye: 40 helyen megszűnt a református istentisztelet, eltávolított 28 lelkészt, lebontatott 18 imaházat, 3774 protestáns visszatért a katolikus hitre.

    A pillei reformátusok, a Kislődiekkel együtt ellen álltak a visszatérítési kísérletnek, ezért a püspök nem tűrte meg őket hűbérbirtokán. A távozásra kényszerülők nagyobb része Balatonudvariban telepedett meg, amelynek régi református temetőjében ma is láthatók azok a különös szív alakú sírkövek, amelyeket a 18. sz.-ban idetelepített városlődi (pillei) hitvallók síremlékeinek tartanak, ami sajnos már nem ellenőrizhető, mivel a II. világháború idején - bombatalálat miatt -  megsemmisültek a Balatonudvari református egyházközség régi anyakönyvei, feljegyzései. (Császár Attila református lelkész.)Szerk.

    Azt, hogy a Bakonyban az első, majd az ezután megalapított üveghuták létesítését mi tette szükségessé és lehetővé, szükségtelen részletesen tárgyalni. Elég, ha felhívjuk a figyelmet arra, hogy a török hódoltság, illetőleg a felszabadító háborúk és a kuruc szabadságharc megszűntével a megye elnéptelenedett falvai újra telepítésének gondja — az egyházi és világi földesurakat egyaránt erőteljesen foglalkoztatta —

    A Bakony hatalmas erdőségeinek hasznosítása nem kis gondot jelentett.₀₀₆ Ennek módozatai között megtaláljuk az irtás földek mezőgazdasági hasznosítását, mint uralkodó tendenciát. De az erdők faállományának hasznosításában jelentős szerepet kaptak az építkezések egyre szélesebb körűvé válásakor a fafeldolgozó üzemek (deszkametsző) mellett a hamuzsírfőzők₀₀₇ is, már a XVII sz. első évtizedeiben. Teljesen magától érthetőnek tűnik tehát az üveghuták létrehozása is, mint az egyébként gazdaságilag alig, vagy egyáltalán nem hasznosítható erdőségek felhasználásának aránylag legkifizetődőbb módja. Jóllehet az első huták évi bérletösszegei nem voltak jelentősek, kétségtelen, hogy létrehozásuk az egyes uradalmak számára hasznos volt saját üvegszükségletük biztosítása érdekében. így a távoli nyugat magyarországi vagy felvidéki, de jelentéktelen hazai, még inkább a drágább külföldi üvegáru egy részének beszerzése vált mellőzhetővé.

    A manufaktúrák, melyek létesítésénél a nyersanyag adott volt, még így is a kívántnál és szükségesnél kisebb mértékben létesültek országszerte, így vidékünkön is. Ennek oka a tőke- és a szakemberhiányban kereshető. Azonban éppen az első bakonyi üveghuta helyének kiválasztása s az ugyanezen a környéken működő kisebb ipari üzemek „alapítása" utal egy határozott gazdasági koncepcióra. Ennek megvalósításán a veszprémi püspökség fáradozott. Városlőd és környéke a középkorban a dúsgazdag itteni — lövöldi — karthauzi monostor birtokában volt.₀₀₈ A török hódoltság idején teljesen elpusztult uradalom a veszprémi püspökség birtokába került.

    A XVIII. sz. elején az itteni adottságok: az úthálózat, bőséges erdőségek, sebes folyású patak, agyag- és ércelőfordulások, mészégetési lehetőség stb. arra bírták a püspököket, hogy Városlőd újratelepítésével egyidejűleg kisebb üzemeket is létesítsenek itt. Az üveghuta, vashámor, deszkametsző, hamuzsírfőző, mészégető üzemek, majd később keménycserép gyár létesítésének szorgalmazása jelzi az adottságokat figyelembe vevő korszerű gazdálkodásra törekvő szándékot. A Városlőd-Kislőd határából kialakított Pille nevű területrészt a helytörténeti lexikon szerint 1747-ben jelzik először önálló településként,₀₀₉ bár a szerzők utalnak arra, hogy korábban is lakott hely lehetett. Benépesülését Kis- és Városlőd 1730 utáni, németekkel történt újratelepítésével hozzák összefüggésbe, bár hangsúlyozzák, hogy Pille „keletkezését, faluvá válását üveges üzemének köszönheti."

   A két falu, illetőleg Pille benépesítési körülményei nem túlságosan ismertek. Városlőd első monográfusa szerint a két falu jobbágynépességét Eszterházy Imre veszprémi püspök a Rajna mellékéről hívta be."₀₁₀ Acsády alapján a helytörténeti lexikon is írja, hogy ez a telepítés már a harmadik volt, mivel az 1715-ben Városlődön összeírt 15 magyar telepes család, majd az 1720-as összeírás szerint itt élt 4 család időközben elköltözött.₀₁₁ (Mint alább látni fogjuk, Városlődön, illetőleg Pillén találunk a XVIII. sz. közepéig magyarokat, nincs tehát arról szó, hogy 1720 után mintegy tíz esztendeig a település néptelen lett volna — ezt bizonyítja éppen az üveghuta fennállása is.)

    Azt azonban a már említett monográfus, Gulden István, a falu plébánosa  1864 előtt  (ennél fogva a helyi hagyományokat is jobban ismerve) megírta, hogy Pille népessége nem a Rajna mellékéről vándorolt be:" . . .1733-ban üveghuta állott fel, s németektől betelepítve — kiknek máig a város-lődi falubeliektől eltérő szójárásaik osztrák származásra mutatnak — külön bíró alatti községet képezett."₀₁₂ Adataink Gulden megállapítását igazolják. 1744-ben, 84 esztendős korában halt meg a városlődi plébánia anyakönyvébe tett bejegyzés szerint Rubner János Péter, „fuitus Magister antea vitrariae Pileensis".

    Ő volt tehát az itteni huta első mestere, feltehetőleg alapítója is. Rubnerrel azonban már jóval korábban találkozunk, mint városlődi lakossal. 1718-ban Horváth János, ugyancsak városlődi lakos Ádám nevű gyermekének keresztszülője, Veronika nevű feleségével együtt.₀₁₃ A már ekkor is idős mestert tehát Városlőd első betelepítése kapcsán hívhatta ide a püspökség— családjával együtt — s ennek célja — véleményünk szerint — már az üveghuta létesítése lehetett. Ennél fogva, bár csak közvetett adatok alapján, a pillei üveghuta működésének megindítását nem 1747-re, vagy 1733-ra, hanem már az 1710-es évekre kell tennünk. Az idős mester három felnőtt fiával érkezett Pillére. Egyiküket, Rubner Ferencet az 1730-as években, a városlődi anyakönyvben „colonus et socius vitrarius"- ként említik, itt él az 1745-ös és 1748-as egyház összeírások szerint is, a későbbiekben nevével már nem találkozunk. Ki a Városlődi, vagy Pillei, már régóta keveredést okoz. (Szerk.)

    Rubner neve szerepel már 1722—25 között is a veszprémi anyakönyvben: két leányát és egy fiát keresztelteti itt. A két másik fiúnak, R. János Györgynek és János Mihálynak nevét ugyancsak a veszprémi anyakönyv 1728-as, illetve 1719—29 közötti bejegyzései őrzik. Bár foglalkozásukat nem említik, igen valószínű, hogy ők is a hutánál dolgoztak.

    A család harmadik generációjába sorolható Rubner András, aki, mint fiatal házas él Pillén az 1748-as összeírás idején. Rajtuk kívül — nem tudjuk, hogy a második, vagy harmadik generációba tartoznak-e — még két Rubner-leány nevét is meg kell említenünk. Az egyik 1745-ben Köller János „colonus et magister ferrarius Wároslődiensis"₀₁₄ felesége, a másikkal 1738-ban köt házasságot Városlődön Gleiszner Márton „socius vitrarius Pileiensis".₀₁₅ A Rubner-család megtelepülése és a pillei huta létesítése közötti összefüggés további bizonyítást nem igényel.

   Adósak vagyunk azonban még a huta munkásainak névsorára, származásukra vonatkozó bizonyítékokkal. Vegyük előbb a származást. Schmoll Ádám üvegfúvó 1739-ben köt házasságot Városlődön. Egyik házassági tanúja éppen Gasteiger Mihály, a pillei huta második mestere. A bejegyzés szerint a vőlegény „honesti Jacobi Schmoll coloni Luckenhausiensis" fia. Miután ismeretes, hogy Léka, Szalónak, Rohonc vidéke Nyugatmagyarország híres üveggyártó központja volt, kiindulópontunk -s egyben Gulden feltevésének igazolása - ez az adat lehet a pillei huta szakmunkásainak eredeztetésére vonatkozóan. 1743-ban Spistinger Ferenc „socius vitrarius, filius Austriacus Berghnetziensis" nősülését jegyzik fel Városlődön.

    Egyelőre ez a két adat támasztja alá feltevésünket: a pillei (majd az ebből kiszakadó németbányai) üveghuta munkásai az osztrák határszéli üveghutákból települtek át.₀₁₆ Az említett két üvegfúvóval, Gasteiger Mihállyal és a Rubner-család tagjaival együtt 1734—1745 között az anyakönyvi bejegyzések alapján 15 hutamunkás nevét ismerjük Pilléről, némelyikük további életútja természetesen évtizedeken át nyomon kísérhető az üveghutánál.  Miután a huta első évtizedeiről úgyszólván csak ezek az adatok szolgálnak felvilágosítással, sok következtetés levonását nem teszik lehetővé.

    Annyit mindenesetre megállapíthatunk — még ha a munkások vándorlásának tényét figyelembe vesszük is — hogy az 1730—50 közötti időszakban a huta átlagosan 8—10 szakmunkást foglalkoztathatott, termelése, felszerelése nem különbözhetett az ország más részeiben működött s adatok alapján jobban ismert hutákétól. E korban s különösen a bakonyi huták működésénél természetes volt, hogy egy-egy huta bérlője, irányítója szerepét egy-egy család tartotta a kezében. Ez, bármilyen szerény méretű, de mégis bizonyos vagyon: tőke, felszerelés meglétét, gyarapításának lehetőségét jelenti.

    Érdekesnek tűnik, hogy Pille első hutamesterének tevékenységét nem valamelyik fia folytatta. Itteni munkálkodásukról későbbi adataink is vannak, hanem egy, a Rubnerekkel kimutathatóan még csak rokonságban sem álló személy, id. Gasteiger János Mihály került, mégpedig- még az idős Rubner életében a huta élére. őt mindenesetre azok közé, az 1730-as évektől kimutathatóan Pillén dolgozó szakemberek közé sorolhatjuk, akik a Rubnerék alapította hutához érkeztek — feltehetően szintén a nyugati határszélről. Magister vitrarius-ként a már idézett 1739-es anyakönyvi bejegyzés említi először, de róla szóló, itteni adatok korábbról is vannak. Valószínűleg 1713 körül született s az 1734—35 fordulóján megkezdett városlődi anyakönyv első bejegyzései között, már 1735 tavaszán említik nevét. Felesége Colbert Annamária, ekkor keresztelik meg harmadik gyermeküket.        

    Házasságkötésének, első két gyermekük születésének helye, időpontja nem ismeretes, feltehetően 1733—34 ezek időpontja. Gasteiger sem egyedül jött Pillére. Néhány évvel fiatalabb öccsét, Fülöpöt 1743-ban már vicemagisterként említi az anyakönyv. Pillei tevékenységének első, több mint egy évtizedes időszakáról semmit sem tudunk, csupán az anyakönyvben találkozunk nevével, saját, vagy munkásai gyermekeinek keresztelése, vagy házasságkötéseknél történt tanúskodása alkalmával. Pillének, az 1730-as évektől lakosai foglalkozása, jogállása tekintetében is önállósult településnek első, egyházi összeírása 1745-ből való.₀₁₇

    Eszerint Pillén ekkor 35 családfő élt, a felnőttek lélekszáma 78, a gyermekeké 82. Az 1748-as újabb összeírás 33 családfő és 3 özvegy nevét tartalmazza, 76 felnőtt és 80 gyermek nevével. A lakosok között találunk magyarokat is.₀₁₈

    Figyelemreméltó, hogy a két összeírás között eltelt időszakban 10 család költözött el s ugyanannyi érkezett ide, a lakosok kb. 30%-a cserélődött tehát ki. Az 1747-es adóösszeírás viszont csak 10, egésztelkes német jobbágycsaládot tüntet fel Pillén.₀₁₉ Közülük Gasteiger a legvagyonosabb: kertje, 12 pozsonyi mérős irtás földje és 6 ökre van. Ő a település ura, a bormérés jogáért és a hutabérlet fejében évente 175 Ft-ot fizetett. A többieknek földje nincs, csak egy-egy tehene s együttesen 30 Ft-tal váltják meg magukat, ez az összeg a lényegében változatlan lélekszámú falunál 1749-ben 45 Ft-ra emelkedett.

    A tíz adófizető család tagjai közül (Gasteigerrel együtt) a hutában az összeírás szerint 3 szakmunkás dolgozott, ide sorolhatjuk azonban valószínűleg az 5 munkás-napszámost, sőt még az 1 kőművest is. Ezen kívül 1 takácsról tudunk. A foglalkozásra utaló anyakönyvi bejegyzések, az adó- és a két egyházi összeírás alapján bizonyosan a hutánál dolgozó szakmunkások közül hétnek ismerjük 1745—48 között a nevét.₀₂₀ Az ezekre a személyekre vonatkozó adatok kb. 1735-től folyamatosak, megállapítható tehát, hogy Gasteigeren kívül 6 üvegfúvó alkothatta a huta ,,törzsgárdáját" több mint egy évtizeden keresztül.   

    Hozzájuk csatlakozhattak kb. hasonló számban a folytonosan vándorló szakmunkások. Bizonyos azonban, hogy a település lakosságának másik része is jobbára a huta körüli munkáknál (favágás, homok-, agyagbányászás, hamuzsírégetés, fuvarozás stb.) találhatta megélhetését. A munkások számán, a bérleti díj összegén kívül alig van más adatunk a huta működésére. Úgyszólván semmit sem tudni arról, hogy mit és milyen mennyiségben termelt a huta.

  1749 őszén Horányi Gábor rendelt a püspökségnél üvegkarikákat ,,pro fenestris necessarios Vitreos Circulos".₀₂₁  Bíró Márton püspök egy hónap múltán már arról értesítette, hogy öt, ezer darabot tartalmazó csomagban elszállították az ablaküveget, áruk összesen 50 Ft.₀₂₂ Horányi 1757-ben az épülő tordasi templomhoz szintén Bíró Mártonhoz intézett levelében kéri 2000 ablaküveg elkészítését.₀₂₃

    A termékek értékesítésében, felhasználásában tehát, akárcsak másutt, Pillén is döntő szerepe lehetett a földesúrnak. Gasteiger vagyoni helyzetére nézve legfeljebb az általa nyújtott kisebb-nagyobb kölcsönök összege adhat felvilágosítást.₀₂₄ Az 1750-es évek elején merült fel annak gondolata, hogy a régi huta körüli erdők ritkulása miatt az üzemet át kellene telepíteni, újat kellene építeni. Bíró Márton püspök szorgalmazta a püspökség birtokainak minél intenzívebb kihasználását. Az egyházmegyében folytatott nagyszabású rekatolizáló tevékenysége, mely egyházi épületek emelésével, restaurálásával járt együtt, egyre nagyobb összegeket igényelt.   

    Annak érdekében például, hogy alkalmazottai, bérlői kizsákmányolását egyedül a püspökség végezhesse, visszaélve főispáni hatalmával, ezeket a nem nemeseket felmentette az adófizetés alól. Az ellene indított 1752-es vizsgálat 29 vádpontjának egyike is felrója ezt, s külön megemlíti a pillei hutamestert is a mentesítettek között. Gasteigerrel 1753-ban köti meg Bíró Márton az új szerződést, melyben egy új huta létesítésére is megbízást adnak neki.₀₂₅

    A szerződésből kitűnik, hogy a pillei „öveg bányász" évente már 200 Ft bérletet fizet s a majdani huta bérlete is ennyi lesz. Megengedte Gasteigernek a püspök azt is, hogy új házat építhessen. A szerződés rövid időre, alighanem három évre szólt. Az új huta építése rövidesen megkezdődött, 1756-ra készen is lehetett. A munka ez alatt természetesen Pillén sem szünetelt. Időközben azonban, valószínűleg az évi bérleti összeg és a szolgáltatások emelésének szándéka, Bíró Márton további fejlesztési tervei következtében a püspökség és Gasteiger között nézeteltérés keletkezhetett.

    Ezért Bíró 1755-ben versenytársat keresett és talált Adler Ferenc dél csehországi hutamester személyében. Neki szándékozott átadni a régi pillei huta bérletét — természetesen magasabb, évi 400 Ft-os bérlet fejében. Ezzel egyidejűleg a már üzemelésre készen állott új, németbányai huta bérletét is emelni kívánta. A szorítóba került Gasteiger kénytelen volt engedni.₀₂₆ Csak azt kérte, hogy az 1756/57-es évben₀₂₇ az új huta mellett még a régiben is dolgozhassék, míg Adler munkához nem lát — de még a 200 Ft-os bérlet fejében.₀₂₈

    A pillei hutában az új bérlő 1757-től dolgozott. A vele megkötendő szerződésbe azt kérte bevenni, hogy az amúgy is elavult pilléi hutában három éven keresztül, évi 400 Ft árendáért fehérüveget (Kreideglas) készíthessen, ez idő alatt egy új huta építését kezdhesse meg s 6-6 évre kötendő szerződések alapján abban dolgozhassék.₀₂₉

    Az 1757-es egyházi összeírás Pillére vonatkozó adatai igen érdekesek. Megtaláljuk bennük a Gasteiger féle hutához tartozókat is, hiszen még csak kevesen tudtak Németbányára átköltözni, ott házat építeni, de szerepelnek benne az Adler - hozta jövevények is, egyelőre még zsellérként. A település népessége megkétszereződött.

    174 felnőttet és 156 gyermeket írtak össze, 47 családot, és mint inquilinusokat, Adleréket. A lélekszám megnövekedése nem magyarázható egyedül az új hutamunkások megérkezésével, hiszen ők mindössze 24-en voltak, ezek között három család 5 gyermeke. A lakosság cserélődését mutatja, hogy az1748-as 33 családból már csak 19-et találni, a 14 elköltözött család helyére viszont 28 új érkezett. Gasteigerrel együtt 9 hutabeli szakmunkás él a törzslakosság között.₀₃₀

   Az egy-egy háztartásnál összeírt inas, segéd, vagy a foglalkozás kifejezett megjelölése alapján 11 családfő lehetett iparűző.₀₃₁ A lakosság összetételében észrevehető változás arra utal, hogy Pille ekkor már korántsem egy huta-környéki kolónia csupán. Bizonyára nőtt a huta teremtette munkaalkalmak száma is, de inkább a település viszonylag kötetlenebb jogállása vonzhatott sokakat ide. A zsellérek száma is jelentős: 35 felnőtt. 12 gyermek.

    Mint említettük, Adler munkásai, mesterükkel együtt még csak inquilinus-ként kerültek összeírásra. 13 lehetett a szakmunkások száma.₀₃₂ Közülük mindössze csak öt volt idősebb, ebből három családos, a többi 16—24 év közötti fiatalember. A jövevények nem sokáig éltek Pillén, hiszen Csehbánya néven hamarosan működésbe lépett az új huta, ahol a 13 üvegfúvó közül 8 nevével találkozunk majd másfél évtized multán is.

    Pille azonban nem néptelenedett el 1757 után, ahogyan a helytörténeti lexikon írja.₀₃₃ Az 1757-es országos árvíz kapcsán a Séd okozta károk, (e pusztításról Bíró Márton leveléből értesülünk,)₀₃₄ továbbá a két új huta működésének megindulása eredményezett bizonyos mértékű elvándorlást. Még a huta sem szűnt meg, mint gondolnánk, az Adler által kért hároméves szerződés lejártakor, tehát 1760-ban. 1762 májusában egy félévi árenda — 300 Ft — befizetését eszközli Adler Ferdinánd a püspökségnek, ahol az összeg rendeltetésére vonatkozóan ezt jegyzik fel: ,,a duabus Officinis videlicet neo-erecta, et antiqua".₀₃₅ A jelek szerint azonban Pille után már csak a régi, évi 200 Ft-os bérletet fizették. Egyelőre ez a legkésőbbi adatunk a huta fennállásáról, melynek legfontosabb adatait tehát így foglalhatjuk össze :

1. Működött kb. 1715—1762 között.

2. Hutamesterei: Rubner (kb. 1715—kb. 1738),

    Gasteiger (kb. 1738—1757), Adler (1757—1762).

3. Munkáslétszáma (üvegfúvók): 8—12 fő között.

4. Termelt: fehérüveget, kerek ablaküveget bizonyosan.

5. Bérlet összege: 1753-ig (bizonyíthatóan csak

    1747-től) évi 175 Ft, 1753—56 között évi 200, 1757-től—1760-ig évi 400,

    majd 1762-től ismét 200 Ft.

    1762 után, miután az üveggyártás Pillén végleg megszűnt, az üvegfúvók a településről elvándoroltak, valóban nem volt ok önállóságának fennmaradására. Amint azt, csak az időpontban tévedve, Gulden is megírja,₀₃₆ Pillét egyszerűen Városlődhöz csatolták.₀₃₇

Die Geschichte von Városlőd. / Pille Dorf und die Glashütte.

"Pille" auf Slowakisch für Sägewerk.

   Großgrundbesitzer und sogar Städte und Komitate siedelten sich bereits in großer Zahl an, als die Neoacquistica Commissio (Neusiedlungskommission) unter der Herrschaft von Lipót ihr Dekret von 1701 erließ, das den neuen Siedlern für einen Zeitraum von drei Jahren generell Steuer-, Zoll- und Siedlungsfreiheit versprach. Laut Hóman Szekfű: Geschichte Ungarns, Seite 6/86, "gingen die mährischen Behörden bereits 1699 gegen diese Bewegung vor, indem sie sich darüber beschwerten, dass ihre Leibeigenen ihre Häuser und Höfe verließen und sich "in Trupps" mit ihren Frauen und Kindern im benachbarten ungarischen Königreich niederließen.

   Der südliche Teil des heutigen Városlőd - vom südlich der Kolostor str. bis zum Bahnhof Városlőd-Kislőd - offiziell Pille-Straße, im Volksmund "Klashite" (Glashütte) genannt._{000/1 (linker Mausklick)}

  "Geografische Einheiten lassen sich nur insofern herstellen, als zu Beginn der Besiedlung Siedler aus den benachbarten Erblanden Niederösterreich, Mähren und Böhmen vor allem in den Dörfern des Bakony und an der Westgrenze des Landes zu finden waren. "₀₀₁

   Man nimmt an, dass die Geschichte des Dorfes Pille auf die Zeit der Kartäuser zurückgeht, da die Einwohner die externen Arbeitskräfte für das Kloster stellten. Der Name Pille wurde dem Dorf gegeben, als es bereits zu Beginn des 18. Jahrhunderts eine Glashütte war, und der Name Pille-Straße erinnert daran. Bei Pille könnte es sich um das in mittelalterlichen Dokumenten als Ordo-Leweld bezeichnete Dorf gehandelt haben, das sich möglicherweise in unmittelbarer Nähe des Klosters befand. Es stimmt, dass es in den verschiedenen Volkszählungen nach 1700 nicht mehr erwähnt wird.

   "Pille, ein Dorf, das seit der Zeit der Kartäuser so genannt wird, gehörte als Filialkirche zur Város-lőd, und seine Bewohner waren verpflichtet, im Garten des Klosters zu arbeiten. Eine Zeit lang war es, wie andere Nachbardörfer, von Protestanten bewohnt, und es wird von den lebenden St. Gál als Tradition erzählt, dass ihre Vorfahren aus Pille sehr hübsche Mädchen geheiratet haben. "₀₀₂

   In der Steuererklärung von 1696 für Kislőd werden unter anderem die Namen von János Horváth und mehreren Osvalds genannt.₀₀₃ - Gulden schreibt, dass sich Ferenc Vida, ein ungarischer Reformierter, von Pille aus in Kislőd niederließ, dem sofort weitere folgten. Nach Angaben der Einheimischen, des reformierten Pfarrers von Szentgál, Árpád Botond Kovács, war die heutige katholische Kirche in Kislőd ursprünglich reformiert, und es gibt einen reformierten Friedhof unter und um sie herum. Das an das Dorf Pille angrenzende "Raddorf", das eine zusätzliche Straße zum westlichen Teil der zum Kartäuserkloster gehörenden Binnensiedlung war, wurde von der Mehrheit der Bevölkerung verlassen und in die Gegend um die heutige Dorfstraße von Kislőd verlegt (wo sich heute die medizinische Klinik und das Kulturhaus befinden, Anm. d. Red.). Die Umsiedler waren möglicherweise ungarische und slowakische Reformierte, und das Datum der Umsiedlung lässt sich nur ungefähr auf das Ende des 17.

    Im 18. Jahrhundert wird eine Holzmühle in Pille erwähnt, von der aus Holz nach Dunaföldvár transportiert wurde, um während des Unabhängigkeitskrieges von Rákóczi (1703 - 1711) eine Brücke zu bauen.

   Bereits 1715 war in Pille eine Glashütte in Betrieb. Die österreichischen Facharbeiter der Hütte mussten vor 1711-12 hierher kommen, um die Hütte und ihre Häuser zu bauen. Als die bayerischen Siedler in Pille eintrafen, lebten die Hüttenarbeiter bereits seit etwa 15 Jahren hier, so dass man davon ausgehen kann, dass der erste Hüttenmeister und die Hüttenarbeiter von János Rubner bereits beim Bau der Annakapelle eine Rolle gespielt haben.

   Über die Kapelle von Pillei heißt es: "Die Kapelle hier wurde offenbar durch den frommen Fleiß der Dorfbewohner aus Holz und Weidengeflecht gebaut und dann mit Lehm bedeckt. Sie enthält einen Altar und verschiedene gemalte Bilder. Vor der Kapelle steht ein einbeiniger Glockenturm, in dem nur eine Glocke hängt. Die Kapelle wurde zu Ehren der Heiligen Anna erbaut". Die Kapelle wird bereits 1735 erwähnt: "1735 fand die Pesti Commissió in Városlőd eine hölzerne Kapelle in gutem Zustand... "₀₀₅ Wir wissen nicht, wann und von wem das Gebäude, das wahrscheinlich das älteste im Dorf ist, gebaut wurde, und das heute noch steht, in Stein und Ziegel auf dem unteren Dorffriedhof umgebaut. Zwischen den Deutschen, die sich in Pille niederließen, und den örtlichen Reformierten kam es häufig zu Konflikten (1748 ließen die Piller den katholischen Priester nicht in ihr Dorf, um ihren Konvertiten zu bestatten).

    Unter den Pille-Reformierten sind neben dem bereits erwähnten Ferenc Vida auch die Familien Kozma und Kerkápoly bekannt. Ein Nachkomme der Familie Kerkápoly wurde Finanzminister unter Ferenc Deák (Új Magyar Lexikon 1961).

    In der kirchlichen Volkszählung von 1745 werden ein  Konrád Horváth und seine Frau Erzsébet mit ihren 15, 12 und 1 Jahr alten Kindern als Einwohner von Pille genannt. Außerdem ist hier ein Ferenc Osvald mit seiner Frau Mária und ihren Kindern im Alter von 14, 10, 12 und 1 Jahr aufgeführt. Slowakischer Herkunft, aber möglicherweise katholisch, waren János Latzkó und seine Frau Katalin mit 6 Kindern sowie Márton Latzkó und seine Frau Zsuzsanna, ein kinderloses Paar, das in der Volkszählung aufgeführt ist. Die Familien Horváth und Osvald aus Pille könnten mit denen, die sich in Kislőd niederließen, verwandt oder verschwägert gewesen sein. Die Pille-Reformierten sind in der katholischen Volkszählung nicht aufgeführt, so dass nur wenige von ihnen bekannt sind. Andere katholische ungarische oder slowakische Namen, die in der Volkszählung A-8/6 des Bischofsarchivs von 1747 gefunden wurden, sind.

   In der Visitatio Cannonica von Márton Bíró wird das Dorf Pille im Jahr 1747 als Filiale von Városlőd beschrieben. Der lateinische Text der Volkszählung lautet. "Die Bewohner der Filia haben keinen Priester oder Lehrer, und bisher haben sie keine Steuern an den Priester der Mutterkirche gezahlt. "₀₀₄

   Einer der Weinberge am Rande von Városlőd, nördlich der Eisenbahnkurve, beiderseits der Zufahrtsstraße zur  Csehbánya, heißt "Tótréti dűlő", im Volksmund auch "Schlowake Wiese" genannt. Der Name der Wiese geht vermutlich auf die Slowaken zurück, die hier lebten.

István Éri: Daten über die Geschichte der Bakonyer Glashütten.

  Márton Bíró Padányi (Bischof von Veszprém zwischen 1745 und 1762) führte einen gewaltigen Kampf zur Unterdrückung der sich ausbreitenden Reformation in seiner Diözese. Das Ergebnis seiner Aktivitäten war die Einstellung der reformierten Gottesdienste in 40 Orten, die Absetzung von 28 Pfarrern, der Abriss von 18 Bethäusern und die Konvertierung von 3774 Protestanten zum Katholizismus.

   Die Reformierten von Pille wehrten sich zusammen mit den Kislődies gegen den versuchten Übertritt, so dass der Bischof sie nicht auf seinem Lehen duldete. Die meisten der Vertriebenen ließen sich in Balatonudvari nieder, auf dessen altem reformierten Friedhof noch heute die merkwürdigen herzförmigen Grabsteine zu sehen sind, die werden für die Grabsteine der Gläubigen der Dorf Pille gehalten, die sich hier im 18. Jahrhundert niederließen, was leider nicht überprüft werden kann, da die alten Register und Aufzeichnungen der reformierten Gemeinde von Balatonudvar während des Zweiten Weltkriegs durch Bombenangriffe zerstört wurden. (Attila Császár, reformierter Pfarrer.)

   Es erübrigt sich, im Einzelnen zu erörtern, was die Errichtung der ersten und der nachfolgenden Gewächshäuser im Bakony notwendig und möglich machte. Es genügt darauf hinzuweisen, dass nach dem Ende der türkischen Besatzung, den Befreiungskriegen und dem kuruzinischen Unabhängigkeitskrieg das Problem der Wiederbesiedlung der entvölkerten Dörfer des Komitats - eine Angelegenheit, die sowohl den kirchlichen als auch den weltlichen Grundbesitzern große Sorgen bereitete - im Vordergrund stand.

  Die Nutzung der ausgedehnten Wälder des Bakony war kein geringes Problem.₀₀₆ Unter den Möglichkeiten, dies zu tun, ist die landwirtschaftliche Nutzung der gerodeten Flächen die dominierende Tendenz. Mit der zunehmenden Verbreitung des Bauwesens wurde jedoch auch die Nutzung der Holzressourcen der Wälder durch holzverarbeitende Betriebe (Bohlenschlag) und Aschenöfen₀₀₇ bereits in den ersten Jahrzehnten des 17. Jahrhunderts maßgeblich beeinflusst. Die Errichtung von Gewächshäusern scheint daher auch die kostengünstigste Form der Nutzung von Wäldern zu sein, die ansonsten kaum oder gar nicht wirtschaftlich genutzt werden konnten. Obwohl die jährlichen Pachtpreise der ersten Glashäuser nicht sehr hoch waren, besteht kein Zweifel daran, dass ihre Errichtung für die einzelnen Güter von Nutzen war, um den eigenen Glasbedarf zu decken und so zu vermeiden, dass ein Teil des Glases aus dem äußersten Westen Ungarns oder aus dem Hochland, aber auch unbedeutendes einheimisches Glas und noch weniger teures ausländisches Glas gekauft werden musste.

   Obwohl die Rohstoffe vorhanden waren, wurden im ganzen Land, auch in unserer Region, weniger Manufakturen gegründet als gewünscht und notwendig. Der Grund dafür war der Mangel an Kapital und qualifizierten Arbeitskräften. Doch schon die Wahl des Standorts der ersten Glashütte in Bakony und die "Gründung" kleinerer Industriebetriebe in der gleichen Gegend deuten auf ein bestimmtes wirtschaftliches Konzept hin. Das Bistum Veszprém arbeitete an dessen Umsetzung. Im Mittelalter waren Városlőd und seine Umgebung im Besitz des wohlhabenden Kartäuserklosters Lövöld.₀₀₈ Das Gut, das während der türkischen Besatzung völlig zerstört wurde, wurde vom Bistum Veszprém übernommen.

   Zu Beginn des 18. Jahrhunderts ermutigten die örtlichen Gegebenheiten - das Straßennetz, die reichlich vorhandenen Wälder, der plätschernde Bach, die Ton- und Erzvorkommen, das Kalkbrennen usw. - die Bischöfe, hier gleichzeitig mit der Umsiedlung von Városlőd kleine Fabriken zu errichten. Die Ansiedlung von Glashütten, Eisenschälereien, Bretterverarbeitungsbetrieben, Töpfereien, Kalkbrennereien und später einer Hartziegelfabrik ist ein Indiz für die Absicht, den Gegebenheiten Rechnung zu tragen und moderne Landwirtschaft zu betreiben. Laut Heimatlexikon wird das an der Grenze zu Városlőd-Kislőd entstandene Gebiet von Pille erstmals 1747 als eigenständige Siedlung erwähnt,₀₀₉ obwohl die Autoren vermuten, dass es schon früher bewohnt gewesen sein könnte. Sie bringen seine Besiedlung mit der Wiederbesiedlung von Kis- und Városlőd durch Deutsche nach 1730 in Verbindung, obwohl sie betonen, dass Pille "seine Entstehung und seine Entwicklung zum Dorf der Glashütte verdankt."

   Die Umstände der Besiedlung der beiden Dörfer und von Pille sind nicht genau bekannt. Laut dem ersten Monographen von Városlőd wurden die Leibeigenen der beiden Dörfer vom Bischof von Veszprém, Imre Eszterházy, aus dem Nebenfluss des Rheins eingeladen.₀₁₀ Auf der Grundlage von Acsády schreibt das örtliche Geschichtslexikon auch, dass dies die dritte Ansiedlung war, da die 15 ungarischen Siedlerfamilien, die 1715 in Városlőd verzeichnet wurden, und die 4 Familien, die laut Volkszählung von 1720 dort lebten, in der Zwischenzeit weggezogen waren.₀₁₁ (Wie wir weiter unten sehen werden, finden wir in Városlőd und Pille bis zur Mitte des 18. Jahrhunderts Ungarn, so dass es keine Frage ist, dass die Siedlung nach 1720 etwa zehn Jahre lang unbewohnt war - die Existenz der Glasfabrik ist ein Beweis dafür).

   Der bereits erwähnte Monograph István Gulden, der Pfarrer des Dorfes, schrieb jedoch vor 1864 (und ist daher mit den örtlichen Traditionen besser vertraut), dass die Bevölkerung von Pille nicht vom Rhein her eingewandert sei. . . .1733 wurde eine Glashütte errichtet, die von Deutschen besiedelt wurde, deren Dialekte, die sich von denen der Dorfbewohner von Városlőd unterscheiden, noch immer auf österreichische Herkunft hinweisen, und die ein eigenes Dorf unter der Gerichtsbarkeit eines Richters bildeten. "₀₁₂ Unsere Daten bestätigen Guldens Aussage. Laut Eintrag im Kirchenbuch der Gemeinde Városlőd starb János Péter Rubner, "fuitus Magister antea vitrariae Pileensis", im Jahr 1744 im Alter von 84 Jahren.

   Er war also der erste Meister des huta hier, und wahrscheinlich auch sein Gründer. Wir treffen Rubner jedoch schon viel früher als Einwohner von Városlőd an. Im Jahr 1718 war János Horváth, der ebenfalls in Városlőd wohnte, zusammen mit seiner Frau Veronika Pate seines Kindes Ádám.₀₁₃ Der damals schon alte Meister wurde also im Zusammenhang mit der ersten Ansiedlung von Városlőd zusammen mit seiner Familie vom Bistum hierher eingeladen - und der Zweck davon muss unserer Meinung nach die Gründung der Glashütte gewesen sein. Daher müssen wir, wenn auch nur indirekt, den Beginn der Glashütte in Pille nicht in die Jahre 1747 oder 1733, sondern bereits in die 1710er Jahre legen. Der alte Meister kam mit seinen drei erwachsenen Söhnen nach Pille. Einer von ihnen, Ferenc Rubner, wird in den 1730er Jahren als "colonus et socius vitrarius" im Matrikelbuch von Városlőd erwähnt, wo er laut der Kirchenzählung von 1745 und 1748 wohnt, aber sein Name wird in späteren Aufzeichnungen nicht erwähnt. Wer Városlődi oder Pillei ist, war lange Zeit eine Quelle der Verwirrung.

   Der Name Rubner wird bereits 1722-25 im Registerbuch von Veszprém erwähnt: Hier wurden zwei Töchter und ein Sohn getauft. Die Namen der beiden anderen Söhne, János György R. und János Mihály R., sind ebenfalls in den Registern des Veszprémer Registers von 1728 bzw. 1719-29 verzeichnet. Obwohl ihr Beruf nicht erwähnt wird, ist es sehr wahrscheinlich, dass sie ebenfalls auf dem Mutanten gearbeitet haben.

   Die dritte Generation der Familie ist András Rubner, der als junger verheirateter Mann zur Zeit der Volkszählung von 1748 in Pille lebte. Neben ihnen - wir wissen nicht, ob sie zur zweiten oder dritten Generation gehören - müssen wir auch die Namen von zwei Rubner-Töchtern erwähnen. Eine von ihnen ist 1745 die Frau von János Köller "colonus et magister ferrarius Wároslődiensis "₀₁₄ , die andere ist 1738 in Városlőd mit Márton Gleiszner "socius vitrarius Pileiensis" verheiratet.₀₁₅ Der Zusammenhang zwischen der Ansiedlung der Familie Rubner und der Gründung des Hofes in Pille bedarf keines weiteren Beweises.

   Allerdings fehlen uns noch immer Belege für die Namen und die Herkunft der Arbeiter in der Hütte. Betrachten wir zunächst die Herkunft. Adam Schmoll, ein Glasbläser, heiratete 1739 in Városlőd. Einer der Trauzeugen ist Mihály Gasteiger, der zweite Meister der Mühle in Pille. Der Eintrag besagt, dass der Bräutigam der Sohn von "Honesti Jacobi Schmoll coloni Luckenhausiensis" ist. Da bekannt ist, dass Léka, Szalónak, die Region von Rohonc, das berühmte Glasmacherzentrum Westungarns war, können diese Daten über die Herkunft der Facharbeiter der Pille-Hütte unser Ausgangspunkt sein - und auch die Bestätigung der Hypothese von Gulden. Im Jahr 1743 wird in Városlőd die Heirat von Ferenc Spistinger "socius vitrarius, filius Austriacus Berghnetziensis" verzeichnet.

   Diese beiden Daten stützen vorerst unsere Hypothese: Die Arbeiter der Glashütte Pille (und später der abgespaltenen Deutschenhütte) wurden aus den Glashütten an der österreichischen Grenze umgesiedelt.₀₁₆ Zusammen mit den beiden oben erwähnten Glasbläsern, Mihály Gasteiger und Mitgliedern der Familie Rubner, sind aus den Registern zwischen 1734 und 1745 die Namen von 15 Glasbläsern aus Pille bekannt, deren weiterer Werdegang sich natürlich teilweise über Jahrzehnte in der Glashütte verfolgen lässt. Da dies die einzigen Daten sind, die für die ersten Jahrzehnte der Hütte vorliegen, lassen sie kaum Rückschlüsse zu.

   Auf jeden Fall können wir - selbst wenn wir die Tatsache der Abwanderung von Arbeitskräften berücksichtigen - zu dem Schluss kommen, dass die Hütte in der Zeit zwischen 1730-50 durchschnittlich 8-10 Fachkräfte beschäftigen konnte und sich ihre Produktion und Ausstattung nicht von der der Hütten in anderen Teilen des Landes unterschieden haben kann, die anhand von Daten besser bekannt waren. In dieser Zeit und insbesondere bei den Hütten im Bakony war es selbstverständlich, dass die Rolle des Pächters und Verwalters einer Hütte von einer einzigen Familie wahrgenommen wurde. Dies bedeutete, wenn auch in bescheidenem Umfang, das Vorhandensein bestimmter Vermögenswerte: Kapital, Ausrüstung, die Möglichkeit der Bereicherung.

   Es scheint interessant, dass der erste Hutamacher von Pille nicht von einem seiner Söhne weitergeführt wurde. Wir haben hier zwar spätere Daten über deren Arbeit, aber eine Person, die nicht einmal mit den Rubners verwandt ist. Jedenfalls kann er zu den Fachleuten gezählt werden, die ab den 1730er Jahren in Pille tätig waren und die - vermutlich auch von der Westgrenze - auf den von Rubner gegründeten Hof kamen. Die erste Erwähnung als Magister Vitrarius findet sich in dem bereits zitierten Eintrag von 1739, aber es gibt auch frühere Aufzeichnungen über ihn in diesem Gebiet. Er wurde wahrscheinlich um 1713 geboren, und sein Name wird in den ersten Einträgen des Registers Városlőd, das um die Jahreswende 1734-35 angelegt wurde, bereits im Frühjahr 1735 erwähnt. Seine Frau war Annamária Colbert, und ihr drittes Kind wurde zu dieser Zeit getauft.

   Ort und Datum ihrer Heirat und der Geburt ihrer ersten beiden Kinder sind nicht bekannt, aber wahrscheinlich 1733-34. Gasteiger kam nicht allein nach Pille. Sein einige Jahre jüngerer Bruder Philipp wird 1743 im Register als Vikar erwähnt. Über die erste Periode der Tätigkeit von Pille, die mehr als ein Jahrzehnt dauerte, ist nichts bekannt, außer dass sein Name in den Registern auftaucht, wenn er seine eigenen Kinder oder die seiner Arbeiter taufte oder ihre Ehen beglaubigte. Die erste kirchliche Volkszählung von Pille, einer Siedlung, die seit den 1730er Jahren beruflich und rechtlich unabhängig war, stammt aus dem Jahr 1745.₀₁₇

   Demnach lebten zu dieser Zeit in Pille 35 Familienoberhäupter mit 78 Erwachsenen und 82 Kindern.1748 werden in der neuen Volkszählung 33 Familienoberhäupter und 3 Witwen mit 76 Erwachsenen und 80 Kindern genannt. Unter den Einwohnern befinden sich auch Ungarn.₀₁₈

   Bemerkenswert ist, dass in der Zeit zwischen den beiden Volkszählungen 10 Familien weggezogen und ebenso viele zugezogen sind, so dass etwa 30 % der Bevölkerung den Besitzer wechselten. In der Steuerzählung von 1747 werden dagegen nur 10 deutsche Leibeigene in Pille aufgeführt.₀₁₉ Von diesen ist Gasteiger der wohlhabendste: Er besitzt einen Garten, 12 Brandrodungsfelder aus Pressburg und 6 Ochsen. Er war der Herr der Siedlung und zahlte 175 Ft im Jahr für das Recht, Wein zu verkosten und für die Miete seiner Hütte. Die anderen haben kein Land, nur je eine Kuh, und zusammen lösen sie sich für 30 Ft ab, eine Summe, die 1749 auf 45 Ft für ein Dorf mit einer im Wesentlichen unveränderten Bevölkerung anstieg.

   Von den zehn steuerzahlenden Familien (einschließlich Gasteiger) arbeiten laut Volkszählung 3 Facharbeiter in der Hütte, aber wahrscheinlich sind darunter 5 Tagelöhner und sogar 1 Maurer. Wir wissen auch von 1 Weber. Aus den Berufsregistern, den Steuerregistern und zwei Kirchenzählungen kennen wir die Namen von sieben Facharbeitern, die zwischen 1745-48 in der Hütte arbeiteten.₀₂₀ Die Aufzeichnungen über diese Personen sind ab etwa 1735 fortlaufend, so dass man daraus schließen kann, dass neben Gasteiger sechs Glasbläser mehr als ein Jahrzehnt lang die "Stammgäste" der Hütte gewesen sein müssen.

   Zu ihnen gesellte sich eine ähnliche Anzahl von ständig abwandernden Facharbeitern. Es ist jedoch sicher, dass die übrige Bevölkerung der Siedlung ihren Lebensunterhalt hauptsächlich mit Arbeiten rund um die Hütte bestritt (Holzeinschlag, Sand- und Tonabbau, Kalibrierung, Fuhrwerk usw.). Abgesehen von der Zahl der Arbeiter und der Höhe der Pacht haben wir kaum Daten über den Betrieb der Hütte. Es ist praktisch nichts darüber bekannt, was und in welchen Mengen die Glashütte produzierte.

  Im Herbst 1749 bestellte Gábor Horányi beim Bistum Glasringe "pro fenestris necessarios Vitreos Circulos".₀₂₁ Bischof Márton Bíró teilte ihm einen Monat später mit, dass das Fensterglas in fünf Paketen zu je 1.000 Stück verschickt worden sei, was insgesamt 50 Forint kostete.₀₂₂ 1757 bat Horányi ebenfalls in einem Brief an Márton Bíró um die Anfertigung von 2.000 Fensterscheiben für die im Bau befindliche Kirche in Tordas.₀₂₃

   Wie andernorts dürfte also auch in Pille der Grundherr eine entscheidende Rolle für den Verkauf und die Verwendung der Produkte gespielt haben. Gasteigers finanzielle Situation lässt sich nur durch die Höhe der von ihm gewährten Kredite bestimmen.₀₂₄ Anfang der 1750er Jahre kam die Idee auf, das Werk zu verlegen und ein neues zu errichten, da die Wälder um den alten Hof gelichtet worden waren. Bischof Márton Bíró drängte darauf, die Ländereien des Bistums so intensiv wie möglich zu nutzen. Seine groß angelegte Rekatholisierungsarbeit in der Diözese, die mit der Errichtung und Restaurierung von Kirchengebäuden verbunden war, erforderte immer höhere Geldbeträge.

   Um sicherzustellen, dass allein das Bistum seine Angestellten und Pächter ausbeuten konnte, missbrauchte er beispielsweise seine Macht als Erzbischof und befreite diese Adligen von der Zahlung von Steuern. In einem der 29 Anklagepunkte der Untersuchung gegen ihn aus dem Jahr 1752 wird ihm dies vorgeworfen, und unter den Befreiten wird ausdrücklich der Gutsherr von Pille genannt. Im Jahr 1753 schloss Márton Bíró einen neuen Vertrag mit Gasteiger, in dem er auch mit dem Bau eines neuen Hofes beauftragt wurde.₀₂₅

   Aus dem Vertrag geht hervor, dass der "Gürtelknappe" in Pille bereits eine Pacht von 200 HUF pro Jahr zahlt, und die Pacht der künftigen Mühle wird dieselbe sein. Der Bischof erlaubte Gasteiger auch, ein neues Haus zu bauen. Der Vertrag wurde für einen kurzen Zeitraum geschlossen, wahrscheinlich für drei Jahre. Der Bau der neuen Hütte begann bald und konnte bis 1756 abgeschlossen werden. Während dieser Zeit standen die Arbeiten an der Pille natürlich nicht still. In der Zwischenzeit könnte es jedoch, wahrscheinlich wegen des Wunsches nach einer Erhöhung der jährlichen Pacht und der Dienstleistungen sowie wegen der Pläne von Márton Bíró für einen weiteren Ausbau, zu Unstimmigkeiten zwischen dem Bistum und Gasteiger gekommen sein.

   Deshalb suchte und fand Bíró 1755 einen Konkurrenten in Ferenc Adler, einem Hutamacher aus Südböhmen. Ihm wollte er die Pacht der alten Hütte in Pille übertragen - natürlich gegen eine höhere Pacht von 400 Forint pro Jahr. Gleichzeitig wollte er auch den Pachtzins für die neue Hütte in Deutschhütte erhöhen, die bereits betriebsbereit war. Gasteiger, der sich in einer Zwangslage befand, musste nachgeben.₀₂₆ Er bat nur darum, in der neuen Hütte 1756/57027 arbeiten zu dürfen, bis Adler die Arbeit aufnehmen konnte - aber immer noch zu der Miete von 200 Ft.₀₂₈

  Der neue Pächter arbeitete ab 1757 in der Hütte in Pille. In dem mit ihm abzu-schließenden Vertrag bat er darum, in der bereits veralteten Hütte in Pille drei Jahre lang zu einem Preis von 400 HUF pro Jahr Weißglas herstellen zu dürfen, um in dieser Zeit mit dem Bau einer neuen Hütte zu beginnen und darin auf der Grundlage von Verträgen zu arbeiten, die für 6-6 Jahre abgeschlossen werden sollten.₀₂₉

  Die Angaben über Pille in der Kirchenzählung von 1757 sind sehr interessant. Wir finden darin diejenigen, die zur Gasteiger Hütte gehörten, denn nur wenige von ihnen konnten nach Deutschhütte ziehen und dort ein Haus bauen, aber auch die von Adler mitgebrachten Neuankömmlinge sind aufgeführt, vorerst als Söldner. Die Bevölkerung der Siedlung hatte sich verdoppelt.

   174 Erwachsene und 156 Kinder wurden registriert, 47 Familien, und als inquilinus die Adler. Der Anstieg der Einwohnerzahl kann nicht allein durch die Ankunft neuer Huta-Arbeiter erklärt werden, denn es gab nur 24 von ihnen, darunter drei Familien mit fünf Kindern. Die Fluktuation der Bevölkerung zeigt sich daran, dass von den 33 Familien im Jahr 1748 nur noch 19 zu finden sind, während die 14 weggezogenen Familien durch 28 neue ersetzt wurden. Einschließlich Gasteiger befinden sich unter der Stammes-bevölkerung 9 Facharbeiter aus Hutabel.₀₃₀

   Ausgehend von der Anzahl der pro Haushalt erfassten Bediensteten, Hilfskräfte oder Berufe könnten 11 Haushaltsvorstände Handwerker sein.₀₃₁ Die spürbare Veränderung in der Zusammensetzung der Bevölkerung lässt darauf schließen, dass Pille zu diesem Zeitpunkt nicht mehr nur eine Siedlung am Rande der Huta war. Sicherlich gab es durch die Huta mehr Arbeitsmöglichkeiten, aber es war eher der relativ informelle Status der Siedlung, der viele Menschen anzog. Es gab auch eine beträchtliche Anzahl von Söldnern: 35 Erwachsene und 12 Kinder.

   Wie bereits erwähnt, wurden die Arbeiter von Adler, einschließlich ihres Meisters, nur als inquilinus erfasst. Die Zahl der Facharbeiter muss 13 betragen haben.₀₃₂ Nur fünf von ihnen waren älter, drei von ihnen mit Familien, der Rest junge Männer zwischen 16 und 24 Jahren. Die Neuankömmlinge lebten nicht lange in Pille, da die neue Fabrik bald unter dem Namen Böhmischhütte in Betrieb genommen wurde, wo die Namen von 8 der 13 Glasbläser eineinhalb Jahrzehnte später wieder auftauchen werden.

   Pille wurde jedoch nach 1757 nicht entvölkert, wie es das Heimatlexikon beschreibt.₀₃₃ Die Schäden, die der Fluss Séd im Zusammenhang mit der nationalen Überschwemmung von 1757 anrichtete (wir erfahren von dieser Zerstörung aus dem Brief von Márton Bíró)₀₃₄ und der Beginn des Betriebs der beiden neuen Dörfer führten zu einer gewissen Abwanderung. Auch die Hütte hörte nicht, wie man meinen könnte, mit dem Ablauf des von Adler geforderten Dreijahresvertrages, also 1760, auf zu existieren. Im Mai 1762 zahlte Ferdinand Adler eine halbjährliche Pacht - 300 Ft - an das Bistum, wobei als Verwendungszweck vermerkt wurde: "a duabus Officinis videlicet neo-erecta, et antiqua".₀₃₅ Es scheint jedoch, dass nach Pille nur noch die alte Pacht von 200 Ft pro Jahr gezahlt wurde. Dies sind die letzten Informationen, die wir über das Bestehen des Gutes haben, dessen wichtigste Einzelheiten sich wie folgt zusammenfassen lassen:

1. Betrieben von etwa 1715 bis 1762.

2. Hüttenwirte:Rubner (ca. 1715-c. 1738),

                        Gasteiger (ca. 1738-1757),

                        Adler (1757-1762).

3. Anzahl der Arbeiter (Glasbläser): zwischen 8 und 12 personen.

4. Hergestelltes Glas: weißes Glas, vor allem rundes Fensterglas.

5. Pachtzins: bis 1753 (kann nur nachgewiesen werden1747) 175 Ft pro Jahr,

     zwischen 1753-56 200 Ft pro Jahr,

     von 1757 bis 1760 400 Ft pro Jahr, 

     dann  ab 1762 wieder 200 Ft.

   Nach 1762, als die Glasproduktion in Pille endgültig aufhörte und die Glasbläser das Dorf verließen, gab es eigentlich keinen Grund mehr für die Selbständigkeit der Dorf. Wie Gulden nur irrtümlich über das Datum schreibt,₀₃₆ wurde Pille einfach zu Városlőd angegliedert.₀₃₇

Városlőd története. / Leveld település írásos emlékei. / Schriftliche Aufzeichnungen.

     A település kialakulását a kedvező földrajzi fekvés segítette elő. Ehhez hozzájárultak egyéb, természetföldrajzi tényezők, mint a völgyet körül ölelő dombok, a patakok, a bővizű források, éghajlat, talajszerkezet, növény és állatvilág. A mészkövön szénsavas-meszes és barna erdei talajok, harmadkori üledékein savanyú kovasavas-kvarcos és fekete színű erdei talajok a völgyekben réti talajok fedik a felszínt. A geológiai megfigyelések szerint a település környékén, és a Bakony Ny.-i részén sok harmadkori agyag fordul elő. Az 1962-ben megindult ásatás leletanyaga alapján állíthatjuk, hogy ezt a lehetőséget, az agyag feldolgozását nemcsak a XIX. század elején létesített kerámia/majolika, pipa és kályhacsempe készítésére specializálódott műhelyek használták ki, hanem már a XV. században komolyabb fazekasiparral kell számolnunk.

    Ezért a mezőgazdaság legszűkösebb területei, a középkorban is csak szerényebb igényű növények, mint zab rozs termesztésére volt alkalmas. Egy 1240-es oklevél bizonysága szerint_{001(Koppintás bal egér)} a falunak Csatár, Menyeke és Jutas falukkal együtt csak 400 kéve gabonát kellett tized gyanánt a veszprémi püspökségnek fizetni.

    A Leveldi plébánia első említésével 1263-68 közé /1237?/₀₀₂ keltezhető oklevélben találkozhatunk. IV. Béla király elismeri, hogy a „Leueldi” egyház minden tartozékaival, dézsmáival és egyéb jogaival a veszprémi püspököt illeti. 1270-ben már V. István király több településsel a Csák bánnak adományozza.₀₀₃ A középkori lakosság többsége fakitermeléssel, fafeldolgozással, állattenyésztéssel foglalkozott, amit okleveleink is igazolnak. A falu lakóit 1274-ben, mint erdőőröket /custodes silvarum/ említik.₀₀₄ 1281-ben IV. László király megerősíti V. István 12. sz.1270. évi  adományát.₀₀₅

    1312-1327-ig 11 oklevél ismert,₀₀₆ melyekben egy István nevű Lueldi plébános és a veszprémi püspök között lezajlott pernek lehetünk tanúi. Az oklevelek szerint István pap több település plébánosával a püspök beleegyezése nélkül, Tamás esztergomi érsek tanácsára és biztatására, joghatósága alá helyezkedtek, és megtagadták visitacio címén őt illető illetékek megfizetését.

    1327-ben már az esztergomi érsek volt egyetlen főhatóságuk. Mi tehette lehetővé a plébánia kiváltságát? Az un. exempta plébániáknak vezetői királyi és királynői alapítású egyházak élén állottak. Így a leveldi plébánia, -bár nincsen rá oklevelünk- királyi alapítás lehetett.

    A táj annál gazdagabb erdőségekben. A dombok D-i, DK-i lejtőin sziklafüves társulások, a mészkövön és dolomiton karszterdők. A hűvösebb, nedvesebb völgyekben és az É-i lejtőkön gyertyános-tölgyes, feljebb a bükkös az uralkodó.₀₀₇

    1369-ben fafeldolgozó iparost /carpentarius/, szűcsöt /pellifex/ is találunk a falu lakói között.₀₀₈

   Az addig nagyobbrészt az erdő termékeit /vad, fa/ felhasználó lakosság, mint a monostor szolganépe fejlettebb technikákat ismer meg, és bizonyos mértékben élvezi is terméküket. /Pl. gátépítés - halastó - halgazdálkodás - belterjesebb mezőgazdaság./ Ezt a változást okleveles emlékek alapján is nyomon tudjuk kísérni. 1378-ban a monostor alapító levelében már, mint /Oppidum/ mezővárost említik, az addigi /villa/ falu nevezet helyett.₀₀₉ A karthauzi monostor alapításával új lehetőségek teremtődtek meg. Külföldi párhuzamok feltételezik, hogy nálunk addig ismeretlen növényeket, gyógynövényeket, ételféléket honosítanak meg. A szerzetesek szükségletét kielégítendő három halastavat létesítenek, a völgyön keresztül folyó /fluuium Thornua/ Torna patakon.₀₁₀

    A X.-XI. századi leletek szerint Leveld település helye a „Feldacker” dűlőnek nevezett részén volt, a mai 8-as főút északi oldala és a vasút által határolt terület. Az elnevezés arra utal, hogy a 18. századi újratelepítés idején itt már olyan erdőmentes földet találtak a betelepülők, amely ugyan elvadult, de régebben már szántóföldi művelés alá fogott terület volt. Ennek magyarázata lehet az, hogy itt volt a mai település elődjének a török időkben elnéptelenedett középkori községnek helye. A területen gyűjtött cserépanyag X.-XI. századi peremtöredék, fogaskerék technikás Árpádkori oldal és későközépkori peremtöredékek.₀₁₁

    1990 körüli kutatásaim a pápáról Városlődre bejövő úttól nyugatra található gerincen, (Itt egy tornyos „családi ház” épült.) a háztól délkeletre lévő dombháton, jelöntős mennyiségű, a korhoz köthető tetőcserép töredéket, tégla és cseréptöredéket találtam. Nagyságrendekkel többet mint a fent említett „Feldacker” területén. (Szerk.)

   Közismert, hogy a Kárpát-medence helynévanyagának döntő többsége szláv eredetű, amelyet a honfoglaló magyarság a helyben talált népességtől vett át, s ebből a tényből kiindulva sokáig kézenfekvőnek tűnt kapcsolatot keresni a középkorban felbukkanó, szláv eredetű kifejezésekre visszavezethető dunántúli földrajzi és településnevekkel. 

A település nevének változása az oklevelek tükrében:

     1237 - 1270 – 1292 – 1312 – 1322 - Lueld.,        

     1240 – 1347 – 1361 - Leueld.,                           1373 – Lyueld.,

     1281 - Lwuold.,                                                  1374 – 1378- 1522 – Leweld.,

     1319 - Lueueld.,                                                 1378 – Ordoleweld.,

     1320 - Luend.,                                                    1390 – Lewueuld.,

     1327 - Luueld.,                                                   1401 – Leuueld.,

     1327 – 1400 – Leweuld.,                                    1401 – Herdekleweld.,

     1336 – minori Laweuld.,                                    1554 – Lőwold, Nagy Lőwáld.,           

     1337 – Noua villa Luod., villa Luod.,                1566 – Löuöldium.,

     1368 – Lewld.,                                                   1600 – leufeldi carthause.,    

    Továbbá még 1535-ben,₀₁₂ történt összeírásban, illetőleg körlevelekben találhatjuk a település nevét az érseki fennhatóságú egyházak sorában, mivel egyháza a kolostor mellett párhuzamosan tovább működött.

    1566-ban a török, majd a következő évben a germán zsoldosok prédálták fel annyira, hogy azt többé nem tudta kiheverni. 1576-ban ugyan már újra lakott és 1588-ig élnek benne adófizető jobbágyok, azonban számuk elenyészően csekély, a század végére elfogynak, a hely pusztán marad.₀₁₃

    Nagylőd 1563-66. években a török kincstári defter szerint a padisah hűbérbirtoka és 13 ház után 50 akcse adót fizet.₀₁₄

     1636-ig nem találjuk a forrásokban. Feltehetően teljesen lakatlanul állott, mert különben az adószedők említenék, mint ahogy 1635-ben és 1636-ban Sümeg tartozékaként össze is írják (?)._{015 016}

Die Geschichte von Városlőd. / Schriftliche Aufzeichnungen.

   Die Entwicklung der Siedlung wurde durch ihre günstige geografische Lage begünstigt. Dazu trugen auch andere natürliche geografische Faktoren bei, wie die das Tal umgebenden Hügel, die Bäche, die Quellen, das Klima, die Bodenstruktur, die Flora und Fauna. Der Kalkstein ist von Karbonatkalk und braunen Waldböden bedeckt, die tertiären Sedimente von sauren Kieselquarz- und schwarzen Waldböden und die Täler von Wiesenböden. Geologische Beobachtungen zeigen, dass es in der Umgebung der Siedlung und im westlichen Teil des Bakony viel tertiären Ton gibt. Die 1962 begonnenen Ausgrabungsarbeiten zeigen, dass dieses Potenzial zur Tonverarbeitung nicht nur von den zu Beginn des 19. Jahrhunderts eingerichteten Töpfer-/Majolika-, Pfeifen- und Ofenkachelwerkstätten genutzt wurde, sondern dass es bereits im 15. Jahrhundert eine ernstzunehmende Töpferindustrie gab.

   Daher waren selbst im Mittelalter die marginalsten landwirtschaftlichen Flächen nur für den Anbau von bescheidenen Kulturen wie Hafer und Roggen geeignet. Laut einer Urkunde von 1240_{001 (linke Maus)} musste das Dorf zusammen mit den Dörfern Csatár, Menyeke und Jutas nur 400 Kopeken Getreide als Zehnten an das Bistum Veszprém abliefern.

Die erste Erwähnung der Gemeinde Leveld findet sich in einer Urkunde von 1263-68 /1237?/_002. König Béla IV. bestätigt, dass die Kirche "Leueld" mit all ihren Zugehörigkeiten, Dekanaten und anderen Rechten dem Bischof von Veszprém gehört. 1270 schenkt König Stephan V. sie mit mehreren Siedlungen dem Csák bán.₀₀₃ Die Mehrheit der mittelalterlichen Bevölkerung beschäftigte sich mit Holzfällerei, Holzverarbeitung und Viehzucht, wie unsere Urkunden bestätigen. Die Bewohner des Dorfes werden 1274 als Waldhüter /custodes silvarum/ erwähnt.₀₀₄ Im Jahr 1281 bestätigte König László IV. die Schenkung von Stephan V. aus dem Jahr 12. um 1270.₀₀₅

    Aus den Jahren 1312 bis 1327 sind 11 Urkunden bekannt,₀₀₆ in denen ein Rechtsstreit zwischen einem Pfarrer namens István von Lueld und dem Bischof von Veszprém bezeugt wird. Den Dokumenten zufolge unterstellten sich der Pfarrer István und die Pfarrer mehrerer Ortschaften ohne die Zustimmung des Bischofs auf Anraten und mit Unterstützung des Erzbischofs Thomas von Esztergom der bischöflichen Gerichtsbarkeit und weigerten sich, die ihm zustehenden Visitationsgebühren zu entrichten.

Im Jahr 1327 war der Erzbischof von Esztergom ihre einzige oberste Autorität. Wie konnte das Pfarrprivileg zustande kommen? An der Spitze der so genannten exempta-Pfarreien standen Kirchen, die von Königen und Königinnen gegründet worden waren. Die Pfarrei von Levant könnte also eine königliche Gründung gewesen sein, auch wenn wir keine Urkunde dafür haben.

Die Landschaft ist um so reicher an Wäldern. An den Süd- und Südosthängen der Hügel gibt es felsiges Grasland, und auf dem Kalk- und Dolomitgestein gibt es Karstwälder. In den kühleren, feuchteren Tälern und an den Nordhängen überwiegen Hainbuchen-Eichenwälder, in den höheren Lagen Buchenwälder.₀₀₇

   Im Jahr 1369 finden wir unter den Bewohnern des Dorfes auch einen Holzhandwerker /carpentarius/, einen Pellifex /pellifex/.₀₀₈

  Die Bewohner, die bisher vor allem die Produkte des Waldes (Wild, Holz) genutzt hatten, lernten als Bedienstete des Klosters fortschrittlichere Techniken kennen und erfreuten sich in gewissem Maße an deren Erzeugnissen. /Z.B. Dammbau - Fischteich - Fischzucht - mehr Binnenlandwirtschaft. Diesen Wandel können wir auch anhand von Urkunden nachvollziehen. Der Gründungsbrief des Klosters von 1378 bezeichnet es als /Oppidum/, als Feldstadt, anstelle des früheren /Villadorfes/.₀₀₉ Mit der Gründung des Kartäuserklosters wurden neue Möglichkeiten geschaffen. Ausländische Parallelen lassen vermuten, dass bisher unbekannte Pflanzen, Kräuter und Nahrungsmittel eingeführt werden. Um den Bedarf der Mönche zu decken, werden am Bach Torna, der durch das Tal fließt, drei Fischteiche angelegt.₀₁₀

    Nach Funden aus dem 10. und 11. Jahrhundert befand sich die Siedlung Leveld in dem als "Feldacker" bezeichneten Dünengebiet, das von der Nordseite der heutigen Bundesstraße 8 und der Eisenbahnlinie begrenzt wird. Der Name deutet darauf hin, dass die Siedler zur Zeit der Wiederbesiedlung im 18. Jahrhundert hier ein Stück waldfreies Land vorfanden, das zwar wild war, aber zuvor als Ackerland genutzt wurde. Dies könnte darauf zurückzuführen sein, dass sich an dieser Stelle ein mittelalterliches Dorf befand, der Vorgänger der heutigen Siedlung, das in der osmanischen Zeit aufgegeben wurde. Das in dem Gebiet gesammelte Keramikmaterial besteht aus Randfragmenten aus dem 10. und 11. Jahrhundert, einer Árpád-zeitlichen Zahnstangentechnik und spätmittelalterlichen Randfragmenten.₀₁₁

   Bei meinen Forschungen um 1990 fand ich auf dem Bergrücken westlich der Straße von Papa nach Városlőd (hier wurde ein aufgetürmtes "Familienhaus" gebaut.) auf dem Bergrücken südöstlich des Hauses eine beträchtliche Menge an Dachziegelfragmenten, Ziegel- und Ziegelfragmenten aus dieser Zeit. Viele Größenordnungen mehr als in dem oben erwähnten "Feldacker"-Gebiet.

   Es ist bekannt, dass die überwiegende Mehrheit der Ortsnamen im Karpatenbecken slawischen Ursprungs ist, den die ungarischen Besatzer von der einheimischen Bevölkerung übernommen haben, und so lag es nahe, einen Zusammenhang mit den geografischen und Siedlungsnamen des Donauraums zu suchen, die sich auf slawische Ausdrücke zurückführen lassen, die im Mittelalter auftauchten.

Die Änderung des Namens der Siedlung im Lichte der Dokumente:

1237 - 1270 - 1292 - 1312 - 1322 - Lueld.,

1240 - 1347 - 1361 - Leueld., 1373 - Lyueld.,

1281 - Lwuold., 1374 - 1378- 1522 - Leweld.,

1319 - Lueueld., 1378 - Ordoleweld.,

1320 - Luend., 1390 - Lewueuld.,

1327 - Luueld., 1401 - Leuueld.,

1327 - 1400 - Leweuld., 1401 - Herdekleweld.,

1336 - Kleine Laweuld., 1554 - Lőwold, Große Lőwáld.,

1337 - Noua villa Luod., villa Luod., 1566 - Löuöldium.,

1368 - Lewld., 1600 - Leufeld carthause.,

   Außerdem ist der Name der Siedlung noch 1535,₀₁₂ in einer Volkszählung und in Rundschreiben in der Liste der Kirchen unter der Jurisdiktion des Erzbischofs zu finden, da ihre Kirche weiterhin parallel zum Kloster funktionierte.

   Im Jahr 1566 wurde er von den Türken und im folgenden Jahr von germanischen Söldnern so schwer verprügelt, dass er dies nicht überlebte. Obwohl der Ort 1576 wieder besiedelt wurde und bis 1588 steuerpflichtige Leibeigene dort lebten, war ihre Zahl verschwindend gering, und gegen Ende des Jahrhunderts waren sie verschwunden, so dass der Ort verlassen war.₀₁₃

   In den Jahren 1563-66 war Nagylőd laut dem türkischen Schatzamt Lehen des Padisah und zahlte 50 Morgen Steuern auf 13 Häuser.₀₁₄

   Erst 1636 wird es in den Quellen erwähnt. Vermutlich war es völlig unbewohnt, sonst wäre es von den Steuereintreibern erwähnt worden, da es 1635 und 1636 (?) als zu Sümeg gehörig beschrieben wird._{015 016}

MMXXV.

Városlőd története. / Múltunk idővonala.

Városlőd története. / A település első említései. / Erste Erwähnungen der Siedlung.

    Városlődről az első tudósítást Mátrai Gábornak, a nyelvésznek a Magyar Tudományos Akadémián 1850-ben elhangzott előadásából ismerjük, amelyben az Érdy-kódex keletkezési helyének vizsgálatával kapcsolatban rámutat: „Kutatásom sajnos azon tapasztalatra vezetett, hogy a magyar egyházi történetek írói a hazánk béli néma barátok szerzetére minden egyéb szerzetnél legkevésbé fordíták figyelmöket, pedig már csak e hajdankori kincsünk is elég ösztönt gerjeszthet bennünk az egykori eredethelye utáni fürkészetre. Azzal szoros kapcsolatban lévő magyarhoni carthausiak iránt eddig elhanyaglott búvárkodásra”.₀₀₁(Koppintás bal egér)

   Rövid összeállításban, pár mondatban hozzávetőleges képet ad a hazai karthauzi monostorok történetéről, így a városlődiről is, kiemelve a Közhasznú Esméretek Tárában 1832-ben, a Carthusianus címen megjelent sorokat.₀₀₂

   Majd 1860-ban Rómer Flóris közöl értékes adatokat - két, díszesen faragott kő leírását - „A Bakony" című munkájában. A Városlődön látottak fölötti elkeseredés íratja tollával a következőket: „Találni még a faluban, itt-ott elszórva, többnyire lépcsőkül használt faragott köveket, de mi ez mind oly roppant kiterjedésű kolostor után! Tapasztaljuk romba dűlő építményeknél, miszerént elsők az urak, használják a köveket haszonépületekre, mit azok hagynak, azt a köznép prédálja - először a sas és oroszlány, utánuk az apróbb állatkák viszik osztályrészüket-.₀₀₃ A két faragott kő, feltehetőleg egy „keresztkút" részei az óta minden bizonnyal elpusztultak, szerencsére Rómer rajzai fennmaradtak róluk.₀₀₄

   A kövek jelentőségét felismerve Ipolyi Arnold azonnal leközli őket.₀₀₅ Így műemlék jegyzékeinkben, mint a monostor egyedüli ismert emlékeit idézik.₀₀₆ 1863-ban Jancsik Ede veszprémi piarista tanár hívta fel a figyelmet a monostorra „Dunántúli tájrajzok" című útleírásában.₀₀₇  

   Egy évvel később jelent meg a község történetének summás vázlata. Gulden (később: Forintos) István városlődi plébánostól a Magyar Sión egyháztörténeti folyóiratban. Középkori történeti anyaga érthető módon nagyon felszínes, ellenben a XVIII-XIX. századra vonatkozó részek ma is haszonnal forgathatók.₀₀₈ 1872-ben Rupp Jakab közölt néhány Városlőddel kapcsolatos, az Országos Levéltárban található okleveles adatot.₀₀₉    

  1889-ben az MTA pályázatára Dedek Crescens Lajos írta meg Oltványi-díjjal jutalmazott munkáját,₀₁₀ amelyben a magyarországi karthauzi monostorok történetét igyekezett feldolgozni az egyetemes rendtörténetbe beleágyazva. írásának a jelentőségét ma is az adja meg, hogy az egyetlen, magyar nyelven megjelent ilyen jellegű kiadvány. Szerzője csak az okleveles anyagot vonta be a könyvébe, amelynek legjobb részei azok, ahol az elődök is számos tanulmányt közöltek. Így a városlődi monostor történetének a rekonstruálása az Eger melletti Felsőtárkányival együtt a könyv gyengébb lapjai közé tartoznak, kevésbé hasznosítható, pontatlan megállapításokkal.

   Ugyancsak erre a pályázatra adhatta be Kandra Kabos „A karthauziak története Magyarországon" című munkáját, amely akadémiai dicséretet nyert. Sajnos, a kéziratot máig sem tudtuk fellelni.₀₁₁

   A helytörténet kutatás újabb fellendülésének az időpontja a millennium esztendeje volt. Az országszerte készülő megyei monográfiák részére mindenütt hozzákezdtek a szorgos anyaggyűjtéshez. A meg nem jelent Veszprém vármegyei kötet részére az alispán szólította fel a falvak értelmiségi vezetőit, jegyzőit és papjait községük történetének megírására.

   Erre a felhívásra Bauer József városlődi plébánosnak csak a válaszlevelét ismerjük: „...vármegyénk monográfiájának megírása céljából a városlődi plébánia történetét tárgyaló és rendelkezésem alatt lévő adatokat egybeállítva szíves készséggel megküldenem szerencsém van,” de az elkészült kéziratok sorsáról sajnos semmit sem tudunk.₀₁₂

    Ezután hosszú ideig nem találkozunk a monostor nevével a történeti irodalomban.

   1927-ben Dornyai Béla számolt be ismertté vált Bakony útikalauzában egy, még álló falmaradványról, amely azóta majdnem eltűnt.₀₁₃ Feltételezhető - bár írásos adatunk nincs erre -, hogy Rhé Gyula múzeumigazgató tervei között a monostor maradványainak a felkutatása is szerepelt,₀₁₄ de ebben bizonyára halála akadályozhatta meg. 1940-ben Fürnstein József városlődi plébános összegzi az elődök tudásanyagát - nagyobbrészt Gulden István adatait - a Katolisches Kirchenblatt hasábjain egy cikksorozatban.₀₁₅ Ugyanakkor Csemegi József felmérte a község területén elszórtan található faragott köveket, levélben hívta fel ezekre a veszprémi múzeum igazgatójának a figyelmét.₀₁₆

   Legújabban Koroknay Éva művészettörténész foglalkozott a városlődi karthauzi monostorral.₀₁₇ Dolgozatában, amelynek Dedek Cr. Lajos munkájából átvett történeti adatai nagyrészt hibásak, azt igyekezett kimutatni, hogy Corvináink kötéseinek egy részét itt, a városlődi monostorban készítették.

   Koppányi István 1991-ben kiadott 237 oldalas -Városlőd története- az élet minden területére kiterjedő értékes anyagot tartalmaz.

   A veszprémi Bakonyi Múzeum, említést tesz az 1962. évi leletmentő ásatásról. Mivel az ún. Papkertben a községi tanács kultúrház építési munkáinál falmaradványok kerültek elő. „Éri Istvánnal, a Bakonyi Múzeum igazgatójával közösen végzett feltáró munkánk során érlelődött meg bennem az a szándék, hogy a kolostor életével behatóbban foglalkozzam, sőt szakdolgozati témául válasszam.” (Németh Péter).₀₁₈ A helytörténet kutatás a 80-as évektől kapott ismét nagy lendületet. Szinte, mint gomba a májusi eső után jelennek meg a különféle helytörténeti kiadványok, szakdolgozatok, az élet legkülönbözőbb területeiről.(Szerk.)₀₁₉

Die Geschichte von Városlőd. / Erste Erwähnungen der Siedlung.

  Die erste Erwähnung von Városlőd stammt aus einem Vortrag des Sprachwissenschaftlers Gábor Mátrai an der Ungarischen Akademie der Wissenschaften im Jahr 1850, in dem er auf den Entstehungsort des Érdy-Codex hinweist: "Meine Nachforschungen haben mich leider zu dem Schluss geführt, dass die Verfasser ungarischer Kirchengeschichten dem Kloster der stillen Freunde unseres Landes weniger Aufmerksamkeit geschenkt haben als irgendeinem anderen Kloster, obwohl dieser uralte Schatz allein schon genug Instinkt in uns wecken kann, um nach seinem einstigen Ursprungsort zu suchen. Nach den mit ihm eng verbundenen ungarischen Kartäusern zu tauchen, ein bisher vernachlässigtes Tauchen"._{001(linker Mausklick)}

     In einer kurzen Zusammenstellung gibt sie in wenigen Sätzen ein ungefähres Bild von der Geschichte der Kartäuserklöster in Ungarn, einschließlich der Stadtarchäologen, und hebt dabei die Zeilen hervor, die 1832 im Buch der öffentlichen Aufsätze unter dem Titel Carthusianus veröffentlicht wurden.₀₀₂

   1860 veröffentlichte Flóris Rómer in seinem Werk "Der Bakony" wertvolle Daten - Beschreibungen von zwei kunstvoll geschnitzten Steinen. Verzweifelt über das, was er in Városlőd gesehen hatte, schrieb er mit seiner Feder: "Man kann im Dorf noch hier und da verstreut geschnitzte Steine finden, die meist als Treppen benutzt wurden, aber was ist das alles nach einem so großen Kloster! In den verfallenen Gebäuden finden wir, dass die Herren die Steine als erste für gewinnbringende Bauten verwenden, und was sie übrig lassen, wird vom gemeinen Volk erbeutet - zuerst der Adler und die Löwin, und dann nehmen die kleineren Tiere ihren Anteil an der Beute. "₀₀₃ Die beiden behauenen Steine, vermutlich Teil eines "Kreuzbrunnens", sind seither sicherlich zerstört worden, aber glücklicherweise sind Rómers Zeichnungen davon erhalten geblieben.₀₀₄

   Arnold Ipolyi erkannte die Bedeutung der Steine und veröffentlichte sie sofort.₀₀₅ So sind sie in unseren Denkmallisten als die einzigen bekannten Denkmäler des Klosters aufgeführt.₀₀₆ 1863 machte Ede Jancsik, ein Piaristenlehrer aus Veszprém, in seinem Reisebericht "Landschaften von Transdanubien" auf das Kloster aufmerksam.₀₀₇

Eine zusammenfassende Skizze der Geschichte des Dorfes wurde ein Jahr später veröffentlicht. István Gulden (später: Forintos), Pfarrer von Városlőd, in der ungarischen Zeitschrift für Kirchengeschichte. Sein mittelalterliches Geschichtsmaterial ist verständlicherweise sehr oberflächlich, aber die Teile, die sich auf das 18. und 19. Jahrhundert beziehen, sind immer noch nützlich.₀₀₈ 1872 veröffentlichte Jakab Rupp einige dokumentarische Daten über Városlőd im Nationalarchiv.₀₀₉

   1889 schrieb Lajos Dedek Crescens sein mit dem Oltványi-Preis ausgezeichnetes Werk,₀₁₀ in dem er versuchte, die Geschichte der Kartäuser-Klöster in Ungarn, eingebettet in die universelle Geschichte des Ordens, aufzuarbeiten. Die Bedeutung seines Werkes liegt auch heute noch darin, dass es die einzige Publikation dieser Art in ungarischer Sprache ist. Der Autor hat nur das dokumentarische Material in sein Buch aufgenommen, von dem die besten Teile diejenigen sind, zu denen auch die Vorgänger zahlreiche Studien veröffentlicht haben. So gehört die Rekonstruktion der Geschichte des Klosters Stadtlőd zusammen mit der von Felsőtárkányi bei Eger zu den schwächeren Seiten des Buches, mit weniger nützlichen und ungenauen Erkenntnissen.   

   Die Jahrtausendwende brachte einen neuen Boom in der Heimatforschung. Überall wurde mit dem fleißigen Sammeln von Material für die landesweit in Vorbereitung befindlichen Komitatsmonographien begonnen. Für den noch unveröffentlichten Band über das Komitat Veszprém rief der stellvertretende Gouverneur die geistigen Führer, Notare und Pfarrer der Dörfer auf, die Geschichte ihrer Gemeinden zu schreiben.

   Wir kennen nur das Antwortschreiben von József Bauer, Pfarrer von Városlőd: "...zum Zwecke der Abfassung einer Monographie über unser Komitat habe ich das Vergnügen, Ihnen die mir zur Verfügung stehenden Daten über die Geschichte der Gemeinde Városlőd zu übermitteln, aber leider wissen wir nichts über das Schicksal der fertiggestellten Manuskripte.₀₁₂

   Für eine lange Zeit danach finden wir den Namen des Klosters nicht mehr in der historischen Literatur.

   1927 berichtete Béla Dornyai in seinem berühmten Bakony-Führer über einen stehenden Mauerrest, der seitdem fast verschwunden ist.₀₁₃ Es wird vermutet - obwohl wir keine schriftlichen Aufzeichnungen darüber haben -, dass Gyula Rhé, der Museumsdirektor, Pläne hatte, die Überreste des Klosters zu erforschen,₀₁₄ aber sein Tod hat ihn wohl daran gehindert, dies zu tun. Im Jahr 1940 fasste József Fürnstein, der Pfarrer von Városlőd, die Erkenntnisse seiner Vorgänger - die größtenteils auf den Angaben von István Gulden beruhten - in einer Reihe von Artikeln im Katolischen Kirchenblatt zusammen.₀₁₅ Zur gleichen Zeit untersuchte József Csemegi die im Dorf verstreuten behauenen Steine und schrieb einen Brief an den Direktor des Museums in Veszprém, um ihn darauf aufmerksam zu machen.₀₁₆

  In jüngerer Zeit beschäftigte sich die Kunsthistorikerin Éva Koroknay mit dem Kartäuserkloster von Városlőd.₀₁₇ In ihrer Arbeit, die in der Zeitschrift von Dedek Cr. Lajos Dedek veröffentlicht wurde, versuchte sie zu zeigen, dass einige der Einbände der Corvinas hier, im Kloster von Városlőd, hergestellt wurden.

   Die 237 Seiten umfassende Geschichte von Városlőd von István Koppányi, die 1991 veröffentlicht wurde, enthält wertvolles Material zu allen Aspekten des Lebens.

    Das Bakony-Museum in Veszprém weist auf die Ausgrabung von 1962 hin. Denn bei den Bauarbeiten für das Kulturhaus der Stadtverwaltung wurden im sogenannten Pfarrergarten Mauerreste gefunden. "Während unserer Erkundungsarbeit mit István Éri, dem Direktor des Bakony-Museums, kam mir die Idee, das Kloster genauer zu untersuchen und es sogar zum Thema einer Diplomarbeit zu machen." (Péter Németh).₀₁₈ Die Erforschung der Geschichte des Klosters erhielt in den 1980er Jahren einen neuen Impuls. Fast wie ein Pilz nach dem Mairegen begannen verschiedene heimatkundliche Publikationen und Dissertationen zu den verschiedensten Lebensbereichen zu erscheinen (Hrsg.)₀₁₉ 

MMXXV.